Nyolc hét ketó után

 Kicsit több mint 8 hét után eljött az offos hét....Szófiai city-break, szülinap, satöbbi. Az ezt követő héttől persze újra jön a diéta, viszont lehet, hogy változtatok majd megint egy kicsit.

Az előző nyolc hét mérlege kicsit több mint 12 kiló fogyás, ami tulajdonképpen jó eredmény. Indítottam a dirty ketóval, aztán félidőtájt Fung professzor könyve hatására változtattam: 

• délután négyig általában nem ettem semmit, 
• elhagytam minden mesterséges adalékot (beleértve az édesíő szereket is persze),
•  a kardióról a súlyzós edzésre helyeztem a hangsúlyt, tehát 1 óra súlyzós edzést követően 15-30 perc kardió jött, de nem minden alkalommal.
• felvettem a napi teendőim listájára egy 15 perces meditálást is. (stressz, kortizolszint miatt)

Menet közben két alkalommal is volt poblémám: egyszer a kelbimbó fogyasztása után, másodszor a kelkáposzta fogyasztása után tört rám a görcsös hasmenés, nagyon kellemetlen volt. El is könyveltem, hogy oké, akkor ezeket nem eszem.

Viszont ma reggel megint görcsölt a hasam, és hasmenésem is volt...pedig az előző napi étkezésem ez volt: cukkinifőzelék csirkemellel, kókusztejes mákkrém, és ementáli sajt. Ebből mi a fene f*sathatja meg az embert....? Semmi, hiszen ezeket folyamatosan eszem mindig, és sosem volt bajom.

Szintén ma reggelre a fogínyem is kicsit begyulladt, ami szintén nem egy kellemes dolog. Ja, és kb 1 hete a jobb kézfejemen.....****na most beütöttem a szótárba, hogy magyarul hogy van a "knuckle"....tehát ha az ember öklöt formáz a kezével, az a négy kis ízület-domb....de nem lettem okosabb....mindegy***, szóval a mutatóujjamhoz tartozó kis ízűlet-dombon van egy apró szemölcs....már évek óta, gyakorlatilag alig lehet észrevenni, csak ha konkrétan ebből a célból nyúlok oda a másik kezemmel.....szóval kb 1 hete ez a szemölcs elindult, és pillnatok alatt valahogy kinőtt a kezemből jópár milliméterre, és a gyors kinövés miatt a töve sebes-véres is lett....ezáltal szuperérzékeny, undorító, sebes valami lett ott, amit utáltam, mert mindenbe beleakad, még ha le is ragasztom, satöbbi. Persze rögtön elkezdtem kezelni, fertőtlenítés, szalicilsav, gyulladáscsökkentő krém....mostanra sikerült valamelyest rendbetenni, de még mindig nem tökéletes.....

Miért írom le mindezt....azért, mert ezek az apró problémák valahol mind arra utalnak, hogy esetleg gyulladás van a testemben....tehát hogy nem tökéletes a sejtek egyensúlya....további fura jelenség, hogy a szokásos derékfájásomra gyakorlatilag se a ketodex se a cataflam nincs hatással, pedig ezekre mindig javul. Talán pont egy gyulladás vagy valami egyéb probléma miatt nem tud felszívódni, nem tudom....de úgy érzem, ezek mind kapcsolatban állhatnak az étrendemmel. Igaz, napi szinten tolom a cé és a dé vitamint, meg a gukozamint is....de tulajdonképpen nyolcadik hete nem eszek gyümölcsöt, gabonát, zöldségeket, meg úgy általában véve szénhidrátokat.

Minden test és minden anyagcsere egyedi, én ebben hiszek. Tehát ki kell ismernem a saját testemet, mire hogyan reagál....szóval lehet, hogy változtatok a csapáson, és egy hét múlva úgy módosítok, hogy behozom az étrendembe a zöldségeket, a gyümölcsöket, esetleg a teljes kiőrlésű liszteket, hüvelyeseket....persze a az időszakos étkezést, a mesterséges adalékok elkerülését, és a napi edzést megtartva....nem hinném, hogy az olyan élelmiszerek, mint a sárgarépa, az alma, vagy néhány hüvelyes fogyasztása egészségtelen lenne....

Az a baj, hogy szinte végtelen számú ismeretanyag elérhető az interneten erről, és akár egymásnak teljesen ellentmondó okfejtések vannak teljesen hitelesnek tűnően alátámasztva. Mind hihető, de persze mindre rá lehet mondani, hogy nem jó...vagy hogy populista....vagy marketing, mert el akar adni valamit. Szóval ez kicsit azt hiszem, hit kérdése is.

Szeretnék a testemben megbízni, és hinni abban, hogyha minőségi, teljes, természetes táplálékot adok neki, akkor cserébe egy normális, rugalmas működésű anyagcserém, és egy jól működő endokrin rendszert kapok cserébe. Hát, meglátjuk....majd jövö ide, és íro, mi van. Egyenlőre most jön akkor ez egy hét OFF. Juhéj.

Új szempontok

 

Történt, hogy kedves blogolvasóm megküldött egy linkkel, és így a látókörömbe került a Fung professzor, akinek végighallgattam egy előadását a neten, majd annyira felfokozta a kíváncsiságomat, hogy a hétvégén ki is olvastam a könyvét. Érdekes volt, mi több: sokmindenben elgondolkodtatott. Néha kifejezetten mintha magamat hallottam volna, miközben olvastam a sorokat, és sok ponton éreztem, hogy aha, akkor ez is így van, ahogyan én feltételeztem.

Nem minden szavát tekintem szentírásnak, amúgy Feldmárosan csinálom: elolvastam, megemésztem: amit tudok belőle hasznosítani, azt beépítem, amit nem, azt kiszarom. Hamár anyagcsere….ugyebár.

Az elmúlt kb 10 évben folyamatosan arra a következtetésre jutok, hogy van egy talán genetikailag kódolt testtömege mindenkinek, amiről eszelősen nehéz eltávolodni….és ha ez a súly történetesen nagyobb, mint ahogy az ember jól érzi magát, akkor csak kínok kínjával lehet lejjebb menni, olyan extrém fogyókúrával, amit én is csináltam hosszú ideig….és amit nem szeretnék soha többet csinálni (napi 5-700 kalória) Ezzel szemben, vagy mindemellett ennek a „genetikailag bekódolt” súlynak a környékén meglepően toleráns a szervezet, azaz szinte mindegy, hogy egy tól-ig határon belül mennyit eszek vagy mozgok, nem távolodom el ettől a ponttól.

Namost a professzor úr mesél egy dániai kutatásról, merthogy Dániában az örökbefogadott gyerekeknek megvan a nyilvántartás a biológiai szülőkről, és hozzá is lehet férni, szóval az átfogó kutatásnak az lett az eredménye, hogy a gyerekek a biológiai szüleiktől örökölték a testalkatukat, függetlenül az örökbefogadó család étkezési/mozgási szokásaitól, illetve azok testalkatától. Szumma szummárum, 70%-ban a genetika határozza meg a testalkatot, és NEM a táplálkozás-mozgás. Puff neki.

A másik téma, ami szintén mindig bennem volt….ti. mindenki mondja, hogy ha túl keveset eszek, akkor a szervezet vészüzemre kapcsol, és lelassítja az anyagcserét…..és én erre mindig azt gondoltam, hogy na und….akkor ha meg túl sokat eszem, miért nem gyorsítja fel? Nem lehet olyan hülye, csak az egyik irányba tud elhajolni, a másikba nem? Elvégre nem valami ódivatú bimetál kapcsoló….namost a professzor úr hosszan magyarázza azt, hogy a kalória-felhasználása a testnek egyáltalán nem konstans…hanem hormonálisan szabályozott….tehát amennyiben több energia megy be, igenis képes több távozni is…hőtermelés, agyműködés, kiválasztó szervek, meg még millió dolog, ami között ott van a zsírraktározás is….

És vajon mi dönti el, hogy a sok energiafelhasználási mód közül melyik legyen….hát ofkorsz a hormonok….és vajon melyik hormon küldi a zsírraktárba a felesleges energiát? Az inzulin…és akkor itt gyakorlatilag a fél könyv erről szól, hogy az inzulin tehet a felesleges zsírraktározásról…

Tehát 70% genetika, a maradék pedig az inzulin indokolatlan jelenléte. De miért lehet indokolatlanul jelen az inzulin? A könyvnek több fejezete van, és pl. az egyik az édesítőszerekről szól. Én rendkívül mélyen beleástam magam pár éve az édesítőszerek témába, és arra jutottam, hogy a cukorlobbi egyszerű anyagi érdek-ellenérdek viszonya tehet arról, hogy lépten-nyomon irtják az édesítőket….hiszen még jó, amikor többszázszor/ezerszer édesebbek a cukornál, és olcsóbb is az előállításuk. Logikus. A könyv viszont arról beszél, hogy a sok, mesterségesen előállított kémiai anyag a testbe jutva inzulinreakciót vált ki, akkor is, ha kalóriáról szó sincs. Így tehát nem közvetlenül, hanem közvetetten, hormonális úton okoz elhízást az édesítő. De ugye olyan, hogy édesítő, nincs is.

Mert nagyon sokféle van, és akkor most mindegyik inzulinválaszt vált ki? Létezik a glikémiás index mellett az inzulin index is (erről pl. nem tudtam), ami az egyes ételek inzulin termelő képességét mutatja. Persze az édesítőszerekről nem találtam ilyen táblázatot…..viszont több dietetikus oldalán találkoztam több véleménnyel is, és pl. a cyclamate, amit elég rendszeresen használok az elmúlt években, na az tipikusan a sötét oldalhoz tartozik. Viszont az eritrit, a másik általam gyakran használt édesítő….az állítólag megbízható ebbő a szempontból. Mert ugyan tény, hogy a vékonybelek falából kiváltja az ún GLP-1 nevű enzimet (vagy hormont….pff), ami tényleg inzulinválaszt küld az agy felé, viszont ha nincs jelen glükóz, akkor nem érvényes. Puff neki.

Olvastam ám olyat is, hogy pusztán az édes íz érzékelése már önmagában inzulinválaszt vált ki, de ezt két dietetikus is cáfolta, mondván, hogy csak városi legenda.

Az is tény, hogy az inkretin hormonokról nem hallottam még…ezek azok az anyagok, amiket a gyomor és a belek termelnek, és ezek is befolyásolják az egész endokrin hóbelevancot, leptinestül, ghrelinestül, inzulinostul, adrenalistul, oxitocinostul, serotoninostul…..satöbbi. Jó lenne érteni hozzá, de sajnos még mindig nem vagyok mikrobiológus. Óriási mák viszont hogy az egyik gyerekem immunológus lett, a másik meg jövőre végez mint mikrobiológus…..sőt még egy van, aki most kezdte az egyetemet, kémia vonalon…szóval van remény arra, hogy nem halok meg csonthülyén a témában….

Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy ez egy elég nagy terület, és finoman szólva is vannak homályos foltok….de visszatérve a könyvhöz meg a tyúkszaros kis életemhez: a könyv hatására feladom az édesítők közül azokat, amik nem természetesek, és amikről lehet tudni, hogy inzulinválaszt váltanak ki. Továbbá eltávolítom az étrendemből a mesterséges, feldolgozott ételeket….ez egyébként sokkal nehezebb/drágább, mint azt gondolná az ember, mert sem leveskocka, sem majonéz, se virsli….és így tovább.

Ezenkívül többnyire tartom az időszakos koplalást is….de a napokon át tartó böjtöt inkább passzolom, na meg az ecetet is, akármilyen üdvös, egyszerűen ki nem állom…ez van. Abban is adott némi fényt a könyv, hogy az inzulinon kívül a kortizol-ról is ír, és hát gyerekként, asztmásként mi mással kezeltek volna a 70-es 80-as években, mint kortikoszteroidokkal, ami gondolom még tovább fokozta a hormonrendszerem széjjelrombolását….és ha még a genetika is ott van, meg a sok műkaja….akkor talán kezd derengeni, miért lettem kétszázkilós.

