Bár még nem indulunk, de már nincs egy hét sem hátra, szóval valami összegzést akarok írni arról, amit elterveztem tavaly ősszel. Tavaly ősszel, amikoris a laboreredményeim némi aggodalomra adtak okot. Magas koleszterin, magas vérnyomás, magas homa index, határértékű cukor. Belevágtam tehát újra a fogyókúrába.
Igen, fogyókúra….unalomig szajkózott frázis, hogy nem kúra kell, hanem életmódváltás, és ez persze igaz is….de közben valahogy az ember csak szándékban tudja hozni az életmódváltást, mert adaptívvá kell tenni. Mert az idő múlik, a szervezet öregszik, változhatnak a körülmények, stb….tehát nincs olyan – szerintem- hogy egy bizonyos fix életmód a jollyjoker.
Szerintem a kulcs ott van, hogy folyamatosan alkalmazkodni kell a pillanatnyi helyzethez, és így élni…kicsit persze ez homályos, de én akkor is valahogy így látom. Szóval ahogy öregszem, gondolom az anyagcserém is változik, a mozgásom is….már nem vagyok olyan gyors ha elmegyek bringázni, és ritkábban is megyek….sőt hajlok rá, hogy abbahagyjam….nem segít a két balesetem abban, hogy ne hallgassak a családomra, akik féltenek. Most nyáron, szinte hetente van valami bringás, akit halálra gázolnak. Hiába, itt valahogy nincs kultúrája a kerékpározásnak. Ha Németországban, a Benelux államokban, vagy skandináviában élnénk…vagy Californiában LOL…akkor talán nem lenne túl nagy rizikó, de itt tényleg kell egyfajta elszántság ahhoz, hogy az ember kiguruljon a főútra biciklivel…
De visszatérve a kúrára….az volt a célom, hogy harminc kilót ledobjak addig, amíg nem megyünk Kanadába. Eleinte jól ment. Aztán miután volt kis szünet (Budapest) utána még azt, ami feljött az egy hét alatt le tudtam dobni, de ott megállt a folyamat. Hosszú hetekre. Egyszerűen nem ment lejjebb a súlyom, pedig mindent úgy csináltam, ahogy addig.
Ilyenkor – sajnos hálistennek már nagyon sokszor volt ilyen platóm – az van, hogy egyfelől van egy fizikai tennivaló-lista, valami ilyesmi:
• Nem feladni, ragaszkodni a tervhez, függetlenül az eredménytelenségtől, és próbálni felturbózni az anyagcserét, illetve pontosítani a kalória-deficit kontrollt….azaz:
• Csekkolni a vízbevitelt, ha nem elég, emelni. Napi 2-3 liter minimum
• Elhagyni minden tippet, amit csak lehet, és törekedni arra, hogy csak a megmért, kiszámolt kalória jusson be a szervezetbe. Újra ellenőrizni a megszokott termékeket, újra átolvasni az összetevőket, újra átszámolni mindent.
• Emelni az izommunkát, még akkor is ha ez nehéz, és kalóriadeficitnél bizony nehéz. De az izmok eszik meg a bevitt kalóriákat.
• Makronutrienseket átgondolni. Csökkenteni a ch-t, növelni a proteint.
• Bulldogszerűen, makacsul tartani magunkat mindehhez, ugyanis a fák sem nőnek az égig, előbb utóbb be fog indulni a fogyás
Nekem is beindult, igaz, már nem olyan látványosan. Fel-le rángatózva, de a görbe lefelé ment tovább. Naponta mérem magam, mert kell hogy lássam mi a helyzet. Sokkal könnyebb pár napos problémát megoldani, mint pár heteset. Tapasztalat, hogy 1-2-3 hét nemodafigyelés elképesztően vissza tudja vetni az embert. Mivel eleve egy fogyókúrában vagyok, alap, hogy energiadeficitben élek. Tehát ha elengedem magam, akkor a normálisnál nagyobb ütemben fog emelkedni a súlyom, hiszen a szervezet „ki van éhezve” az energiára. Szóval a napi mérésnek megvan az az előnye, hogy hozzászokik az ember ahhoz, hogy nem mindig csak csökkenés van. Hullámzóak az értékek, de a trendet lehet látni, ez a lényeg.
A másik, ami a platókezelés fizikai részén kívül van, az a mentális oldala. Nagyon nehéz mentálisan elviselni, hogy az ember küzd, kapar, áldozatot hoz, és nincs eredménye. Nagyon nagy a csábítás, hogy odavágja az egészet, mondván, ennyi volt, ebben a projektben nincs több. Személyes tapasztalat, hogy de van. Csak erősnek kell lenni, kivárni, és betartani a pontokat, amit feljebb írtam. Jönni fog az eredmény.
Persze az is nehéz, hogy milyen tervet lőjön be magának az ember. Ha túl könnyű, akkor könnyen jöhet a lazítás akár menet közben is. Ha túl nehéz, akkor könnyen válik elérhetetlenné, és akkor nincs motiváció, jön az ’úgysem sikerül’-életérzés. Valahogy meg kell találni az egyensúlyt ebben is. Nem baj, ha nem sikerül pontosan a terv. Az egész képet kell látni. A részbeni siker is siker. Projektet lezárni, és újat indítani, nem beragadni a vélt vagy túldimenzionált kudarcba. Az a jó a statisztikában, hogy meg lehet találni azokat a pontokat, amelyek megmutatják azt, amit látni szeretnénk. Ezért hasznos a pontos dokumentáció. Hogy az ember lássa ne csak a hullámvölgyeket, a csúcspontokat is.
Nem tudtam a tervemet úgy hozni, ahogy szerettem volna. A 30 kiló helyett 29,4 kg jött össze. Ez tény. Az is tény, hogy 98% felett azért hoztam a tervemet, ami egyáltalán nem rossz eredmény. Csak halkan írom le, ez is mentális dolog….nézhetem kudarcnak is, merthát nem sikerült. Meg nézhetem sikernek is, mert 98%, az majdnem 100%. A vicces az, hogy attól, én minek gondolom, nem változik meg egyik szám vagy trend sem. Viszont az én hangulatom/életkedvem/önértékelésem igenis változik. Tehát akkor ugye magammal baszok ki, ha kudarcként élem meg a saját munkámat.
Nyakatekert kicsit a gondolkodásmód, de szerintem hasznos, ha így nézzük. Mindig van olyan perspektíva, ahonnan a jó oldalát lehet látni az életnek.
Most jöhet Kanada meg az USA, ahol még sosem voltunk, nagyon izgi, millió programot már lefixáltunk/kifizettünk, úgyhogy kalandra fel….igen, jöhetnek majd a kilók is, de azért van bennem egy olyan törekvés, hogy jó lenne nem a napi 1 kg hízást produkálni, ahogy ilyenkor szoktam…meglátjuk, hátha sikerül lefelezni.
Aztán Augusztustól kezdődhet megint a fogyókúra.
No comments:
Post a Comment