Finishben

 Bár még nem indulunk, de már nincs egy hét sem hátra, szóval valami összegzést akarok írni arról, amit elterveztem tavaly ősszel. Tavaly ősszel, amikoris a laboreredményeim némi aggodalomra adtak okot. Magas koleszterin, magas vérnyomás, magas homa index, határértékű cukor. Belevágtam tehát újra a fogyókúrába.

Igen, fogyókúra….unalomig szajkózott frázis, hogy nem kúra kell, hanem életmódváltás, és ez persze igaz is….de közben valahogy az ember csak szándékban tudja hozni az életmódváltást, mert adaptívvá kell tenni. Mert az idő múlik, a szervezet öregszik, változhatnak a körülmények, stb….tehát nincs olyan – szerintem- hogy egy bizonyos fix életmód a jollyjoker.

Szerintem a kulcs ott van, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell a pillanatnyi helyzethez, és így élni…kicsit persze ez homályos, de én akkor is valahogy így látom. Szóval ahogy öregszem, gondolom az anyagcserém is változik, a mozgásom is….már nem vagyok olyan gyors ha elmegyek bringázni, és ritkábban is megyek….sőt hajlok rá, hogy abbahagyjam….nem segít a két balesetem abban, hogy ne hallgassak a családomra, akik féltenek. Most nyáron, szinte hetente van valami bringás, akit halálra gázolnak. Hiába, itt valahogy nincs kultúrája a kerékpározásnak. Ha Németországban, a Benelux államokban, vagy skandináviában élnénk…vagy Californiában LOL…akkor talán nem lenne túl nagy rizikó, de itt tényleg kell egyfajta elszántság ahhoz, hogy az ember kiguruljon a főútra biciklivel…

De visszatérve a kúrára….az volt a célom, hogy harminc kilót ledobjak addig, amíg nem megyünk Kanadába. Eleinte jól ment. Aztán miután volt kis szünet (Budapest) utána még azt, ami feljött az egy hét alatt le tudtam dobni, de ott megállt a folyamat. Hosszú hetekre. Egyszerűen nem ment lejjebb a súlyom, pedig mindent úgy csináltam, ahogy addig. 

Ilyenkor – sajnos hálistennek már nagyon sokszor volt ilyen platóm – az van, hogy egyfelől van egy fizikai tennivaló-lista, valami ilyesmi:

• Nem feladni, ragaszkodni a tervhez, függetlenül az eredménytelenségtől, és próbálni felturbózni az anyagcserét, illetve pontosítani a kalória-deficit kontrollt….azaz:

• Csekkolni a vízbevitelt, ha nem elég, emelni. Napi 2-3 liter minimum

• Elhagyni minden tippet, amit csak lehet, és törekedni arra, hogy csak a megmért, kiszámolt kalória jusson be a szervezetbe. Újra ellenőrizni a megszokott termékeket, újra átolvasni az összetevőket, újra átszámolni mindent.

• Emelni az izommunkát, még akkor is ha ez nehéz, és kalóriadeficitnél bizony nehéz. De az izmok eszik meg a bevitt kalóriákat.

• Makronutrienseket átgondolni. Csökkenteni a ch-t, növelni a proteint. 

• Bulldogszerűen, makacsul tartani magunkat mindehhez, ugyanis a fák sem nőnek az égig, előbb utóbb be fog indulni a fogyás

Nekem is beindult, igaz, már nem olyan látványosan. Fel-le rángatózva, de a görbe lefelé ment tovább. Naponta mérem magam, mert kell hogy lássam mi a helyzet. Sokkal könnyebb pár napos problémát megoldani, mint pár heteset. Tapasztalat, hogy 1-2-3 hét nemodafigyelés elképesztően vissza tudja vetni az embert. Mivel eleve egy fogyókúrában vagyok, alap, hogy energiadeficitben élek. Tehát ha elengedem magam, akkor a normálisnál nagyobb ütemben fog emelkedni a súlyom, hiszen a szervezet „ki van éhezve” az energiára. Szóval a napi mérésnek megvan az az előnye, hogy hozzászokik az ember ahhoz, hogy nem mindig csak csökkenés van. Hullámzóak az értékek, de a trendet lehet látni, ez a lényeg.

A másik, ami a platókezelés fizikai részén kívül van, az a mentális oldala. Nagyon nehéz mentálisan elviselni, hogy az ember küzd, kapar, áldozatot hoz, és nincs eredménye. Nagyon nagy a csábítás, hogy odavágja az egészet, mondván, ennyi volt, ebben a projektben nincs több. Személyes tapasztalat, hogy de van. Csak erősnek kell lenni, kivárni, és betartani a pontokat, amit feljebb írtam. Jönni fog az eredmény.

Persze az is nehéz, hogy milyen tervet lőjön be magának az ember. Ha túl könnyű, akkor könnyen jöhet a lazítás akár menet közben is. Ha túl nehéz, akkor könnyen válik elérhetetlenné, és akkor nincs motiváció, jön az ’úgysem sikerül’-életérzés. Valahogy meg kell találni az egyensúlyt ebben is. Nem baj, ha nem sikerül pontosan a terv. Az egész képet kell látni. A részbeni siker is siker. Projektet lezárni, és újat indítani, nem beragadni a vélt vagy túldimenzionált kudarcba. Az a jó a statisztikában, hogy meg lehet találni azokat a pontokat, amelyek megmutatják azt, amit látni szeretnénk. Ezért hasznos a pontos dokumentáció. Hogy az ember lássa ne csak a hullámvölgyeket, a csúcspontokat is.

Nem tudtam a tervemet úgy hozni, ahogy szerettem volna. A 30 kiló helyett 29,4 kg jött össze. Ez tény. Az is tény, hogy 98% felett azért hoztam a tervemet, ami egyáltalán nem rossz eredmény. Csak halkan írom le, ez is mentális dolog….nézhetem kudarcnak is, merthát nem sikerült. Meg nézhetem sikernek is, mert 98%, az majdnem 100%. A vicces az, hogy attól, én minek gondolom, nem változik meg egyik szám vagy trend sem. Viszont az én hangulatom/életkedvem/önértékelésem igenis változik. Tehát akkor ugye magammal baszok ki, ha kudarcként élem meg a saját munkámat.

Nyakatekert kicsit a gondolkodásmód, de szerintem hasznos, ha így nézzük. Mindig van olyan perspektíva, ahonnan a jó oldalát lehet látni az életnek.

Most jöhet Kanada meg az USA, ahol még sosem voltunk, nagyon izgi, millió programot már lefixáltunk/kifizettünk, úgyhogy kalandra fel….igen, jöhetnek majd a kilók is, de azért van bennem egy olyan törekvés, hogy jó lenne nem a napi 1 kg hízást produkálni, ahogy ilyenkor szoktam…meglátjuk, hátha sikerül lefelezni. 

Aztán Augusztustól kezdődhet megint a fogyókúra.

25

 

Harmincegy hét telt el, amióta elkezdtem. A mai mérlegelésemnél kerek huszonöt kilóval voltam kevesebb a harmincegy héttel ezelőtti súlyomhoz képest. Tulajdonképpen 5 kilóra vagyok a céltól, mert az elsődleges tervem az volt, hogy ledobjak 30 kilót. Viszont a heti 1 kiló átlag fogyás az nem jött össze.

Február eleje és május eleje között egy nagyon elhúzódó platóm volt….ugrált kicsit fel- le a súlyom, de alapvetően ugyanott libikókáztam hónapokig. Pedig nagyjából ugyanúgy csináltam mindent, ahogy addig. 

Namost általában ilyenkor szokott az lenni (velem is nyilván), hogy jó, hagyom a francba, ennyi volt, nem megy több. Tök jó, lement X kg, örüljünk neki. De ezúttal megmakacsoltam magam, és eltökéltem, hogy nem érdekel, akkor is tartom magam a tervhez. Szigorítottam a diétán, mert rájöttem, hogy a fenti mondatomból talán annak az egy szónak  van köze mindenhez, hogy „ nagyjából”. 

Szerintem a gyenge láncszem a lustaság. Hogy lusta vagyok/nincs időm-kedvem/fáradt vagyok/dolgom van/stb….kiszámolni, lemérni, kikalkulálni. Ehelyett inkább tippelek. De az elmúlt tizenpár év alatt megtanultam, hogy az ember általában rosszul tippel. És nem úgy hogy több kalóriát/szénhidrátot feltételez….hanem jellemzően kevesebbet, mint amennyit valójában fogyaszt. Tegye fel a kezét, aki leméri az olivaolajat, amit a salátára löttyent, vagy amin megfuttatja a hagymát vagy csirkemellet…például….hát, én sem. Volt idő, mikor megcsináltam, amikor hardcore módon diétáztam, a legelején. Amikor 200+ kilóról kellett levakarodnom.

Bezavar persze a cukor is….mert régen nekem csak az számított, hogy mennyi kalória….de most már néznem kell a szénhidrátot is, és így sokkal nehezebb, mert nem tömhetem meg a pocakom dinnyével, almával, eperrel….vagy saját készítésű müzliszelettel…pedig azok szuperül tömítenek, és térfogatra is jók. Az ember leül egy kilónyi felkockázott görögdinnyével, és fél óráig el van vele, és ha megette, úgy érzi tele van. De sajnos nagyon sok szénhidrát.  Namost ha fél órán át majszolnék sajtot, sonkát, tojást, húst….hát annyi kalória lecsúszna, hogy a Jóisten se mentene meg. 

Örök probléma ez….Se zsír, se CH…marad(na) a fehérje, ami viszont vagy drága (mert azért ez is szempont nyilván)…vagy macerás…vagy unalmas. Valahogy mindig az a kihívás, hogy megtalálni azt az egyensúlyt egy-egyételnél, ami hozza a megfelelő értékeket, és jól is lehet tőle lakni.

Most már hosszú hónapok óta ugyanaz a fő ételem…némileg módosítottam rajta….két csomag/vagy konzerv savanyúkáposzta, megfőzve, 800 grammnyi 5%-os darált marha, kiskanál olívaolajon 1 fej vöröshagymával lepirítva (só, bors, pirospaprika), berétegezve egy jénaiba, és tejföl helyett nyakon öntöm egy nagy doboz natúr skyr joghurttal, amit egy darab tojással, sóval borssal, kis vízzel kikeverek. Ezt megsütöm. Negyed jénainak 420 körül jön ki a kalóriája, és 18,5 gramm a szénhidráttartalma. Cserébe egy korrekt adag kaja, zömmel protein, és még mindig ízlik, nem untam meg. A rizst kihagyom belőle, és a tejfölt is skyr-re cseréltem, így jobbak a számok, és a rizs amúgy is rizikós, hogy kibír-e 4 napot anélkül, hogy megindulna benne a fehérje. A hús az tuti kibír, a rizs necces.

Kihívások a hétvégék is, merthát az ember próbálja az életet élvezni, és normálisan létezni…együtt enni a családdal, meg ilyenek. Egy általam elképzelt ideális hétvégén simán van hogy az ember süt egy süteményt például. Ha ilyen van, extrém nehéz nem enni belőle, és valahogy mindegyik oldal rossz egy kicsit, mert ha eszek belőle, ha nem, mindig bűntudatom van utána. Vagy a kalóriák miatt, vagy az antiszociálisság (ha van ilyen szó) miatt.

Összességében véve azt hiszem nincs okom panaszra, végül is haladok, igaz nem úgy ahogy szeretnék, de talán a lényeg nem a tempó, hanem a trend.

