3 hét mérlege

Túl vagyok 3 hétnyi ketón. Összességében véve 7,8 kg ment le, úgyhogy nincs egy szavam sem. Az egy másik kérdés, hogy elkaptam valami vírust, és elég szarul vagyok. Próbáltam kardiózni legalább, de pl. ma le kellett szállnom a bringáról, mert úgy éreztem, le fogok szédülni. Tegnap simán végig tudtam csinálni egy 45 percest bringát meg egy 60 perces HIIT programot az elliptikus traineren...tegnap valahogy jobb volt, ma úgy látszik, nem fog menni. A ketóval lehetségesen együtt járó mellékkörülmények elviselhetők. 

A három hét alatt átlagosan 1919 kalóriát ettem naponta, 21,2 gramm szénhidrátot, és átlagosan 1525 kalóriányit égettem el extramozgással.

Fájogat a fejem kicsit, néha a gyomrom sem az igazi, de ugye figyelek a víz- és a rostbevitelre, szóval nem aggódom. Nem tudom még pontosan meddig viszem tovább, nyilván nem akarom túl sokáig, szerintem még 1-2 hét, aztán visszaváltok a normál kalóriaszámolós diétára.

Érdekesség, hogy leesett az első hó itt nálunk, persze már olvad, de azért nagyon szép még a táj. 

Január vége felé

Harmadik hete csinálom megint a ketót. Nincs okom panaszra, szépen mennek lefelé a kilók. Átlagosan 2000-2200 kalória körül fogyasztok, 22-25 gr CH-val, és napi minimum két óra edzéssel. Délelőtt általában nem eszem semmit. Koradélután lecsúszik egy pohár túró, vagy egy rántotta, esetleg sült fetasajt (úgy csinálom, ahogy az étteremben csinálták Korfun...isteni). Este pedig a szokásos virsli-haloumi sajt kombómmal zárom az evést. Egész pontosan a mai napot megelőző 18 napból tizenhét alkalommal ez volt a vacsim. Unalmas? Egyhangú? Igen.

Miért teszem fel a kérdést? Azért, mert felmerült most a napokban megint ez a dolog...ha valaki fogyni akar, akkor miért gördít olyan mondva csinált akadályokat a célja elérése fel vezető útra, hogy " na de nem elég változatos"....meg "nem ehetem mindig ugyanazt"...én pedig erre azt kérdezem: MIÉRT NEM?

Vannak prioritások az életben. Vannak célok, amiket el akarok érni, és ha abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tisztában vagyok a módszer mibenlétével, akkor mi a probléma? Igen, aki fogyózik, annak az étrende kétféle lehet: vagy elégséges, de unalmas, vagy változatos, de kevés. Sokféle úton el lehet érni egy célt. Budapestről Debrecenbe mehetek Győrön át is....csak hülyeség.

Egy fogyási projektnél is valahogy így látom a kérdést. Hisztizhetünk, hogy jaj, nem elég változatos az étrend, meg hogy de én a tarját jobban szeretem, mint a csirkemellet, meghogy jajistenem, nem akarok az izmaimból veszíteni, és folytathatnám a sort reggelig. Vagy hiszti helyett végiggondolhatnánk, hogy mit akarunk elérni, és hogyan akarjuk. Uff

Vannak, akiknek azért megy ez nehezen, mert az alap hozzáállásukkal van gond. Fejben kellene megváltozni először, attitűdben. Utána mindjárt más lenne egy-egy projekt sikere. Én így látom. Nincs olyan módszer, olyan étrend, ami egyformán mindenki által támogatott lenne. Innentől kezdve csak szándék kérdése, némi erőfeszítéssel könnyedén találunk negatív véleményeket. Ismerem jól ezt a típust, apám is ilyen....ha neki a toronyóra kell láncostul, és lehozod neki, akkor arra fog panaszkodni, hogy ha felnéz, nem látja mennyi az idő. 5 perc alatt találok akár a ketogén, akár a kalóriadeficitre épülő, akár a lugosító, akár az intermittent fasting, akármelyik módszerre "hiteles" szájból való negatív kommentet, aki elmondja, miért borzasztó veszélyes ez vagy az a módszer. Ugyanaz, mint a cukor-édesítőszer vonalon. Mindegyik édesítőszernél kiabálás van, hogy ha napi X mennyiségnél többet fogyasztasz, akkor majd milyen szörnyű betegséget okoz. De a cukorról mélyen hallgatnak....én egy doboz/zacskó cukron nem láttam még olyan figyelmeztetést, hogy ha X mennyiségnél többet fogyasztasz, akkor elhízást cukorbajt, szív- és érrendszeri betegségeket ohozhat...pedig ugye....ugye.

