N-edik menet

A mai világunkra annyira fájóan jellemző, hogy a felszín és ami alatta van, sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással. Emberek élnek kettős életet, van egy kép, amit a közösségi médiákban mutatnak magukról...az instagram-on, a facebook-on, a twitter-en, meg a többi sok helyen, már egy ideje úgysem követem, éppen melyik a menő app....a whatsapp vagy tic-toc vagy hogy hívják. Tökmindegy.

ja, tudom, egy online publikus blogon álszentnek tűnik ha valaki a közösségi médiát fikázza....ás nem akarok álszent lenni, hiszen én is nyomom a facebook-ot is, sőt, ugyebár egy csoportunk is van fent, szóval nyugodtan eldugulhatnék...de bennem folyamatosan, most már 10 éve dolgozik ez a szándék, hogy másoknak segítsek, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam. Tulajdonképpen a legfőbb oka az én online jelenlétemnek ez. Az egy másik kérdés, hogy mennyire sikeres ebből a szempontból ez a jelenlét.

Orwell-i rémképeim szoktak lenni a végtelenségig manipulált embertömegről....akik belehajtva valamiféle embertelen igába, a nap túlnyomó részét azzal töltik, hogy önmagukat nem kímélve hajtják a pénzt a bankoknak (merthát ugye a lakáshitel, a kocsitörlesztő, stb), és a kevés szabadidejükbe fáradtan bambulják a telefont vagy a tabletet, s elhiszik a sokmindent, amit ott látnak.

Mindeközben elveszik a lényeg: Önmagunk. A saját testünk, életünk, egészségünk...az lesz az utolsó, amire áldozunk akár pénzt, akár időt, akár energiát. 

Azt olvastam, hogy az átlagember a kutyájáért is előbb mozdul meg, mint saját magáért. A gyerekeinkért ölni tudunk, a kedvenc állataink miatt is hozunk rendszeresen áldozatokat....de magunkért vajon hányan vagyunk képesek komoly áldozatot hozni?

Sok ember elbukik az életmódváltás felé vezető úton...Vajon mi áll a kudarc mögött, miről szól a mese valójában?...A kényelemről, a gyengeségről, a gyávaságról, a közönyről, a megkeseredettségről? Vagy a fáradtságról, az információhiányról..? 

Nem tudom.

Nem számolom hanyadik menet ez már, ami erről szól. De én továbbra is lankadatlanul hiszek abban, hogy az embereknek többet....sokkal többet kellene tenni saját magukért, és akkor is meglépni a lépéseket, amikor az kényelmetlen, vagy kellemetlen, vagy drága, vagy sokáig tart, vagy mittudomén......

pohárkrém - 100 kalória alatt

Rég írtam desszertes posztot. Érdekes dolog ez, van hogy az embernek van kedve molyolni azzal, hogy alkosson valami ilyesmit, de máskor meg valahogy nem éri meg az idő, az energia, a pénz...azt a pár kalóriányi finomságot...

Namost megszállt az ihlet, pláne hogy a legifjabb ivadékom egész nap a netflixen valami sütős versenyt néz...logikus,  nyaralás utáni fogyókúra közepén mi más menjen a tévében....a gusztábbnál gusztább desszertek, torták, quisch-ek...naszóval megjött a kedvem hozzá.

A cl az volt, hogy 100 kalória alatt hozzak össze egy pohárdesszertet, persze nem nagy pohárral, de annyi mennyiség legyen azért, hogy pár kanállal az ember adhasson az érzésnek.

Az alsó réteg ízesített túrókrém...túró, édesítő, vaníliaaroma, reszelt limehéj...aztán egy réteg mákkrém, majd a mandulatejes, kókuszvajas, étcsokiaromás, eritrites zselé....a teteje pedig egyszerű tejszín, eritrittel felverve, és egy szem málna.