Hát ezek vannak. 

Helyzetjelentés

 December óta nem írtam. Akkor félúton voltam a mínusz 15-el, jelenleg -21-nél vagyok így áprilisban, ami lehet kudarc is és siker is, ahogy értékelem. Kudarc azért, mert ilyenkorra már rég el akartam volna érni a célt. Siker talán azért, hogy nem adtam fel, és nem hagytam magam elsodródni.

Persze volt közben tavasszal hazalátogatás Budapestre, voltak szülinapok, St.Patrick nap, Húsvét, mindenféle alkalom, esemény...a szokásos.

Volt egy pár hét, amikor leálltam a napi mérésről (megint), mert utáltam, hogy stresszelek miatta minden nap, és képes egy nem várt szám a mérlegen elcseszni a napom....és csak hetente mértem magam. De miután láttam a trendet, inkább visszaálltam a napi mérésre. A stressz ugyanúgy megvan, csak ugye nem mindegy hogy harminc deka plusz van, vagy két kiló.  Inkább legyek stresszes harminc deka miatt, mint letaglózva két kiló miatt. Húsvétkor sajnos olyan is volt.

Ilyenkor a szokásos a menet: mantrázom magamban, hogy nem feladni, hullámvölgyek mindig vannak, az élet sohasem fehér vag fekete, van ilyen. Tovább kell menni.

Nem mérem viszot a cukromat minden nap, igyekszem minél kevesebb CH-t enni, de a cukormérés miatt tényleg nem akarok már se stresszelni, se venni a(z itt sajnos elég drága) csíkokat. Negyedévente/félévente úgyis csináltatok labort a háziorvossal, most minek vergődjek ezzel minden nap. Tüneteim nincsenek szerecsére amik indokolnák.

Kaja: valamiféle monodiétát csinálok....4 naponta megfőzök egy tepsi kaját magamnak, és az egynegyedet eszem meg főétkezésnek. Savanyúkáposzta lemosva, megfőzve, kb 1 kg, 200 gramm barna rizs, fél kiló (vagy több, mikor mennyi) 5%-nál kevesebb zsírtartalmú darált marha ( kis hagymával, pirospaprikával lepirítva), és két doboz light tejföl. Összedobom, megsütöm, négy napra ki van pipálva a kajám. 4-500 kalória az egynegyed, 25-30 gramm CH, nem vészes. Általában vacsorára eszem, utána küldök egy csomag 0%-is túrót, kis sztíviával, citromhéjjal ízesítve. Ez teszi ki a fő étkezést. Napközben gyúrás után túró, vagy lidis proteinpuding. Napközben ha nagyon éhes vagyok eszek egy szelet sajtot szalámival, abban nincs szénhidrát. Vagy mogyoróvajat, amit magam csinálok, hogy ne legyen benne cukor, mint a boltiban.

A reggeli rutin a kutyákkal megvan, séta, mint kardió, és ők is élvezik, két legyet egy csapásra. Viszont elkezdtem gyúrni megint, mindennap nyomok egy 45 perces session-t, váll-felkar, mell, hát-láb leosztásban. Jól esik, bár amikor újra elkezdtem, akkor igen kellemetlen izomlázam volt, de hát ez már csak ilyen.

Még 9 kilót akarok fogyni, nem tudom hogy fog sikerülni. Talán ha végre jó idő lesz, akkor bringázhatok majd, szerintem az segíteni fog. Hajtani kell, mert Júliusban elmegyünk Kanadába nyaralni, és ott biztosan nem fogok diétázni, szóval gondolom hízok majd. Aztán ősszel tervezünk megint Budapestre menni, ugyanez a helyzet akkor is. Aztán Novemberben lehet hogy kiugrunk Máltára, mert Beni ott lesz Erasmus-program miatt egy ideig, és szeretnénk meglátogatni. Aztán decemberben ott is van a szokásos évvégi cucc: Szülinapom, Karácsony, Szilveszter, Újév. Forog a kerék. Mint régen a Pom-pom mesében: feeell......aztán leeee.....feeel....aztán leee....

Régi-Új célok

 

Újult erővel vetem bele magam a fogyásba. Mindig sarkalatos pont volt ebben a témában a megfelelő motiváció megléte vagy meg nem léte. Megfigyeltem, hogy általában aki lefogy (sokat), az idő kérdése, de mindig visszahízik. Szerencsés esetben kevesebbet, mint amnnyit leadott, szarabb esetben többet. A hírhedt jojo-effektus ugyebár. És minden ilyen kör után a zsír javára dől a zsír-izom arány.

Ahogy megy előre az idő, még súly- és mozgáskontroll mellett is ragadhatnak fent kilók, és 1-2-3 kiló bőven elég minden évben, hogy 10-15 év alatt alattomosan visszakússzon akár 30 kilónyi extra súly is. És akkor ott áll az ember, hogy hát izé...le kéne fogyni....megint.

Ha nincs kontroll, akkor eltelik még 15 év, és időskorára ott van az ember plusz 50-60 kilóval. Pont időskorra, amikoris lassul az anyagcsere, romlik a látás, kopnak az ízületek, fárad a hasnyálmirigy, ésatöbbi. 60-70 évesen mondjuk 50 kiló felesleggel már a keringési problémák is ott lehetnek, és az élet elillan mint a kámfor, pedig benne lett volna még akár 20-30 év kellemes létezés.

Hol lehet megfogni a dolgot? Szerintem a kulcs (megint, egy csomószor írtam már ezt...) a kontroll. Figyelni kell magát az embernek, és tudatosan irányítani. Ideális esetben nem nagy baj, ha felszalad 2-3 kiló egy-egy alkalommal.....de utána VISSZA KELL DOLGOZNI. Nem szabad legyinteni, mert sokkal könnyebb megszabadulni 3 kilótól, mint harminctól.

Sokszor hallani túlsúlyos emberektől, hogy neki már csak a kajálás, sütés-főzés öröme maradt, miért mondjon le erről az utolsó örömforrásról is? Jogos... –nak tűnik. De mégsem az. Hiszen mennyi minden más örömforrás lehetséges még az életben? Utazni, öltözködni, szeretkezni, hegyet mászni, biciklizni, koncertre járni, hogy csak az evidens dolgokat írjam le.

Namost az a szörnyű helyzet, hogy ezekre mind igaz, hogy a túlsúly elveszi őket. Nem rögtön, szép fokozatosan. Eleinte csak az időtartam lesz kevesebb, amit bír az ember mondjuk játszani a gyerekekkel, sokkal hamarabb elfárad, ha fel kell mászni a hegytetőre a kilátóhoz....a sportolás is lassan elmarad, a szeretkezés is egyre ritkább és rövidebb.

És mi lesz néhány év múlva?  Az utazás kimerítő, a kövér embernek fáj a dereka, bedagad a bokája, izzad, nyűgös,minden baja van. Öltözködni nehezen tud, mert problémás mindig a sok xl-es ruhákat felkutatni, sosincs nagy méretben az, ami tetszik, ha meg van, akkor horror drága. Bezzeg a soványak fillérekből tudnak divatosan öltözködni. Szeretkezni...ezt most nem fejtem ki, egyértelmű, hogy kövéren nem olyan, mint nem kövéren. Hegyet mászni, biciklizni, focizni, teniszezni, kosarazni......milyen szuper időtöltés...feltéve ha bírja az ember. Mert ha kövér, ez a terület is offolódik. Koncertre járni szintén nem egy leányálom fizikailag, hiszen sokszor órákat kell állni egy helyben, plusz még akár sorban is, amíg beengednek, kifelé szintén...tehát olyan elfoglaltság ez is, ami igénybe veszi az ember derekát, bokáját, térdét.

Mi marad akkor? Hát a sütés főzés, meg az evés. Azt lehet túlsúlyosan is. És ez egy nagyon veszélyes spirál, mert csak egyre rosszabb lesz, ahogy az évek múlnak. Biztosan tudom, hogy nem akarok olyan emberré válni, akinek már csak az evés okoz örömet.

És most akkor le kell mondani az evés öröméről? Nem. Biztosan nem. De úgy is lehet szenvedélyesen a konyhában időzni, hogy az ember kitalálja, kikísérletezi, hogy HOGYAN lehet úgy főzni, hogy minél jobb legyen az étel úgy ízre, mint összetevőkre. És amikor az evés ideje van, akkor rámenni a minőségre a mennyiség helyett. Lehet enni a süteményből, de egy szelettel csak. És ha megoldható, a sütményt is úgy kell elkészíteni, hogy minél egészségesebb legyen. Nem lehetetlen, de tény, hogy nem is egyszerű. Sokat kell vacakolni vele, mire az ember ki tudja kísérletezni a recepteket, a módszereket. Itt a blogon sok recept van fent, dehát az ízlésvilága mindenkinek más és más. Ezt mindenkinek magának kell megcsinálnia.

Az is tény, hogy az evés mindig egy jó alkalom az ünneplésre, össszejön a család, van egy akármilyen esemény, alap, hogy leülünk az asztalhoz. Tehát nem az kell, hogy mártírként, látványosan nem enni, hanem megválogatni a „mit” és mérlegelni a „mennyit”.

Ja, tudom, könnyű pofázni. De mélyen hiszek ebben, hogy ez működik. A kulcs a kontroll, önmagunk kontrollja a testünk felett.”Ennyi az egész”.

Április - újra ketó

 

Annyi minden volt...meg van. Valahogy a fogyás nem akar menni....megint. Igaz, mindenféle bosszantó egészségügyi dolog van, amiből biztos vagyok benne hogy ki fogok lábalni, de mentálisan nagyon nehéz a diétára-mozgásra koncentrálni. Közben persze a mindennapi kis apró-cseprő gondok, tennivalók is befolyásolják az ember életét. Nem tudom más hogy van ezzel, de ahogy öregszem, egyre nehezebben hozok döntést. Sokat vívódok, nézem az érveket, és nehezen döntök. Pedig sosem szerettem a „mivanha” embereket. Akik a saját életüket is képesek nyomorúságossá tenni pusztán olyan alapon, hogy de mi van ha....? Nahát, én nem ilyen ember voltam. Régen. Azért remélem most sem, de ugyebár tudjuk, hogy csak az ökör megy változatlanul előre ugyanúgy, az emberek változnak, ahogy az idők, és az ideológiák is.

Viszont jön a jó idő, és végre tudok bringázni, aminek nagyon örülök, eddig már sikerült pár hosszabb távot beiktatnom, de ez sem megy már úgy, mint azelőtt. 60 km-nél többet egyszerre idén még nem mentem. Még. A bringámat is fel kéne kicsit újítani...de télen nem foglalkozom vele, nyáron meg hajtom, szóval....remélhetőleg ezt a szezont még végigcsinálja gond nélkül.

Újra kezdtem a ketót is, két napja. Ez nekem általában elég jól be tudja indítani a fogyást, hát remélem most is így lesz. Teszek ide fel egy szendvics receptet is, azon ritka receptek egyike, amik az instagramról jöttek, és valóban működnek. Hosszában felvágott csemiubi, amiről le kell itatni alaposan a levet (már csak azért is, mert a benne lévő szénhidrát nagy része a cukros-ecetes vízben van), és reszelt mozzarellába „ágyazva” meg kell sütni sütőben. Utána kicsit hűlni hagyni, majd ezúttal a zsírt kell leitatni róla, és mehetnek bele a töltelékek. Az instás verzióban sonka, hagyma, avokádó és paradicsom volt, én az enyémbe salátát, paradicsomot, pepperonit (ami nálunk paprikás szalámit jelent) tettem, meg egy kis mustárt-majonézt. A kapott szendvics jó nagy lett, kiadós, és CH tekintetében elenyésző (6-8 grammnál semmiképpen sem több).