Fung professzor elmélete szerint mindenkinél van egy „bevésett súly”, ami ha rossz, azért rossz, mert az összezavart hormonrendszer nem megfelelően működik, és a sok indokolatlanul jelen lévő inzulin állandó zsírraktározásra kényszeríti a testet, ahelyett, hogy a bevitt energiát máshogy használná fel. Simán lehet, hogy ezen már – így 50 felé – én nem nagyon fogok tudni változtatni….de ha így is van, a fittségen, az izom-zsír arányon biztosan lehet még dolgozni….

Tervezem még átolvasni többször is a könyvet, mert nem volt könnyű követni mindig…és nyilván lesznek mg konzekvenciák, amiket le tudok vonni belőle, így első körre is elég sok fejtörést okozott….jó pap is, hát még én…ugye LOL

Elméletem a visszahízás dinamikájáról, avagy önanalízis így 11 évnyi távlatból

 Van egy elméletem. Mégpedig az, hogy azoknak a túlnyomó része, akik extrém túlsúlyról lefogytak, azok visszahíznak. Szinte kivétel nélkül mind. A kérdés csak annyi, hogy milyen mértékben és milyen gyorsan. Én sem vagyok kivétel a saját elméletem alól. 2011-re fogytam le a testsúlyom durván 60%-át, azaz több mint a felét. Viszont amint leálltam a fogyással, (mert ugye 193 kilóról 75-re lemenni elég extrém volt, és talán ma már röhejesnek vagy hihetetlennek tűnik, akkor az anorexiától félve hagytam abba a fogyást), és elkezdtem felpíteni egy új, egészségesebb életmódra épülő rendszert, elkezdtek visszajönni rám a kilók.

Persze eleinte az első néhány évben ez teljesen oké is volt, hiszen tényleg túl sovány voltam, és a sportokat is elkezdtem behozni az életembe. Futás, tenisz, bicikli, és a gyúrás, azaz a súlyzókkal való edzés bohóckodás. De kb 2015-2016 környékére azt vettem észre, hogy hiába a kontrollált étrend, hiába a nagyon sok mozgás, a testsúlyom masszívan megint 110 kiló körül van. Kicsit lejjebb megy a hétköznapok-hetek hónapok alatt, aztán egy -egy nyaralásnál, ünnepekenél visszajön, aztán megint le, fel, le fel...mint a sinus görbe, kábé...Azt azért látom, hogy nyilván a sportolás, a testépítés során az évek alatt némi izomtömeget is felhordtam a "bőröm" alá, ami egyrészt láthatatlan az ott maradt kinyúlt "bőrkabát" meg a zsírcellák miatt, másrészt a tömeget is, és a méretet is növeli. Ha egy body builder bajnokra ráterítenénk egy 40 kilós zsírszövet-bőr-szőr kabátot, senki sem látná az izmait, nyilván :)

Namost ha kudarcnak akarom megélni, akkor azt mondhatnám, hogy lám, visszahíztam, mégsem sikerült a lefogyás....de a valóság az, hogy még így is 70-80 kilóval könnyebb vagyok, mint régen, plusz összehasonlíthatatlanul jobb a kondícióm, hiszen gond nélkül letolok akár 80-100km-t is egyhuzamban a biciklin, vagy 26 kilóval csinálom a négyszer nyolcas áthúzás szériákat....amiket anno, mikor elkezdtem, 9 kilóval nyomtam....és hozzátehetem, hogy nemcsak az állóképességem és az erőm jó, hanem nincs semmi (lekopogtam), amiben gátolna a súlyfeleslegem. Értem ezalatt a cipőfűzőbekötéstől a seggtörlésen át a lépcsőrefelrohangászásig elég sokmindent, amit most nem fogok felsorolni.

Valószínűleg akkor lenne nagy baj, ha mondjuk nem 75 kilónál állok le, hanem mondjuk 120-nál....és akkor esetleg 150 vagy 160 kilóra híztam volna vissza, ami persze még mindig kevesebb mint 193, de ott már azért olyan jelentős túlsúly lenne, ami eü. kockázatot is jelent, és szinte biztos, hogy se erő, se fittség, se állóképesség nem lenne sehol. Nem beszélve a lépcsőrefelrohangálásról sem például.

Soha nem álltam le a mozgással, folyamatosan csinálok valamit, átlag napi egy óra kardió úgyis megvan, hogy beleszámolom azokat a napokat is, amikor nem csinálok semmit sem, mert nyaralok, vagy karácsony van, vagy húsvét, vagy anyáknapja, vagy gyereknap, vagy az Úr napja....lol....szóval az átlag napi 1 óra éves szinten megvan, sőt. Tavaly 6000 km bringázást rögzítettem a stravan, ami egyéni rekord volt. (mondjuk ez időjárás kérdése is, ez tény.) Az étrendem az év 80%-ában erősen korlátozott, nem eszem cukrot egyáltalán, finomított lisztet sem, péksüteményeket, édességeket sem. Feldolgozott, félkész cuccokat sem. Átlagosan 2000 kalória körül fogyasztok. A maradék 20%-ában az évnek kiélem magam, és a meggyes-mákos rétestől kezdve (imádom) a pizzáig akármit képes vagyok megenni. Igaz, ezalatt a 20% alatt vissza is jön mindaz, ami a 80% alatt lement ....ugye a sinus görbe

Annyi nézőpontja lehet ennek az egésznek. A múltkor családi összejövetelnél nevetve mondtam az immunológus lányomnak meg a mikrobiológus fiamnak, hogy ti tudósok igazán kitalálhatnátok valami olyan bogyót, hogy beveszem, és mondjuk onnantól kezdve 2 órán keresztül bármit megeszek, abból semmi sem szívódik fel, és akkor tök egyszerű lenne lefogyni. Hát mindketten az orrom alá dugták a laptopot, hogy akkor nézzem meg ezt a folyamatábrát, kábé ez mutatja az anyagcserefolyamatokat a testünkben...legalábbis amit tudunk....de millió olyan további dolog van, ami mindenkinél más és más...

...úgyhogy értsem meg, ilyen bogyó nem lesz egyhamar, mert annyira komplex az egész folyamat. És akkor itt tehetem hozzá a genetikát is, mert nyilván a testalkat is része a DNS-ünknek, és nyilván  csak extrém módszerekkel mehetünk olyasmi ellen, ami az életünkbe bele van táplálva...

Szóval talán itt lehetne beszélni/gondolkodni az elfogadásról, a pozitív önképről, a mentális felkészültségről, az életfilozófiáról....ilyen kis csekélységekről. Bár....az utóbbi években rendszeresen húzom fel magam láthatóan egészségtelen mértékben elhízott kategóriájú emberek harsány önelfogadásán. Valahogy én sokszor látom azt, hogy ezek az emberek nem elfogadják a testüket, hanemcsak vastagon leszarják az egész témát, talán kényelemből, talán lustaságból, talán arroganciából, talán valami téveszme által vezérelve....nem tudom.  

Konklúzó szokásosan nem nagyon van, csak mindig amennyit akarok csinálni magamnak :) Úgyhogy végülis fakultatív.

Kiaf@szvagy......

 Először T SZ-ról akkor hallottam, mikor egy kedves barátom meglátogatott itt Írországban, és éppen diétázott, és hozta magával a saját kis becsomagolt ételeit/porait meg a shakert hozzá. Faggatózásomra kiderült, hogy hát van ez a nő, akit ő speciel személyesen ismer, és hát van az ő módszere, ami szuper lesz, és lefogyasztja. Ezek után tudtam meg az illetőről, hogy egy valamikor modell volt, aki most fogyasztással foglalkozik. 

Namost ez olyan 10 éve lehetett....és mostanra a hölgy már nagymenő, milliárdos forgalmat lebonyolító üzletasszony. Még 10 éve kíváncsian nézegettem a már akkor saját márkás termékeket, amiket a barátom hozott magával...kíváncsian, vajon miben lehet más vagy különleges, mint a többi diétás cucc. Nem találtam semmi extrát. Nekem úgy tűnt, teljesen szokványos kalóriadeficitre, csökkentett szénhidrát-emelt fehérje bevitelre alapuló az ő módszere. A barátom elmesélte, hogy valami horror összeget kell befizetni, hogy bekerülj a rendszerbe, és legfeljebb 3 alkalommal mehetsz, többet nem.

Most jó 10 évvel később meghallgattam vele egy podcast-ot...kíváncsi voltam, mi van még ebben a történetben. Kíváncsi voltam, mitől lesz, mitől lehet valaki ennyire sikeres ebben a nagy fogyós-életmódváltós hatalmas piacon. 

Saját elmondása szerint az első gyerek után 30 kilót hízott, és ez vezette el oda, hogyhát életmódváltással kell foglalkoznia. Elmesélte, hogy 16 évesen, gyakorlatilag az utcáról "fedezték fel", az akkor szemüveges, nagyon magas és nagyon sovány kislányt, akit egyedül nevelt a testvérével az édesanyjuk, gyakorlatilag meglehetően nehéz körülmények között. A kislányt, akit létrának, meg gebének csúfoltak az iskolában, és aki az anyukájától sem kapta meg soha, hogy ő szép lenne.

Beszippantotta ezek után őt a modellvilág.....kőkemény, koplalós-szenvedős modellvilág....erről azért sokat lehet olvasni. Aztán elege lett és kiszállt, és terhes lett, és elkezdett normálisan enni....és persze hogy 30 kilót hízott, amikor -20-ról indult! De ezt a 30 kilós hízást hozza fel referenciaként ahhoz, hogy ő miért tudja megérteni annyira a kövér NŐKET. Mert szinte kizárólag csak nőkkel dolgozik, és szerintem az ügyfelei is a nők köréből jönnek jórészt. Az én barátom, aki itt volt nálunk, ő is nő.

Azt gondolom, hogy ő, mint "világszerte" ismert ex-modell, aki gyereket szült a magyar médiavilág egyik nagyágyújától....szóval hogy neki hozzáférése volt/van ahhoz a réteghez, akiknek sok pénzük van, és egyáltalán nem probléma, mennyit kérnek el egy módszerért. Ami jobb mint a többi? Mert? Saját márkás termékei vannak, amiket jó drágán megvehet az, aki részt vesz a programban (ergo:befizet)....de az ő hatalmas üzleti sikeressége vajon milyen mértékben köszönhető a termékeinek/módszerének és mennyiben a kapcsolatainak a pozíciójának a píárjának, a megjelenésének....? 

Mindenki a saját termékének a reklámarca. Nyilván egy elhízott ember nem lesz sikeres, ha fogyasztómódszert árul. De vajon nem arról van-e szó, hogy egy eleve sovány kislány, akit modellnek állítanak, és aki éveken keresztül abban él, hogy csak az anorexia határán tengődő fiatal lányok számítanak szépnek, mert a világ nagy divattervezői csak velük állnak szóba....szóval hogy mennyire determinálódik, hogy egy ilyen helyzetből jövő ember esetleg étkezési zavaros lesz? 

Az egy másik kérdés, hogy valaki mennyire tud élni a kapcsolataival, és az adott helyzettel, már ami az étkezési zavart illeti. A terhesség alatti 30 kiló plusz-ban az volt, hogy végre elengedte magát, és azt és annyit evett, amit és amennyit megkívánt. Normál esetben ennyit egy nő nem hízik, de ugye az más, ha a kiindulási pont egy kiéheztetett test.

Hát nem tudom. Őszintén megírom, nekem annyira nem szimpatikus a dolog, mert nem annyira az életmódprogram jellege, módszere, különlegessége jelenti a sikert, hanem inkább az ő személye, és a kapcsolatai. Ugyanakkor viszont életmód-váltás, fogyás tekintetében NINCS se TITOK, se tuti módszer, se különlegesség....csak az éhezés, a mozgás, a csökkentett kalóriabevitel/szénhidrát, satöbbi. És ha így nézem, akkor teljesen jogos, hogy ugyanazt a "semmit" kínálva/eladva még jó, hogy az kaszál nagyot....az sikeres, akinek jók a kapcsolatai meg a pozíciója.

Ennél a dolognál sajnos -szerintem legalábbis- inkább az számít, hogy ...Te ki a f@sz vagy....mert ha senki, akkor a kutyafülét nem érdekel, hogy te mit csináltál, hogyan fogytál le, mire jöttél rá, mert te nem vagy senki. Ellenben ha cölöp celeb vagy akkor már rögtön számít, hogy te mit gondolsz. Ha lefogysz 5 kilót, már életmód stúdiót nyitsz, könyvet adsz ki, és tévéműsorokban faggatnak a titokról. Ha senkiként fogysz 50 kilót, az totál érdektelen.

