Miért olyan nehéz?

 

Örök vitatéma: vajon a túlsúlyos ember akar-e lefogyni? Nekem meggyőződésem, hogy a túlsúlyosak többségét igenis zavarja a felesleg, és igen, le akarja dobni. De mint olyan sokszor, itt is nagyon fontos az, hogy tisztázzuk az alapfogalmakat. Mit is jelent, hogy valaki le akar fogyni? Ha találomra fogok egy túlsúlyos embert, és nekiszegezem a kérdést, hogy nem zavarja-e és hogy nem akar-e lefogyni, akkor nem valószínű hogy őszintén felelne. Még akkor sem, ha a kérdező nem vadidegen.

Mert a szándék önmagában nem elég. Mondhatni hát persze, ki ne akarna lefogyni, ki volna annyira tuskó, hogy jól érezné magát egy súlyfelesleget cipelve magán? Ugye? Naugye. Továbbgondolva, ha valaki túlsúlyos, akkor sanszos, hogy már nekifutott annak, hogy változtasson rajta, de nem sikerült (hiszen túlsúlyos). Innentől kezdve viszont jó eséllyel utasít el minden javaslatot ötletet segítséget, hiszen valahogy az emberek nem szeretik elismerni a saját kudarcukat. Ha ugyebár le akartam fogyni, de nem sikerült, akkor az kudarc. De nem fogom senkinek azt mondani, hogy kérem szépen, igen, zavar, és igen, le akarnék fogyni, dehát sajnos nem vagyok elég erős hozzá. 

Inkább azt mondják, hogy genetika, hogy pajzsmirigy, hogy speciális körélmények. Jellemzően olyan (ind)okok, amivel nem lehet vitatkozni. Amiket el KELLfogadni. Hiszen ezt mindenki saját maga tudja, mert saját maga éli az életét. Szóval téma lezárva, nincs miről beszélni. Vagy másik oldalról közelíti meg, és passzív agresszív módon azt mondja, hogy nem, nem zavar, én szeretem hogy ilyen vagyok. Ergo miközöd hozzá, TAKA!

Nem szívesen veszi senki, ha valaki odaáll, és azt mondja: rosszul csináltad, de én jobban tudom, hogy hogy kell. Más embernek nem lehet fogalma arról, hogy valakinek tényleg milyenek a körülményei. Depláne hogy nem tudhatja, az adott illetőt mi motiválja, mi indítja be. Mi kell neki ahhoz, hogy ő maga akarjon lefogyni.

Ez egy ingoványos terület, túl sok az érdek minden irányba. Plusz ott van még a

•  sokat emlegetett társadalmi nyomás, 

                Hiszen az egész világ a profitra épül fel, és folyamatosan a fogyasztásra ösztökélnek bennünket. Úgy folyunk át a Halloweentől a Mikulásba, majd a Karácsonyból a Szilveszterre, majd a Valentin naptól a Húsvétra, hogy ha a kereskedelmi láncokon múlna, akkor mindenki szénhidrát-mérgezésbe felfordulna az első néhány hét után. Ez az egész jelenség egy folyamatos tagadást generál, egy folyamatos harcot, amit megállás nélkül vívni kell, és lehetetlen, hogy az ember ne gyengüljön el soha egy pillanatra se.

• aztán ott van az evolúció

            Az anyagcseréről sokat tudnak a tudósok, de mégsem lehet pontosan tudni, kinek miért olyan az anyagcseréje, amilyen. Miért van az, hogy egy családban az egyik gyerek kövér, a másik sovány. Úgy, hogy ugyanazt a háztartást élik. A tudományosan hangzó állítások sokszor semmiféle tudományt nem tartalmaznak. Pl. egy felnőtt ember napi energiaszükséglete az 2000 kalória, mondják az okosok. E mögött SEMMILYEN tudományos tény nincs. Ezt a kilencvenes évek amerikai lakossági fogyasztási statisztika alapján döntötték el. Az igazság az, hogy sokan vannak, akik ennek a többszörösét megehetik, és sosem híznak el, szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

• és ott van az emberi természet.