Ja és tettem két fontos felfedezést is: az egyik, hogy a laptopasztalom oldalán lévő tartó nagyon hasznos tud lenni....a másik pedig, hogy a Jim Beam kávé kifejezetten jól harmonizál a Jameson-al....

Január végi helyzet

 

Január utolsó napja van. Szokásosan az Újévi utáni napon el is kezdtem megint diétázni-edzeni...mondjuk rám is fért, mert azért az ünnepek alatt csak felugrott pár kiló, de hát így van ez. Aztán persze – ahogy mindig- történik valami, ami keresztbe húzza az ember terveit. Tervezett fogtömésből húzás lett, sajnos a fogamat menthetetlennek látta „Joao atya”, a brazil fogorvosom, így ugrott a bal felső hatos. Nagyon megszenvedem...mentálisan legfőképp. De persze étkezésileg is, hiszen az addig bevált fő ételeim...nyers sárgarépa, alma, néha kex, saláták....már nem játszhattak. Plusz le lettem tiltva minden edzésről is, nyilván.  Egy hét után kiszedték a varratokat, ez két napja volt....de a seb még érzékeny, így továbbra sem tudok kemény dolgokat rágni azon az oldalon.

De bízom benne, hogy pár nap mostmár csak, és visszatérhetek a saját életemhez. Az elmúlt napokban már light cardiókat csináltam, sőt, egy fél órás kis súlyzós edzést is sikerült megcsinálni.

Nagyjából így telt el a Január. Már várom, hogy jobb idők legyenek, és végre visszaülhessek a „drótparipámra”, szerintem az mentálisan és fogyásilag is jót tesz majd.

Már lassan az ősz is elmúlik...

 Beleléptünk a novemberbe, sokat nem írtam ide, mert nagyon nincs miről. A nyaralás óta elég káoszos a helyzet, már ami az étrend-mozgás témakört illeti. A bölcsességfogam kioperálása után sajnos fogszilánk bújt ki az ínyből, ráadásul belül, pokollá téve ezzel a beszédet, az evést, az ásítást, a nyelés....úgyszólván mindent. Elmentem a fogorvosomhoz, aki lecsiszolta tök jól, igaz utána seb maradt, tehát megint antibiotikum, hyaluronsavas izé, stb..

Alighogy a seb kezd begyógyulni, újabb szilánk jelent meg...az előző mentén. Persze megint megyek vissza lecsiszoltatni, ami azért nem egy kellemes élmény, ráadásul épphogy volt kedden egy időpont úgy, hogy mi szerdán hajnalban repülünk Pestre.

Értelemszerűen ilyen helyzetben nem az a lényeg, hogy mi a jó kaja, hanem hogy egyáltalán mit tudok fájdalommentesen elfogyasztani, haha. Azért az edzést nyomom, majdnem mindennap, felváltva kardió, súlyzós, és november ellenére még néha igazi bringára is rá tudok ülni, mert jó az idő. Szőr mentén az étkezésre is azért figyelek, cukrot nem eszem egyáltalán, de most nem tudok annyira a makronutriensekre figyelni. Majd ha túlleszek ezen a fog-történeten.

Hát nagyjából ennyi.

Június

 Nincs semmi különleges, az élet megy tovább, a kerék forog. Szerintem minden idők legszarabb nyara van eddig, az időjárás szempontjából. Beleértünk a Júniusba, és hat fokok vannak reggel, ami napközben jó esetben felmegy 14-ig. A biciklizés ritka luxusszámba megy. Amióta szétment a hátsókerekem, még nem volt olyan idő, hogy el tudtam volna menni egy hosszabb útra. Itt körözgetek a "ház körül", és általában 20-30 km után haza is jövök, mert hideg szél fúj, és nincs napsütés sem.

Marad a gyúrás, meg a taposás. A gyúrásnál kicsit elidőzök most a felkar-core vonalon, felváltva edzem ezt a két izomcsoportot. Egyik nap felkar, másik nap core. Hétvégén általában van egy nap, amikor semmit nem edzek.

Az evés....hát igen. Délelőtt edzés után proteinturmix....fél háromkor általában egy saláta csirkével, tojással, uborkával, céklával, káposztával.....este két összesütött melegszendvics, és ha "bűnözünk" akkor fagyi, ha nem akkor sárgarépa...

A hétvégéken már nem főzök külön magunknak....fárasztó, macerás, és drága is. Esszük azt, ami van, maximum kecesebbet, mint ami jól esne.

Öregszünk is, az anyagcserénk is lassul, minden sokkal nehezebben megy. Azért okés minden, de azt hiszem a 75 kilós képpel /amire lefogytam magam 2011-ben/ úgy vagyok, mint a lefagyott lejtőn a negyventonnás kamionnal, amin elromlott a fék....vannak dolgok, amiket el kell engedni. Ennyike.

"Amúgy fasza minden" :):)  

Időközben...

 

Már nem is szabadkozom - sem mások, sem önmagam előtt - hogy miért nem írtam több mint 3 hónapja egy kukkot sem. Sosem tudom eldönteni, ez a blog most rólam szól, vagy a lefogyásról, vagy az életmódról....persze csak az ökör konstans, minden változik, ahogy megy az idő, szóval talán erre a felvetésre nincs is egzakt válasz. De azért szokott foglalkoztatni, mert ha az életmódváltás, fogyás a téma, akkor ugye nincs helye a személyes dolgoknak....másfelől meg végülis ez az én blogom, még szép hogy rólam szól. Nem? De.

Megvolt Áprilisban az esküvő a nagylányunknak, 

minden nagyon szuper volt, nyilván ilyenkor az ember nem azzal foglalkozik, hogy mit egyen meg mennyit sportoljon. Illetve nyilván egy életmód-vitel az valami rugalmasan alkalmazkodó valami, ami az ember életritmusához, rutinjáhz idomul. Ha fordítva van, mármint hogy az életmódomhoz idomítom a rutinomat, az szerintem nem jó. Gondolok arra, hogy valaki annyira fanatikus, hogy jöhet bármi, márpedig ő nem enged pl. abból, hogy százmillió kilométert lefut minden reggel...vagy hogy salátán kívül akkor sem eszik soha emmit, ha cigánygyerekek potyognak az égből....szóval szerintem az nem jó. Hanem az a jó, hogy van egy megszokott élet, vannak a hétköznapok, amikor az ember a mindennapi teendőibe beiktatja a mozgást, a sportot, és a mindennapi "eendőibe" pedig azokat az ételeket, amikről azt gondolja, hogy segítik a céljait.

És amikor nem a mindennapok jönnek, akkor lazít. Sokszor írtam má erről, mert ez gyakran jár a fejemben. Hogy meg kell találni az egyensúlyt a mindennapok és az "off" napok között. De persze van olyan, hogy nagyon sok esemény van, és ha mindegyiknél kioffoljuk magunkat, akkor a végén odalesz az egész erőlködés.

Nyilván nem gondolhatom, hogy hat gyerekkel majd lassú és eseménytelen élet van....szóval meglehet, hogy csiszolnom kell a dolgokon....értem ezalatt, hogy a lazítás se olyan legyen, hogy most aztán mindent is lehet (enni) és semmit sem kell (mozogni)....hanem valahogy össze kell hangolni a dolgokat.

Ha már események: Nagyszülők leszünk, Hannáéknál jön a baba, már tudjuk, hogy kislány lesz, és december elején fog megszületni várhatóan. Naná, hogy ott leszünk, már megvettük a repülőjegyeket, és intéztünk szabadságot, is, a karácsony előtti két hetet Németországban fogjuk tölteni, merthogy Hannáék ott élnek. A lakásuk nagyon kicsi, úgyhogy szállodázni fogunk, de azért talán részt tudunk vállalni az első napok teendőiben.  

Visszaugorva a jelenre: most értünk haza a nyaralásból, ezúttal Franciaország volt a cél, eredetileg Normandia-Párizs volt a terv a fiúkkal.....de a forrongások-gyújtogatások miatt töröltük ezt a részt. Aztán az időjárás előrejelzés miatt a normandiai szakaszt is módosítottuk, lecsökkentettük 2 napra, hogy azért a lényeges dolgokat meg tudjuk mutatni a srácoknak, és lejjebb ereszkedtünk La rochelle-ig, ahol már elfogadható volt az időjárás. A jó öreg saját kocsival mentünk, a hosszú komppal....nem volt egy nagy élmény, mármint nekem....odafelé beállt a derekam, de nem kicsit...még az ülés is fájdalmas volt, egy kínszenvedés volt az egész. Nem tudom mitől, gondolom a parányi kabin miniatűr fürdője sem segített benne....meg nyilván a 200 kilós életemnek az eredménye, hogy szar a gerincem, mit várhatnék, nyilván...mindegy, valahogy sikerült kimozgatni, meg persze vittünk fájdalomcsillapítót, úgyhogy valamelyest rendbejött. A hazaúton vizont megkaptuk az "Anthony" nevű vihart, úgyhogy az egész hajó hánykolódott az úton....és bár én nem szoktam tengeribeteg lenni, de ezúttal nagyon szarul voltam végig....

De persze a nyaralás jól sikerült, élménydús volt, élveztük. Most jöhet a fogyókúra, mert ilyenkor úgy szaladnak felfelé a kilók, mintha muszáj lenne. Bringázás csak módjával volt eddig ebben az évben, minden idők legcsapadékosabb nyarán vagyunk lassan túl itt Írországban. Elképesztően rossz az idő, úgyhogy leginkább indoor bringázást tudok beiktatni, de végülis mindegy, a lényeg, hogy valami legyen.

Hát nagyjából ezek vannak mostanság, teszek be képet, hogy legyen friss, aktuális....aztán majd jövök valamikor :)

Életjel

 Valószínűleg negatív rekord, hogy december óta nem írtam, február közepe van. 

Alapvetően persze sokminden történt, de nem azokon a frontokon, amiről ugyebár ez a blog szól. A fogyás-súlytartás-életmód.....az kábé változatlan. Én továbbra is csinálom a délután négyig nem eszem, utána is csak természetes ételeket, és a napi 1 óra minimális edzés...ezt tartom minimum 5 napon egy héten...és nagyjából azt is kapom, amit vártam ettől....

Közben elmúltak az ünnepek, és rohannak a napok előre, közeleg H és D esküvője, amivel kapcsolatban nagyon sokminden merül fel.....gondolatok, kérdések, új ruhák vásárlása, szervezkedés....satöbbi. Közben a nagynénémről kiderült hogy rákos....a nagynénémről, akit gyakorlatilg anyámként szeretek/szeretünk....és akinek eddig semmi baja sem volt, most viszont közölték vele, hogy áttétes rákja van. Ez olyan dolog, hogy egyszerűen elfogy a levegő...és megáll minden az ember körül. Ugyanakkor persze az Élet vastagon tesz mindenre, és csak megy tovább.

Közben forog a kerék....vizsgázik az autó, jönnek a szülinapok a srácoknak, öregszik a kutya....konzulátuson hosszabbítjuk az útleveleinket.....egyszóval zajlik az élet, mint rendesen.