Visszatérve a ketóra, okés vagyok, némi fejfájás azért van, de szorgalmasan tolom a napi 3 liter vizeket, meg a vitaminokat, és rostról is gondoskodom, mert időnként eszem valami kelbimbót vagy zöldbabot. Most például karfiollevest főzök magamnak, mert olyan szépek voltak a boltban reggel, hogy kénytelen voltam venni egyet. Az egész kondér levesben van kábé 40 gramm CH, szóval még ha a felét belapátolnám is (nem valószínű), akkor sem vészes.....

Nyilván nem akarom az idők végezeteéig elhúzni a ketogén diétámat...a nyálam csorog olyan szép Piel de Sapo dinnyék vannak relatíve olcsón...de még 1-2 hétig valószínűleg csinálom....aztán majd meglátom, hogyan tovább.

Ten-year-challenge

Ilyentájt minden évben írok valamit ide a blogomra. Valami olyat, hogyhát igen, X évvel ezelőtt pont ebben az időpontban kattantam be, hogy akkor elég volt a kövér életemből, és elkezdtem változtatni. Ez az év sem kivétel ez alól. Próbálom követni (ha kézzel lábbal tiltakozom is ellene) a modern trendeket, ígyaztán az instagramon is valamennyire ott vagyok, és láttam/látom az aktuális őrületeket....most éppen a "tíz évvel ezelőtt" volt műsoron, hát én is összeraktam a 10 évvel ezelőtti formám meg a mostanit.

Sokan graulálnak, ami egyfelől persze tök jó érzés, hiszen pozitív, elismerő dolog....DE....ilyenkor mindig rámtör az ambivalens érzés, hogy oké, jogos és jólesik a hátbaveregetés, és valóban, lehetek büszke arra, hogy sikerült lefogyni/nem visszahízni.....viszont az meg óriási szégyen, hogy annyira el voltam hízva. Arra kicsit sem vagyok büszke, és hát a kép, ami -hogyismondjam- nem tölt el örömmel, az is ott van kérlelhetetlenül.

Kilenc éve volt már, és lassan a normálisabban kinéző énemmel eltöltött idő kezd annyira sok lenni, hogy rendesen szignifikáns időszakká alakul az életemben. Ahogy haladok előre, egyre távolabbinak tűnik az az időszak, mikor két mázsásan éltem a mindennapjaim. Épp ma mondta valaki, akivel általános suliba jártam egy osztályba, hogy én az ő szemében mindig "dundi" maradok. Mert már gyerekként is kövér voltam....Tulajdonképpen egész életemben túlysúlyosként léteztem, csak kamaszkoromban tudtam lefogyni, amikor az iskolai kardiológus azt írta be a kartonomba, hogy a hájrétegtől nem hallani rendesen a szívhangokat. Akkor 15 évesen lefogytam, és a húszas éveim elejéig képes voltam normál maradni, onnantól aztán jöttek fel a kilók....Tehát az eddigi 46 évemből volt mondjuk egyszer kábé nyolc év az életemből (15-től 23 éves koromig), meg most az elmúlt megintcsak nyolc (39-től 47ig), amikor nem voltam /vagyok elhízva. Tehát 16 a 46-ból. Nem sok. Egyharmadnyi.

Hát, majd meglátjuk, 10 év múlva mi lesz a kép. Remélem lesz :)......

Indul az év

Hát elindult a 2019-es év. Idén 7-éig tartott a lazítás, mert ki kellett pihennünk Stockholm-ot :)...viccet félretéve az 5 nap alatt 48 km-t gyalogoltunk a mínuszokban, szóval tényleg elég fárasztó volt. Fárasztó, és csodálatos. Hetedike óta viszont -harmonizálva a hétköznapokkal- újra diéta van, meg edzés. A ketót próbálom megint, ezúttal igyekszem legalább 1-2 hónapig csinálni. Három nap telt el, még nem vagyok ketózisban, az elmúlt napokban 24 gramm volt az átlagos napi CH bevitel. Ez vagy túl sok volt, vagy a három nap a túl kevés idő...vagy a gagyi kínai filléres tesztcsík megbízhatatlan :) Majd kiderül, pár nap múlva megismétlem a tesztet. 