            Elemi ösztön a táplálkozás és a szaporodás. Az ösztöneink ellen menni nem könnyű. Ráadásul minden fontos eseményt, legyen az esküvő, temetés, ünnep vagy katasztrófa, mindent evéssel-ivással kezel az emberiség. Halotti tor, esküvői lakoma, ünnepi ebéd, szülinapi torta, még a kutyakexet is jutalom-falatnak hívjuk. Tehát belénk van kódolva, hogy jutalmazni, büntetni, ünnepelni, emlékezni, lazítani, szomorkodni....minden emócióhoz járulékosan kapcsolódik a fogyasztás. Ilyen a természetünk.

Csak néhány okot soroltam fel, ami így hirtelen eszembe jutott, de a lényeg, hogy szinte minden fontos dologgal szembe kell menni annak, aki csökkenteni akarja az evés-ivással a testébe vitt energiamennyiséget. És akkor persze mindezeken túl még mindig ott vannak a valós körülmények, legyen az pénz, munka, idő....által felállított fizikai korlátok, és a mentális állhatatosság feltétlen kellékei, a nyugalom, a stresszmentes, kiegyensúlyozott élet.

Ugyehogy mennyi mindennek kell klappolnia? Nem csoda ha ez a dolog ennyi embertársunkon kifog. A világ jelentős része túlsúllyal küszködik, amiből következik, hogy igen lényeges felvevőpiacról beszélünk. Sokféle érdek állhat ezen réteg "megfejése" mögött. Nyilván sokan költenek csodaszerekre, zsírégetőkre, ésígytovább, ugyanakkor az elhízás okozta cukorbetegség, magas vérnyomás, és egyéb kellemetlenségek generálnak egy szintén nagy számú embertömeget, akik megvásárolják azokat a gyógyszereket, amik enyhítek ezen betegségek tüneteit.

Gyakorlatilag végtelen hosszan lehetne sorolni mennyi minden állhat a lefogyásnak/helyes életmód elérésének az útjába. Nem könnyű belemászni mindebbe, és talán még annál is nehezebb elfogadni a saját sikertelenségünket. Pedig unalomig szajkózott dolog, hogy minden siker mögött ezer kudarc áll, és a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy a sikeres megteszi azt, amit a sikertelen nem. A sikeres ember a kudarcot maga mögött hagyja, és tovább megy. A sikertelen elfogadja, megmagyarázza, felelősségre vonja, áthárítja, és kibújik alóla.

Helyzet

 Ez a "kovix" vírus nem nagyon segít senkinek, hogy a jobb formájába lendüljön. Szerintem. Sok ismerősöm, érthető okokból apatikusabb lett, vagy csak kevésbé motiváltabb, de mindenképpen kevésbé lelkesebb. És tök érthető. Egyrészt a sok korlátozással elveszik a kedvét az embernek attól, hogy utazgasson, szórakozzon, kimozduljon, másrészt ha esetleg eddig nem lett volna épp elég ok a konfliktusra, mostantól újabb dolog van, ami miatt egymásnak eshetnek az emberek.

Összeesküvés elméletek, disztópikus, sokszor egészen beteg fantáziák csapnak össze a tudománnyal. Értelem, intelligencia, és jogos félelem csap össze a butasággal, a hanyagsággal és a felelőtlenséggel. Gazdasági indokokkal takaróznak azok, akik jottányit sem akarnak engedni a jól megszokott, kényelmes világukból. Egy miliméterre sem hajlandóak a komfortzónájukból kimoccanni.

Pedig összefogással, értelmes, felelős gondolkodással sokkal jobb lenne. De hirtelen mindenki infektológus, immunológus, virológus, és gazdasági top-klass elemző lett. Közben ha fáj a fogam, fogorvoshoz megyek, ha a kocsim elromlik, szerelőhöz viszem....nem? Cipőt a cipőboltból! MIért nem lehet a valódi szakemberekre bízni a dolgot? Miért kell teret adni az ostoba politikusoknak...pontosabban dehogyis ostobák, nem azok....csak önzők, mint a többség.