Étrendemről túl sok mindent nem tudok írni....szokásos: alma, sajt, néha egy kis általam gyártott mogyoróvaj.....csirke, ha épp úgy adódik, zöldségekkel, néha saláta....hétvégeken esetleg egy-egy teljes kiőrlésű wrap-toast.....ketchup-öt már idejét sem tudom mikor ettem utoljára, majonézt én gyártom továbbra is....túró is van, de csak ha lengyel bolt felé járunk.

Nagyjából ennyi. 

Én-féle é(le)trend, avagy az aktuális "korszakom"

Vissza is jöttünk Szófiából, ahol minden szuper volt. Én szokás szerint produkáltam az 1kg/nap hízásomat, ami visszatekintve az elmúlt évekre, szinte tövényszerű minden city break-nél. Tudom, ez kurva sok, viszont amint hazaérünk, és visszaállok a normál (épp aktuális) diétámra, ezek a kilók gyorsan is mennek le.

Elutazás előtt 8 hétig ketóztam. Meg is lett az eredménye, ugyanakkor azért, csak lettek bennem kételyek. Ez a világ olyan nagy....annyi okos ember mond annyifélét, annyi könyv ír "igazságokat", hogy az ember csak kapkodja a fejét. És hát csak egy életünk van (legfeljebb kettő :))....Éshát az élet rövid. Szóval nincs idő arra, hogy az ember kipróbálja az összes elmletet, arról nem beszélve, hogy ha esetleg visszafordíthatatlan károkat okozunk, pl. a túlzott zsírfogyasztással. Vagy akármi mással.

És tagadhatatlan az is, hogy a psziché-nek is szerepet kell osztani ebben a játékban, ami nekem kicsit új, mert eddig ezzel a tényezővel egyáltalán nem számoltam. Pedig igenis a lelkiállapot befolyásolja a hormonrendszert (kortizol, stressz), ami befolyásolja az anyagcserét, ami miatt igenis lehetünk kövérebbek.

Régebben vesszőparipám volt, hogy az orvosokhoz azért nem érdemes elmenni, mert úgyis csak annyit mondanak, hogy ne dohányozz, de igyál, ne stresszelj, és fogyjál le....mert bármi bajod van, az ebből a négy indokból van. A paciens úgysem fogja tudni ezeket mind kipipálni...vagy ha igen, akkor úgy jár, mint az öreg zsidó, aki a rabbihoz megy tanácsért hogy hullanak a libái....és 

a rabbi megkérdi: -mivel eteted őket fiam? Azt mondja a rabbi: hát kukoricával. Mire a rabbi: Hát akkor mostantól etesd őket árpával....egy hét múlva megint jön a zsidó: Rabbelében....hullanak a libák. És mivel eteted őket? Hát árpával, rabbi, ahogy mondtad! És mégis hullanak? Igen! Najó, kkor mostantól etesd őket kölessel!....egy hét múlva újra jön....ejátszák még búzával, rozzsal, majd egyszercsak szomorúan érkezik az öreg zsidó: megpusztult az összes libám, rabbi! A rabbi csóválja a fejét: és mivel etetted őket? Hát rozzsal, ahogy mondtad! És mégis meghaltak mind? Igen! A rabbi szomorúan felnéz: Kár. Pedig lett volna még pár ötletem.

Egyszóval én továbbra is azt mondom, mindenki a maga szerencséjének a pogácsa, úgyhogy az én életem, az én anyagcserém, az én testem, az én elmém....nyilván ki más hozhat jó döntéseket (meg rosszakat is) , mint én. Nem? De. Naugye.

Úgyhogy a következőket döntöttem el:

• Hétköznapokon nem eszem délután négyig semmit, csak iszom
• Heti 5 alkalommal minimum 1 órát edzek (akár kardió, akár súlyzós)
• Tartom a clean étkezést: nincs semmilyen mesterséges vagy feldolgozott étel. Nincs glutamát, nincs tartósítószer....nem eszem felvágottat, májkrémet, krémsajtokat, margarint, ketchup-ot vagy bármi gyári szószt. Nem eszem semmilen gabonából készült cuccot: nincs kenyér, liszt, cukor, csokoládé,sütemény. Nincs cukros üdítő vagy szörp, csak víz, zöldtea.
• Ha édesítés kell, maradok az eritritnél vagy a steviánál, mert állítólag ezek nem indítanak inzulinválaszt, beindítva ezzel a zsírraktározást
• Gyümölcsöket is eszem, bármit, kivéve a banánt, azt csak sportolással kapcsolatban (vagy előtte, vagy alatta, vagy utána)
• Zöldségekből bármi jöhet, kivétel ez alól a krumpli, a borsó, a kukorica, ezeket csak akkor fogom enni, ha csak elenyésző mennyiségben van jelen az ételben (pl. gulyáslevesben a krumpli, vagy chili con carne-ben a kukorica)
• Nem eszem konzerv és fagyasztott ételeket, ez alól kivétel a kókusztej, a vörösbab, a kukorica/borsó, és a tonhal(bár azt nem szoktam enni, mert nem szeretem lol)

Nyilván a krémsajtok tiltásánál a különböző ízű bekevert sajtkészítményekre gondoltam, a ricotta, és a mascarpone oké. Oké továbbá a vaj, a sajt, a tejszín, a tejföl....ezeket én természetes anyagoknak veszem, annak ellenére, hogy nyilván feldolgozva kerülnek a boltokba. A gyári szószok, öntetek között is tettem kivételt: a French mustár, ebben ugyanis cukor legalább nincs, viszont ha majonézt csinálok, akkor abba kell egy kis mustár. Üdítő-témában is van kivétel: a diétás tonik. Tudom, hogy az sem eritrites sajnos, de akartam hagyni egy kiskaput, ha esetleg higítanám az alkoholt, amit megiszok :D

érdekes egyébként, hogy a kokakólában az édességet az aceszulfám-K és az aspartame adja, de az olcsó lidl-ös zérókólában már van ciklamát is. Nem is értem, miért nincs olyan üdítő, amit eritrittel vagy steviával édesítenek cukor helyett.

A lisztet helyettesíteni lehet mondjuk valamilyen magliszttel...mandula, kókusz vagy len.....például ha nagyon ennék egy melegszendvicset, akkor tudok csinálni keto-kenyeret (tojásfehérje, és mandulaliszt), ami hasonló a kenyérhez állagban és ízben is. Tény, hogy ritkán csinálok, mert macerás....de a lehetőség ott van. Szószok helyett én magam csinálom a majonézt, tojásból, olajból, mustárból, citrommal, és nagyon finom. Ha édességre vágyom, készítek ketocsokit, vagy mákuszt (őrölt mák, eritrit, kókuszvaj, vanília, citromhéj)....de csinálhatok egy jó diós-répás sütit is, amiben a teljes kiőrlésű liszt helyett kókusz- vagy mandulalisztet használok. Vagy egy mascarponés-kókusztejszínes krémet, dióval,mákkal,vaníliával, vagy akármivel. Vagy egy cheesecake-et....vajjal, mandulaliszttel, tejszínnel, túróval, akármivel. Vagy egy kakaós-rumos kockát....szóval vannak receptjeim bőven.

A legtöbb esetben van alternatíva bármilyen stílusú étel is legyen amit az ember megkíván. Inkább két fronton van nehézség....na jó, három fronton:

1. Beszerzés: Vannak dolgok, amiért messzebb kell menni. Eritrit, túró, mák, mustár, kókuszvaj,vanília...pl.
2. Macera: Tény, hogy mindezzel extrán foglalkozni kell. Tervezni, elkészíteni, tárolni megfelelően. Múltkor például elöl hagytam a majonézt...ilyenkor kuka sajnos, hiszen nyers tojás, nyilván hűteni kell.
3. Pénz. Vitathatatlan, hogy többe kerül, mintha mondjuk nokedlit ennék meg palacsintát....

Mindemellett ott van az a fránya genetika is....ami ellen nem tudok küzdeni....és tetszik, nem tetszik, a súlyom kb 8 éve ugyanazon a sávon mozog fel-le....csakhogy nekem ez a sáv annyira nem tetszik...Jobban szeretném ha a libikókázás olyan 10-15 kilóval lejjebb történne....De benne van a pakliban, hogy egyrészt a genetika, másrészt a kinyúlt bőröm extrasúlya (az is minimum 10kg) miatt ez a büdös életben nem fog megváltozni. Minden esetre én megpróbálom most ezt a módszert, és bízom a testemben, hogyha megkímélem a műanyagoktól, és minőségi ételt adok neki, akkor meghálálja majd, és jól fog működni az anyagcserém.

Nyolc hét ketó után

 Kicsit több mint 8 hét után eljött az offos hét....Szófiai city-break, szülinap, satöbbi. Az ezt követő héttől persze újra jön a diéta, viszont lehet, hogy változtatok majd megint egy kicsit.

Az előző nyolc hét mérlege kicsit több mint 12 kiló fogyás, ami tulajdonképpen jó eredmény. Indítottam a dirty ketóval, aztán félidőtájt Fung professzor könyve hatására változtattam: 

• délután négyig általában nem ettem semmit, 
• elhagytam minden mesterséges adalékot (beleértve az édesíő szereket is persze),
•  a kardióról a súlyzós edzésre helyeztem a hangsúlyt, tehát 1 óra súlyzós edzést követően 15-30 perc kardió jött, de nem minden alkalommal.
• felvettem a napi teendőim listájára egy 15 perces meditálást is. (stressz, kortizolszint miatt)

Menet közben két alkalommal is volt poblémám: egyszer a kelbimbó fogyasztása után, másodszor a kelkáposzta fogyasztása után tört rám a görcsös hasmenés, nagyon kellemetlen volt. El is könyveltem, hogy oké, akkor ezeket nem eszem.

Viszont ma reggel megint görcsölt a hasam, és hasmenésem is volt...pedig az előző napi étkezésem ez volt: cukkinifőzelék csirkemellel, kókusztejes mákkrém, és ementáli sajt. Ebből mi a fene f*sathatja meg az embert....? Semmi, hiszen ezeket folyamatosan eszem mindig, és sosem volt bajom.

Szintén ma reggelre a fogínyem is kicsit begyulladt, ami szintén nem egy kellemes dolog. Ja, és kb 1 hete a jobb kézfejemen.....****na most beütöttem a szótárba, hogy magyarul hogy van a "knuckle"....tehát ha az ember öklöt formáz a kezével, az a négy kis ízület-domb....de nem lettem okosabb....mindegy***, szóval a mutatóujjamhoz tartozó kis ízűlet-dombon van egy apró szemölcs....már évek óta, gyakorlatilag alig lehet észrevenni, csak ha konkrétan ebből a célból nyúlok oda a másik kezemmel.....szóval kb 1 hete ez a szemölcs elindult, és pillnatok alatt valahogy kinőtt a kezemből jópár milliméterre, és a gyors kinövés miatt a töve sebes-véres is lett....ezáltal szuperérzékeny, undorító, sebes valami lett ott, amit utáltam, mert mindenbe beleakad, még ha le is ragasztom, satöbbi. Persze rögtön elkezdtem kezelni, fertőtlenítés, szalicilsav, gyulladáscsökkentő krém....mostanra sikerült valamelyest rendbetenni, de még mindig nem tökéletes.....