Tudom, ilyen a világ...talán eleinte még bosszantottak ezek a dolgok, mára már asszem csak megvonom a vállam, és cöccögve, félmosollyal élem tovább az életem :)

Régi barát

 Büszkén tettem közzé a közösségi oldalon, hogy akkor énnekem sikerült április hónapban 1000 km-t bicikliznem. Nagyjából azért szoktam megosztani az ilyesmit, mert egyrészt nyilván imponálni szeretnék az ismerőseimnek, másrészt megosztom az örömömet a sikerem felett...és nem utolsó sorban azért, mert aki engem ismer, az tudja rólam, hogy tizenévvel ezelőtt még 200 kilót nyomtam, és gyakorlatilag mindenki úgy nézett rám, mint egy menthetetlenül elhízott szerencsétlenre.

És ilyenkor jönnek a kommentek, a lájkok, amiknek én nagyon örülök. Virtuálisan hátba veregetnek a haverok, és adott esetben még a távolabbi ismerősök is elismerésre méltatnak egy lájkkal vagy egy gratulációval. Szuper. És akkor valaki, akit 30 éve nem láttam, nem beszéltünk, de ismerősök vagyunk a faccebook-on, hiszen együtt jártunk iskolába, sokat lógtunk együtt, és nagy barátok voltunk kamaszkorunkban...,és bejelöltük egymást valamikor tán még a történelem előtti időkben...naszóval azt írja nekem a srác, hogy ez igen, és hozzá teszi, hogy az apósa, aki 62 éves, két nap alatt 800 km-t teker le.

Lenyűgöződtem, és már lelki szemeim előtt láttam, hogy a srác nyilván egy kaliforniai atlétacsaládba házasodott be, és ki tudja ki lehet az apósa....de ugye csak bassza a csőröm, utánanézek. Ott a facebook, kb 2 perc alatt ott virít a képernyőn az egész család, az após is...egy normális-átagos pali, vidéken dolgozik, van egy kis vállalkozása, stb. Nem kaliforniai atléta. Miért nehéz ezt nekem megérteni?

Azért, mert ahhoz, hogy valaki 2 nap alatt 800 km-t tekerjen, vagyis napi 400-at, ahhoz mondjuk az kell, hogy mind a két nap mondjuk 10 órán keresztül megállás nélkül, 40km/h-s átlaggal nyomja. Itt hozzá teszem, hogy nekem ideális körülmények között 25km/h örül van az átlagom. Ha megtolom, elérhetem a 30km/h-t, ha hegyen-völgyön megyek, inkább csak 20km/h. Tehát a 40 az sok. Ha viszont egy átlag 25km/h-val számolok, az azt jelenti, hogy 16 órán keresztül kell menni ennyivel, hogy összejöjjön a 400. Mondjuk reggel hattól este tízig. Közben meg kell állni inni, enni, üríteni. Aztán csucsuka, és másnap újra. Nézzük meg, egy profi milyen számokat tud produkálni:

Kerestem egy profi atlétát, aki előadást tart arról a youtube-on, hogy hogy hogyan tegyünk meg 400 km-t és közben mit érdemes enni/inni, hogy pihenjünk, stb. A strava-n ha megnézem ugyenennek a profinak az adatait, (aki nem egy 62 éves, magyar vállalkozó), akkor azt látom, hogy egy 400km-es út során ő 21,3 km/h-s átlagsebességgel ment, és 19 óráig tartott neki.  Csak halkan jegyzem meg, előző és következő napon is pihent. Tehát nem indult újra mondjuk 4 óra alvás után, hogy újra menjen egy másik 400-ast :)

Mi következik ebből számomra? Hát, ezeket tudom feltételezni:

• Vagy az illető apósa professzionális atlétákat megszégyenítő módon bringázik - a szabadidejében,
• Vagy van valami olyan "mellékes" információ, hogy mondjuk eletromos bringával, vagy rekumbens bringával tette meg a 2 nap alatt 800km-t....ami azért erősen más kategória
• Vagy valami félrement, és téves az információ

Ami viszont mindegyik esetben kérdés nekem: vajon miért volt fontos megemlíteni ezt annak kapcsán, hogy elismerését fejezte ki a srác a teljesítményemmel kapcsolatban. "Tök jó, ügyes vagy, mentél ezer km-t egy hónap alatt, de 62 éves apósom két nap alatt megy közel ugyanennyit" ??

Na mindegy, ezt most jól kiírtam magamból. :)

Számolni vagy nem számolni? Kalória vagy szénhidrát?

 

A Fb csoportunkban feltettem egy kérdést mi szerint ki hogy gondolja, a fogyás érdekében mit kell számolni, a kalóriát vagy szénhidrátot? Én a fogyásom nagy részében, és később a súlytartásnál is szorgalmasan számoltam a kalóriákat. Miért?

 Hát azért, mert valahogy látni kell, mi megy be, hiszen ha nem tudom, akkor nincs mihez viszonyítani, nincs miből számolni, és nincs mit elemezni. Nem nehéz, hiszen azt mondják egy kiló testzsír ugyebár 7700 kalória. Adott az embernek a BMR, vagyis a kalória-alapszükséglete, tiszta primitív matek az egész, nem nagy cucc. Kell valami, aminek neki lehet támaszkodni. Lehet hogy hülyeség….de ha az ember meghatározza a limitet, akkor szerintem kizárt, hogy hízzon. Nálam legalábbis ez…így…működött, és működik.

 És akkor mi van a szénhidráttal?

 Nem kezdek bele az Atkins diéta meg a ketogén módszer kidumálásába…a lényeg, hogy megmondta a sok okos ember, hogy a szénhidrát az okozója minden rossznak, ráadásul a gonoszabbik fajtája…aminek magas a glikémiás indexe. A finomított szénhidrát. A cukor, a liszt, a tészta, a krumpli, a rizs, a zab….meg nagyjából az összes gabonaféle. Hát, én ketóztam, nem is egyszer, még azt is mondhatom, hogy működött a dolog……de mivel óvatos duhaj vagyok, nyilván nem csak simán ketóztam, hanem mellette azért számoltam a kalóriákat, és időszakosan is étkeztem….így biztosra mentem…

De vajon mi lett volna, ha maradok annál, hogy nem számít SEMMI csak a szénhidrát? Hát, szerintem híztam volna, mint a huzat. Ugyanis nagyon szeretem a sajtot, a vajat, a virslit, mogyoróvajat, a tojást….márpedig ezekből tonnányi kalória lecsúszhatna…HA csak a szénhidrátmennyiséget kéne korlátozni és semmi mást. De sosem mertem kipróbálni.

 Azért nem, mert mindig nagy munka a fogyás, és az ember nem dobja oda az addigi eredményeit. Szóval ebben a tekintetben nem tudok kinyilatkozni érdemben semmit. De azt tudom, hogy a sok okos divatos, éppen aktuális trendi diéta esetében mindig ott az apróbetűs rész, hogy ja, de ebből nem lehet akármennyit enni, abból meg tilos bármennyi, ésatöbbi. Olyan ez, mint a diétás menü, amikor az ember rendel. Milyen jól hangzik, hogy rakott bolognai…300 kalória….csak éppen mire megkóstolod már elfogyott….mert hát csodák nincsenek, „mit gondótááá…..?”

 Szóval úgy könnyű működő szuper-duper diétákat nyomni, hogy közben azért ott van a korlátozás, amit ha nem tartasz be, akkor ne csodálkozz ha nem fogysz…nem írok neveket, mert befolyásos a világ, még akkor is ha kevesen olvasnak…De ide sorolnám még azt is, hogy valaki képtelen betartani az étkezési korlátozásokat, úgyhogy megműtteti magát. Gyomorgyűrű, sleeve vagy bypass….egyre megy. A kockázatos, drága, műtét utáni lábadozás alatt pedig megkapja az instrukciókat: ne egyen 1200 kalóriánál többet  

 * MI VAN? *

Könyörgöm, akkor minek volt a műtét? nem lett volna egyszerűbb csak simán operáció nélkül betartani a kalóriabevitel-korlátozást? De, egyszerűbb lett volna. A műtéttel viszont RÁKÉNYSZERÍTIK a delikvenst, szerintem ez az egyetlen lényeges különbség. Mert ebben az esetben ha nem tartja be, akkor baj van. Műtét nélkül ha nem tartja be…? Hát akkor nincs baj, csak hízik tovább, ennyi. De ésszerűségből, tisztán logikai alapon ezek a műtétek totál hiábavalók. Szerintem.

 Visszatérve a kalória-dilemmára: Elmélyedtem tehát a témában, és össze szedtem pár olyan dolgot, ami el tudja kenni a kalóriaszámolás feletti kérlelhetetlen determinizmust. Amit ha végig gondolunk, akkor természetes, hogy kérdések jönnek fel az emberben. Nézzük akkor sorban:

 

 

• ·        Minden anyagcsere máshogyan használ el egy kalóriát….emésztési idő, sebesség

 

Nyilván egyedi embereknek nemcsak az ujjlenyomatuk, a DNS-ük, hanem az anyagcseréjük is más és más. Akkor hogyan lehetne egységes kalóriákkal számolni?

• ·        nem mindegy, melyik napszakban, milyen aktivitás mellett/előtt/után fogyasztjuk el a kalóriát

Az anyagcserefolyamatok nem állandó sebességgel folynak. Alvás alatt lelassul, fokozott fizikai tevékenység alatt felgyorsul. Tehát nem lehet ugyanolyan hatása mondjuk egy 300 kalóriás ételnek egy kiadós anaerob edzés után, vagy lefekvés előtt este tizenegykor.

• ·        nem megbízhatóak a feltüntetett értékek (állítólag 8% a hiba)

Ezt nem kell különösebbe kifejteni, ugyebár ha nem nyers telt fogyasztunk, akkor mindig ott van a hit-tényező. Elhiszem-e vagy sem a gyártónak, hogy annyi az annyi. Mert egy paradicsom vagy egy uborka vagy egy csirkemell az, ami. De egy készítménybe nem látunk bele, hogyan csinálták és mi került bele. És nem feltétlenül kell rosszindulatúnak lenni, elég ha csak arra gondolunk, hogy az ember hibázik. Állítólag a mandula kalóriaértékét is elszámolták.

• ·        nemcsak az anyagcsere más mindenkinél, de a mikrobiom is

Ha már egyedi anyagcsere, DNS vagy ujjlenyomat, akkor egyedi mikrobiom is. Nagyon sok kutatás folyt arról, milyen hatása van az anyagcsere folyamatokra a testünkben tenyésző organizmusoknak. Bizarr, de volt olyan kísérlet is, amelyben egereket más egereknek az ürülékével etettek, ezáltal megváltozott a mikrobiomuk összetétele. Mind ismerünk olyan sovány embereket, akik mindig soványak maradnak, akármit ehetnek. Szóval állítólag ennek az egyik lehetséges oka pont hogy a mikrobiomban található, ami gondolom táplálkozás és életmód függvénye továbbá nyilván genetikai eredői is vannak.

• ·        csak a mennyiség számít a kalória-bevitelnél, a minőség nem (100 gr csoki vagy 1,5kg alma kalóriailag ugyanannyit ér, holott nyilván nem ugyanazt művel a testben.)

Ezt már többször kitárgyaltam itt a blogon, mert erősen hiszem hogy nem mindegy, hogy az a pl. 300 kalória úgy kerül be a testünkbe, hogy megeszünk egy snickers-t, vagy úgy, hogy megeszünk egy kiló dinnyét. Márpedig a kalóriaszámolás világában ezek között semmi különbség nincsen. Csak a bevitt mennyiség számít, semmi más. Viszont úgy gondolom ez pont olyan téma, hogy nagyon sok a változó tényező, és nincs olyan, ami csak önmagában, más tényezőktől függetlenül lenne meghatározó.

• ·        A test izom-zsír aránya befolyásolja a különböző anyagcsere folyamatokat és sebességet. Az izmok „aktív-módban” több kalóriával elbírnak…ha vannak.