Na mindegy, régi kínai bölcsesség, vagy svéd tengerész ima, vagy tuareg közmondás...hogy erőt kérek ahhoz, amit meg tudok változtatni, türelmet ahhoz, amit nem, és bölcsességet ahhoz, hogy ezt a kettőt felismerjem. Hát asszem nem kell kvantumfizikus diploma ahhoz, hogy felismerjem, hol a helyem LOL

Írok magamról, csak hogy legyen nyoma :) A 2020-as év bicikli szempontjából eddig a legtermékenyebb évem, 4325 km-t regisztráltam a műholdas követő app-pal, tehát ennyit biztos bicikliztem. Több mint 200 órát töltöttem a nyeregben, ami nézve azt, hogy full amatőr, ex-súlyos-elhízott, öreg faszi középkorú férfi vagyok, szerintem nem is rossz szám.

Újra kezdtem a gyúrást ami elképesztő felismerést hozott az életembe: A balesetem után nagyon rossz lett a jobb vállam. Sem nyújtózkodni, sem rajta feküdni, sem hátranyúlni valamiért nem tudtam erős fájdalom nélkül. És amikor pár hónap kihagyás után a fekpadra feküdtem, és elkezdtem volna fekvenyomni, a relatíve kis súly majdnem rám esett, olyan erős fájdalom nyilallt bele a jobb vállamba. És minden egyes súlyzós feladatnál detto. Elkeseredtem, hogy akkor ezt msot hogy fogom csinálni. És kis súlyokka nekiálltam, ha nem ment jobb karral az egész mozdulat, csináltam annyire, amennyire ment, amennyire még a fájdalom elviselhető volt. És most néhány hónap után, már sokkal nagyobb súlyokkal simán mennek a szériák, és nyújtózkodni is tudok, és hátranyúlni, és éjszaka ha jobb oldalamra fekszem, nem kell szenvedni, míg megtalálom azt az egy pozíciót, mikor nem fáj. Juhéj

Konklúzió: kell a gyúrás, kellenek az izmok. Le van szarva, hogy tömeg, akkor is kell. Nem érdekel momentán, hogy a mérleg többet mutat mint én azt szeretném....ugyanis ezért álltam le a súlyzós edzéssel....mert hogy tömegnövelés, én meg ugye tömegcsökkenésben utazok....tehát szétkardióztam magam, a súlyzós, anaerob edzéseket is aerob mozgással váltottam ki. De most már nem fogom abbahagyni, mert nagyon élvezem, hogy elmúlt a vállfájdalmam.

Személyes véleményem, hogy el kell(ene) mindenkinek engedni a külső és/vagy belső kényszerképzetekből táplálkozó hamis testképeket, és abba az irányba kell(ene) menni, ahol jó a közérzet, ahol egészség, fittség, elégedettség van. A többi nem számít. Amúgy is csak egyszer élünk, nem? De. Maximum kétszer.

Már Október

 Belecsúsztunk szépen az októberbe, nincs mese, az idő megy. A koronás számok szinte minden nap csúcsokat döntögetnek, de úgy tűnik az emberek belefásultak már, a politikusok meg kizárólag a gazdasági érdekeket nézik, halleluja. Bravó emberiség....:-/ Na hagyjuk is.

Tudom, sokszor nekiálltam már ennek a témának, de még most is sokat agyalok azon, hogy vannak ezek a kiszámolós képletek, amik megmondják, hogy neked mennyi kalória kell, meg hány kilósan vagy normális. Ahogy öregszem, ahogy egyre többet vagyok ebben a témában nyakig, asszem egyre inkább úgy látom, hogy ez azért nem így van. Meglátásom szerint nincsenek ilyen mindenkire húzható doktrínák, meg címkék meg dobozok. 