Bónuszkép: Kari lefotózott, "A mester alkot" címmel :):):)

Kerékvágás, lencsefasírt

Sokadszor utazzuk át a fél Európát a nyaralásunk során, és én mindig nézem, hol mit, mennyiért lehet kapni. Nagyon dicséretes, hogy az ír piac is képes a megújulásra, hiszen már itt is lehet kapni eritritet például....de azért még nagyon messze vagyunk akár Magyarországtól is e tekintetben. CH csökkentett liszt például egyáltalán nincs. Továbbra is tarol a gluténmentes hiszti, tele vannak az üzletek polcai gluténmentes mindenekkel. De például a xantan gumit beszüntették, pedig kiváló természetes adalék volt....mindegy.

Gondolom a rohanó világ miatt lehet az is, hogy méregdrágán kaphatóak -és nyilván el is adhatóak, hiszen különben nem lennének jelen a piacon- a rettentően "egészséges" fancy joghurtok (alpro és társai)....holott mindössze arról van szó, hogy a cukrot édesítővel helyettesítik benne. Amikor rá voltam állva ezekre a joghurtokra, akkor jöttem rá, hogy a legolcsóbb sima ízesítetlen natúr joghurt a Lidl-ből, megfelelő mennyiségű sodium ciklamáttal ízesítve pont olyan édes, amilyennek lennie kell, és egy löttyintésnyi vanília- vagy kókusz-, vagy mandulaolaj vagy -paszta, -aroma....képes ugyanolyan prémium ízvilágot produkálni, kábé ötödannyiért.

Persze továbbra is vannak olyan cuccok, amik számomra túl drágák ahhoz, hogy kísérletezzek velük...illetve nem is túl drágák...hanem nem éri meg a ráfordított áldozat a megnyert kalóriadeficitet. Pl. shiratake tészta....vagy más, konjak lisztes cucc. Az embernek nemcsak a pénz tengelyen kell egyensúlyoznia, hanem az idő-tengelyen is. Csilliószor volt már nálam is olyan, hogy sok minden étel belefért volna a napomba/keretembe....de nem volt időm/kedvem nekiállni szórakozni például egy cukkinifasírttal...inkább az ember legyint, és nem eszik semmit.

Nyilván itt ez megint egy elcsúszási pont, hiszen ez a dolog úgy is véget érhet, hogy az ember inkább legyint, és eszik egy szendvicset...aztán a sok legyintgetésnek a kudarc a vége. Szóval az sem mindegy, hogy az ember hogyan lusta.

Szóval idén nem gyűjtöttem be semmi extra alapanyagot, szokásommal ellentétben, mindössze két kis zacskó mákot hoztam otthonról, de azt is csak kényelemből, hiszen a lengyel boltokban itt is kapható. Viszont a lányaim isteni új kaját mutattak be: fasírt a vörös lencséből...bizarrul hangzik, de annyira finom lett, hogy rendesen harcolni kellett az utolsóért. És láss csodát: szuperkaja, kalória és CH alig, ellenben relatíve sok protein, és hát ugye nem feldolgozott, természetes étel. Egyetlen hátulütője, hogy pár óráig áztatni kell a lencsét előtte, de annyi baj legyen.

Kép nincs, mert mire lefotóztam volna, elfogyott....de szerintem beépítjük majd a családi kaja-repertoárba. 

Újra itthon

Az elmúlt időszakbeli blog aktivitásomra mentség legyen, hogy nyaraltunk. Pár napja értünk csak haza - otthonról. Magyarországon nyaraltunk, újfajta nyaralást kipróbálva - kempingeztünk a gyerekekkel. Nem volt unalmas a történet, mondjuk ez a Balatonparti kemping nem lesz a törzshelyünk, az biztos...

