Újult erővel vetem bele magam a fogyásba. Mindig sarkalatos pont volt ebben a témában a megfelelő motiváció megléte vagy meg nem léte. Megfigyeltem, hogy általában aki lefogy (sokat), az idő kérdése, de mindig visszahízik. Szerencsés esetben kevesebbet, mint amnnyit leadott, szarabb esetben többet. A hírhedt jojo-effektus ugyebár. És minden ilyen kör után a zsír javára dől a zsír-izom arány.
Ahogy megy előre az idő, még súly- és mozgáskontroll mellett is ragadhatnak fent kilók, és 1-2-3 kiló bőven elég minden évben, hogy 10-15 év alatt alattomosan visszakússzon akár 30 kilónyi extra súly is. És akkor ott áll az ember, hogy hát izé...le kéne fogyni....megint.
Ha nincs kontroll, akkor eltelik még 15 év, és időskorára ott van az ember plusz 50-60 kilóval. Pont időskorra, amikoris lassul az anyagcsere, romlik a látás, kopnak az ízületek, fárad a hasnyálmirigy, ésatöbbi. 60-70 évesen mondjuk 50 kiló felesleggel már a keringési problémák is ott lehetnek, és az élet elillan mint a kámfor, pedig benne lett volna még akár 20-30 év kellemes létezés.
Hol lehet megfogni a dolgot? Szerintem a kulcs (megint, egy csomószor írtam már ezt...) a kontroll. Figyelni kell magát az embernek, és tudatosan irányítani. Ideális esetben nem nagy baj, ha felszalad 2-3 kiló egy-egy alkalommal.....de utána VISSZA KELL DOLGOZNI. Nem szabad legyinteni, mert sokkal könnyebb megszabadulni 3 kilótól, mint harminctól.
Sokszor hallani túlsúlyos emberektől, hogy neki már csak a kajálás, sütés-főzés öröme maradt, miért mondjon le erről az utolsó örömforrásról is? Jogos... –nak tűnik. De mégsem az. Hiszen mennyi minden más örömforrás lehetséges még az életben? Utazni, öltözködni, szeretkezni, hegyet mászni, biciklizni, koncertre járni, hogy csak az evidens dolgokat írjam le.
Namost az a szörnyű helyzet, hogy ezekre mind igaz, hogy a túlsúly elveszi őket. Nem rögtön, szép fokozatosan. Eleinte csak az időtartam lesz kevesebb, amit bír az ember mondjuk játszani a gyerekekkel, sokkal hamarabb elfárad, ha fel kell mászni a hegytetőre a kilátóhoz....a sportolás is lassan elmarad, a szeretkezés is egyre ritkább és rövidebb.
És mi lesz néhány év múlva? Az utazás kimerítő, a kövér embernek fáj a dereka, bedagad a bokája, izzad, nyűgös,minden baja van. Öltözködni nehezen tud, mert problémás mindig a sok xl-es ruhákat felkutatni, sosincs nagy méretben az, ami tetszik, ha meg van, akkor horror drága. Bezzeg a soványak fillérekből tudnak divatosan öltözködni. Szeretkezni...ezt most nem fejtem ki, egyértelmű, hogy kövéren nem olyan, mint nem kövéren. Hegyet mászni, biciklizni, focizni, teniszezni, kosarazni......milyen szuper időtöltés...feltéve ha bírja az ember. Mert ha kövér, ez a terület is offolódik. Koncertre járni szintén nem egy leányálom fizikailag, hiszen sokszor órákat kell állni egy helyben, plusz még akár sorban is, amíg beengednek, kifelé szintén...tehát olyan elfoglaltság ez is, ami igénybe veszi az ember derekát, bokáját, térdét.
Mi marad akkor? Hát a sütés főzés, meg az evés. Azt lehet túlsúlyosan is. És ez egy nagyon veszélyes spirál, mert csak egyre rosszabb lesz, ahogy az évek múlnak. Biztosan tudom, hogy nem akarok olyan emberré válni, akinek már csak az evés okoz örömet.
És most akkor le kell mondani az evés öröméről? Nem. Biztosan nem. De úgy is lehet szenvedélyesen a konyhában időzni, hogy az ember kitalálja, kikísérletezi, hogy HOGYAN lehet úgy főzni, hogy minél jobb legyen az étel úgy ízre, mint összetevőkre. És amikor az evés ideje van, akkor rámenni a minőségre a mennyiség helyett. Lehet enni a süteményből, de egy szelettel csak. És ha megoldható, a sütményt is úgy kell elkészíteni, hogy minél egészségesebb legyen. Nem lehetetlen, de tény, hogy nem is egyszerű. Sokat kell vacakolni vele, mire az ember ki tudja kísérletezni a recepteket, a módszereket. Itt a blogon sok recept van fent, dehát az ízlésvilága mindenkinek más és más. Ezt mindenkinek magának kell megcsinálnia.
Az is tény, hogy az evés mindig egy jó alkalom az ünneplésre, össszejön a család, van egy akármilyen esemény, alap, hogy leülünk az asztalhoz. Tehát nem az kell, hogy mártírként, látványosan nem enni, hanem megválogatni a „mit” és mérlegelni a „mennyit”.
Ja, tudom, könnyű pofázni. De mélyen hiszek ebben, hogy ez működik. A kulcs a kontroll, önmagunk kontrollja a testünk felett.”Ennyi az egész”.
3 comments:
"Megfigyeltem, hogy általában aki lefogy (sokat), az idő kérdése, de mindig visszahízik." De ez teljesen NYILVÁNVALÓ, hogy így történik: adott egy ember, aki eleve hajlamos a hízásra, bevezet szigorú szabályokat, és elkezd fogyni. A szabályok szép lassan feloldódnak, majd apránként többet eszik, nincs kontroll és a kilók jönnek vissza. A test ami eleve hízásra volt hajlamos, az a fogyás után is ugyanolyan hajlamos lesz a hízásra. Ez nem egy olyan műfaj amit abba lehet hagyni. És nagyon fárasztó állandóan oda figyelni. A legrosszabb ebben, hogy hónapokig tartó odafigyelés után két hét lazaság már vissza fordíthatja az erőfeszítést. De ahogy mondod, kontroll, és vissza kell térni a bevált, jó szokásokhoz.
Hát igen :) Ennyike :):)
Teljesen egyetértek, még akkor is, ha én vagyok az, aki 70 évesen cipelek 50 kiló felesleget magamon. De az eszemmel tudom, hogy ott van az igazság abban, amit leírtál.
Post a Comment