Nem lehet megkerülni: igenis mindenkinek rá kell szánnia magára azt az időt/energiát/pénzt/akármit, hogy MEGISMERJE a saját testét-lelkét. Hogy megértse az anyagcseréjét, hogy megtalálja a motivációs "csomóit". Hogy feltérképezze a szokásait, és megtudja mi az, amiből hajlandó engedni, és mi az, amiből nem. Hogy elmélyedjen az élet nagy kérdéseiben, és ne csak feltegye magának az olyan kérdéseket, amiket fel kell tenni, hanem meg is válaszolja őket.

Igen, a szokásos duma....hogy honnan jöttem, hová tartok, mit akarok,  mit várok az élettől, a világtól, magamtól. Valahogy el kell ttudni helyezni magunkat a világban ahhoz, hogy érdemi, igazi információkat tudjunk meg magunkról. Akárki nem állhat a kormány mögé. Nem véletlenül a kapitány a kapitány. 

Amúgy csodás az őszünk. Szerintem itt Írországban a két legszebb hónap a május és a szeptember. Még ma is, október 8-án is olyan gyönyörű napos volt az este, hogy Verussal bringára pattantunk, és mentünk kicsit. Milyen jó, hogy ma megcsináltam megint a biciklimet. Mert a tegnapi 56km-es kanyarom után amikor hazajöttem furán csörgött a hátsó kerekem....és jobban megnézve ezt vettem észre:

Fogalmam sincs, mi történhetett, de milyen jó, hogy még nem dobtam ki a Merida régi kerekeit, mert onnan át tudtam tenni egy küllőt a Giant-re. Meg persze a csavarját is, mert bele volt törve a küllő menetes vége. Le kellett bontanom az egész hátsó kereket....kazettát kiszedni, stb....de megérte, mert így egy fillérbe sem került, juhéj. 

Bicikli

 Írországban Greenway néven futnak azok a bicikli/sétautak, amiket kifejezetten azért alakítottak ki, hogy ne az autós forgalommal terhelt normál közúton lehessen csak kerékpározni, hanem biztonságosabb környezetben is. Tény, hogy itt nem lehet sebességi rekordokat döntögetni, hiszen babakocsis anyukák, idős emberek, és kiskölykök is jönnek-mennek, továbbá nincs sávfelfestés, tehát ez nem versenyezni van, hanem önfeledt tekerésre, amikor az embernek nem kell stresszelnie attól, hogy kivasalja valaki. 

Verus nagyon sokszor invitáltam már magammal bringázni, és sikerült is néha, de csak szigorúan itt a környékünkön, és kifejezetten nem nagy forgalmú utakon. Viszont pár hete, kihasználva, hogy lecseréltük szegény priuskát egy nagyobb jószágra, amibe beleférnek a biciklik, gondoltunk egyet, és kimentünk a tőlünk 100 km-re lévő egyik ilyen Greenway útvonalra, és mentünk együtt egy jó kis 45km-es kört. Verus, Marci és én. Benike otthon maradt a törött vállával, nyilván. A szórakozáson túl az is volt a célja a kiruccanásnak, hogy meglássuk, Verusnak bejön-e a hosszabb távú kerekezés, mert ugyebár autós forgalomban ezt nem merte eddig megriszkírozni. 

Nos, jelentem igen, bejött neki. Nagyszerűen szórakoztunk, a kilátás és a táj első osztályú volt, az útvonal igazán csodás. Marci egy Mountain bike-al jött, én a zöld Meridámmal, Verus pedig azzal a Meridával, amit nyáron lőttem, hogy majd ha Kari felmegy Dublinba, legyen mit magával vinnie. Kari szólt, hogy akkor jön pár nap múlva, és átveszi a bringát, ezért megbeszéltük, hogy a zöld Meridámat megkapja Verus, én meg lövök magamnak egy számmal nagyobb bringát, mert a magasságomhoz nézve a zöld merida épphogy határeset.

Közben szegény Marcinak elszállt a külső gumija, így az utolsó 5 km-t nélküle tettük meg, és kocsival mentünk vissza érte...úgyhogy vettünk 2 szuper continental terepgumit a montira, meg egy kényelmes zselés nyerget Verusnak a zöld meridára, és nekiestünk a bringakínálatnak.