Hát igen, amikor valaki nemes egyszerűséggel közli, hogyha egy nő 70 kilós, akkor túlsúlyos. Vagy egy férfi ha 100. A BMI adat ugyanilyen, nélkülözi a dialektikát. Önmagában egy szám, amit egy képlettel számolnak ki a magasságból, a súlyból és a korból. Na de mi a helyzet a test összetételével? Arnold Schwarzenegger is kövér volt fénykorában, amikor 120 kiló tiszta izom volt rajta? Ugye hogy nem. Pedig a BMI értéke szerint az volt. Mert az csak egy szám, ahogy a kalóriák is csak számok. Nem létezik, hogy ne lenne összefüggés. Nem érhet ugyanannyit egy kalória minden testben.

• ·        Az ételek szerkezeti is befolyásolhatják….az elfogyasztott kukoricánál a kukoricaszemekben lévő puha, emészthető rész az emészthetetlen cellulóz burokban marad, és így távozik belőlünk…

Amikor megszámoljuk a majonézes kukoricasalátában lévő kalóriákat, hogy „elszámoljuk” mint felhasznált értéket, akkor mi a helzet azokkal a kukoricaszemekkel, amiket nem rágtunk szét eléggé, és az emészthetetlen cellulóz-burok magába zárt, és úgy távozik belőlünk. Azt nyilván nem emésztjük meg, tehát jogtalanul lett beszámítva. Ugyanígy az egyéb ételek bonyolult összetevőit ha nézzük, egy csomó minden szerkezeti változás állhat be az elkészítés során,( vagy pont hogy nem áll be) ami befolyásolhatja azt a bizonyos számot. 2015-ben jött ki a hír, hogy a kókuszzsírral sütött rizs, ha hagyjuk kihűlni, és azután fogyasztjuk el, akkor FELE annyi kalória szívódik el, mert a hűlés során a benne lévő keményítő molekulaszerkezete a kókuszzsírral reagálva olyan formát vesz fel, amit az ember nem tud megemészteni. Nos, azért nem mindegy, hogy egy 40 dekás rizsköret 500 kalóriát ér, vagy 250-et.

Az emberi test egy csoda. Nagyon bonyolult folyamatok zajlanak benne, és bár az orvostudomány sok mindent tud, de még mindig nagyon sok olyan dolog van, amit csak találgatunk. Ha a szervezet ilyen okos, akkor miért nem tudja az emésztési folyamatokat az optimális szinten tartani, és a maradékot egyszerűen kiüríteni a testből….?  Ezt mondjuk sosem értettem. Szeretik mondani, hogyha túl keveset eszünk, akkor az anyagcsere lelassul, hogy a test tartalékoljon… És akkor miért nem gyorsul be, ha túl SOKAT eszünk? Csak egy irányba működik, mint a Geszti-féle inga? Kileng, aztán ott marad…? :D

Szóval megint sok kérdés van, mint általában mindig. Sok kérdés és konklúzió, ami nincs, maximum ennyi: kurvára oda kell figyelni, hogy élünk.

Miért olyan nehéz?

 

Örök vitatéma: vajon a túlsúlyos ember akar-e lefogyni? Nekem meggyőződésem, hogy a túlsúlyosak többségét igenis zavarja a felesleg, és igen, le akarja dobni. De mint olyan sokszor, itt is nagyon fontos az, hogy tisztázzuk az alapfogalmakat. Mit is jelent, hogy valaki le akar fogyni? Ha találomra fogok egy túlsúlyos embert, és nekiszegezem a kérdést, hogy nem zavarja-e és hogy nem akar-e lefogyni, akkor nem valószínű hogy őszintén felelne. Még akkor sem, ha a kérdező nem vadidegen.

Mert a szándék önmagában nem elég. Mondhatni hát persze, ki ne akarna lefogyni, ki volna annyira tuskó, hogy jól érezné magát egy súlyfelesleget cipelve magán? Ugye? Naugye. Továbbgondolva, ha valaki túlsúlyos, akkor sanszos, hogy már nekifutott annak, hogy változtasson rajta, de nem sikerült (hiszen túlsúlyos). Innentől kezdve viszont jó eséllyel utasít el minden javaslatot ötletet segítséget, hiszen valahogy az emberek nem szeretik elismerni a saját kudarcukat. Ha ugyebár le akartam fogyni, de nem sikerült, akkor az kudarc. De nem fogom senkinek azt mondani, hogy kérem szépen, igen, zavar, és igen, le akarnék fogyni, dehát sajnos nem vagyok elég erős hozzá. 

Inkább azt mondják, hogy genetika, hogy pajzsmirigy, hogy speciális körélmények. Jellemzően olyan (ind)okok, amivel nem lehet vitatkozni. Amiket el KELLfogadni. Hiszen ezt mindenki saját maga tudja, mert saját maga éli az életét. Szóval téma lezárva, nincs miről beszélni. Vagy másik oldalról közelíti meg, és passzív agresszív módon azt mondja, hogy nem, nem zavar, én szeretem hogy ilyen vagyok. Ergo miközöd hozzá, TAKA!

Nem szívesen veszi senki, ha valaki odaáll, és azt mondja: rosszul csináltad, de én jobban tudom, hogy hogy kell. Más embernek nem lehet fogalma arról, hogy valakinek tényleg milyenek a körülményei. Depláne hogy nem tudhatja, az adott illetőt mi motiválja, mi indítja be. Mi kell neki ahhoz, hogy ő maga akarjon lefogyni.

Ez egy ingoványos terület, túl sok az érdek minden irányba. Plusz ott van még a

•  sokat emlegetett társadalmi nyomás, 

                Hiszen az egész világ a profitra épül fel, és folyamatosan a fogyasztásra ösztökélnek bennünket. Úgy folyunk át a Halloweentől a Mikulásba, majd a Karácsonyból a Szilveszterre, majd a Valentin naptól a Húsvétra, hogy ha a kereskedelmi láncokon múlna, akkor mindenki szénhidrát-mérgezésbe felfordulna az első néhány hét után. Ez az egész jelenség egy folyamatos tagadást generál, egy folyamatos harcot, amit megállás nélkül vívni kell, és lehetetlen, hogy az ember ne gyengüljön el soha egy pillanatra se.

• aztán ott van az evolúció

            Az anyagcseréről sokat tudnak a tudósok, de mégsem lehet pontosan tudni, kinek miért olyan az anyagcseréje, amilyen. Miért van az, hogy egy családban az egyik gyerek kövér, a másik sovány. Úgy, hogy ugyanazt a háztartást élik. A tudományosan hangzó állítások sokszor semmiféle tudományt nem tartalmaznak. Pl. egy felnőtt ember napi energiaszükséglete az 2000 kalória, mondják az okosok. E mögött SEMMILYEN tudományos tény nincs. Ezt a kilencvenes évek amerikai lakossági fogyasztási statisztika alapján döntötték el. Az igazság az, hogy sokan vannak, akik ennek a többszörösét megehetik, és sosem híznak el, szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

• és ott van az emberi természet.

            Elemi ösztön a táplálkozás és a szaporodás. Az ösztöneink ellen menni nem könnyű. Ráadásul minden fontos eseményt, legyen az esküvő, temetés, ünnep vagy katasztrófa, mindent evéssel-ivással kezel az emberiség. Halotti tor, esküvői lakoma, ünnepi ebéd, szülinapi torta, még a kutyakexet is jutalom-falatnak hívjuk. Tehát belénk van kódolva, hogy jutalmazni, büntetni, ünnepelni, emlékezni, lazítani, szomorkodni....minden emócióhoz járulékosan kapcsolódik a fogyasztás. Ilyen a természetünk.

Csak néhány okot soroltam fel, ami így hirtelen eszembe jutott, de a lényeg, hogy szinte minden fontos dologgal szembe kell menni annak, aki csökkenteni akarja az evés-ivással a testébe vitt energiamennyiséget. És akkor persze mindezeken túl még mindig ott vannak a valós körülmények, legyen az pénz, munka, idő....által felállított fizikai korlátok, és a mentális állhatatosság feltétlen kellékei, a nyugalom, a stresszmentes, kiegyensúlyozott élet.

Ugyehogy mennyi mindennek kell klappolnia? Nem csoda ha ez a dolog ennyi embertársunkon kifog. A világ jelentős része túlsúllyal küszködik, amiből következik, hogy igen lényeges felvevőpiacról beszélünk. Sokféle érdek állhat ezen réteg "megfejése" mögött. Nyilván sokan költenek csodaszerekre, zsírégetőkre, ésígytovább, ugyanakkor az elhízás okozta cukorbetegség, magas vérnyomás, és egyéb kellemetlenségek generálnak egy szintén nagy számú embertömeget, akik megvásárolják azokat a gyógyszereket, amik enyhítek ezen betegségek tüneteit.

Gyakorlatilag végtelen hosszan lehetne sorolni mennyi minden állhat a lefogyásnak/helyes életmód elérésének az útjába. Nem könnyű belemászni mindebbe, és talán még annál is nehezebb elfogadni a saját sikertelenségünket. Pedig unalomig szajkózott dolog, hogy minden siker mögött ezer kudarc áll, és a sikeres embert az különbözteti meg a sikertelentől, hogy a sikeres megteszi azt, amit a sikertelen nem. A sikeres ember a kudarcot maga mögött hagyja, és tovább megy. A sikertelen elfogadja, megmagyarázza, felelősségre vonja, áthárítja, és kibújik alóla.

Elengedni

 

Ahogy öregszem, egyre inkább érzem, mennyire rövid az élet, és milyen sokat is ér az idő. Ami van. Még. Nyilván ezzel mind így vagyunk, gondolom. Szóval ahogy az ember öregszik...de végül is lehet szebben is mondani: bölcsebb lesz, érettebb, letisztultabb...szóval úgy válik..illetve én úgy válok egyre inkább olyan emberré, aki akárkivel már nem áll le vitázni....aki akármire már nem kapja fel a fejét, aki akármire már nem ugrik. Aki nem ragaszkodik görcsösen valamihez, csak azért mert annyira akarta/akarja....vagy mert meg van győződve arról, hogy az jó. Aki nem ítélkezik könnyen, mert van mögötte egy s más. Aki látott már pár árnyalatot a feketéből is meg a fehérből is (micsoda átkötés lol)

Szóval van ez az elengedés dolog. Ebbe is azt hiszem bele kell érni. Az ember akar valamit/ vágyik valamire, és elkezdi tolni....de ugyebár van a józan ész, a logika, a körülmények.....tehát lesz egy pont vagy egy vonal, ami után már inkább elengedjük, mert nem vagyunk hülyék. Ugye. Mármint gondolom én.

Az életben annyi minden ilyen dolog előfordulhat, mondok egy példát: én szeretem az autókat. Valahol ugyebár szakirányú végzettségem is van, de inkább az a lényeg, hogy szeretem őket. Csak úgy. Eddigi életem során a mostani kocsink a negyven-valahanyadik, tehát jópár típust kipróbáltam már. Most ne rugaszkodjunk el, nyilván nem bugattikról meg ferrarikról van szó, hanem normál autókról. Node hogy ne szaporítsam a szót: mindig akartam egy honda Frv-t. Azért, mert a Fiat Multipla után (olyanunk is volt lol) a japók állítólag a multipla nyomában akartak olyan kocsit gyártani, ami hasonló a fiat 3+3 üléses elgondolásához, de az abban -szerintük- elkövetett hibákat kikorrigálják. ((Teszem hozzá ahogy az idő múlik, úgy halnak ki azok a "régi" konstrukciójú autók, amiket én annyira bírok. Az egyszerű szívó benzinmotoros autók. Ma már a nagy népesség manipuláló agymosás környezetvdelmi szabályok és a fejlődés miatt már csak vagy agyonbonyolított dieselek (de már lassan azok se) vagy szintén agyonbonyolított felturbózott kis szúnyogmotorok, vagy nehézkes és drága elektromos kocsik kaphatók, és szépen lassan kihalnak a hagyományos, egyszerű de nagyszerű konstrukciók))....szóval honda efervé....az élet úgy hozta, hogy nemrég másodszor is rámentünk egyre...és másodszor is rá kellett jönnöm, hogy nem kell. Tök jó kis kompakt verda....de szerintem max 170 centis emberekre van tervezve, és hiába a sok ülés, inkább kisgyerekes, alacsony családoknak ajánlanám. Naszóval elengedtem, már nem akarok többé. Ennyi.