 * 

oltári lehúzásnak láttam az egészet. 19 napért ezer eurós sátorhely, és 1500 forintért lehet venni mosózsetont, de érezze magát az ember szerencsésnek, ha épp szabad a mosógép, amiből 1 db van az egész kempingre. A vizesblokkok katasztrofálisak, zuhanycső vagy rózsa nincs, se a nyomást, se a hőfokot nem lehet befolyásolni. Van egy gomb a falon, felette egy csöcs, ahonnan vízágyúszerű erővel támad a víz....van hogy 10, 5, de van hogy mindössze 2 másodpercig. Utána újranyomni a gombot. A szanitereket beterítik a rovartetemek. A sátorhelyünk közepén egy óriási fatönk volt, komoly gond volt letenni a sátrat úgy, hogy ne legyen rajta. Az innen vitt EU szabvány áramcsatlakozó hiábavaló volt, mert hagyományos, magyar, kétvillás dugaljak voltak...a recepción kb annyira voltak segítőkészek, mint egy gumimatrac...már ha egyáltalán volt valaki a pultnál. Magyar szót nemigen hallottunk, mert 90%-ban lengyelek, csehek és románok voltak a kemping vendégek. Fagyit nem lehetett vásárolni a kemping területén, csak jégkrémet, (egy magnum ezer forint).

*

Számomra érthetetlen, hogy ugyanazok a dolgok miért kerülnek többe Magyarországon, mint Írországban....a felfújható gumimatractól kezdve a kemping gázpalackon át a decathlonos SUP-ig bezárólag szinte minden.

Volt kocsifeltörésünk is rablással, volt telefon amortizálás is (3...végülis 5-en voltunk, lehetett volna több is :))....szóval a Jóisten eléggé feladta a leckét nekünk, úgyhogy egyenlőre örülünk, hogy valahogy hazaértünk, és igyekszünk a jó dolgokat megragadni...mert voltak azok is.

Régi jó barátokkal sikerült összefutni például, aminek nagyon örülök....meg hát azért a Balaton örök szerelem, akár naplementét néz az ember a partról, akár a túlparton tomboló vihart. Nagyon sokfelé mentünk, volt hogy átruccantunk a sógorokhoz is, illetve hazafelé megálltunk több helyen Németországban, és egyszer Franciaországban is. 

Ha már ez a blog az életmódról szól....sportolás nyilván nem volt, hacsaknem tekinthető sportnak a vízben lubickolás vagy a hajolgatás, ahogy a sátor cipzárját húzogattuk ki és be....étkezés szempontjából IS nyaraltunk, szóval volt szénhidrát rendesen. Most megint lehet ledolgozni a felszaladt kilókat, dehát az élet már csak ilyen :)

Asszem ketózok megint egy pár hétig :) 

Veszélyes vizeken

Remélem azért lesz ennél termékenyebb időszakom is, hogy kéthetente jövök írni valamit. Az elmúlt időszak több szempontból is bizi volt, dehát ennek örülni kell, mert az a vég, ha az ember élete dögunalom...nem? De.

Naszóval időről időre felröppen itt-ott, hogy a kalóriaszámolás micsoda óriási nagy csapda. Eleve elavult a módszer, hiszen az alapokat sok évtizeddel ezelőtt fektették le, és azóta sem nagyon busztergálja senki, hogy akkor nézzük csak meg, tényleg mennyi az annyi. Azt mondják, hogy kizárt, hogy csak a számok mondják meg a tutit, hiszen máshogy dolgoz fel a szervezet 500 kalóriányi csokit és ugyanennyi mittudomén uborkát vagy tököt. Ez ugye evidens. Ahogyan az is, hogy mindenkinek más az anyagcseréje...pont az egyik vesszőparipám, hogy egyediek vagyunk, mindenkinek más és más az anyagcseréje (is), ezért nincs is olyan doktrína, ami mindenkinek egyformán jól működne. 

Továbbá nem csak az egyediség, hanem az egyéni, és mindig változó körülmények is olyan tényezők, amik befolyásolhatják a táplálék konkrét élettani hatását. Ez sem újdonság.

Miért nézem mégis mindig ferde szemmel az ilyen cikkeket, amik ezt harsogják? Nos először is azért, mert jellemzően ezek a cikkek nem valami komoly szakmai fórumokon jelennek meg, hanem populista médiákban, amik a bulvárkultúra részét képezik, és amiknek a világon nincs semmi más céljuk, minthogy minél több olvasószámot vonzzanak be. Vagy kattintást, tökmindegy. Viszont a popularitás általában fordítottan arányos a valósággal. És mi lehetne populárisabb annál, ami feloldoz a csúnya kalóriszámolás felelőssége alól? 