Egyenlőre csak kardiózom, de tervezem hamarosan a súlyzós edzéseket is. Közben kint tombol a tavasz-érzés...11 fok, madárcsicsergés hajnalban. Komolyan néha még a bringa is eszembe jut. Kíváncsi vagyok, ha igazán jó idő lesz, képes leszek-e újra felülni rá....ez a jövő zenéje.

A szokásos koreográfiát tolom, napi 3 liter víz minimum, vitaminok, és CH mindenképpen 50 alatt legyen. Próbálom elkerülni a  múltkori rossz végkimenetelt, szóval nem 10 gramm alatti CH a cél, hanem mondjuk a 20-30 gramm naponta. Remélem ez elég lesz a ketózishoz, és a rosszullét kikerüléséhez is. Majd meglátjuk.

Nagy újévi fogadalmaim nem voltak magammal kapcsolatban, nagyjából évek óta ugyanaz van, a súlyom szépen sinus görbeszerűen hullámzik. Amikor lazítok (nyaralás- karácsony-telelés), akkor nő, a többi időszakban ha nem is mindig lineárisan, de csökken. Tudomásul veszek néhány dolgot, ami segít józanul élni....úgymint:

• Nyilván nem lehet büntetlenül valaki úgy és annyi ideig elhízva, ahogy én voltam: ergo a hátam szar, a derekam is. 1-2 óránál többet nem kényelmes függőlegesen lennem. Ez van.
• Mivel nem operáltattam le a felesleget magamról, és nem is tervezem, ezért együtt kell élnem jópár kiló olyan plusszal, amit sosem fogok tudni eltüntetni magamról. Extrém koplalással láthatatlanná tehetem, de ilyenkor egészségtelenül soványnak kell lennem, ami nem jó.
• Nem célom, hogy egy tízéves kisfiú kinézetű ember legyek, és az sem, hogy "kigyúrt állat"...valahogy úgy érzem, ahhoz, hogy tipikus "kipattintott csóka" legyek, ahhoz vagy el kéne dobnom magamtól minden mást - családot, szabadidőt, mindent-, vagy be kéne avatkoznom a testi folyamatokba olyan anyagokkal, amikkel nem kéne. Egyik sem alternatíva, tehát a célom továbbra is az marad, hogy egészséges, fitt, koromhoz képest jó karban lévő férfi kinézetem legyen.

A konstans igazságok mentén próbálok haladni, és tisztában vagyok azzal, hogy nincsenek csodák, hogy a testi kinézetünk alapvetően attól függ, amit a szánkba veszünk és lenyelünk, és végső soron ez a mindig az egyén saját döntése (vagy majdnem mindig)...szóval mese nincs, elsősorban önmagunk tehetünk a kudarcainkról és a sikereinkről is.

Beni mesélte, hogy az iskolában az elhízás volt a téma...beszéltek Jamie Oliverről, meg mutattak be családokat, ahol mindenki kövér...volt valami 16 éves lány is, aki mennyire el van hízva. Mondtam a gyereknek, hogy ha egy kiskorú kövér, ott bennem mindig az merül fel, hogy de van valaki, aki megveszi és odaadja neki a kaját...hiszen egy gyereknek nincs önálló keresete, nem főz, nem vásárol, stb. Szóval a szülők felelőssége megkerülhetetlen. Egyszerre két irányból kell "támadni", azaz a gyerek fejében is "dolgozni" kell, és kívülről is hatással kell lenni rá. A fejben dolgozást úgy értem, hogy a gyerek szintjén el kell magyarázni a folyamatokat....hogy mi az az anyagcsere, mik a zsírok, szénhidrátok, fehérjék, nagyjából az anyagcsere mi, mi dolga van a hasnyálmirigynek, mi az az inzulin, a glukagon, hogyan működik az emberi test. Hogy megértse: ő maga is sokat tehet a változásért. A külső kényszerítés pedig egyszerű: a körülményekkel kell operálni. Például a vasárnapi ebéd nem pizza és süti, hanem hús meg saláta. Ha a gyerek nem akar enni, akkor keres magának mást...ehet szendvicset (ja, csak barna kenyér van itthon)....ha az sem oké, előbb utóbb rámegy a gyümölcsre, a zöldségre, a sonkára, a tojásra....stb. Szóval ez egy olyan meccs, ahol csapatjátékra van szükség a győzelemhez. Mert nyilván a szülő nem tud mindig a gyerek mellett őrködni, és ha van zsebpénze, akkor megveheti magának a junk-ot valahol...ha elvenném a pénzét, akkor esetleg a cukorfüggősége miatt másoktól próbálna pénzt szerezni, stb...szóval nyilván nem ez a jó, de pont ezért kell, hoyg belülről is legyen motiváció. A gyerekek nagyon okosak, és ha megfelelő irányba vannak állítva, akkor nagyon gyorsan tudnak fejlődni.