Ez csak egy pici példa volt, ráadásul ki se fejtve rendesen, de a lényeget megmutatja. Nem kell mindenáron ragaszkodni valamihez, csak azért mert azt gondolom, hogy az a jó. A jó nagyon tág fogalom, és nemcsak a fogalmat lehet tágítani, hanem a hozzáállás spektrumát is. Hogy jön ez ide?

Annak idején, mikor beindítottam ezt a fogyás-dolgot, én nagyon kövérből lementem nagyon soványba. Betegesen soványba, ami egyáltalán nem volt jó. Aztán elkezdtem sportolni, gyúrni, kardiózni....bringázni, futni, teniszezni, elkezdtem indoor-eszközöket használni...berendeztem otthon kis gyúrótermet...és mellette fokozatosan elkezdtem újra normálisabban enni.  Voltak korszakaim...féltem mindentől. Nagyon soványan nem akartam anorexiás lenni. Aztán aggodalmaskodtam, hogy ne legyek ortorex....állandóan azt néztem, minek mennyi a mije...a nutriensek bűvkörében léteztem....aztán féltem attól, hogy exorex leszek....volt hogy napi 4-5 órát edztem....szünnap nélkül.

Szóval voltak stációk, amikhez nyilván tartoztak számok is, amik a súlyomat, vagy a tesrészeim körfogatait jellemezték. És valahogy mindig eljutottam oda, hogy bizonyos dolgokat az élet ezen területén is el kell elngedni. Mert senki sem akar koplalva élni. Vagy napi 4-5 órát tölteni az életéből valamilyen kardiógépen. Mert az nem normális. Nyilván a zabálás sem az. Ezért nem könnyű a helyes életmód útján járni. Mert egyszerre sokfelé kell gondolkodni, és meg kell találni az egyensúlyt.

És el kell engedni olyan dolgokat, hogy igen, az ember öregszik, és akárhogy küzd, szarból csak szarvárat lehet építeni. Ha valaki 60 évesen úgy akar kinézni, mintha 15 lenne, az előbb utóbb (inkább előbb) nevetségessé válik. Az életben mindenkinek és mindennek megvan a maga helye. Meg kell találni, és el kell fogadni. Persze nem kell, de úgy fogalmazok, hogy tanácsos.

És szarni arra, ki mit mond vagy gondol. Mindenki a saját életét éli, és nem valaki másét. Elengedni valamit nem könnyű. Felül kell emelkedni magunkon, kicsit hátralépni, és a nagy képet nézni. Az erdőt, nemcsak a fát. Mérlegelni kell magunk körül mindent, végig gondolni, honnan jöttünk, hová tartunk. Mik a céljaink, mit akarunk, és miért akarjuk azt.

Tulajdonképpen ez a blog is valahogy mindig erről szól. Az egyensúlyról, az antirexizmusról, és az akdályokról. Az útkeresésről, a félelmekről, a kudarcokról. És persze a sikerekről is. Naná.  

Dilemma

A bordaközi izmok gyógyulása nagyon lassan megy végbe, mert a folyamatos légzés miatt az izom lassan tud regenerálódni. Emiatt még mindig urvára fáj az oldalam, ha mély levegőt veszek, vagy ha olyan erőt fejtek ki, amihez kell az az izom. Azon az oldalamon nem tudok feküdni, és ha hanyatt fekszem, valahogy akkor is nyomódik, és fáj. Ha a másik oldalamra fekszem, akkor nem fáj...csak a vállam, ami a 3 évvel ezelőtt balesetem óta már nem a régi....szóval szarul alszom, és furákat álmodom. Például, hogy vízben vagyok, és úszás közben fel kell jönnöm levegőt venni, vagy hogy hatalmas szarvasmarhák akarnak rám esni, és én félek, nehogy agyon nyomjanak :):):)

Na mindegy, a lényeg, hogy lassú a gyógyulás, hozzá kell szoknom ehhez a szarhoz. Viszont tegnap megreszkíroztam egy 30 kilométeres kis bringázást. Nagyon jól esett maga a mozgás, de tény, hogy ma azért érzékenyebb az oldalam, szóval lehet, hogy nem volt jó ötlet. Minden bukkanónál ugyebár belenyilall a bordámba az érzés, ha tekerek.

Közben nem messze tőlünk a napokban halálra gázolt egy 60 éves bringást egy traktor. Tegnap több alkalommal is ment el mellettem ilyen mezőgazdasági jármű, de olyan bazi nagy, hogy alig fért el az úton. Ilyenkor azért bennem van a félsz, hogy el ne sodorjon....észre sem veszi, nekem meg szájé....

Billeg bennem folyamatosan ez az egész, hogy talán hagyni kéne az egész úton-biciklizést a icsába....össze kéne rakni az összes biciklit, és minden tartozékával együtt eladni a francba, és maradni az indoor edzésnél...nem tudom. Közben nem akarok a srácaimmal se kitolni....mindenki szeret bringázni, ráadásul Marci most újít fel egy régi mountain bike-ot....most tiltsam meg nekik? Mert ha én úgy határozok, hogy kérem ez életveszélyes dolog, akkor nyilván őket sem engedném.

Közben meg hülye sem akarok lenni, és megfosztani őket és magamat a kerékpározás nyújtotta örömtől...a mozgás szabadságától....Nyilván nem ugyanaz, hogy az ember házon belül tapos vagy teker vagy evez. Olyan nehéz megtalálni a határvonalat, mi a túlzás, és mi a felelősségteljes kockázatvállalás. Ha mondjuk Skandináviában élnénk, vagy Hollandiában, ahol azért kultúrája van a biciklizésnek....vagy akár írhatom a Németeket is....de itt egyszerűen máshogy gondolkodnak az emberek. Sokszor a biciklist konkrétan észre sem veszik. Vagy csak egyszerűen semmibe veszik. Milliószor volt, hogy ember irányította a kamiont, hogy tolasson ki az útra, ahol épp jöttem, és hiába látta a fószer, hogy jövök, nem intett a kamionnak, hogy várjon....nekem kellett megállni, és megvárni, míg kitolat és elindul, pedig mint jármű, nekem lett volna előnyöm.

Nem tudom...pont most jött Jancsi, hogy elmehet-e biciklizni...az utóbbi időben rákapott, én meg tökre örülök, hogy végre sportol valamit, olyan kis csenevész....persze ilyenkor végigsorolom neki az összes intelmemet, mire vigyázzon, hogy menjen, tartson távolságot, nézzen maga mögé, stb.... de folyamatosan idegbe vagyok, amíg haza nem érnek épségben....

Ma kifejezetten bringás idő van amúgy....de nem mentem el...helyette csináltam egy 120 perces HIIT edzést az elliptikus traineren....kardiónak az is megteszi

Prioritás

Sokan nem merik bevallani önmaguknak sem, hogy mi hajtja őket. Mi motivál, mit miért teszünk, vállalunk be, mi az amiért képesek vagyunk megtenni olyan dolgokat, amik nehézséget/kényelmetlenséget/kellemetlenséget stb. okoznak. Mert van egy sorrend a fejünkben, és az határozza meg ezeket a dolgokat. Valamit előrébb helyezünk valami másnál.

Meggyőződésem az is, hogy ez nem mindig tudatos, simán el tudom képzelni, hogy az embereknek a nagy rohanásban mg arra sincs idejük, hogy önmagukba nézve megkeressék/feltárják ezeket a rejtett motivációs egységeket. Jelentkezhet hangulatokban, érzésekben, megfoghatatlan sejtésekben, de ahhoz, hogy az ember el tudjon mélyülni benne, és kiderítse, mik is azok valójában, ahhoz idő kell meg nyugalom. Meg tisztánlátás, meg szándék persze. Nyilván.

Az én személyes véleményem az, hogy óriási hiba másoknak, vagy általunk másoknak tulajdonított, el- vagy beképzelt elvárásoknak akarni megfelelni. egyszerűbben fogalmazva az élet sokszor mutatja azt, hogy valaki - egy másik ember, csoport, társadalmi réteg, stb. - miatt szenved, holott az adott személy/csoport/réteg...nagy ívben és vastagon nem mutat érdeklődést egyáltalán.

Én azt gondolom, hogy legfőképpen saját magunknak kell megfelelni, és persze a számoknak, mert ha a számok azt mondják, hogy egészségügyi kockázat van, akkor azt nyilván komolyan kell venni. De ugyebár igen sok embert nem az egészségügyi kockázattól való félelem sarkall, hanem az, hogy beleférjen abba a bizonyos ruhába, vagy hogy úgy nézzen rá az a bizonyos valaki, vagy hogy azt a képet mutassa a tükör, ha belenéz. 

Egy életünk van, és élvezni kell. Pontosabban nem kell, de érdemes. Mert úgyis meghalunk egyszer, ez elkerülhetetlen....de lehetőleg minél később következzen be, és az addig vezető út legyen minél élvezetesebb! :)

"sovány" ételek

Fejlődik a 'food industry'....igaz, nem minidg olyan irányba megy, ahogyan én szeretném...de tény, hogy már itt is lehet kapni eritritet, meg hozzáadott cukor nélküli kecsöpöt például...tehát egyre több olyan termékkel találkozom, amihez nincs hozzáadva cukor. Tény az is, hogy az emberek jó része errefelé még mindig azt gondolja hogy hát a cukor az tényleg nem jóó, de ha van valami, ami rosszabb a cukornál is, az az édesítő...az ugyanis maga az ördög....

Én nem így gondolom, eléggé beleástam magam a cukorhelyettesítők világába, megvan a magam véleméne a cukorlobby-ról, a politikáról, és legfőképpen az üzletről, ami húzódik mögötte.

De annak idején nagy pofáraesésem volt, amikor rádöbbentem, hogy a hozzáadott cukor nélkül felirat a legtöbb esetben maltitolt, vagy maltit-ot, vagy maltodextrint takar, ami ugyebár egy cukoralkohol, de szemben az eritrittel, ennek nem 0 a kalória és a CH értéke, hanem sokkal több. Én akkor le is álltam az ilyen dolgok fogyasztásáról, mert azt olvastam, a maltit bizonyos szempont szerint rosszabb a cukornál is, mert sokkal könnyebben szívódik fel. Legfeljebb edzés után van értelme, az anabolikus ablak idején, ha pont az a cél, hogy gyorsan felszívódó szénhidrátot juttassunk be.

És tádámm....eljött az ideje annak, hogy megjelentek a nullakalóriás szószok, kenőcsök, krémek, öntetek.....ugye a walden farm "szuper" nullakalóriás krémébe már belefutottam, ami a kukában végezte, mert kábé savanyított gépzsír állaga, szaga és íze volt....de ez egy amerikai cég, és elég nehéz volt hozzájutni a termékeihez....

Mostanság viszont nagyon nyomul a neten egy angol cég, és rettentő módon hirdeti a nullakalóriás, és csökkentett kalóriás cuccait. Igenám, de amint megkapargatom a termékeiket, rögtön kiderül, hogy a nutella-utánzatú krémükben az édességet a maltitol okozza, aminek 100 grammjában 210-240 kalória van...és én baromira nem értem, miért nem például eritrittel csinálják, hiszen abban nulla. Hát, az instagramon megkérdeztem őket....azt a választ kaptam, hogy hát mert az eritrit laxatív hatású...tehát hashajtó....

A fura a dologban az, hogy nekem az eddigi olvasottakból/tapasztalatokból az jött le, hogy a cukoralkoholok közül a xyllit az, ami hajt, mert a bélflóra összetételét megváltoztatja. Állítólag az eritrit is...de nem nagyon elérhetők ezzel kapcsolatban publikus információk. Maradt tehát a kísérletezés. Nálam a xilit hamar tiltólistás lett, mert tényleg hajt, nem kicsit. A poén, hogy egyszer kipróbáltam, hogy megettem egy tábla csokit, amiben cukor helyett maltitol volt, és az is hajtott, elég durván. Ezzel szemben az eritrit miatt soha nem volt semmilyen panaszom.

