Tökfőzelék és Snickers, avagy nem mind arany ami fénylik

Ma valami furcsa sorsfintorként a bevásárlóközpontban tököt találtam. Cirmos, megfelelő méretű, igazi tököt.Ez azért furcsa csak, mert eddig ilyet nem láttam még, csak ezeket az apró, ellenben igen drága miniatűr tököket. Amúgy nagy-nagy kedvencem a tökfőzelék, így nem volt kérdéses, hogy beugrott a kosárba, egy csomag friss kaporral egyetemben, különösképp hogy tudtam, egy fél doboz diétás tejfölöm is van otthon a hűtőszekrényben.

Feleségemet rá is indítottam a tökfőzelékgyártásra, ugyanis amennyire szeretem, annyira sosem csináltam még. Annyit kértem tőle, hogy önmagával sűrítse, ne liszttel, és az én diétás tejfölömet használja fel, ne normált. Se olaj, se hagyma, semmi más. Elkészült. Ezalatt én kiszámoltam a hozzávalók alapján, mennyi kalória, szénhidrát és egyebek. Nagy várakozással néztem a tökfőzelék elébe, de csalódnom kellett.

Az íze isteni volt. Már a töknek, ami benne volt. De bizony rá kellett sokadzorra is döbbennem, hogy az életben nincs ingyen semmi. Állagra, összhatásra, íz-élményre meg sem közelítette az eredeti nejem-féle tökfőzeléket. Kérdeztem Verbénát, hogy mit tenne, ha megkérném, csinálja meg rendesen úgy ahogy szokta...elmondta, mit kellene hozzáadni, és számoltam megint. Az újonnan hozzáadandó összetevők több kalóriát jelentettek volna, mint maga az egész adag eddig elkészült étel. Szóval a tökfőzelék kérem szépen nem a tök miatt finom.....hanem a vaskos tejfölös-lisztes habarás miatt. Attól olyan kellemesen krémes az állaga, azzal a tejföl-ízzel keveredik a kapor és a tök íze, megalkotva ezzel az össz-ízélményt. Na.

Azért egy harmadnyi adagot elfogyasztottam belőle, és mivel a betervezett Caesar salátát elnapoltuk, és az idő szorított, mert rohanni kellett, szerettem volna gyorsan valami kalóriát bevinni a testembe, és akkor bevillant, hogy talán eljött az ideje annak, hogy odavágjak, és megegyek a snickerst. Nincs 300 kalória, igaz, 31,5 gramm ch, de amúgy simán belefér a tervezett napi étrendembe. Nem beszélve a Twinkie-diéta konklúzióiról. / ...amikoris egy amerikai (mi más...) kutató pali csupa junk kajával diétázott, figyelve az alacsony kalóriabevitelre, és nemcsak fogyott, de a markerei is javultak, minden tekintetben... /

Érdekes volt az élmény. Közel két éve nem ettem meg egy szelet snickerst. Hogy milyen volt? Mogyorós-karamellás-csokis. Ízre oké, kellemes, édes. De furcsamód ugyanolyan volt, mint mikor egy fél pizzát ettem meg ebédre nemrég. Jó volt, finom volt, de közelében sem volt annak az élménynek, amit hittem róla. Ami a fejemben élt emlékként arról, milyen volt ilyen kajákat enni. Tehát beigazolódni látszik a gyanúm, hogy a hizlaló, egészségtelen ételekről alkotott kép leginkább az agyunkban fejti ki hatását, és valójában egyáltalán nem olyan kellemes, nem olyan finom. Csak ha abbahagyom ezeknek az ételeknek a fogyasztását, akkor valamiféle "megszépülő-emlék" effektus hatására azt hiszem, hogy hú, de nagyon finom, és húú, de nagyon rossz nekem, hogy nem ehetek olyat. Talán a tiltott gyümölcs zamata ez, nem tudom. Nehéz megfogalmazni, mert olyan megfoghatatlan érzés. Beleszagolok a frissen kisült házisüteménybe, és ....hmmmm....de isteni az illata. Társítok hozzá egy elképesztően finom, tökéletesen harmonikus, lágy, gyengéd, édes, símogató ízvilágot....és közben pedig nem! Lehet hogy nem is finom. Vagy csak az a "szódával elmegy" kategória. Vagy finom-finom, na de nem annyira finom. Amennyire én gondoltam volna.