Ugyebár a vírus miatt most a boltokban nem lehet kapni biciklit nagyjából ezer euro alatt, de volt olyan hely, ahol a készleten lévő legolcsóbb bringa egy 1700€-s elektromos volt. Maradt a használt piac, de ugye itt se könnyű, mert egyrészt mindenki hazudik, másrészt ki tudja, nem lopott árut vásárol-e az ember.

Nem akarom hosszú lére ereszteni, de lőttünk végül egy Giant Defy 5 bringát, kifejezetten az én méretemre. Első mozzanatként megszabadítottam a sok szartól felesleges sallangtól, mint mágneses kompjuter, nyeregtáska, defektjavító szett, meg pumpa a vázra pattintva, persze mielőtt megvettem kipróbáltam, működik minden, juhéj. Csakhogy igazán hosszú távon jön rá az ember, hogy mi újság, hiszen a puding próbája az evés. De ugye a pudingot hogy megegyük, előbb ki kell fizetni :):)

No, a lényeg, hogy amint kicsit hosszabban meghajtottam a bringát, kiderült, hogy nem szereti az alacsonyabb fokozatokat, ugrik a lánc a keréken. Volt nekem itthon belevaló kazettám meg láncom is új, kicseréltem őket, de őszintén szólva még rosszabb lett. úgyhogy végül visszaraktam azt, ami volt rajta eredetileg, hogy azért használható legyen, de tegnap megrendeltem az új lánckerék-csavarok-lánc-kazetta készletet, és ha már, akkor nem nyolcasat, de tízsebességes kazit, mert szeretem, ha tudok finomhangolni a sebességen.

Úgyhogy most várom a cuccokat Ma egy előre nem tervezett, 56km-es kört mentem, és inkább a már Verusnak "felcímkézett" régebbi zöld meridával, mert mégiscsak komfortosabb egy kicsit kisebb, de tökéletesen összerakott, igazi műszer-jellegű hajtóművel menni, mint ötpercenként visszarakni a leugrott láncot....És egyrészt meg kellett állapítanom, hogy milyen jó kis bringa is ez, másrészt idegbe is voltam...ugyanis az áprilisban felrakott vadonatúj gumi hátul több helyen vészesen ki van kopva! A 40 eurós gumi, ami csontra ugyanaz a márka (maxxis detonator), amivel a meridát gyárilag szerelték fel. Namost a gyári bírt 3 évet, és cca 10ezer kilométert, amit meg utólag vettem ugyanolyan, meg 4-5ezer után szájé???

Nem lett baj végül, nem ment szét a gumi, de közben akkor megint vehetek erre most újabb külsőt majd...ha máskorra nem is, a jövő szezonra mindenképpen. Hiába, elég strapás ez a biciklisélet....ha ezeket a dolgokat megcsinálom, akkor lesz két tökéletes versenygép és két monti a jövő szezonra. Az egy másik kérdés, hogy már nem is számolom mindez mennyibe kerül....a két versenybringa biztos hogy többe van már, mint amennyiért a legutóbbi kocsinkat vettük LOL 

Elengedni

 

Ahogy öregszem, egyre inkább érzem, mennyire rövid az élet, és milyen sokat is ér az idő. Ami van. Még. Nyilván ezzel mind így vagyunk, gondolom. Szóval ahogy az ember öregszik...de végül is lehet szebben is mondani: bölcsebb lesz, érettebb, letisztultabb...szóval úgy válik..illetve én úgy válok egyre inkább olyan emberré, aki akárkivel már nem áll le vitázni....aki akármire már nem kapja fel a fejét, aki akármire már nem ugrik. Aki nem ragaszkodik görcsösen valamihez, csak azért mert annyira akarta/akarja....vagy mert meg van győződve arról, hogy az jó. Aki nem ítélkezik könnyen, mert van mögötte egy s más. Aki látott már pár árnyalatot a feketéből is meg a fehérből is (micsoda átkötés lol)

Szóval van ez az elengedés dolog. Ebbe is azt hiszem bele kell érni. Az ember akar valamit/ vágyik valamire, és elkezdi tolni....de ugyebár van a józan ész, a logika, a körülmények.....tehát lesz egy pont vagy egy vonal, ami után már inkább elengedjük, mert nem vagyunk hülyék. Ugye. Mármint gondolom én.