És ezek után pont azt a választ kaptam, hogy azért nem eritrit, mert az hajt. Pont az, aminek nulla kalóriája van, nem 200 feletti, mint a xilitnek vagy a maltitnak....azért ez elgondolkodtató....engem mindenesetre dühít, hogy úgy reklámozzák magukat, hogy bűntudat nélküli kényeztetés, meg segít a súlyvesztésben, és miegymás....ja, és hát nincs benne cukor!....de ilyen alapon besétálok a lidlbe, és veszek proteinellát, ami egy szuper svéd cucc, és abban sincs cukor, helyette ugyanmaltitol van abban is, de legalább a marketingje korrektebb, mert a megnövelt proteinre utal, és nem úgy próbálja eladni magát, hogy a nutella fogyós változata....a cég weboldalán érdekes módon csak az eritrittel készült termékek tápérték adatai vannak egyértelműen feltüntetve, a maltitolos cuccoknál már "adag"-ról van szó, de azt nem írják le, mennyi gramm is egy "adag"....

Tanulság: ne dőljünk be a marketingnek! :)

ui: amúgy a hivatalos adatok szerint a maltitolból napi 40 gramm szorulást, napi 90 gramm felett pedig erős hashajtást okoz. Ugyanezen forrás szerint az eritrit nem okoz ilyen problémát, ha mégis, akkor kizárólag ha 8g/ttkg feletti mennyiséget fogyasztunk egyszerre, azaz egy 80 kilós embernél ez 64 grammot jelent. 

Én nem látok akkora külömbséget a laxatív hatásnál, mint amekkora különbség a kalóriáknál van (240%)....ennyike. 

Ügyetlen szkeptikus

Az a baj az internettel, hogy bárki bármit írhat össze vissza. Lehet hivatkozni annyi mindenre, ami vagy igaz, vagy nem. Tanulmány tanulmány hátán, kutatások, kísérletek, következtetések....Millió írás van arról, hogy valaki részletesen elemzi, hogy ebben és ebben a kutatásban hányan vettek rész, meddig, mikor mi történt, mit ettek, mit nem, mit mozogtak, mit nem, és mi lett az eredmény, és akkor jön a konklúzió. Asszem Churchill mondta, hogy csak annak a statisztikának hisz, amit saját maga hamisított....van benne igazság. 

Én nem hiszek már akárkinek. Egy-egy cikknél azzal kezdem, ki írta és mikor. Bosszantóan sokszor fordul elő, hogy nincs sem név, se dátum. Akkor honnan a fenéből vegyem, hogy hiteles? Hivatkozni egy kutatásra: mittudomén, hogy valóban megtörtént-e, és valóban úgy történt-e meg, ahogy a mesélő meséli? És ki tudja a körülményeket? Oké, értem én, van két csoport, az egyiknek ilyen diétát írnak elő, a másiknak amolyat. De ugye nincs 24 órás felügyelet mindegyik emberke mellett....folyamatosan? Micsoda nagy költsége lenne, nemigaz? Nem tudom hogy megy, talán aláíratnak mindenkivel egy formot, oszt kész. Innentől kezdve sosem lesz hiteles semmilyen eredmény. 

De legfőképpena azoknak nem hiszek, akik ex catedra jelentenek ki okosságokat, és valahogy a végén mindig kiderül, hogy ott van a sztori mögött egy könyv, egy kurzus, egy készítmény, és kiderül, hogy az összes (ál)tudományos okosságos fejtegetés oda vezet, hogy vedd meg, fizess elő, rendeld meg, stb. 

A ketóval kapcsolatban igyekszem minél többet megtudni a magam laikus szintjén....de lassan eljutok oda, hogy inkább nem olvasok el semmit sem. Ha a saját igazamról van szó, behivatkozok akármilyen légből kapott, "huffington post" kategóriájú "kutatásra", de ha az ellentáborról beszélek, akkor vért hányok, ha nem többtízezer alanyon 25 évig tartó kísérletet végeztek. És nincs kegyelem....olyankor mit tegyen az ember, ha a beharangozó aszongya, hogy "Dr. Kovács Béla belgyógyász szakorvos szerint....".....most álljak le csekkolni, hogy egyáltalán létezik-e ilyen ember? Mert gondolom minden arról szól, hogy mekkorát "üt" az adott cikk, és úgysem fog senki utánekeresni, mennyire hiteles a forrás? Az igazság senkit nem érdekel, csak a látogatottság/nézettség....hogy az legyen minél nagyobb.

Olyan könnyű populista demagóg szövegeket nyomni! Könnyű ijesztgetni az embereket....közben az igazi értékes információ sokszor eltűnik, mint tű a szénakazalban. Én azt mondom, nem baj ha az ember szkeptikus. Lehet tanulni, olvasni, fejlődni, utánanézni, csak sosem szabad elfelejteni, hogy a forrás a legfontosabb. Hogy ki mondja/írja....hogy mi van az írás mögött. De személyes tapasztalatom, hogy vagy hiteltelen a forrás, vagy hiteles, de érdeke fűződik - anyagi- ahhoz, amerre terel, amerre érvel. Személy szerint úgy gondolom, hogy BAROMI nehéz olyan forrásra akadni, aki érdek nélkül tud hiteles lenni.

Aztán persze, lehet, hogy csak én vagyok ügyetlen...

Nem mindig könnyű

Régi és nagy igazság, hogy az élet nem mindig habostorta. Az életmódváltás, fogyás, súlytartás sem mindig siker, csillogás és fáklyásmenet. Szerintem aki valaha benne volt/van/lesz ebben, az mind átmegy olyan szakaszokon, ahol valamiért nem jönnek ki  a várt értékek. Hazudnék, ha azt mondanám, ez velem nem történik meg. És őszintétlen lenne a blogom, ha erről nem írnék soha. Azt hiszem.

Most épp egy ilyen időszakban vagyok bnne. Többedik hete van már, hogy nem értem a súlyom alakulását. Évek alatt megszámlálhatatlanul sok összefüggést, elemzést, és bevitt adatot vizsgáltam meg, hogy megkeressem a bevitt kalória, a lemozgott kalória, és a súly alakulása közti relációkat. Ezeknek az eredményeknek az alapján tudom (tudni vélem), hogy milyen számok milyen értékeket generálnak.

Magyarán szólva X kalória bevitele esetén, Y kalória lemozgásával Z mennyiséggel változik a súly, N irányba. Namost amikor nem ez történik, akkor általában nekiülök, hogy megnézzem, hol hibáztam. Biztos elszámoltam az adott héten valamit, vagy nem jól vittem be az adatokat. Az érdekesség akkor jön, mikor sorozatosan egymást követő heteken át történik mindez, mert akkor már trendről van szó, ami aggodalomra adhat okot.

Hetek óta ugyanazt a rendszert csinálom: napi 3 óra mozgás, amiből minden második nap full kardió, minden első nap csak másfél kardió és másfél óra súlyzós edzés. Kalóriabevitel pedig átlagosan napi 2029 az elmúlt egy hónapban (2000 volt a tervezett bevitel) A súlyom pedig nem olyan ütemben megy lejjebb, mint ahogy várnám, sőt, az egyik héten fél kilóval több voltam. Mondjuk összességében véve azt mondhatom, hogy a súlyom stagnál, pedig lejjebb kéne mennie, mert még nem tudtam visszadolgozni teljes mértékben az évvégén felkapott kilókat.

Túl a személyes sztorin: A plató effektusnak elég nagy irodalma van, és szerintem mindenki találkozott már a kifejezéssel valamilyen formában. A lényege, hogy az addig fennálló fogyási folyamat megáll, és makacsul nem mozdul. Nagyon veszélyes a dolog. Azért veszélyes, mert az emberek többsége ilyenkor simán feladja. Feladja, mert hiába tesz meg mindent a fogyásért úgy ahogy eddig, a folyamat leáll, ergo nincs értelme az egésznek. 

Az én tanácsom a következő: nem szabad feladni! Bulldogszerűen, makacs öszvér módra tartani az irányt, és vastagon tenni arra, mit mutat a mérleg. Mert a fák nem nőnek az égig. Mert egyszer el kell hogy induljon a folyamat, és el is fog. Ha a kalóriákat lelkiismeretesen számoljuk, és az edzéseket is korrekt módon elvégezzük, akkor nem kell aggódni a platónak is vége lesz egyszer.

Érintő

A balesetem óta nem ültem biciklire. Lett volna lehetőségem rá, de nem tettem. Miért nem? Azt hiszem, legfőképpen azért nem, mert nem tudom, mit kéne csinálnom: soha többet nem kimerészkedni az útra? Vagy kamerával, túlméretezett lámpákkal, és láthatósági, lehetőleg villogó mellénnyel, szigorúan a sáv közepén haladva? Mostantól csak kerékpárúton, vagy arra kijelölt sávban?

Az első verzió, hogy soha többet, talán szélsőségesen hangzik, de engem meglegyintett a halál szele idén Júniusban...mert utólag rekonstruálva a történteket, kizárólag a szerencsén múlott, hogy éppen nem haladt arra egy szabályosan közlekedő jármű, ami simán átgurulhatott volna rajtam, amint eszméletlenül gurulok át a szembe sáv területére. Tehát annak ellenére, hogy szabályosan, megfelelő helyen haladtam, megfelelő irányba, kivilágítva, rikító sárga dzsekiben, annak ellenére csak a szerencsén múlt, hogy életben maradtam. Tökmindegy, hogy igazam van vagy nincs, ha meghalok, nem? Sajnos tökmindegy, mennyire vagyok elővigyázatos, ha jön egy hülye, aki nem vesz észre. A kerékpárutak szerintem nem arra valók, hogy hosszú túrák alkalmával használjuk őket. Arról nem beszélve, hogy hány helyen van, hogy egyszer csak vége van a kerékpárútnak, mint a botnak, és nincs semmilyen lehetőség sem megállni hol, sem átsorolni valami olyan helyre, ami biztonságos (parkoló, leállósáv, öböl, bármi). A kerékpárutak a véleményem szerint sokkal inkább városon belüli helyváltoztatásra alkalmasak. Ma pont voltam autóval a reggeli dublini csúcsban. Igen, valóban kegyetlen sok bringás van, és egy 50 centis úton jönnek sokszor hárman egymás mellett, de van, hogy az autók között cikáznak, van olyan is, hogy segédmotoros megy a bringaúton. Kész vicc a közlekedés ilyenkor a sok busszal, a hirtelen megszűnő sávokkal, az idióta és arrogáns taxisokkal. Nálam ez a fajta bringázás nem egyenlő azzal, hogy elindulok, és megyek 100 kilométert a vidéki utakon, hegyek-völgyek között. Szóval ez két külön műfaj.

És az a legnagyobb gond talán, hogy az emberek nagy többsége gondolkodik úgy, ahogy a betett képen a hozzászóló is. Hogy a biciklisek menjenek a francba, nem fizetnek útadót, sem biztosítást, pedig a köcsögök használják az utakat és képesek kárt is okozni az autókban. Rátámaszkodik a mocskos kezével, meg fékezésre kényszerít, miközben nem is lenne joga az utakat használni. Meg is érdemlik, ha elütik őket! És nem vicc, tényleg így gondolkodnak az emberek, és ki is mondják. Nem tudom, ez mennyire tipikusan ír attitűd, de ebből a szempontból valahogy élhetőbb országnak tűnik Németország, vagy Hollandia, ahol sokkal, de sokkal normálisabban viszonyulnak azokhoz, akik kerékpárra ülnek.

Persze az élet veszélyes, hiszen kilépünk az utcára, és fejünkre eshet egy cserép, beülünk az autóba, felszállunk egy buszra Az viszont egy opcionális döntés, hogy elmegyek-e biciklizni vagy sem. Lelkileg mindenesetre eléggé megvisel, hiszen a biciklizés nekem nagy segítség volt a súlytartásban. Futni nem tudok az ízületeim miatt (hiába, azért 200 kilósan az 15-20 év nyilván nem múlt el nyomtalanul), másrészt mivel nem műttettem le magamról a felesleget, így az sem valami kellemes futás közben. Az eredetileg sitting-roomként funkcionáló helyiség mára már tényleg kész edzőterem, mert próbálom valahogy a mozgásos részét az életmódnak megoldani itthon, a négy fal között

Életszerűtlen egoizmus?