Miért írom le mindezt....azért, mert ezek az apró problémák valahol mind arra utalnak, hogy esetleg gyulladás van a testemben....tehát hogy nem tökéletes a sejtek egyensúlya....további fura jelenség, hogy a szokásos derékfájásomra gyakorlatilag se a ketodex se a cataflam nincs hatással, pedig ezekre mindig javul. Talán pont egy gyulladás vagy valami egyéb probléma miatt nem tud felszívódni, nem tudom....de úgy érzem, ezek mind kapcsolatban állhatnak az étrendemmel. Igaz, napi szinten tolom a cé és a dé vitamint, meg a gukozamint is....de tulajdonképpen nyolcadik hete nem eszek gyümölcsöt, gabonát, zöldségeket, meg úgy általában véve szénhidrátokat.

Minden test és minden anyagcsere egyedi, én ebben hiszek. Tehát ki kell ismernem a saját testemet, mire hogyan reagál....szóval lehet, hogy változtatok a csapáson, és egy hét múlva úgy módosítok, hogy behozom az étrendembe a zöldségeket, a gyümölcsöket, esetleg a teljes kiőrlésű liszteket, hüvelyeseket....persze a az időszakos étkezést, a mesterséges adalékok elkerülését, és a napi edzést megtartva....nem hinném, hogy az olyan élelmiszerek, mint a sárgarépa, az alma, vagy néhány hüvelyes fogyasztása egészségtelen lenne....

Az a baj, hogy szinte végtelen számú ismeretanyag elérhető az interneten erről, és akár egymásnak teljesen ellentmondó okfejtések vannak teljesen hitelesnek tűnően alátámasztva. Mind hihető, de persze mindre rá lehet mondani, hogy nem jó...vagy hogy populista....vagy marketing, mert el akar adni valamit. Szóval ez kicsit azt hiszem, hit kérdése is.

Szeretnék a testemben megbízni, és hinni abban, hogyha minőségi, teljes, természetes táplálékot adok neki, akkor cserébe egy normális, rugalmas működésű anyagcserém, és egy jól működő endokrin rendszert kapok cserébe. Hát, meglátjuk....majd jövö ide, és íro, mi van. Egyenlőre most jön akkor ez egy hét OFF. Juhéj.

Amikor nem annyi az annyi :)

 

Biztos vagyok benne, hogy sokszor előfordul másokkal is, nem csak velem. Amikor az ember következetesen betartja a határokat, amiket maga köré húzott, és teljesíti, sőt: túlteljesíti a mozgásos kitűzött célokat is, mégis mikor örömteljes várakozással a mérlegre lép, finoman szólva is arcára fagy a mosoly, mert nemhogy nem kevesebbet, de többet mutat, mint legutóbb. Ilyenkor erősen megmozdul valami az emberben, és azt mondja, hogy

„látod, lófaszt nem ér az egész, hiába küzdesz mint disznó a jégen, nem megy ez neked, nem kell erőltetni, mert csak a csalódás jön úgyis”

Nem lenne nehéz erre a hangra hallgatni, hiszen annyiszor kisakkozta már az ember, hogy úgyis genetika, meg úgyis hajlam, különben is ott van a jóskapista, vagy a lujza, aki szarik rá, mit és mennyit eszik…ja, és a testmozgása kábé annyi, hogy a távirányítóért nyúl. És sovány. Naugye.

Meggyőződésem, hogy ezen a ponton lehet eredményt elérni. Fejben. Hogy nem hallgatok a hangra, hanem végiggondolom, mennyi minden oka lehet annak, hogy nem lett fogyás az adott időszakban (általában itt hetekre gondolok) Nézzük pontokba szedve:

1.      Ha a mérési körülmények nem mindig ugyanazok, akkor ez is lehet ok. Ha hetente mérem magam, mindig ugyanazon a mérlegen, ugyanazon a helyen, ugyanolyan öltözékben, és ugyanolyan napszakban kell megtennem, hogy az eredmények érdemiek legyenek. Egy napon belül saját magamnál akár másfél-két kiló különbséget is tudok produkálni. És még mindig ott van a legyengült elem, vagy a mérleg megbízhatatlansága.

2.      Bár senki sem szeret erre gondolni, de bizony az is lehet az oka, hogy tévedtem. Rosszul számoltam ki/becsültem meg a bevitt kalóriákat, hanyagul bántam  a mérleggel, túl nagyvonalúan hagytam ki lényeges hozzátevőket. Tipikus hogy készítek egy omlettet, de a zsiradékkal nem számolok. Ha az eredménytelenség trend-szerű, érdemes pontosítani, mert lehet, hogy ez az ok.

3.      Ha a mérést megelőző napon/napokban olyan ételt ettem, ami több sót tartalmazott, akkor a több só megkötheti a szervezetemben a vizet, ami által a tömegünk növekszik, bár az csak víz, amit előbb utóbb kihajtok magamból. Sajnos azonban 1 liter visszatartott víz bizony egy plusz kiló a mérlegen.

4.      Ha a mérést megelőző időszakban esetleg változtattam a mozgásomon, mondjuk elkezdtem egy súlyzós edzést, vagy atletizálok naponta, vagy –mittudomén- traktorkülsőket pakolok egész nap……szóval ha megnövekedett izommunkát végzek, akkor az izmaim képesek gyarapodni, ami ugyebár szintén tömeg, ráadásul az azonos térfogatú izom nehezebb, mint az ugyanakkora térfogatú zsír. Ez is lehet ok, hogy bár a tömegem nem csökkent esetleg a testemen belüli izom-zsír arány javult.

5.      Lehet, hogy beteg vagyok. Talán észre sem veszem, hogy bujkál bennem valami, egy kis vírus, vagy valami más….amitől a szervezetem máshogy kezd működni az anyagcsere nagyon bonyolult folyamat, nincs rálátásom, nyilván. De ha a szervezet nem a normál keretek között van, akkor ez kihathat a raktározás-anyagcsere folyamatokra, és ez szintén okozhat átmeneti stagnálást, vagy tömegnövekedést.

6.      Ha nem eszem eleget (igen)…az is lehet az ok. Paradox, tudom, de azt mondják, hogyha az ember lényegesen kevesebb tápanyagot visz be a testébe, mint amennyit az megkívánna, akkor a szervezet ún. „vészüzemmódba” kapcsol, mert azt hiszi, baj van és nincs elég kaja…úgyhogy extra raktározási folyamatokat indít be, aminek az eredményeképpen megint csak a lelassult anyagcsere jöhet, meg a felesleges raktározás. Tehát tömegnövekedés, vagy a fogyás stagnálása.

Szóval az előbb hat okot soroltam fel, amik miatt előfordulhat, hogy nem tetszik a heti mérés eredménye. És ez a hat ok mind előfordulhat akkor is, ha

·        nem léptem túl a kalórialimitet

·        tartottam a megcélzott makronutriens arányokat

·        nem blicceltem el a mozgást

·        Nem volt „off”-nap

Nyilvánvalóan, ha a fenti négy pontnál is van elcsúszás, akkor olyan szintű következményrendszert indíthatok el, ami szinte követhetetlenné válik, pillanatokon belül.

A fent leírtakból is látszik, mennyire nem egyszerű annak a feladata, aki fogyni akar. Nem elég a szándék, és nem elég a megvalósított terv, bizony számolni kell ezekkel a tényezőkkel is. Hogy mi a konklúzió? Egyszerű:

Egyrészt le kell szarni a mérleget, hogy mit mutat egy alkalommal. (Ha trendről beszélünk, nyilván az más. Ha három héten át az ember hízik, amikor pedig fogynia kéne, akkor bizony le kell állni és újragondolni, mi lehet a baj. ) Másrészt következetesen és kitartóan kell menni előre, nem feladni egy-egy heti kudarcnál. Hinni kell a számokban, és hinni kell abban is, amit meg tudok tenni a saját érdekemben. Meg tudom tenni, hogy felmászok a kardiógépre, vagy befekszem a fekvenyomópadra. Meg tudom tenni, hogy külön csinálok magamnak olyan kaját, amiről úgy hiszem, hogy nekem kell. Meg tudom tenni, hogy nemet mondok valamire, és meg tudom tenni mindezeket akkor is, ha épp nincs kedvem vagy nincs hangulatom hozzá. Vagy túl hideg van, vagy túl meleg van, vagy akármi. Tehát ezeket a dolgokat, amiket meg tudok tenni, ezeket meg KELL tenni, és akkor hosszú távon meggyőződésem, hogy megjön az eredmény is.

Június

 Benne járunk a Júniusban, a blogommal szemben hűtlen vagyok, valahogy apadt a bejegyzési aktivitásom. Talán azért, mert nem történik semmi olyan, ami említésre méltó lenne - mármint a fogyás/súlytartás témakörében. Itt a nyár, én csak 8 kilót fogytam eddig január óta, pedig szerettem volna vagy húszat....de.

De...az van, hogy tizenéves tapasztalatommal a hátam mögött hozom a döntéseket. És Így ötvenévesen már nem akaródzik a durva koplalás. Márpedig nyilvánvalóan csak azzal tudnék ennyit fogyni. 2000-2500 körüli kalóriabevitellel nem, még akkor sem, ha mellette napi szinten edzek. És akkor már az ember elgondolkodik, hogy megéri-e. Hogy ad-e annyi pluszt az a mínusz X kiló(-nak a lehetősége), amennyi mínuszt elvesz az életemből a sok nemet mondás, a sok koplalás.

Azt hiszem nem. Végső soron a nagy igazság az, hogy kábé senki le se szarja, hogy Te hogy nézel ki, vagy hogy érzed magad. Vannak, akik kifelé élik az életüket, akiknek a legfontosabb az, hogy mások mit gondolnak róluk, és abban a szellemben élnek, hogy mindent ennek rendelnek alá. Még akkor is, ha csak talmi illúzió az egész.

Ismerek olyat, aki konkrétan úgy öltözik fel, hogy az utcára kimenve arról fantáziál, hogy mások mit gondolnak róla ha ránéznek, és látják a ruhákat, amik vannak rajta. Valahogy én meg azt gondolom, hogy kábé semmit sem. Hacsak nem annyira kirívó vagy, hogy a normál tartományból messze kilógsz....bármelyik irányba. Mert akkor persze megnéznek, ha százkilós pasi létedre mondjuk fűszoknyában, 47es ezüst körömcipőben, meg kis ezüst tiarával a fejeden ugrasz le kenyérért a Lidibe. De hogy most egy RalphLauren ing van rajtad, vagy egy sima kockás flanell....vagy hogy calvin klein zokniban vagy, vagy egyszerű fehér pamut sportzokniba.....hát szerintem az a francot se érdekel. 

No, én valahogy így gondolom a testképpel is. Hacsaknem vagy extrém kövér, vagy extrém sovány, úgyem bámulnak meg az emberek, nagyjából észre sem vesznek, mindenki csak magára figyel egyébként is. Szóval én zsákutcának tartom, ha valaki az motivál, hogy mások mit gondolnak róla.

Most írhatnám ide az utóbbi leg mainstream-ebb kirakat-pszichiáter csávónak, Jordan Peterson-nak az egyik pontját, hogy ne mások jelenéhez, hanem a saját múltadhoz mérd magad....de szerintem ezt már mások is mondták régebben, mert annyira evidens alapigazság.