Az életben annyi minden ilyen dolog előfordulhat, mondok egy példát: én szeretem az autókat. Valahol ugyebár szakirányú végzettségem is van, de inkább az a lényeg, hogy szeretem őket. Csak úgy. Eddigi életem során a mostani kocsink a negyven-valahanyadik, tehát jópár típust kipróbáltam már. Most ne rugaszkodjunk el, nyilván nem bugattikról meg ferrarikról van szó, hanem normál autókról. Node hogy ne szaporítsam a szót: mindig akartam egy honda Frv-t. Azért, mert a Fiat Multipla után (olyanunk is volt lol) a japók állítólag a multipla nyomában akartak olyan kocsit gyártani, ami hasonló a fiat 3+3 üléses elgondolásához, de az abban -szerintük- elkövetett hibákat kikorrigálják. ((Teszem hozzá ahogy az idő múlik, úgy halnak ki azok a "régi" konstrukciójú autók, amiket én annyira bírok. Az egyszerű szívó benzinmotoros autók. Ma már a nagy népesség manipuláló agymosás környezetvdelmi szabályok és a fejlődés miatt már csak vagy agyonbonyolított dieselek (de már lassan azok se) vagy szintén agyonbonyolított felturbózott kis szúnyogmotorok, vagy nehézkes és drága elektromos kocsik kaphatók, és szépen lassan kihalnak a hagyományos, egyszerű de nagyszerű konstrukciók))....szóval honda efervé....az élet úgy hozta, hogy nemrég másodszor is rámentünk egyre...és másodszor is rá kellett jönnöm, hogy nem kell. Tök jó kis kompakt verda....de szerintem max 170 centis emberekre van tervezve, és hiába a sok ülés, inkább kisgyerekes, alacsony családoknak ajánlanám. Naszóval elengedtem, már nem akarok többé. Ennyi.

Ez csak egy pici példa volt, ráadásul ki se fejtve rendesen, de a lényeget megmutatja. Nem kell mindenáron ragaszkodni valamihez, csak azért mert azt gondolom, hogy az a jó. A jó nagyon tág fogalom, és nemcsak a fogalmat lehet tágítani, hanem a hozzáállás spektrumát is. Hogy jön ez ide?

Annak idején, mikor beindítottam ezt a fogyás-dolgot, én nagyon kövérből lementem nagyon soványba. Betegesen soványba, ami egyáltalán nem volt jó. Aztán elkezdtem sportolni, gyúrni, kardiózni....bringázni, futni, teniszezni, elkezdtem indoor-eszközöket használni...berendeztem otthon kis gyúrótermet...és mellette fokozatosan elkezdtem újra normálisabban enni.  Voltak korszakaim...féltem mindentől. Nagyon soványan nem akartam anorexiás lenni. Aztán aggodalmaskodtam, hogy ne legyek ortorex....állandóan azt néztem, minek mennyi a mije...a nutriensek bűvkörében léteztem....aztán féltem attól, hogy exorex leszek....volt hogy napi 4-5 órát edztem....szünnap nélkül.

Szóval voltak stációk, amikhez nyilván tartoztak számok is, amik a súlyomat, vagy a tesrészeim körfogatait jellemezték. És valahogy mindig eljutottam oda, hogy bizonyos dolgokat az élet ezen területén is el kell elngedni. Mert senki sem akar koplalva élni. Vagy napi 4-5 órát tölteni az életéből valamilyen kardiógépen. Mert az nem normális. Nyilván a zabálás sem az. Ezért nem könnyű a helyes életmód útján járni. Mert egyszerre sokfelé kell gondolkodni, és meg kell találni az egyensúlyt.