A legutóbbi bejegyzésem megmaradt piszkozatnak, nem publikáltam. Azért nem, mert nem akarok sem nyavalyogni, sem másokat megbántani.Ugyanakkor mivel a fejemből ki akartam írni, kiírtam...tehát én láthatom, ami később mg jól jöhet - nekem. Most, ebben a pillanatban még nem tudom, ez is egy olyan poszt lesz-e.....szóval   

Egy fogyókúrás blogon azt olvastam, hogy,

"nem tartom túl életszerűnek, hogy egy férfi hónapokon keresztül bevásároljon, kalóriákat számolgasson és főzzön magának. Az én családomban ez legalábbis elképzelhetetlen. Lássuk be, a legtöbb esetben mi nők vásárolunk, főzünk, a hűtőben, a kamrában az van, amit mi rakunk bele."

Tehát akkor ennek alapján én nem vagyok életszerű. Mostanában nagyon sokat hallani arról, hogy a férfiak előítéletesek a nőkkel, hogy diszkriminálják őket. Lendüljünk túl azon, hogy ez a mondat is egy előítélet, párosítva egy általánosítással...és koncentráljunk arra, hogy hány esetben történik mindez fordítva. A mi életünkben sok évig az volt a feleségemmel a munkamegosztás, hogy én eljártam dolgozni, ő meg ellátta az otthoni teendőket. Gyerekek, vásárlás, főzés, házimunka, logisztika. Ez egy teljesen okés társadalmi modell. Később saját vállalkozást indítottunk, és minden időnket közösen töltöttük el. Itt Írországban mikor kijöttünk, a vállalkozásunk elvérzett a 2008-as nagy világválságban, mi szeptember 4-én értünk ide, és valamikor egy héttel később jelentették be, hogy akkor összeomlott a világgazdaság. A megrendelők úgy tűntek el egyik napról a másikra, mintha sosem lettek volna. Lépni kellett, munkát kellett szerezni. Voltam én a 193 kilómmal, asztmásan, aminek a tetejébe lebénult a fél arcom is, és mindenki temetett, mert biztosak voltak benne, hogy a kövér pali agyvérzést kapott....A feleségem elindult, és 3 nap alatt talált munkát. Azóta sok víz folyt le a folyókon....és a mi helyzetünk munkamegosztásilag nem változott. Nekem nincs munkahelyem azóta sem, az én életem abból áll, hogy gyerekeket terelgetek, fuvarozok, vásárolok, főzök, házimunkát végzek, karbantartok, és napi több órát edzek. Feleségem pedig eljár dolgozni. Ha egyenjogúságról beszélünk férfiak és nők között, amiben én vastagon hiszek, akkor ezzel semmi gond nincs, ha a fordított verzió okés, ennek is annak kell lennie. Mégsem az, mert az emberek többsége minimum furcsállja ezt a felállást.

Azért, mert egyrészt nem érti az anyagiakat, másrészt nem érti az egómat. Nyilván a kettő összefügg. Ezek elég intim dolgok, de hát attól még beszélhetek erről...az élet rövid, minek rizsázzak....Az anyagiak úgy alakultak, hogy egyrészt nem vagyok teljes mértékben inproduktív, rendszeresen vállalok a kezdetektől fogva fordítást, rengeteg embernek segítettem már az ír hivatalokkal szembemenve kiharcolni dolgokat, lett légyen az rokkantsági járadék, vagy családi pótlék, ezen kívül is előfordul, hogy egyéb (adás-vétel) módon keletkezik jövedelem, másrészt elég jól keres a feleségem ahhoz, hogy legyen mit beosztani. Az egómmal semmi bajom, mert a nejemmel teljes egyetértésben, közösen döntünk mindenben, és olyan, mintha mi ketten egyek lennénk, tehát nincs értelme annak, hogy enyém, tiéd, mert csak miénk van. Ennyi. Ja, soha életemben nem vettem fel sehol munkanélküli segélyt sem....

De mindezeken túl is erősnek tartom a fenti bekezdést, és persze tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan gondolják ezt és így a férfiakról. Innen már csak egy lépésre van az, hogy az igazi férfi 100 kilónál kezdődik, és ha nem iszol, nem dohányzol, legalább hugyozd össze magad, hogy valami férfiszagod legyen. Már miért ne vásárolhatna, főzhetne, és neadj' Isten  számolhatná a kalóriákat egy férfi?? Most mondjam, hogy nézzük meg a világ leghíresebb séfeit, hogy milyen közöttük a nemek aránya? Vagy az már szexista lenne? És ez nem szexizmus?

   

Egy férfitól nem várható el az, hogy odafigyeljen arra, mit eszik, hogyan él? Egy férfi ezzel ne foglalkozzon, csak menjen el jó korán reggel, jöjjön haza jó későn, keressen sok pénzt, sose menjen nyugdíjba, és lehetőleg rögtön a CEO irodájából vigyék a temetőbe? Mert egy férfi csak arra kell, hogy tegye a dolgát...csináljon gyereket (ha akarja a nő), és menjen el dolgozni, keressen jó sok pénzt? És fogja be a száját...? Ugye hogy nem....ugye??

Ez a világ tele van hazugságokkal, igazságtalanságokkal, nehézségekkel. Ha boldogulni akarsz benne, fel kell venni a kesztyűt, és harcolni kell. Vagy elmehetsz egy barlangba visszavonulni mindenki elől. De ha elbújsz a társadalom elől, nem lehetsz a részese. Ha a részese akarsz lenni, akkor választhatsz, hogy passzív vagy aktív szerepet vállalsz-e. Ha aktív szerepet akarsz, hát akkor igen, akkor fel kell venni a kesztyűt.

Én mindig azt mondom, hogy önmagunk értékrendszerében bízzunk, önmagunk mércéjével mérjünk, és önmagunkhoz képest fejlődjünk, legyünk jobbak, többek. Ez az én egoizmusom. És senkinek sem könnyű soha. Leginkább mindig a másiknak "könnyű". Mert a saját helyzetünk mindig teljesen "egyedi", amit nem értenek meg, és az az akadály, nehézség, bonyodalom, helyzet, ami a miénk, amiben mi vagyunk, az mindig "más". Pedig egy nagy túróst más. Mi vagyunk mások, ha így gondolkodunk. Kifogást keresünk, megmagyarázunk, mentségeket építünk föl, lett légyen szó társadalmi egyenjogúságról, munkamorálról, egóról, vagy épp a mérleg által mutatott számról. Vagy arról, hogy miért nem edzünk eleget. 

Oda lehet vágni, hogy neked könnyű, mert

• van pénzed (=megveheted a prémium okos ételeket, és befizetheted magad az edzőterembe)
• nincs pénzed (=nem esel kísértésbe, sem a süteményespultnál, sem az all inclusive nyaraláson)
• van munkád (=mindennap meg kell felelned, van kontroll, van társaság, van inger, motiváció)
• nincs munkád(=csinálhatsz azt és akkor, amikor akarod, nincs főnök, aki ugráltasson)
• kövér vagy (=tökmindegy mit eszel, elengedheted magad, nem kell megfelelned)
• sovány vagy(=tökmindegy mit eszel, úgysem látszik rajtad)
• elfoglalt vagy(= nincs időd elcsábulni, enni, rohansz egész nap, időd sincs elhízni)
• ráérős vagy(=nem kerget senki, van időd kajákkal pepecselni, edzegetni, stb)

Sorolhatnám még sokáig. Mert sosem a körülmények számítanak, hanem az attitűdöd. Egyedül az számít, az vagy Te Magad. A Te értékrended, a Te életed....olyan, amilyennek felépíted. Én így gondolom.

Hintaelmélet és a létezés tartományai

Vajon mi normális? Mi számít annak, ha helyes életmódról, helyes életről van szó? MI a jó, az értelmes középút, nagyon sok posztom, talán túl sok is...csak erről szól, az útkeresésről, a hogyanokról. Mert nem tudom a válaszokat. Keresem, de nem találom....

Nyilván ha veszek két extrém szésőséget egy adott témában, akkor az mindkét oldalon túlzás. Egyenlő arányban lépegetve közép felé, elérek a mértani középpontba. Itt van a mérleg nyelve, tűpontosan megállva. Azonban egy élet, egy életmód, egy életfilozófia ha tűpontosan ki van mérve, az ugyanolyan beteg, mert akkor már mániáról beszélünk, elvakultságról, elmebetegségről, rögeszmékről, valóságtól való elszakadástól, és így tovább. Világos tehát, hogy egy tartományban kell gondolkodni. Na és akkor jönnek a kérdések: mekkora tartományban? Honnantól számít normálisnak, és hol van a határ, ahonnan már nem az?

MIndenki egy külön világ, ez is a vesszőparipám....nincsenek egyenszabályok, nincsenek olyan axiómák, amik mindenkire egyformán igazak és működnek, és megállják a helyüket. Az egzakt módszerek sem tökéletesek, gondoljunk csak arra, hogy pl. egy BMI érték mit mutatna egy testépítő-bajnok esetében. Azonnal kezdjen fogyókúrázni, mert túlsúlyos....Annak idején én próbáltam utánamenni, hogy ki találta ki, és honnan jött az a szám, ami azt hivatott mutatni, mennyi az optmális bevitt kalória naponta. Akkor kiderült, hogy ez a dolog amolyan farkától a fejéig módszerrel került bevezetésre.....tehát a fogyasztásból lett visszakalkulálva....ha jól emlékszem. Tehát nincs tudományos alapja.

Örök kérdés a túlysúllyal küszködőknek: miért? Mitől? Hogyan lesz túlsúlyos, amikor pedig nem is eszik annyit, mint sokan mások, akiknek nincs ilyen gondja. Hányan menekülnek aztán a különféle megoldhatatlan pályán mozgó indokokba....hormonok, pajzsmirigy, gének....de közben érdekes módon általában mindenki tud hatni a súlyára, megfelelő elszántság és kitartás mellett. De felmerül a kérdés: meddig? Személy szerint sok embert ismerek, aki ideiglenesen lefogyott...egyszer kétszer többször....de mint a meglökött hinta, idővel ahogy az is visszaáll az eredeti, függőleges helyzetbe...úgy ők is egy idő után visszaállnak a túlsúlyos létezésbe. Persze értem én, folyamatos lökés kell a hintának is, hogy mozgásban maradjon...de

A kérdés az, hogy lehet-e állandóan ott állni és lökni? Mi van ha elfárad a karunk? Mi van ha el kell menni pisilni...Mi van ha sürgős hívást kapunk? MI van ha elered az eső? Egyáltalán hogy jó, hogy van a világ egyensúlyban....ha a hinta áll, vagy ha leng?

Az ember nem akar a rexiák fogságában élni, meg persze kövér se lenni. Ezért kell a kontroll. De mi van, ha a kontrollal kapcsolatban is kialakul valami "rexia"...van olyan, hogy kontrolrexia...??? Szerintem nincs, de olyan biztosan van, hogy valaki nem normális módon viszonyul a kontrollhoz. Az elmúlt években mindig azt mondtam, hogy a számok fontosak, kellenek, és abszolút igazak, tehát bátran támaszkodhatunk rájuk. Vajon igazam van?

Ez az egész mentális kalamajka bennem addig dúlt, míg ma dacolva a saját beidegződésemmel, nem álltam rá a mérlegre, pedig egy hete mértem magam utoljára, tehát ideje volna. És hogy miért nem?...Mert nem tetszett, hogy napok óta ez járt a fejemben, hogy vajon majd mit mutat...mert nem érzem, hogy fogynék, pedig a napi két óra bringa és a heti három súlyzós edzés megvan, és kajakontroll is megy, igaz nem koplalok, de átlag 2200 kalória fölé nem megyek. Persze tudom, hogy az aktív tömegnövelő edzésnek pont az a lényege, hogy növelje a tömeget, de az azért mégiscsak nem normális, hogy mondjuk azért aludjak rosszul az éjjel, mert tudom, másnap mérem magam....miközben ugyebár már nem vagyok az a 200 kilós pali, akinek SOS fogyásra van szüksége. Meghát van a kisördög aki a vállamon csücsül, és azt suttogja a fülembe, hogy nehogymár a mindennapi 2óra kardió, a heti három edzés, és a max 2200 kalória mellett mérni kelljen magam...a kalóriaszámolós oldalak szerint napi kétszer ennyit kellene ennem, hogy megadjam a testemnek, ami jár...