Szóval az a terv, hogy tovább ezen az úton :) Influencer-i próbálkozásaim nem értek véget, szélmalomharcnak tűnik, de nem adom fel. Jutyúbcsatornát indítottam, rövid, viccesnek szánt videókkal, amikkel arra próbálok rámutatni, hogy nem bonyolult a fogyás, nincsenek trükkös receptek, nincsenek pirulák, nincs mágikus teakeverék, nem kell személyi edző meg terembérlet..egyszerűen csak nemet kell mondani az evésre....túl sok nézettségem nincs, de nem baj, elszórakozok vele :)

  

évvége, éveleje, észak

Közeledik az évvége. Vagy úgy is lehetne írni, hogy az év eleje. Év eleje, amikor kb. két hétig minden üzletben súlyzókat meg kardiógépkeet lehet kapni, merthát le kell gyorsan mozogni az ünnepek alatt felkapott pár dekát...kilót. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem kábé márciusig szokott tartani, mire nagyjából megközelítem az ünnepek előtti súlyomat...szóval nem csak 1-2 hét, az biztos.

Ezt a bejegyzést egyébként rendhagyó módon útközben írom, Oslo és Stockholm között félúton, a vonaton. Az év utolsó néhány napját a családdal itt töltjük, és (megint)elcsodálkozok, amikor az itteni boltok választékát böngészem át, hogy mennyivel jobb lehet itt egészségesen táplálkozni, mint pl. Írországban. Rendkívül széles a választék a hozzáadott cukor nélküli, és/vagy az édesítőszerekkel készült termékek terén. Meg valahogy az egész skandináv térségben olyan alap, hogy van tornaterem a hotelben, hogy bárki, aki akar az tud is foglalkozni a testmozgással és a tudatos/egészségesebb táplálkozással. Stockholmban például több mint 30 ingyenesen használható konditerem van. Tudom, hogy nem feltétlenl pénzkérdés a teremhasználat, de akkor is. Ez, valamint a gyerekcentrikusság az, ami számomra nagyon kedvessé teszi a skandináv országokat.

Naszóval hamarosan itt a nyakunkon a szokásos "New Year-New Me" műsor, a fogadkozások, a nagy elhatározások ideje, ami menetrend szerint általában 1-2, de max. 3 hétig szokott tartani a legtöbb embernél.  Nálam már ez is mondhatom, hogy rutinszerűen megy a maga útján. Az évvége...a Karácsony és az Újév, meg a közte lévő pár nap a lazításé, amikor nem kell (annyit)edzeni, és lehet engedni a kaja-gyeplőn is, hiszen nyilván nem ezen a néhány napon fog múlni az egészségünk, hanem az év többi többszáz napján....szóval én úgy gondolom, elég, ha akkor tartjuk a kontrollt, ilyenkor a lazításé legyen a főszerep.

Pláne ha el is utazik az ember, és új helyeken jár...ugyebár. Érdekes volt, hogy a Stockholmi múzeumban a nagy viking-tárlat kivesézése után amikor lerogytunk az étteremben, és mindenki szokásosan húsgolyót kért, én -kóstoljuk meg alapon- az aznapi levest rendeltem, ami brokkoli-fehérrépa krémleves volt. És megdöbbentő, hogy bár egyik zöldség sem a kedvencem, a leves viszont baromi finom volt! Szóval érdemes nyitni az új felé, még nekem is :)

Oslo egyébként csalódás volt. 2016-ban jártunk itt Verussal meg Benivel.....akkor impresszíven tiszta város volt, rengeteg elektromos kocsival, kulturált, tiszta környezettel.....most az elektromos kocsik eltűntek, retek van mindenütt, és egyre több a rosszarcú ember az utcán....sajnos....ezeket a képeket az operaház tetejéről fotóztam, kint a fjordnál. 