Most hogy ezen túl vagyok, és például 300 kalóriára volna gyorsan szükségem, akkor inkább megennék 10 deka light érett cheddar sajtot egy marék csemege uborkával vagy koktélparadicsommal. Vagy vékonyra szeletelt füstölt színsonkával. Vagy ha súlyosabbat akarok mondani, egy fürt szőlővel. Kábé ugyanott volnék, annyi különbséggel, hogy az ízvilág sokkal gazdagabb és tartalmasabb az utóbbiaknál (arról nem beszélve, hogy nem kell utána fogat mosni :-)

Szóval összességében véve levonhatom azt a valós konklúziót, hogy nem mind arany ami fénylik, csak azt hiszem, hogy arany, mert úgy emlékszem a vascsőre, mintha aranyrúd lenne....Még a 12-15 kiló rajtam maradt bőrfelesleg súlyával együtt is 23,75 a BMI-m, szóval tényleg ideális a súlyom, sőt...azaz már minden beleférhet az étrendembe, az adott kalória, ch, zsír plafon alatt, ígyhát íme néhány étel, amit megkóstoltam, és hasonló csalódás ért:

• sajtburger
• mélyhűtött pizza, sonkás-gombás
• citromos süti (bolti)
• snickers

Ezeket mind megkóstoltam, majd miután megtapasztaltam, milyen érzés megenni "őket", hiába férnének bele az étrendembe, nem helyezem be akkor sem, ha egyébként az alkalom indokolná. Milyen alkalom indokolhat mondjuk egy pizza elfogyasztását? Hát például, ha az egész család pizzát eszik....akkor ehetnék én is, de nem kell, mert nem nyújtja azt az élményt, amiért cserébe elviselném a hozzá tartozó kalória, ch, vagy zsír értéket. Ugyanígy ha gyorsétteremben eszünk, vagy rohanásban vagyunk, és nincs idő pepecselni az étellel. Ilyenkor szintén adódna alkalom, de hiába....lehet hogy így fogok leszokni ezekről a kajákról....? Ki tudja...

Spektrumszélesítés és konklúziókeresés

Ma ötödik hete csinálom a tudatos diétámat. Nem mondom, hogy könnyű. Nagyon sok időt és energiát vesz igénybe a napi étrend megtervezése. Igaz, mellette eredményes is, hiszen pontosan azt hozza a dolog, amit vártam tőle. Viszont egyre többször érzem azt, hogy tele van a hócipőm az egésszel. Na nem magával a diétával, hanem a pepecseléssel. Kezdek irigykedve gondolni a sok embertársamra, aki számolgatás nélkül táplálkozik, és aki anélkül képes megenni valamit, hogy ne agyalna rajta, ez most mennyi szénhidrát/kalória lehetett.

Nem szeretnék visszaesni abba a csapdába, aminek a vége a hízás. Sőt mi több: nem is fogok. Ennek ellenére határozott célom a spektrum kiszélesítése, étel fronton. Lassan két éve eszem ugyanazokat az ételeket, ez alól a kenyér a kivétel, amit pár hete hoztam vissza az étrendembe, persze nagy műgonddal kiválasztva a legoptimálisabbat. Ami nem fehér, ami nem magas GI-jű, ami alacsony kalóriaértékű, és a többi.

Odáig merészkedtem a minap, hogy édességet is fogyasztottam...persze nemcsak úgy hűbelebalázs módra...hanem beillesztve a menetrendbe. Nem akarom ideírni, milyen szeletet ettem meg, de 117 kalória volt, és 9,7 szénhidrát...és 28 gramm :) Szóval abszolúte beilleszthető az étrendbe. Ahogy a kenyerek is, mindössze arra kell figyelnem, hogy azokon a napokon, amikor kenyeret fogyasztok, mennyi gyümölcsöt eszem meg. Ugyanis a kettő együtt megemelheti a szénhidrátmennyiséget csúnyán. A szénhidrátmennyiséget, amit 170grammban optimalizáltam magamnak.