Mert a valóságra az emberek kurvára nem kíváncsiak. Az ugyanis nem nájsz....nem kellemes, nem megbocsájtó, nem feloldozó, nem megengedő...Nem, ezek közül egyik sem. A valóság rideg, kemény, fájdalmas, és egyáltalán nem szép. Akkor már inkább csúnya. Csúnya, gonosz, és kövér....ha élhetek egy rossz képzavarral.

Szóval a fent részletezett dolgok mind valóságos tényezők, de ettől még nagyon ingoványos talajra téved az, aki kellő szakmai hitelesség igénye nélkül, csakúgy felületesen fut bele az ilyen anyagokba. Márpedig ezeket a weboldalakat/újságokat/műsorokat pont olyan emberek nézik/olvassák nagy számban, akik bizony felületesek. Mert ők csak annyit vesznek le belőle, hogy ja, akkor nem is kell számolni a kalóriákat....és ennyi. 

Pedig ez a dolog mindig sokkal bonyolultabb. Nem azt mondom, hogy nem egyszerű az elvi szintű megvalósítás...hanem azt, hogy a gyakorlati rész az ami necces, és itt is buknak el a legtöbben. Mert az elméletet nem olyan könnyű a gyakorlatba ültetni. Például ha valaki fogyni akar, akkor pontosan tudja, mi a dolga: kevesebbet kell enni. Ez az elmélet. A gyakorlatban viszont képtelen rá, mert "éhes a pocak" ugyebár...úgyhogy akkor kábé mit sem a sok okos elmélet.

Szóval a kása nem olyan forró, és az élet nem olyan egyszerű, hogy a kérdés mindössze annyi legyen, kell-e számolni a kalóriákat vagy sem. Ha azt a  végét fogom meg a dolognak, hogy kit érdekel, mi hány kalória, a lényeg, hogy egészséges, jó étel legyen, ami csak jó koleszterint, csak természetes zsírokat, csak alacsony indexű szénhidrátokat, csak természetes fehérjéket tartalmaz....akkor az étkezésnek jónak kell lennie. És ha még társul mellé megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás is, akkor ugyebár adott egy fit, egészséges ember. Csakhogy ebben az esetben egyáltalán nem biztos, hogy a mérleg és a tükör is azt mutatja, amit az ember látni szeretne. Mert bejön a képbe a genetika, az egyedi anyagcsere, és a körülmények. Azaz adott ember adott génkészlettel élhet olyan súllyal, ami egészséges, nem hordoz semmilyen egészségügyi kockázatot...csak éppen nem tetszik a delikvensnek.

Most lehet belemenni, hogy azért nem, mert anorex, vagy exorex, vagy ortorex, vagy mert pszichopata....vagy azért nem, mert a társadalom rossz jeleket küld...hogy a magazinokban, a tévésorozatokban a tökéletesnek ábrázolt figurák (lett légyen az nő vagy férfi) csontsoványak, és azt sugallják, hogy csak akkor lehet valaki normális, ha 20-as BMI alatt él. Szóval mindegy miért, a lényeg, hogy a delikvens nem hepi.

Ha viszont a másik végéről közelítek, hogy nem érdekel mi a jó és mi a nem jó, hanem hozom az áltlános iskolai matekot, és számolok, akkor meg tudom szerezni a kontrollt a testsúlyom felett, viszont sanszos, hogy nem leszek se fitt, se egészséges. Ugyanis a hosszú távú energiadeficit hiánybetegségeket generál és gyengeséggel jár. A hosszú távú tömegkontroll mellett nagyon veszélyes edzést folytatni, mert könnyen vezet vízhiányhoz, és/vagy ízületsérüléshez.

Szóval a konklúzió megintcsak ugyanaz: az egyenlet sokismeretlenes, és mindenkinek egy jó kis felfedezőtúra, hogy kiismerje a testét-lelkét, és rájöjjön, mi teszi őt igazán elégedett, boldog, kiegyensúlyozott egészséges-emberré amivé gondolom mindannyian válni akarunk.