Felelősek vagyunk az álmainkért...?

Felelősek vagyunk-e az álmainkért? Az oké, hogy álmodounk, álmodozunk valamiről. Az is oké, hogy elképzeljük a megvalósulást. De vajon megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik....azért, hogy elérjük az álmainkat, a céljainkat? Nem feltétlenül az életmódváltásra, a fogyásra gondolok, de minden másra is akár. Ami fontos lehet az életünkben.

A tények makacs dolgok, ahogy egy kiváló barátom szokta volt mondogatni. Tény, hogy sok túlsúlyos ember él. Tény az is, hogy egészségesebb, kockázatmentesebb, és élvezetesebb tud lenni az élet, ha az embernek nincs (akkora) súlyfeleslege. Tény, hogy nincs titok a körül, hogy mi kell ahhoz, hogy a súlyfeleslegtől megszabaduljunk. És sajnos az is tény, hogy sokaknak mégsem megy.

Egy adott embernél vajon ki milyen százalékban tenné felelőssé magát az embert? Felelőssé azért, amiért túlsúlyos? Persze alapkérdés, hogy kit érdekel, de most az elv kedvéért csak azokra gondolok, akiket igen. Tehát akik szeretnének lefogyni, és súlyfelesleg nélkül élni, egészségesebben, könnyebben, kisebb kockázati tényezőkkel.

Ha azt mondom, ő tehet róla, akkor áldozathibáztatást követek el? Mennyiben tekinthető áldozatnak egy túlsúlyos ember? Mikor kellene betegnek tekinteni őt, vagy a szerencsétlen körülmények elszenvedőjének?

Nos, én azt gondolom, hogy ez minden egyes esetben változhat, de van azért valami, ami közös pont. Az egyén szempontjából igenis fontos, hogy ő maga vajon mindent megtesz-e azért, hogy lefogyjon, vagy csak álmokat kerget. És ezt mindenkinek önmagában kell eldönteni, nem kifelé. Mert kifelé pillanatok alatt vagonszám lehet a kifogásokat gyártani, amiből néhányuk még akár mentség is lehet...de önmagunknak minek hazudni? Önmagunknak kell feltenni a kérdést, hogy mit vállalunk be az álmainkért? Vagy inkább úgy teszem fel a kérdés: mit nem vállalunk be az álmainkért?

Kardió

A kardió szívás. Unalmas, fárasztó, egyhangú, sokszor fájdalmas, kényelmetlen izé. Nyilván sokkal élvezetesebb jó nagy súlyokat emelgetni, kinyomni, hajlítani, hiszen az orrom előtt ott a sikerélmény, látom, hogy megy, hogy jobban megy, hogy ennyi is megy....

Viszont mindenki tudja, aki képben van, hogy igenis szükség van a kardiózásra. Én magam mindennap kardiózom, előfordul, hogy egy-egy nap kimarad, de ritkán. Kezdem egy éhgyomri menettel, általában 1 óra szobabringa...reggel a glikogén ki van ürülve, tehát jó eséllyel rögtön a feleslegből fedezi a szükséges energiát a szervezet. Napközben aztán felváltva a súlyzós edzést, illetve a hosszú, 1 órás HIIT training-et csinálom az elliptikus tréneren. Unalmas, igen.

Szembe velem berakom a laptopom, és nézek valami filmet, hogy lekössem magam. Így előfordul, hogy olyan egyébként szar filmeket is megnézek (belenézek), amik azért annyit nem érnek, hogy csak magáért a filmért leüljek elé, de erre tökéletes.

Szóval aki időt szakít arra, hogy kardiózzon rendszeresen, az megérdemli a hátbaveregetést, mert talán az összes edzésforma közül ehhez kell a legnagyobb elszántság, kitartás, hajthatatlanság. Valaki tegnap megkérdezte tőlem, hogy jó ez a cross traineres kardiózás? Mert neki azt mondták, hogy csak a lusták szoktak ezzel edzeni....hát most erre mit lehet mondani? :)  Semmit.