Mostanában két dolog is van: az egyik, hogy egyre többen izélgatnak, hogy most már ne fogyjál, most már elég lesz. Egy ideig agyaltam rajta, hogy ezt hogyan kellene lereagálnom. Most kezdjem el részletesen elmagyarázni, azokat a dolgokat, amiket évek alatt összeagyaltam anyagcseréről, szénhidrátokról, glikémiás indexekről, többszörösen telítetlen zsírsavakról, elhízásról, cukorbetegségről, testépítésről, fehérjékről, rostokról, hasnyálmirigyműködésről.....vezessem fel a milliószor módosított étrend projektemet, magyarázkodjak, hogy mit miért teszek, és mi van mögötte? Egyrészt erre idő sincs,másrészt azért a kérdező/izélgató annyira nem érdeklődik, hogy komolyan meghallgassa. Ha komoly érdeklődés van, és ismeri ezt a blogot, úgyis elolvashatja az összes agyviharomat. És aki olvassa a blogot, és beszélünk élőben is, általában ismer annyira, hogy nem vagyok az a típus, akinek meg kell mondani, mit hogyan csináljon. Akinek arra van szüksége, hogybeszóljanak, hogy na, most má jó van vazze, nem kell többet fogynod...elég volt. Szóval nehéz erre jól reagálni, mert persze egy kedves érdeklődéssel egybekötött udvarias dicséretre nyilván nem szeretnék a torkának ugrani senkinek, hiszen ugyan mi okom lenne rá. Csak közben meg ez az egész annyira rányomta-nyomja az életemre a bélyegét, hogy nehéz legyinteni rá, és nehéz nem foglalkozni azzal, ami mögötte van.

A másik, hogy analizálva magam azt vettem észre, hogy nincs már honnan fogynom, mert érzem, látom, hogy bőr lóg csak rajtam, ami alatt az izmaim vannak. Onnan is tudhatom, hogy tegnap feljött rám az a harmincas farmer, amit a fiamnak vettünk, de rá kicsi. A fiam, aki velem egy magas, de 12 kilóval könnyebb, és tiszta csont és izom, naponta atlétizáló szálkás 16 éves. Ha egy méretünk van, sőt....akkor nyilván a kettőnk között lévő 12 kilós különbség, az a bőröm lesz, ami rajtam maradt. Tehát ha ebből indulok ki, akkor ugyanúgy rajtam sincs már feleslge, mint ahogyan a gyerekemen nincs. Ez egyfelől jó. Tényleg. Másfelől megint egy adag macera és felelősség, mert akkor tényleg komolyan oda kell figyelnem, hiszen ha fogyok, akkor már az izmaimból fogok fogyni, sajnos a bőrből ugye nem lehet...Tehát hiába végzem a napi gyakorlataimat, és hiába fogyasztok kétszeres mennyiségű fehérjét naponta, ha amit felépítek izmot vele, azt az alacsony kalóriabevitel miatt a szervezetem lebontja.

Ej...bonyolult a világ, és ez az egész csak egy vékony szelet az életemből....megint a lassan vesszőparipámmá váló befejezéssel zárok...konklúzió nincs, csak élet van.

Restancia

Régi restanciámat róttam ma le. Egy ideje egy kedves olvasóm adott részletes útmutatást a hagymakrémleves készítése ügyében. Azóta nem sikerült megvalósítani a dolgot, de jelentem, ma a végére jártam a történetnek.

Hagymalevest még sosem ettem és sosem készítettem, így teljes mértékben újszülöttként álltam neki a feladatnak. 33 gramm vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 30 gramm light tejszín, 1 kenetnyi olaj, só, bors, szerecsendió, másfél deka light sajt. Ezek voltak a hozzávalók. Ja, és persze az a leveskockautódféle zselé....zöldségleves ízben....abból készült a lé hozzá.

Tulajdonképpen két normál adag lett belőle, vagy egy izmosabb adag, ki mennyire sokat fogyaszt levesekből :)
Íme...



A teljes adagra számolva kifejezetten baráti 278 kalória jött ki, ami tökéletesnek mondható, ezáltal a hagymakrémleves méltán szereplője lehet akár egy kétfogásos ebédnek, akár egy kellemes vacsorának. Íme a számok:



Köszönöm kedves olvasómnak a tippet még egyszer!

A kenyerem java

Most hogy a súlyom megtartása a cél, visszatérhetett az étrendembe a kenyér. Miután a napi étrendemet továbbra sem bízom a véletlenre, ezért fontos volt, hogy olyan kenyértípust keressek, ami nem túl energiadús, viszont eléggé telít. Nyilván teljes kiőrlésű a jó, hiszen az jobban megdolgoztatja a szervezetet, tovább tart míg feldolgozódik, ezáltal több energiát éget is el a szervezet, és továbbtart a jóllakottságérzés.

Szerencsére kenyérpiacilag igen széles a spektrum, én első körben a különböző farm-style típusokat teszteltem le, na meg persze az általam sokszor vásárolt, kifejezetten diétásoknak szóló márka által gyártott kenyereket.

Végül a tradicionális ír barna sodabread mellett döntöttem. Ez tipikusan élesztő nélkül készült, szóda-bikarbonátos kenyér, a barna itt a teljes kiőrlésre utal. Sűrű, tömör, laktató. Több típusát kapni, van amelyik büdös, van amelyik könnyebb, nehezebb, stb. A 100 grammonkénti kalóriaértéke 204, egy szelet 80 kalória körül van.