Naszóval nálam sok újdonság nincs, végre jó idő van, és sokat megyek tekerni, a strava-n túlléptem a húszezredik rögzített km-t, 2015 óta....de ugye 2017 májusa és 2020 között nem mentem a balesetem miatt, úgyhogy igazából ez a húszezer km négy év összessége, ami szerintem nem is rossz (egy túlsúlyos ötvenestől) 

A cukrot viszont most már hónapok óta teljes mértékben kiirtottam az életemből, nem eszek/iszok olyat, amiben van hozzáadott cukor. Ha mindenképpen édességre vágyom, akkor jöhet valami cukormentesen elkészített édesség, vagy édesítőszeres termék.....C vitamin, D vitamin. glukozamin - ezeket továbbra is nyomom, hogy az ízületeim bírják a terhelést. Nemrég hosszúsági rekordot is döntöttem: 107 km-t mentem egy szuszra. Talán három alkalommal álltam meg 10-10 percre pihenni, meg enni-inni.

Egy hónap múlva megyünk nyaralni, már nagyon várja mindenki.

Elméletem a visszahízás dinamikájáról, avagy önanalízis így 11 évnyi távlatból

 Van egy elméletem. Mégpedig az, hogy azoknak a túlnyomó része, akik extrém túlsúlyról lefogytak, azok visszahíznak. Szinte kivétel nélkül mind. A kérdés csak annyi, hogy milyen mértékben és milyen gyorsan. Én sem vagyok kivétel a saját elméletem alól. 2011-re fogytam le a testsúlyom durván 60%-át, azaz több mint a felét. Viszont amint leálltam a fogyással, (mert ugye 193 kilóról 75-re lemenni elég extrém volt, és talán ma már röhejesnek vagy hihetetlennek tűnik, akkor az anorexiától félve hagytam abba a fogyást), és elkezdtem felpíteni egy új, egészségesebb életmódra épülő rendszert, elkezdtek visszajönni rám a kilók.

Persze eleinte az első néhány évben ez teljesen oké is volt, hiszen tényleg túl sovány voltam, és a sportokat is elkezdtem behozni az életembe. Futás, tenisz, bicikli, és a gyúrás, azaz a súlyzókkal való edzés bohóckodás. De kb 2015-2016 környékére azt vettem észre, hogy hiába a kontrollált étrend, hiába a nagyon sok mozgás, a testsúlyom masszívan megint 110 kiló körül van. Kicsit lejjebb megy a hétköznapok-hetek hónapok alatt, aztán egy -egy nyaralásnál, ünnepekenél visszajön, aztán megint le, fel, le fel...mint a sinus görbe, kábé...Azt azért látom, hogy nyilván a sportolás, a testépítés során az évek alatt némi izomtömeget is felhordtam a "bőröm" alá, ami egyrészt láthatatlan az ott maradt kinyúlt "bőrkabát" meg a zsírcellák miatt, másrészt a tömeget is, és a méretet is növeli. Ha egy body builder bajnokra ráterítenénk egy 40 kilós zsírszövet-bőr-szőr kabátot, senki sem látná az izmait, nyilván :)

Namost ha kudarcnak akarom megélni, akkor azt mondhatnám, hogy lám, visszahíztam, mégsem sikerült a lefogyás....de a valóság az, hogy még így is 70-80 kilóval könnyebb vagyok, mint régen, plusz összehasonlíthatatlanul jobb a kondícióm, hiszen gond nélkül letolok akár 80-100km-t is egyhuzamban a biciklin, vagy 26 kilóval csinálom a négyszer nyolcas áthúzás szériákat....amiket anno, mikor elkezdtem, 9 kilóval nyomtam....és hozzátehetem, hogy nemcsak az állóképességem és az erőm jó, hanem nincs semmi (lekopogtam), amiben gátolna a súlyfeleslegem. Értem ezalatt a cipőfűzőbekötéstől a seggtörlésen át a lépcsőrefelrohangászásig elég sokmindent, amit most nem fogok felsorolni.

Valószínűleg akkor lenne nagy baj, ha mondjuk nem 75 kilónál állok le, hanem mondjuk 120-nál....és akkor esetleg 150 vagy 160 kilóra híztam volna vissza, ami persze még mindig kevesebb mint 193, de ott már azért olyan jelentős túlsúly lenne, ami eü. kockázatot is jelent, és szinte biztos, hogy se erő, se fittség, se állóképesség nem lenne sehol. Nem beszélve a lépcsőrefelrohangálásról sem például.

Soha nem álltam le a mozgással, folyamatosan csinálok valamit, átlag napi egy óra kardió úgyis megvan, hogy beleszámolom azokat a napokat is, amikor nem csinálok semmit sem, mert nyaralok, vagy karácsony van, vagy húsvét, vagy anyáknapja, vagy gyereknap, vagy az Úr napja....lol....szóval az átlag napi 1 óra éves szinten megvan, sőt. Tavaly 6000 km bringázást rögzítettem a stravan, ami egyéni rekord volt. (mondjuk ez időjárás kérdése is, ez tény.) Az étrendem az év 80%-ában erősen korlátozott, nem eszem cukrot egyáltalán, finomított lisztet sem, péksüteményeket, édességeket sem. Feldolgozott, félkész cuccokat sem. Átlagosan 2000 kalória körül fogyasztok. A maradék 20%-ában az évnek kiélem magam, és a meggyes-mákos rétestől kezdve (imádom) a pizzáig akármit képes vagyok megenni. Igaz, ezalatt a 20% alatt vissza is jön mindaz, ami a 80% alatt lement ....ugye a sinus görbe

Annyi nézőpontja lehet ennek az egésznek. A múltkor családi összejövetelnél nevetve mondtam az immunológus lányomnak meg a mikrobiológus fiamnak, hogy ti tudósok igazán kitalálhatnátok valami olyan bogyót, hogy beveszem, és mondjuk onnantól kezdve 2 órán keresztül bármit megeszek, abból semmi sem szívódik fel, és akkor tök egyszerű lenne lefogyni. Hát mindketten az orrom alá dugták a laptopot, hogy akkor nézzem meg ezt a folyamatábrát, kábé ez mutatja az anyagcserefolyamatokat a testünkben...legalábbis amit tudunk....de millió olyan további dolog van, ami mindenkinél más és más...

...úgyhogy értsem meg, ilyen bogyó nem lesz egyhamar, mert annyira komplex az egész folyamat. És akkor itt tehetem hozzá a genetikát is, mert nyilván a testalkat is része a DNS-ünknek, és nyilván  csak extrém módszerekkel mehetünk olyasmi ellen, ami az életünkbe bele van táplálva...

Szóval talán itt lehetne beszélni/gondolkodni az elfogadásról, a pozitív önképről, a mentális felkészültségről, az életfilozófiáról....ilyen kis csekélységekről. Bár....az utóbbi években rendszeresen húzom fel magam láthatóan egészségtelen mértékben elhízott kategóriájú emberek harsány önelfogadásán. Valahogy én sokszor látom azt, hogy ezek az emberek nem elfogadják a testüket, hanemcsak vastagon leszarják az egész témát, talán kényelemből, talán lustaságból, talán arroganciából, talán valami téveszme által vezérelve....nem tudom.  

Konklúzó szokásosan nem nagyon van, csak mindig amennyit akarok csinálni magamnak :) Úgyhogy végülis fakultatív.

A fogyás után

 

Azt hiszem a bejegyzéseim gyakorisága tükrözik magát  folyamatot is, ahogyan ez a fogyás-dolog eszkalálódik. Januárban írtam utoljára, március lett menet közben. A blog címe Alan fogyása....de valójában ez már nem a fogyásról szól. A fogyásról 2011-2012 ben szólt az életem, aminek már idestova 10 éve. Gyakorlatilag 7-8 éve nagyjából ugyanannyi a súlyom, igaz, én folyamatosan azt akarom, hogy kevesebb legyen...de egy sinus-görbe szerű hullámzásnál többet nemigen érek el. 

Mégpedig azért nem -azt hiszem- mert valahogy kialakult az a fajta életrutin, ami (még) élhető. Nagyjából ugyanolyan stílusú ételeket eszem, és amikor maga az étel nem kifejezetten egészséges és/vagy "fogyós", akkor mennyiségi kompenzálással oldom meg. Tehát például ha itthon krumplistészta az ebéd (igazi családi kedvenc, depláne kis hagymára rápirítva serpenyőben), akkor eszem belőle, de nem azzal lakok jól, hanem salátával, vagy gyümölccsel igyekszem "kitölteni" a gyomrom.

Több igazságom is van. Például 

• az is igaz, hogy nem vagyok 100%-ig boldog a súlyommal/kinézetemmel/ruhaméretemmel, stb...
• az is igaz, hogy átlagosan napi egy órát aktív mozgással töltök
• az is igaz, hogy fehérlisztet, cukrot szinte sosem eszem. Ritkán igen, amikor az alkalom megkívánja.
• az is igaz, hogyha tizensokévvel ezelőtt ennyi lett volna a súlyom mint most, a büdös életben nem kezdek fogyókúrába.
• az is igaz, hogy idén ötvenéves leszek, és ennek megvannak a maga nyűgjei. Sokszor fáj a derekam, sokat fáj a térdem, a csuklóm is szar....de
• az is igaz, hogy alig várom a jóidőt, hogy megint tudjak tekerni 50-60-70-100 km-t a bringámmal, ami a nálam sokkal fiatalabb embereknek sem mindig könnyű
• az is igaz, hogy állóképességben, fizikai erőben megállom a helyem egy harmincéves átlagos férfival szemben is...de
• az is igaz, hogy bár bringázni minden további nélkül tudok akár 5-6 órán keresztül is, de ha fél óránál tovább kell ácsorogni valahol, le kell ülnöm, mert úgy érzem, szétszakad a hátam.

Szóval vannak igazságok. Lassan kialakul a lefogyás utáni életem, és kezdem látni azt a fajta egyensúlyt, amit a tudatos étkezés és a mozgás megteremt a genetikával, a mikrobiommal, az endokrinrendszerrel. Nyilván a DNS-ünkben kódolva van nemcsak a szemszín, a hajszín, hanem a testalkat is, tehát el kell fogadnom, hogy én sosem leszek az a szikkadt kóró fajta  kimondottan cingár típusú pali, hacsaknem irreális és egészségtelen mértékben nem követek el magammal szemben, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal....koplalásos erőszakot.

A derékfájásomat, a térdproblémámat egyértelműen annak tulajdonítom, hogy hosszú időn keresztül voltam extrém kövér, ami valószínűsíthetően tönkrevágta a gerincemet, az ízületeimet, nyilván büntetlenül nem lehet az ember annyira túlsúlyos.

Közben azért ugye van élet az evés-mozgás-fogyás-súlytartás témakörökön kívül is, tehát nincs mindig 100%-os kapacitás ezzel foglalkozni, hiszen ott van a család, az élet, a világ....most például a kutyánk, akit így hétévesen mégiscsak kasztráltatni kellett, úgyhogy tegnap volt a beavatkozás, és csórikám nagyon el volt veszve. Az éjjel nem sikerült túl sokat aludnunk, de talán ma már jobb lesz. Tegnap nem találta a helyét, jött-ment (gyüszmékelt, ahogy imádott nagymamám szokta volt mondani ), bambán nézett ki a tölcsérből, folyt a nyála, remegtek a lábai, csoszogva járt, nekiment mindennek szegénykém....