Lehet, hogy ez is a fejlődés egy foka....elengedni a kontrollt, vagy részben legalábbis korlátozni...mondjuk normális periódusokra, vagy inkább úgy írom normális érzésekre. Meggyőződésem, hogy az életet élni kell. És abban is hiszek, hogy van aki túlsúlyosan boldog. És van aki úgy boldog, hogy napi 6 órát edz. Mert mindannyian mások vagyunk. Mindőnknek úgy kell megtalálni a boldogságot, hogy működjön. És persze, hogy a működésbe ne zavarjon bele semmilyen egészsgügyi rizikó....mert ugye a szélsőségek nem jók, hiszen úgy hiába akar boldog kövér lenni valaki, ha közben retteg az infarktustól vagy a cukorbajtól, vagy keringési problémáktól. Vagy ha olyan fizikai akadályokba ütközik, hogy pl. nem tudja bekötni a cipőfűzőjét vagy kitörölni a fenekét...csakhogy két triviális példát mondjak.

Szóval van egy tartomány, ahol a túlsúlyos alany egészséges, nincs fizikailag akadályozva semmiben, nem cukorbeteg, nem jelent fenyegetést a túlsúlya az egészségére..fitt is..és boldognak érzi magát (már ha képes rá). Kell-e ennél több? Ugye jön a lényeges kérdés: de mekkora az a túlsúly? Mert 1 kiló is más, 5 kiló is más 15 kiló is más és 30 kiló is más....ennyi túlsúllyal még mind igaz lehet a fent leírt definíció....ilyenkor ki és milyen alapon dönt arról, hogy mi tartozik a helyes életmódba, és mitől lesz az alany boldog? Talán ez is genetikailag van kódolva....a boldogságra való képesség. Ebben a tartományban ugyanis inkább filozófiai útra terelődik a dolog: mert a kockázatmentes túlsúllyal élő esetleg nem látja magát szépnek, kívánatosnak, és ezért nem boldog. Mert a szépnek kommunikált idea az a csontsovány, egy deka felesleggel nem rendelkező emberpéldányokra van ráhúzva.  Ebben az esetben tehát mentális tréning tárgyát képezheti az is, hogy elfogadjuk magunkat, és ne mások által kreált skatulyák szerint tekintsük a világot olyannak, amilyennek ők akarják láttatni velünk.

És meg is érkeztünk a jelenkor másik nagy divatjához: amikor jelentős, egészségügyi kockázatot hordozó túlsúlyos emberek vadul, ezer százalékos erőbedobással "fogadják el magukat", és büszkén vállalják a nem 5, hanem akár 50 kiló túlsúlyt is, mondván, hogy ez vagyok én és én így szeretem magam. A társadalom jelentős része pedig gratulál, és azt mondja, milyen szép dolog, ez igen, így is kell ezt csinálni...közben pedig haladnak egy egészségügyi katasztrófa felé ezerrel, és nem biztos, hogy lesz majd visszaút. Persze simán lehet, hogy ez sem véletlenül van így (CONTHEO megint), hiszen végső soron a társadalomnak az a jó, ha a polgár minél korábban elhalálozik, ha már nem aktív pénzkereső....tehát a hosszú, boldog és egészséges öregkor nem cél....

Hát mit írjak: megint elcseszett sok kérdés van bennem, és még mindig keresem a válaszokat, szóval summázva annyit is írhattam volna a mai posztomba, hogy: nincs semmi különös, csak a szokásos agyalás a dolgokon.... 

Újratervezés

Valamiért őszintén nem számítottam erre, hogy ez valaha meg fog történni. Hogy egy autós elüt, miközben biciklizek. Szerintem sokan vagyunk úgy azzal, hogy nem úgy ülünk be az autóba, hogy arra számítunk, hogy balesetet szenvedünk. A tőlünk 45 km-re lévő Jenkinstown parkba indultam, ez egy csodás nagy park, szarvasokkal, pihenővel, tanösvényel. Reggel kilenckor indultam, miután a srácokat elvittem az iskolába. Kicsit több mint másfél óra múlva értem oda, az út jó volt, az idő fantasztikus. Ejtőztem a napsütésben egy 10-15 percet, megittam a kávémat a termoszomból, ettem egy banánt meg egy kis sajtot, és irány haza ugyanazon az úton, amerről jöttem. 17 km után ütöttek el. Annyira emlékszem, hogy látok mellettem egy kék színű visszapillantó tükröt, majd tudatosodik bennem, hogy bassza meg, ez túl közel van. Érzem az ütést, meg hogy gurulok, és onnan sötétség. A következő kép, hogy magamhoz térek az út szélén, káromkodva feltápászkodok, és megkeresem a biciklimet, hogy az út szélére húzzam. Láttam, hogy néhány autós megállt, és láttam két alakot mellettem, akik közül az egyik beszél hozzám. Érdeklődik, hogy vagyok. Ő ütött el.

Mivel nem történt még ilyen velem soha, és enyhén kótyagos is voltam, kissé tanácstalanul álldogálltam, néztem a vérző lábamat, leoperáltam magamról az eltört sisakot, és felhívtam az egy helyen tartózkodó feleségemet, és a fiamat. A fiam, aki jogot végzett, azt tanácsolta, ha képes vagyok rá, fotózzam le mindenképpen a gázoló kocsiját, jogsiját, és kérjem el a telefonszámát is, hogy később képesek legyünk megkeresni. Ezt megtettem. A pasas biztosított arról, hogy az okozott kárt megtéríti. A fiamék azon nyomban elindultak értem. Amint kiértek (kb negyed óra), a pasas, aki elütött, és addig a félrehúzódott autóban várt, elhajtott. Mikor kiértek a nejemék, meglátták, hogy nézek ki, és azonnal rendőrt hívtak. Amikor a rendőr kiért, kiakadt azon, hogy miért ment el a gázoló, és megpróbáltuk utolérni, hogy jöjjön vissza, vegyük fel az adatait.

Persze ez nem volt olyan egyszerű, tekintve, hogy amerikai turisták voltak, és a szám, amit megadtak, amerikai volt. Az ír rendőr hivatalosan nem hívhat fel intézkedés során külföldi számot, ezért a fiam hívta fel az embert, és átadta a telefonját a rendőrnek, aki elmagyarázta neki, hogy akármilyen országból jött, olyat sehol nem lehet csinálni, hogy elgázol egy kerékpárost, majd elmegy a helyszínről. Jöjjön vissza, hogy felvehessük az adatait. Miután letették a telefont, hamarosan a központból felhívták a rendőrünket, hogy képzelje csak el, a gázoló a beszélgetés után felhívta a rendőrséget, hogy bejelentse, a fiam telefonszámát megadva, hogy őt erről a számról felhívták, és valaki rendőrnek adta ki magát. A rendőrünk nem kicsit felpaprikázva ismét megkérte a fiamat, hogy hívja fel  a gázolót, és adja a teleont át. Irgalmatlanul letolta, hogy mit képzel magáról, azonnal induljon a legközelebbi rendőrörsre, hogy felvegyék az adatait.

Közben nekünk elmondta, hogy menjünk nyugodtan tovább az orvoshoz, velünk már végzett, Innen tehát a körzeti orvosomhoz mentünk. Ő megvizsgált, kimosta az aszfaltdarabokat a térdemből-combomból, adott egy tetanust, és azt mondta, ha nem rosszabbodok, menjek vissza egy hét múlva.

Közben kiderült, hogy az amerikai turista egy bérelt kocsival gázolt el, tehát a rendőrünk megkért, hogy jelentkezzünk be a kocsikölcsönző cégnél, mert az ő biztosítójuk kell, hogy a keletkezett kárt megtérítse.

Hazatérve ahogy levettem a ruháimat, úgy derült ki, hogy gyakorlatilag az egész jobb oldalam tele van sérülésekkel....a bokám, a lábam jobb oldala végig, a könyököm, a kézfejem, a vállam, és a tarkóm. A fejemen is lett egy pukli, amellett, hogy a sisakom eltört. Ezek ugan fájdalmasak voltak, de az igazi szutyok az éjjel jött: szenvedtem, nem tudtam elaludni....aztán valahogy sikerült, de minduntalan csak a baleset járt a fejemben. Hogy hogyan történhetett, hol ütött meg a kocsi, hogyen, merre repültem, hova gurultam....meddig nem voltam magamnál, meg ilyesmi. Aztán valamikor hajnalban arra keltem, hogy baromira fáj a nyakam, minden mozdulatra egyre jobban, és rettenetesen fázom. Csatakos voltam a verejtéktől, de hideg voltam mindenütt. A szám különösen. Az egész fejem elzsibbadt, kiszáradt a szám, és nem tudtam, hogy hányni fogok-e vagy elájulok. Felébresztettem a feleségem, aki megnyugtatott lefektetett, hozott egy lavórt....és lassan jobban lettem. Valahogy eljött a reggel, nem mondom, hogy aludtam addig, de szakaszosan félálomban eltelt az idő. Mivel hétvége volt, az orvoshoz nem lehet csak úgy elmenni, úgyhogy irány az ügyelet. Mindenképpen akartam valami gyógyszert a nyakamra, mert akármerre mozgattam csak fájt. Fekve is, minden pozícióváltás, minden apró mozdulat nagyon fájdalmas volt.

Ügyelet, ott egy szimpatikus doki kifaggatott, mevizsgált, majd továbbküldött egy kórházba, hogy röntgenezzék meg a vállam és a nyakam. Irány a kórház. itt némi várakozás után egy újabb doki kérdezett ki, és erősítette meg a röntgen szükségességét. Megvolt a felvétel, azt mondták szerencsére minden rendben, írtak fel gyógyszert, amit majd a háziorvosomnak kell rendes receptre felírnia, ahova ma délután tervezünk elmenni.

Tegnap este a rendőrünk felhívta a fiamat, hogy érdeklődjön a hogylétem felől (!)....elmesélte, hogy az amerikai pali azt nyilatkozta, hogy szerinte én a szembe sávban bicikliztem, a rossz oldalon....na ezen kiakadtam megint. Hogy lehet valaki annyira arrogáns, hogy idejön Massachusettsből pár hét vakációra, egy balkormányos közlekedéshez szokott országból, kölcsönöz egy jobbkormányos autót, és elüt engem a biciklimmel, majd közli, hogy én, aki itt élek kilenc éve, és csak ebben az évben több mint háromezer kilométert mentem biciklivel az utakon probléma nélkül, én megyek a rossz oldalon....Szerencsére a Strava bizonyítja, hogy honnan jöttem és merre tartottam, sőt, még azt is rögzíti a műholdas nyomkövetéssel, hogy az út melyik oldalán haladtam, tehát bizonyíthatom az igazam...DE...rohadtul nincs kedvem évekig pereskedni, vállalva annak a költségét, plusz itt áll a bringám romokban, arról nem beszélve, hogy rettegek, ha arra gondolok, hogy felüljek egy biciklire, és kimenjek a forgalomba. Kedvem ugyan nincs, de nem fogom annyiban hagyni, az biztos. Holnap megyek a fiammal ügyvédhez, és meglátjuk, hogyan tovább.

De a lényeg: Újra kell terveznem sok mindent. A súlyom kordában tartásában szerves része volt a biciklizésnek. Futni nem tudok, nem szeretek, nem megy....úszni nincs a környéken lehetőség, a bringa az a fajta sport, ami kivitelezhető - volt eddig. Ha nincs, akkor marad a koplalás, vagy a visszahízás, amit biztosan nem fogok megengedni magamnak. Mellette a költségeim...a biciklim, a eltört órám, a széttört sisak, a szakadt kabát, nadrág, kesztyű, stb...a feleségem és a fiam kiesett keresete (azonnal otthagytak csapot-papot, hogy jöjjenek segíeni) , az orvoshoz-ügyeletre-kórházba  rohangálás költsége (üzemanyag, parkolás)....az ügyvéd, a gyógyszer, és ki tudja mi lesz még :-(