És el kell engedni olyan dolgokat, hogy igen, az ember öregszik, és akárhogy küzd, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ha valaki 60 évesen úgy akar kinézni, mintha 15 lenne, az előbb utóbb (inkább előbb) nevetségessé válik. Az életben mindenkinek és mindennek megvan a maga helye. Meg kell találni, és el kell fogadni. Persze nem kell, de úgy fogalmazok, hogy tanácsos.

És szarni arra, ki mit mond vagy gondol. Mindenki a saját életét éli, és nem valaki másét. Elengedni valamit nem könnyű. Felül kell emelkedni magunkon, kicsit hátralépni, és a nagy képet nézni. Az erdőt, nemcsak a fát. Mérlegelni kell magunk körül mindent, végig gondolni, honnan jöttünk, hová tartunk. Mik a céljaink, mit akarunk, és miért akarjuk azt.

Tulajdonképpen ez a blog is valahogy mindig erről szól. Az egyensúlyról, az antirexizmusról, és az akdályokról. Az útkeresésről, a félelmekről, a kudarcokról. És persze a sikerekről is. Naná.  

A szürke egymillió árnyalata

 

Persze kapásból a szürke ötven árnyalata jutott eszembe, mint cím, hozzáteszem nem olvastam a könyvet, és nem is áll szándékomban. Na mindegy, ez nem releváns. Viszont arra utalnék ezzel, hogy az életben nem minden fekete vagy fehér, jó vagy rossz, kövér vagy sovány, erős vagy gyenge, és így tovább. Az élet általában ennél sokkal bonyolultabb.

Mindig minden embernek megvan a maga élete, benne a maga körülményei, keresztjei, igényei, bolondériái. Ezért tartom fontosnak, hogy a helyes irányt mindenkinek magának kell megkeresni, és hát...tényleg kell keresni, mert az ölébe biztos hogy senkinek sem pottyan bele. Sajnos. Tényleg mindig visszakanyarodok ide, hogy hát tenni kell érte, mert az életünket senki sem élheti helyettünk.

Ezért hazudik, aki mozgás nélküli fittséget vagy éhezés nélküli fogyást ígér. És mégis....soha nem fogynak el azok a "termékek", appok, stb...mik ezekkel operálnak. Hamis ígéreteket tesznek, és az emberek elhiszik. Újra meg újra. Talán a kulcs maga az emberi természet. Hogy nem tudunk kibújni a bőrünkből, szeretjük elhinni azt, ami jól hangzik.

Szerintem az optimális helyzet két irányból közelíthető meg. Az egyik irány az egészség. Ha valakinek az egészségügyi körülményei határozzák meg a táplálkozási/mozgási szükségleteit, akkor nyilván az a meghatározó, és azután kell menni. Tehát ha cukorbeteg valaki, akkor számolnia kell a ch-t. Ha szívbeteg, májbeteg, stb....akkor az orvosi előírások mentén kell haladnia, ez nem is kérdés. 

Ha viszont valakinek az egészségügyi körülményei megengedőbbek, akkor bejön a képbe az abilitás, az esztétika és a pszihó. Az abilitás helyett írhattam volna fittséget, tunyaságot, állóképességet, erőt...de a lényeg, hogy az ember általában jobban érzi magát, ha fitt...ha képes mondjuk felszaladni egy lépcsőn, vagy lebiciklizni néhány kilométert anélkül hogy kiköpné a tüdejét....vagy arrébb tud rakni egy nehezebb valamit ha útban van. Van aki lusta, van aki elfoglalt, van aki igénytelen....van aki kedvetlen, depressziós, apatikus...van aki magányos vagy elkeseredett vagy reményvesztett. Van aki agilis, energikus, és van aki céltalan, bizonytalan. Jöhet a millió árnyalat...