Ez azt jelenti, hogy gazdagon megküldve light sajtkrémmel, rárakva két szelet sovány sonkát, csemege uborkát, főtt tojást, kinek mit kíván az ízlésvilága, tökéletes reggeli vagy uzsonna vagy tízórai lehet. Én csirkesonkával, csemege uborkával, light sajtkrémmel számoltam ki magamnak, úgy 130 kalória, per szendvics. Illetve 16 gramm ch.

Teljes mértékben alkalmas az étrendbe illesztésre tehát, igaz, kettesével lefagyasztom a kenyereket, mert elég hamar lejár a szavatossága. Tény, hogy oda kell figyelni, mert ha bekúszik a kenyér a napi étrendbe, akkor a gyümölcs-zöldség vonal vastagodásával kritikus szintre emelkedhet a szénhidrátszint. Ezt én 170 grammban maximáltam, amiből elméletileg 90 grammnál nem lehet több a cukor.

Szóval a balanszra oda kell figyelni, bár tény, hogy ez a típusú kenyér fehérjében és rostban is elég jó.

Egy hónap után, avagy a kérdések sosem fogynak el

Néha hiába szeretnék írni, úgy érzem nincs miről. Amit lehet túltárgyaltam már, ismételni felesleges, ez a blog meg nem az a fajta, hogy leírom naplószerűen, hogyan telnek a napok....ugye. Aztán mindig felmerülnek újabb témák bennem, és hirtelen azon kapom magam, hogy egyszerre több dolog is van, amiről tudnék írni. Az ember folyamatosan változik, ahogy éli az életét, ahogy különböző ingerek érik, ahogy rádöbben dolgokra, ahogy megéli azokat, sorolhatnám.

Kereken egy hónapja kezdtem el magam által okosdiétának elkeresztelt újfajta étkezésemet, azzal a céllal, hogy az anyagcserémet rendberakva, folyamatos napi kalóriaemeléssel elérjem a hozzám tartozó optimális bevitelt anélkül, hogy a súlyom növekedne. Egy hónap mérlege a következő: az ezt az időszakot megelőző fél évben megvett, hozzávetőlegesen napi 1000 kalóriámat feltornáztam 1300-as napi átlagra (legkevesebb 1130 volt, a legtöbb 1479), a súlyom pedig 84,2 ről a mai reggeli mérést véve 82,4-re változott. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy a súlytartási szándékom elbukott, mert továbbra is fogyok, viszont lecsökkentettem a fogyásomat havi két kiló körülire, a havi négyről. Miközben elkezdtem emelni a kalóriabevitelt. Magyarán szólva működik a testem, működik az anyagcserém, logikusan történnek a dolgok. Ez valóban remek hír, hiszen pont úgy alakul, ahogy gondoltam.

Namost lehetne mondani, hogy miért nem rögtön 2000-2200 kalóriás bevitelt kezdtem el, hiszen akkor tartanám a súlyom a logika és a tudomány szerint. És nem kell fogynom már egyáltalán, hiszen a rajtam lógó 10-15 kiló bőrt is számolva a BMI-m 24,08, ami teljesn oké. Csakhogy van az a dolog a zsírsejtekkel. Amiből a magamfajta nyomorult exkövéreknek sokkal több van, mint azoknak, akik sosem voltak elhízva. Ezért aztán érthetően bennem van a félsz, és fokozatosan szeretnék eljutni a 2000-2200 as kalóriabevitelhez, és legyek bármennyire orthorex kontrollmániás barom, bizony egy pillanatra sem akarom elveszíteni a kontrollt a folyamat felett.

Hovatovább elgondolkodtam újfent az eredmények kapcsán. Nem hiszem, hogy túloznék, ha azt mondom, a lakosság fele túlsúlyos. Személyes ismeretségi körömre alapozva mondom ezt, ahogy azt is, hogy az embereknek kevesebb, mint a 10 %-a foglalkozik azzal, hogy kiszámolná, mit és mennyit eszik. Úgy értem, aki tisztában van azzal, hány kalóriát visz be egy nap. Azt gondolom, hogy a sportolók, a testépítők, a cukorbetegek, és az éppen fogyókúrán lévők csak azok, akik rendelkeznek egzakt képpel e tekintetben. Azt gondolom, hogy ha kimennék az utcára, és 10 embert aki szembejön megkérdeznék arról, hogy előző nap hány kalóriát fogyasztott, abból legalább kilenc nem tudna válaszolni.