Szóval megy az élet, aminek örülni kell, tekintve hogy a világ némely részéről ez egyáltalán nem mondható el...Konklúzió megint nincs...csak gondolatfoszlányok....meghát persze az, hogy valahogy mindig az egyensúlyra kell törekedni...és ahogy az élet megy előre, úgy egyre több minden van MINDKÉT serpenyőben, és egyre kisebb a rendelkezésre álló erő, ami kell ahhoz, hogy visszabillentsük, amikor elkezdene az egyik irányba dőlni...tehát marad a folyamatos összpontosítás, és a gyors reakció :)

2022 évkezdés, kis bosszankodással és némi technikai tanáccsal fűszerezve

 
Eljött a 2022 is, áthömpölyögtünk belé....kovixosan, karanténosan. Sikeresen túléltük ezt is, jöhet a szokásos éveleji - vissza a nyomvonalba - berendezkedés, ami diétát jelent és sok sok kardiót. A közösségi médiákon, amik miatt egyébként egyre jobban "idegbe rakom magam", vastag sugárban ömlenek a különféle appok, programok, akciók, szerek, és módszerek, amivel pillanatok alatt lefogyhatsz így az év elején, természetesen koplalás, éhezés, és megerőltető gyakorlatok nélkül. ofkorsz.

Hát, a hülyeség sosem megy ki a divatból, gondolom van némi összefüggés a között a tény között, hogy hányan vágnak bele sikertelenül egy életmódváltásba, és a között, hogy mennyi hasznot termelnek ezek az app-ok. Én ignorálni próbálom ezeket, dehát nyomulnak az arcomba bele, nem lehet nem észrevenni őket.

Én továbbra is azt gondolom, hogy nem kell magunkon kívül semmi ahhoz, hogy elkezdjünk fogyni....hiszen rendelkezésre áll a szükségesnél sokkal, sokkal több információ. Tudjuk, hogy miből, mennyi kell(ene) enni, tudjuk, hogy mikor mennyit kell(ene) mozogni, szerintem aki nem tudja, az vagy nem akarja tudni, mert elfordítja a fejét, hogy ne elljen szembenéznie az Élettel....vagy egyszerűen nagyon korlátolt felfogású. Sajnos.

Elméletben amúgy is mindenki penge. Okosak vagyunk, tájékozottak, egy személyben dietetikusok, személyi edzők, kutatási statisztikai elemzők, keleti bölcsek, és mikrobiológusok is. Ja, meg genetikusok, örökléstan kutatók, és így tovább....kozmikus szintű polihisztorok vagyunk, akiknek képtelenség bármi újat mondani, hiszen mindent is tudunk. Elvileg. Csakhogy elméleti alapon még senkinek nem sikerült mondjuk 10 kilót vagy többet ledobnia. Mert ahhoz ugye gyakorlati megvalósítás kell. És hát egy dolog az, hogy tudom, hogy kell megcsinálni, és egy más dolog valóban megcsinálni.

Repülőgépet is tudom, hogy kell vezetni: nyomogatni kell a gombokat, meg húzogatni a karokat. Nem? De. Na kábé ennyi a köze van szerintem az elméleti okoskodásnak a gyakorlati fogyáshoz.

De hogy ne csak arról írjak, hogy nem lehet, írok arról is, hogy mi az, ami működhet: Tűzzünk ki célokat. Nem baj, ha nagyívű célokat is kitűzünk, hogy például le akarok dobni 20 kilót ebben az évben. Ez oké, de bontsuk fel az évet hónapokra, hetekre. Játsszunk a számokkal kicsit! Nézzük meg, mi a tervünk az évre. Mikor megyünk nyaralni, mikor utazunk el üzleti útra, mikor lesznek vendégeink, mikor történik valami fontos családi esemény, stb. Térképezzük fel az évet úgy, hogy a fontos eseményekhez hozzárendeljük a velük járó súlygyarapodást is. Miről beszélek?

Arról, hogy ha tudom, hogy pl. Áprilisban el kell mennem üzleti útra az Államokba, és egy hétig tárgyalni fogok, meg úton lenni, meg éttermekben megbeszéléseket tartani, meg vendégeskedni, akkor ott nyilván nem fogom tudni tartani sem a diétámat, sem a kardió-edzéseimet. Tehát ebben a hétben valószínűleg hízni fogok. Mindenki ismeri a saját testét, aki már valaha próbálkozott a fogyással, és azért tudja, hogyan reagál a teste. Van, hogy valaki ha hízik, akár napi 1 kilót is hízik, ha viszont fogy, csak heti egy kiló megy le. Ijesztő, de nem reménytelen a helyzet ekkor sem!

Csak hétről hétre meg kell tervezni, hogy mikor diétázom, mikor akarok fogyni, és mikor fogok valószínűleg hízni. Ha megvan az agenda, csak tartani kell hozzá magunkat. És hogy ez miért jó? Két dolog miatt:

Egyik, hogy a tervszerűség mindig segít. Hosszú távú célokat megfogalmazni és elgondolkodni a sikeres megvalósításon már fél siker. Egy lépcsőfok, amit megléptünk. Márpedig a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

A másik, hogy a folyamatos kontroll mellett már az első szakasznál láthatjuk, hogy úgy működik-e a valóság, ahogy megterveztük, vagy sem. Ha igen, akkor oké. Ha viszont nem, sokkal könnyebb megbirkózni egy kicsi kudarccal, amit időben elkaptunk, mint egy év múlva szomorúan konstatálni, hogy hát, ja, most sem jött össze. Ha én megszabom magamnak, hogy hetente 1 kilót akarok fogyni, és nem sikerül, akkor tudom, hogy változtatni kell. Változtatok, és megyek tovább. Ha a következő héten sem jön össze, tovább szűkítem a mozgásterem. Kevesebbet eszem, vagy többet mozgok, vagy mindkettő. Vagy mittudomén, kiveszek valamit az étrendemből, ami nem a legjobb. Előbb utóbb meg fog valósulni a terv, és akkor tudni fogom, hogy ezen az úton kell továbbmenni De nem szállt el közben egy év.

Szóval véleményem szerint nem application/alkalmazás kell....és nem olyan valami amit letöltesz pénzért, ami majd megmondja a tutit. Nem. Csak és kizárólag Te magad kellesz a változáshoz!

2021 évvége

 
Úgy látszik, mostanában a havi egy bejegyzés játszik. Végül is nem baj, valahogy nem az én műfajom, hogy apró kis jelentéktelen semmiségekről írjak...próbáltam, de egyszerűen nem az én világom. Legalábbis ez a blog nem afféle mindennapi csevegős, mi történt velem blog.....vagy mit-ettem ma blog...

Inkább a lefogyás, majd a súlytartás és életmód témakörökben lévő nehézségek megéléséről szól. Ételekről, kísérletekről, sikerekről, kudarcokról. Meg egy csomó lelki folyamatról. Az, hogy mostanában ritkán írok ide, azt hiszem azért van, mert egyrészt nagyjából kialakult rutin szerint élek, ami sok újat vagy változatosságot nem hoz, másrészt az elmúlt lassan 12 évben már annyi mindent körbejártam, hogy igen ritkán jutok új következtetésre, vagy sikerül valami új receptet kikísérletezni.

Vagy, hogy folytassam a sort, új (akár csak vélt) igazságokat feltárni. A kerék forog, ahogy szoktam írni, és csodák nincsenek (éljenek a közhelyek)....és hát belátom, hogy kevés vagyok nagyon sok dologhoz. Nem értem az anyagcsere folyamatokat például....ami egyébként ironikus, mert meggyőződésem, hogy az átlagembernél sokkal többet tudok a témáról....(és magamat is átlagembernek sorolom mondjuk 15 évvel ezelőttről....sőt) mégis minél több mindent megértek, annál világosabbá válik, hogy mennyire messze vagyok meg attól, hogy a valóságnak csak megsejtsem a mibenlétét. 

Közben az egyik gyerekem végzett immunológus lett, a másik hamarosan végzős mikrobiológus, és rengeteget beszélgetek velük is, többek között pont az anyagcsere folyamatok, vagy akár az endokrin folyamatok kapcsán. Mondhatni képben vagyok sok új kutatással, ami különböző terápiákat, módszertanokat kísérleteznek ki, vagy tárnak fel....és sajnos megvan a véleményem a világ folyásáról is, már ami ami az anyagi érdekeket, a hatalomvágyat, és a nagybetűs áramlatokat illeti.

Szóval, hogy visszakanyarodjak: nincsenek csodák. Vagy ha vannak, akkor az átlagember részére nemigen elérhetők. Nekünk megmarad a jó öreg tapasztaláson alapuló, primitív módszertan. Ismerjük meg magunkat, a testünket, tapasztaljuk ki az  anyagcserénket...lássuk meg, milyen makronutriensek mekkora mennyiségben milyen irányba tolnak....és akkor el tudunk érni egyfajta élhető, fenntartható állapotot.

Az egy másik kérdés, hogy ez az állapot minket kielégít-e vagy sem. Mert az ideálistól igen messze lévő tyúkszaros kis életünk azért eléggé befolyásolja nemcsak a pszichénket, de az attitűdünket is. Borzasztó összetett dolgoknak látom ezeket, és azt hiszem ezért hiszek abban, hogy nincs mindenki számára ugyanolyan hatásos módszertan, mert mindenki más és más. Ha már egyszer az ujjlenyomatunk, a DNS-ünk...mind mind egyedi, nyilván a mikrobiomra meg az anyagcserére is vonatkozhat ugyanez az egyediség.

Az embert általában eléggé meghatároz a rutinja.  A szokásai, a beidegződések, a napi tennivalói, a cirkadián ritmusa. Az egész élete ritmusban van a környezetével, ami függ a lehetőségeitől, a körülményeitől, a potenciáljától....ami kapcsolatban áll a benne élő organizmusokkal, ami hormonokkal együtt alapvetően befolyásolja a testben zajló folyamatokat, így a testsúly, a testkép egy folyamatosan mozgásban lévő állapot, ami egyébként alapjaiban nyilván - megintcsak egyedileg- a génjeinkbe van kódolva.

Magamról: a szénhidrátszámolós próbálkozásomat végül kudarcként könyveltem el....majd' 3 hónap alatt 3 kiló fogyás az nekem nem jó eredmény...pedig átlagolva 65gr szénhidrátot ettem naponta, ami rendkívül kevés. Úgyhogy visszatértem a kalóriaszámoláshoz, de igyekszem továbbra sem fogyasztani feldolgozott cuccokat, már amennyire lehet. Nem lehet teljes mértékben sajnos, illetve lehetne, de nincs hozzá meg a lehetőségem, így csak a nagyon tipikus feldolgozott dolgokat száműztem, mint a virslifélék, a szalámik, és így tovább. Nyilván nem lehet teljesen kiiktatni, de legalább ne legyen része a mindennapoknak, már az is valami.

Érdekes, az első héten, amikor átváltottam a szénhidrátszámolásról a kalóriaszámolásra, majdnem annyit fogytam, mint előzőleg a három hónap alatt (2,9 kg) Átlagosan napi 1200 kalória körül ettem, és napi 80 percet töltöttem edzéssel, zömmel kardió. Most közeledik az évvége, ilyenkor nyilván "offos" az ember, de január elejétől folytatom tovább a kalóriázást, mert úgy tűnik nekem ez jön be. Életemben először csináltam egy egész éves súly-alakulási tervet, két lehetséges forgatókönyvet fetételezve. Az egyik az alapeset, a másik az, ha sikerül kicsit jobban teljesíteni. A cél, hogy 2022 évvégére legalább 10 kilóval kevesebb legyek, mint most.

Amúgy túl nagy jelentősége nincs, olyan szempontból, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy lássam azt, amit sokszor itt a blogon is leírtam párszor: nagyjából senkit nem érdekel, hogy hány kiló vagy, meg hogy nézel ki. Két ember van, akinek ez fontos lehet: te magad , és a partnered. Jó esetben a partner elfogult, és szeret téged így is, meg úgyis. Ezért saját magadnak kell objektívnek és racionálisnak lenni. Ez persze nem mindig könnyű, de egyáltalán nem kivitelezhetetlen.