Cselekvés nélkül nem lehet.

Örök kérdések, örök talányok szegélyezik az utamat, amin járok. A kognitív énem újra meg újra neki fut bizonyos kérdéseknek, a válaszokat keresve. De talán az élet egyik nagy igazsága, hogy vannak olyan kérdések, amikre sosem tudjuk meg a választ. Vagy együtt kell élni velük, vagy persze el kell felejteni őket...

Azok, akik küzdelmet folytatnak a testsúlyukkal, a kinézetükkel, az alakjukkal, ....akárhogy fogalmazom, a lényeg ugyanaz....szóval őnekik, minekünk... az életünk részévé válik a kontroll, vagy legalábbis a folyamatos törekvés a kontrollra. Egy elhízásnak általában két oldalról van oka: egyfelől egy fizikai , miszerint az elhízás az evés okozata, azaz fizikailag megfogom az ételt, a számba teszem, megrágom és lenyelem...tehát ettől hízok, nem vitás.

Van azonban az egésznek egy olyan oldala is, hogy ugyebár a kezemet, ami fogja a villát/kést/kanalat, én irányítom, én hozom meg a döntést, hogy akkor én ezt most elfogyasztom. Nem más. Nem tartanak pisztolyt a fejemhez, hogy egyek. Tehát a nemet mondás az ételre nemcsak fizikai feladat, hanem mentális is, sőt...leginkább mentális. Persze fizikailag is meg lehet közelíteni, hiszen ha egy embert bezárok egy szobába, ahol nincs étel, akkor hiába nem tudja kontrollálni magát, nem fog enni, mert nincs mit, ergo fogyni fog. Ebben az esetben ugyebár én gyakorlom a kontrollt felette.

Szóval a harcot két fronton kell vívni: egyfelől fizikai oldalról, másfelől mentális oldalról. Vajon működhet-e a dolog sikeresen úgy, hogy csak az egyik oldalára esünk ennek a lónak...? Lássuk csak: kizárólagos fizikai oldal eszközei:

• Nem tartok otthon ételt- Máshol viszont ehetek nyugodtan, leugrok a gyros-oshoz, vagy állandóan anyáméknél lógok, ahol mindig van kaja, stb....
•  rábízom a kontrollt másra (bevonulok egy kórházba, szanatóriumba, ahol azt tudom enni, amit adnak)-működhet a dolog, de szerintem csak rövidtávon, hiszen ha visszatérek az előző életemhez/hazamegyek, a probléma ugyanúgy fennnáll
• Megműttetem a gyomrom, hogy képtelen legyek egyszerre sokat enni- műtéti beavatkozás sosem kockázatmentes, plusz utána a kontroll hiánya ugyanúgy megmarad, tehát a hosszú távú eredmény bizonytalan

Mentális eszközök:

• Megtanulom elfogadni a testem, és büszke vagy rá, ahogy kinézek - nem tudom kommentelni, minden probléma ugyanúgy megmarad, ami a túlsúlyból ered
• Sokkolom magam azzal, hogy rémképeket festek fel, mi fog velem történni, ha nem fogyok le - a túlzott "agyalás" eredménye lehet anorexia, vagy bulimia, vagy visszaesés a kóros kövérséghez
• tudományosan megtervezek minden percem, minden ételem...megtanulom fejből az összes E-összetevőt, először vega, aztán vegán leszek, végül fénnyel táplálkozom majd, és csendesen meghalok....vagy kövéren, vagy soványan, vagy félúton a kettő között. - nyilván a szarkazmusomból látszik, hogy ezt sem tartom tökéletes megoldásnak, hiszen a megszállottság őrültséghez is vezethet

Meggyőződésem, hogy a helyes út a mentális és a fizikai erőfeszítések közös jelenlétével vezethet eredményre. És itt jön a rosszhír: a kulcsszó az erőfeszítés....Ugyanis ha változni akarunk, akkor erőfeszítés nélkül nem fog menni...