Aztán az esztétika....hogy ki mit talál szépnek, az relatív. Minden korszakban más volt a szépségideál. Mindig van egy trend, amit az adott világ, ami körbevesz minket, diktál. És mindenki körül vannak emberek...család, barátok, munkatársak, akik felé valamilyen szinten mutatjuk magunkat. Nem mindegy, hogy milyen ez a környezet, hogy mit talál szépnek. Hogy mennyire tud/akar/képes az adott személy beolvadni ide, vagy éppen elütni innen. Megint csak minden élet, minden körülmény más és egyedi.

 Na és a lélek....mind közül talán a legbonyolultabb dolog. Mert ha mindezeken túl vagyunk, még mindig ott vannak azok a dolgok, amiket nem feltétlenül tudunk logikusan, vagy észérvekkel kontrollálni. Az érzelmek. Itt is nagyon befolyásolóak tudnak lenni a trendek. Eltolhatnak afelé is, hogy csak a csont-sovány alkat ami szép, eltolhatnak afelé is, hogy fogadd el a tested, ne törődj a BMI-vel....és tolódhat a dolog úgy is, ahogy a személyes életünk befolyásolja. Az életünk körülményei....az élethelyzet, a család, a világ körülöttünk. Ezek mind befolyással lehetnek a lelki motivációnkra, és megint jöhet a milliónyi árnyalat.

Azt hiszem, az mindenképpen jó, ha törekszünk arra, hogy legyen egy határozott elképzelésünk magunkról és a világról, ami körbevesz minket. Hogy ne pingpong-labdaként pattogjunk az épp aktuális trendek és vélt vagy valós elvárások között. És hogy ne madártollként keringjünk a levegőben, amit az áramlatok löknek hol erre, hol arra. Törekedni kell a tudatos és minél jobb életre, ez az én álláspontom.

Vissza a kerékvágásba

 Vége a Holiday-nak, ami idén ugyebár a vírus miatt staycation lett...úgyhogy hurrá, jöhetnek a dolgos hétköznapok, illetve lehet elkezdeni ledolgozni a szünet alatt felkúszott kilókat. Ennek tükrében ma biciklire is pattantam, és legott 65km-es karikát bírtam tekerni. Jó hír, hogy még belefértem a bringás-dzsekimbe, rossz hír viszont, hogy mindjárt két belsőt is leamortizáltam az úton :-(

Cullohill-nél ugyanis megálltam egy csésze kávéra, és mikor indultam volna tovább, észrevettem, hogy a hátsó gumimnak szájé....jó, semmi gond, nekiálltam, és kicseréltem, mert ugyebár mindig van nálam tartalékbelső és szerszám is....csakhogy a kis kézi pumpával elég nehéz 8 bárig fújni a gumit....úgyhogy kábé másfél bárra fújt gumikkal indultam tovább.....lassan jöttem, óvatosan, mert tudtam, hogy lapos a hátsó gumi....

Aztán hazaérve mondom magamnak na akkor felfújom rendesen, ahogy kell. Amint felfújtam, hallom, hogy sziszeg. Hát ekkor vettem észre a rohadék tüskét a külső gumiban. Úgyhogy ez a belső is kuka lett. Tüskét kioperáltam, újabb belsőt beraktam....már csak egy maradt, tartaléknak....én már nem is számolom, asszem 3x 4 db-ot rendeltem eddig idén. Ez van.

Közben autófronton is változás van....megint. Komolyan mondom, a Mandarinréce párzótánca ipari tanuló szinten van ahhoz a koreográfiához, amit mi lejtünk kocsi-témában. Volt már két külön kocsi -többször is- volt már nagy 7 személyes....abból ugyebár többféle is...aztán már nem kellett csak 5 személyes....olyan is volt, aztán hibridet akartunk, megvettük a Priust, tök jó.....és most rájöttünk, hogy ugyan tényleg tök jó, de nekünk kicsi...Úgyhogy eladósorba került, és beszereztünk egy nagyobbat...(megint) Toyota, (megint) 7 üléses, a változatosság kedvéért....de legalább öreg, szóval reciklálunk tovább, óvjuk a környezetet, és juszt sem veszünk újautót :D:D:D