Gondolatok az életről és köpőlégy a baklavámban

 Meglátásom szerint nagyon sok szélsőség van jelen, és elképesztően kevés középréteg. Természetesen a fogyás-edzés-diéta témára gondolok (mi másra lol) Nyilván nem  vagyok társadalomtudós, sem elemző, ez csak az én privát véleményem.

Vannak azok, akik litániákat, részletesen kidolgozott edzés- és diétatervet írnak, majd vérkomolyan, szinte az életüket ennek szentelve betartják, és nagyon szeretnek beszélni is róla. Mindezt jellemzően azért, hogy az a fránya kettő és fél kiló, ami (szerintük) felesleg rajtuk van, azt ledolgozzák. Ez az egyik véglet.

A másik véglet a súlyosan elhízott ember, aki egy legyintéssel elintézi, hogy hja, kérem, genetika, meg pajzsmirigy, különben is neki speciális anyagcseréje van, de eleve kövérnek is született. És a valóság az, hogy kényelmes, hogy nem szeret mozogni, hogy nem akar tenni semmit...illetve akar, de csak ha minden úgy történik, hogy az ő komfortzónája érintetlen marad. Ne izzadjon le, ne fáradjon el, ne unatkozzon (!...komolyan...), ne éhezzen, és legfőképpen ne kelljen lemondania semmiről, lett-légyen az gumicukor, csipsz, vagy cukrosüdítő.

Aztán persze az is lehet, hogy a középréteg megvan, csak nem hallani/olvasni róluk, és láthatatlanul húzódnak meg a világban. 

Én valahogy úgy gondolom, hogy a diéta nagyon fontos, és a mozgás/edzés is. És természetesen, ha indokolt, akkor szükséges figyelni a bevitt makronutrienseket....és ha érdekli az embert, akkor nem baj az, ha utánaolvas ennek-annak....De! ....és most jöhet az   ultra-mély filozófikus gondolatsor:

Nem az lenne a cél, hogy boldog legyen az életünk?

Persze ezek megint csak szavak: boldog....mit jelent hogy boldog? MI van ha valakinek az a boldogság, hogy napi 6 órát tölt az edzőterembe, és a salátáját sem önti nyakon a szósszal, mert az már túl zsíros? Na és mi van akkor, ha valaki kövéren boldog? Már megint túl sok a kérdés. A boldogságot nehéz definiálni. Azt gondolom, ha valaki elégedett az életével, a helyzetével, és jól érzi magát, akkor lehet boldog.

Az egészség előfeltétele a boldogságnak? Hát nem tudom....egy cukorbeteg is lehet boldog, nem? Vagy egy asztmás. Ha az egészség hiánya nem egy olyan betegséget takar, ami halálos, vagy ami végeláthatatlan szenvedéssel jár, vagy ami korlátozza az életet, akkor a boldogság elérhető, nem? Na és mi van azokkal az emberekkel, akik pl. végtag/ok nélkül élnek, és állítják, hogy boldogok, sőt, motivációs előadásokat tartanak? Ők vajon valóban boldogok, vagy hazudnak? És ha hazudnak, kinek hazudnak, önmaguknak, vagy a világnak? És ha nem hazudnak vajon tényleg boldogok? És ha tényleg boldogok, akkor vajon mennyit ér az ő boldogságuk egy teljes, egészséges ember boldogságához képest?

Ugyanígy egy milliomos is lehet boldogtalan, és egy vagyontalan ember is lehet boldog, ebben biztos vagyok. Tehát kimondhatjuk, hogy a boldogság nem csak a körülményeken múlik, hanem a hozzáálláson is....hú de messzire kerültem a diétától....:-o

Szóval az én ismeretségi körömben vannak olyanok is, akik napi szinten és sokat edzenek, és kontrollálják az étkezéseiket....és vannak olyanok is, akik pont leszarják, hogy mit, mikor, és mennyit esznek, és egyáltalán nem mozognak semmit sem. Erre a két végletre gondolok. Mert olyan embert keveset tudok csak, aki a mozgást és a diéta-kontrollt tartja ugyan, de nem olyan mértékben, mint az "elvetemültek"....tehát vagy napi fél órát mozog, vagy heti 3-4 alkalommal, de alkalmanaként 1-2 órát. És kontrollálja a diétát...azaz hoz szabályokat, de hagy teret a lazulásnak is.

Lehet, hogy csak én látom úgy, de mintha a középréteg eltűnőben lenne. Pedig racionálisnak tűnik úgy kialakítani az egyéni boldogságunkat, hogy közben nem vagyunk szélsőségesek. Mert a szélsőségesség átválthat könnyen elvakultságba és szűklátókörűségbe. Szerintem.

Múltkor azt mondtam a feleségemnek, miközben valami filmet vagy műsort néztünk közösen, hogy olyanok vagyunk mint a darkweb (mondom ezt úgy, hogy erről a fogalomról csak filmekben hallottam :))...szóval hogy annyi mindent megéltünk, annyi minden van mögöttünk, annyit láttunk már...hogy egy-egy karakter vagy gondolat már nehezen tud újat mutatni...vagy máshogy fogalmazok: nehezen visz magával egy ideológia vagy egy gondolat, mert szinte mindenből megvan a sajátom, és azt nehezen adom. Azt nehezen felejtem el, és lépek rá egy másik lehetőségre.

Ennek biztosan nagy a szerepe az elfogadásban/megítélésben is. Hogy egy másvalakit, aki mást gondol, aki máshogy érez, aki egyszerűen MÁS, mint mondjuk én, azt mennyire tolerálom. Mennyire ítélem el/meg csak azért, mert nem ugyanazt és ugyanúgy látja, amit én.

Azt hiszem, ezen a téren folyamatosan kell fejlődni, és megmondom őszintén, egyáltalán nem könnyű mondjuk nem elítélni valakit, akiről mondjuk látom, hogy súlyosan elhízottként dönti magába a cukros kólát például. Nehéz nem arra gondolni, hogy istenem, hát normális?? Miért mérgezi magát? De ugye nyilván nem léphetek oda az utcán vagy egy bevásárlóközpontban ahhoz az emberhez, hogy heló, mondd csak, tisztában vagy azzal, hogy mit teszel? Mert ha megtenném, akkor olyan lennék, mint az az agresszív vegán, aki a lámpavasra lógatna fel mindenkit, aki eszik húst.

Ahogy a vegánról is azt gondolom, hogy egyen úgy, ahogy akar, nincs hozzá közöm, nyilván a csipszet/kólát/csokit magába tömő emberhez sincs. Bár mondjuk a vegánság mögött van valamiféle ideológia....és igen, végül is az önpusztítás mögött is lehet. És ahogy a vegán ideológiáról is megvan a véleményem, ugyanúgy meglehet az önpusztító életmódról is. És mindkettőt megtartom magamnak :)

Viszont ez a blog a fogyásról, a súlytartásról, a mozgásról, és rólam szól. Itt azt írom le, ami a fejemben kavarog ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Tudom, hogy másnak sokszor lehet kusza, vagy értetlen....

Úgyhogy vissza is térek magamhoz: Pár napja offos hétvégénk volt....mert évfordulónk volt a feleségemmel, és megbeszéltük, hogy akkor azon a hétvégén ne diétázzunk. Pizzát ettünk, meg fagyit, meg csokit...és ittunk elég sok gintonic-ot is :)....viszont az éjjel arra ébredtem, hogy nagyon kalapá a szívem...hunyorítva figyeltem az ébresztőóra fénylő számait, és közben fogtam a pulzusom...153-at számoltam egy perc alatt.

Úgy gondolom, a hirtelen megnövekedett szénhidrátbevitel okozta, de persze biztosan nem lehet tudni. Mivel azonban 50 felé járó férfi vagyok, ez a leveszélyeztetettebb korosztály szívroham tekintetében, úgyhogy nekiálltam tovább alakítani az étrendemet, ezúttal szívbarát módozatra terelve amit lehet. Megfogadtam, hogy akoholt nem iszom, maximum néha 1 pohár vörösbort....(kár hogy kifejezetten nem szeretem lol)....és leálltam a kávéval is. Egy egész napig...aztán sok-sok utánaovasás után rájöttem, hogy a kávéfogyasztás a legtöbb esetben azért számít rossznak, mert az emberek többsége cukorral meg tejjel fogyasztja....én viszont feketén. A feketekávé fogyasztása is minimum vitatott....végül abban maradtam magammal, hogy max 3 rendes kávét iszom egy nap, a többit koffeinmentesből fogyasztom el.

No, vettem is a lidlben ilyen neszpresszós koffeinmentes kávét....hát...mit mondjak. Valami savanyú lötty lett a végeredmény. Utánanéztem, hogy a koffeint általában úgy vonják ki a kávéból, hogy még zöldbab korában beáztatják egy oldatba, ami kivonja a szemekből a koffeint. Igenám, csakhogy mi az az oldat...Az olcsóbb verzió valamiféle kemikália, ami sokminden mást is eltávolít a kávészemekből, így nem a legjobb választás. Az igényesebb cégek, akiknek a termékei általában drágábbak, azok egy ún. swiss-water eljárással teszik ugyanezt, ami gakorlatilag aktív szenes fürdőt jelent, mert ebben a közegben is kivonódik a szemekből a koffein, viszont egyrészt csak az, másrészt ugyebár természetesebb ez a közeg, mint egy kemikália...Tomival beszélgettem erről, mikor ő azt mondta, próbáljam kis a Lavazza koffeinmentes kávéját, mert az finom. És lám...igaza volt! Gyakorlatilag alig érezni különbséget. Úgyhogy maradok ennél  típusnál, amikor a napi 3 kávém kevésnek bizonyul.

Megfogadtam továbbá, hogy mindennap kardiózok, nem foglalkozom annyit a súlyzós edzésekkel. És tartom továbbra is a napi max 100 gr szénhidrátot, mert bár lassan, de azért mennek le a kilók. Nem akarok kapkodni, még csak 2 hónapja csinálom....ennyi idő alatt azért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Amúgy tegnapi napom: bár november van, de enyhe az idő, és amikor tehetem, megyek bringázni. Tegnap is mentem 6 kört itt a Clooney-n. De mivel csak 5-10 fok van odakint, ilyenkor baklavában balaklavában megyek, mert az pont meleg és kényelmes, és nem csúszik le a fülemről, mint a kendő. Második körömnél jártam, mikor azt éreztem, hogy azon kb fél négyzetcentiméteren, ahol kilátszik az arcom a szemüveg meg a balaklava között, mintha valamit "elütöttem" volna....valami bogarat....koncentráltam, érzek-e mozgást a szám körül, meg is tapogattam magam a balaklaván keresztül....semmi. Párszáz méter haladás után csak idegesített a tudat, és menet közben lehúztam az orrom alól a balaklavát. Hát ahogy kifordítom, és rápillantok, ott csücsül egy zöld köpőlégy a balaklava belsején, ami ugyebár a szám előtt van folyamatosan.

Hát, kipöcköltem persze, és alig vártam, hogy a ház elé érjek, rongyoltam be mint a hülye listerinnel öblögetni, meg pacsáltam a számra-szakállamra a parfümöt.....még most, hogy leírom, is a hideg ráz, ha rágondolok. Undorító volt :-(