Tenni kell érte!

És nekünk, magunknak kell érte tenni. Nem a szomszédnak, nem a személyi edzőnek, nem az élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak, nem a plasztikai/gasztrosebészeknek. Igen, ez rossz hír: mert fel kell emelni a fenekünket, és meg kell mozdulni. Áldozatokat kell hozni. Nemet kell mondani. Éhesen kell lefeküdni aludni. Nézni kell ahogy mások esznek, mi meg nem eszünk. Igen. Az eredményhez csak cselekvéseken keresztül vezet az út, én eben hiszek.

És a cselekvések mellé kell a mentális tréning. A tervezés, a dokumentálás, az informálódás, a tanulás....a fejlődés. Fejleszteni kell magunkat, többet kell megtudnunk a testünkben zajló folyamatokról. Olvasni kell a szakirodalmat, kérdezni kell, kutatni, kísérletezni. Szenvedni, izzadni, lihegni, utálni a világot, érezni, hogy még egy széria és meghalok.....igen. Tenni kell. 

Ha valaki lusta, ha valaki kevés, ha valaki inkább másokat okol, vagy inkább fizet, vagy inkább legyártja a filozófiát, ami passzol a semmittevéshez - ám tegye! Lelke rajta. De a problémák attól még maradnak problémák.

Igaz próféták vagy anti-prókátorok...?

Nehéz megmondani, honnan és hogyan indult eredetileg a moti-biznisz. Én magam Dale Carnegie-t tudnám hirtelen felhozni korai példaként, aki majd' 100 évvel ezelőtt már motivációs könyveket írt, de azóta , különösen az USA-ban rengeteg motivációs trainer szedte meg magát folytatott sikeres tevékenységet.

Az emberek terelése, motiválása, mozgatása, befolyásolása örök téma. Gondolhatunk akár a vallások terjedésére, a vallási vezetők tanításaira, azokra, akik önmagukat prófétaként megjelölve Isten szavát közvetítették az emberek felé. Manapság inkább influencereknek hívjuk azokat, akik befolyásolni akarják a tömegeket. És miért? Ma a válasz számomra nem tűnik túl bonyolultnak: a pénzért. Ha visszamegyek az időben, pláne amikor még a pénz fogalma sem létezett, akkor nyilván a válasz a hatalom, ami mindig is csábító volt az embereknek. Hatalommal bírni a többiek felett, irányítani őket.

Nem állítom, hogy soha, egyetlen olyan vezér nem volt, akinek nemes szándéka az emberiség, vagy az emberek, vagy a világ jobbá tétele lett volna...mert ki vagyok én, hogy ilyet mondjak. Biztosan volt ilyen. De a mai világban a pénz az úr, tetszik vagy sem. A tőkére épülő társadalom lett a befutó világszerte, a kommunizmus megbukott...az emberi természet legfőképpen a tőkére épülő társadalom-szerkezettel egyeztethető össze. Hogy ez jó vagy sem? Nem tudom. Talán nem...de az emberek nem nagyon tudnak kibújni a bőrükből. Vagyunk akik vagyunk, ahogy szokás mondani.

Egy ember élete általában nem, vagy csak nagyon ritkán fáklyásmenet. Mindenkinek vannak buktatók, lett-légyen az magánéleti-párkapcsolati, anyagi, vagy egészségügyi, vagy lelki...de az élet útján mindenki elbizonytalanodik néha. Vannak pontok, amikor nehéz tovább menni, amikor nehéz megtalálni, mi az ami előrébb visz, és egyáltalán, merre van az előre.

Ezeket az embereket, akkor és ott, amikor tanácstalanul állnak az élet útvesztőjében, nagyobb eséllyel lehet úgy megszólítani, hogy figyeljenek. Hogy ne a saját értékrendjük mentén haladjanak, hanem másvalaki által megmondott útvonalon. Ha az utamon megállok és elbizonytalandok, akkor nyilvánvaló, hogy megingok magamban, és azt gondolom, valamit rosszul csináltam, hogy itt vagyok, és nem tudom merre tovább. Ha ilyenkor jön egy külső hang, és azt mondja: bízz bennem, én tudom, merre kell menni, csak kövess!....hát bizonyára könnyebb ledobni a terhet a vállunkról, és menni a hang után.

Mert akkor ha baj is van, máris lehet mást okolni, nemigaz? Hiszen behúztak a csőbe, én csak engedelmes bárányként mentem amerre tereltek.

Nehéz dolgok ezek. Azt mondják, a fekvő emberbe a legkönnyebb belerúgni. De miért tesz valaki ilyet? Mi a jó abban, hogy emberek engem követnek? Hatalom, befolyás, pénz.....ilyen egyszerű lenne? Szerintem igen. Nézzük meg L.Ron Hubbard óriási üzletét...vagy ha határainkon belül akarunk maradni, elég Németh Sándor nevét említeni. Hatalmas pénzek, óriási összegek áramolnak folyamatosan ezek felé az emberek felé, nehéz lenne azt gondolni, hogy nem erről szól a dolog.

Ha mélyebben akarom kapargatni: a cél mindenkinek a boldog élet. Mit is jelent ez? A boldogság fogalma összetett....de kijelenthetjük, hogy szinte minden, ami a boldogságot jelenteni tudja, az megvehető pénzen. Szerintem ez a nagy büdös igazság. Persze az egészség nem vehető meg, de a legtöbb gyógyszer, a legtöbb új módszer, az bizony de igen. Az életben található olyan dolgok, amik élvezetet okoznak, azok bizony általában pénzért vehetők meg . 

Természetesen nem gondolom azt, hogy sok pénz nélkül nem lehet boldogan élni....csak azt mondom, hogy pénz nélkül nagyon nehéz boldognak lenni. Továbbá azt, hogy a boldogság maga legnagyobb részben olyan dolgokat jelent a legtöbb ember számára, ami pénzzel elérhető. Tehát tovább szőve a gondolataimat: a pénz a legnagyobb motivációs erő. Amikor az élet guruja odajön, hogy segítsen enkem, amikor eltévedek, akkor az általában nem azért van, mert ő jobbá akarja tenni a világot, és önzetlenül segít nekem megmutatni a helyes utat....hanem azért, mert ebből a tevékenységéből származik a bevétele. Lehet hogy nem azonnal és nem az én zsebemből...nyilván.

Miért megyek ebbe bele? Mert az én vonalam: a lefogyás, az életmódváltás....az általában mindig onnan indul, hogy az, aki túlsúllyal küzd, elakadt az élet útján...de ez így nem pontos. Az, aki túlsúlyos, és elhatározza, hogy lefogy, de nem sikerül....az  az ember elakadt. Szemben áll egy problémával, amit nem tud megoldani. Ilyenkor jön jól, ha valaki segít, és utat mutat. Tehát ugyanarról beszélünk. Egy problémáról az életben, és arról, mennyire hihetünk a sorban álló önmagukat prófétának beállító, de valójában talán csak ügyeskedő anti-prókátor figuráknak, akik előbb utóbb kidumálják a pénzt a zsebedből.

És ez még mindig nem baj....hiszen miért ne fizetnék boldogan, ha a problémám valóban megoldódik. Az átverés ott van, hogy nem oldódik meg a problémám egyáltalán. A kövérség példáját folytatva: elhízok, le akarok fogyni, de nem tudok. Jön valaki, aki azt mondja, segít. Én fizetek, ő pedig bezár egy olyan szobába, amiben csak olyan torz tükör van, ami soványnak mutat. És addig suttog a fülembe, amíg elhiszem, amit a tükör mutat. De én ettől maradok még kövér! Ez így önmagában agymosás és csalás.....ez a bajom ezzel, nem az, hogy a pénz benne van a játékban. Minden a pénzről szól, és nyilván senki sem dolgozik ingyen. De más egy jó üzletet kötni, és megdolgozni a haszonért, és megint más kihasználni valaki pillanatnyi gyengeségét, és lehúzni róla még egy bőrt.