És ami még nagyon érdekes, hogy hány olyan embert ismerek, aki világéletében nagy ívben tett arra, hogymit eszik, és mennyit, és milyen összetevőkkel...és sosem volt súlyproblémája. Aki napi szinten üvegszám fogyaszt sört, vagy aki egy alkalommal (ami nem is feltétlenül főétkezés) több kalóriát/zsírt/szénhidrátot visz be a testébe, mint én két nap alatt. És sosem volt kövér. Szerintem mindenki ismer ilyen embereket.

Én azt olvastam róluk, hogy ők az ún. rossz ételfeldolgozók. Nem tudják rendesen feldolgozni az ételt, és nem tudják hasznosítani sem, meg raktározni sem megfelelő módon a bevitt tápanyagokat. Tehát ez egy defektus. Egy hiba, egy betegség. De ennyi ember lenne ilyen....? Nem arról van szó, hogy egy ideálisan/normálisan működő test el tudja dönteni, hogy miből, mennyi kell, és milyen irányba haladjon az emberi testben?

Úgy értem, az agykutatás is fejlett, meg minden, tudjuk, hogy beszédközpont, meg hipocampus, meg kéreg, meg lebeny...meg impulzusok, ingerek....de őszintén. Mit tudunk az emberi agy működéséről? Annyira bonyolult, annyira összetett, hogy nem fogjuk fel. Mi van, ha az emberi test is hasonló megfejthetetlen képletekkel bír a sok-sok már megfejtett mechanizmuson túl? nem tudom. Lehetséges, hogy a tápanyag-feldolgozás terén is mindössze egy defektusról van szó mindazok számára, akik testsúlyproblémákkal küzdenek? Hogy a normális az lenne, hogy nem kell számolgatni, nem kell minimalizálni a zsírt meg a ch-t, maximalizálni a rostokat meg a proteint? Csak azoknak, akik teste ezt önmagától nem képes elvégezni?

Nem védeni akarom magam, vagy másokat. Bár még egyszer mondom, bennem nincs düh a kövérek iránt, nem is volt asszem soha. És elítélni sem ítélem el őket. Ahogy már többször is utaltam erre. Természetesen az a tény, hogy valaki kövér, az független ám attól, hogy én vagy más elítéli-e őt ezért....:D nem szabad összekeverni a tényeket a gondolatokkal, depláne a megítélésekkel...Na szóval nincs bennem düh. Legfőképp azért nincs, mert én a mai napig nem gondolom, hogy olyan étkezési szokásaim lettek volna, amik ésszerűen indokolták volna a majd'200 kilós súlyomat. Szerettem nassolni, és szerettem a magas szénhidráttartalmú ételeket, igen. De ekkora elhízáshoz ámokfutásszerűen kellett volna fogyasztani ezeket az ételeket, és én nem voltam sem kórosan sokat evő, sem éjjelenként a hűtő előtt álló, falási rohamokkal küzdő valaki. Nem szerettem a sört soha, igen ritkán fogyasztottam alkoholt azelőtt is. A zsíros ételeket, húsokat kifejezetten utáltam mindig is. Kedvencem a csirkemell, pulykamell volt. Imádtam a zöldségeket. Gomba, kelbimbó, sárgarépa....Mégis elhíztam. Nem kicsit. Így utólag visszenézve persze, látom, hogy csináltam olyanokat, sőt, elég rendszeresen, hogy este, tévé előtt melegszendvics-hegyek, utána cukros kólával leöblítve. Mégis azt mondom, hogy egy közepes mértékű, vagy egy nagymértékű súlyfeleslegnél többre ez nem adott okot. 120-130 kilósan is kövér lehettem volna, ilyen életmód mellett. De 193 kiló....?

Rettenetesen szenvedtem az előítéletektől, és most, hogy nagyon sokat fogytam már, és teljesen megváltoztattam az életemet....most sem látom ezt másképp. Indokolatlannak tartom az elhízásom mértékét. Oké, a kontroll megvan és meg is lesz. Soha többet nem akarok kövér lenni. Elfogadom, hogy életem végéig figyelnem kell arra, mit eszek, mennyit eszek.

De elég valószínűtlennek tartom, hogy azok az emberek, akik normális testalkatúak, azok mind a kalkulátorok által kiszámolt napi kalóriamaximum alatt étkeznek. Mert úgy vélem, hogy élik az életüket, ahogy általában szokás. Hogy két főétkezésük között lazán bekapnak a sarki péknél egy csokis croissant-t vagy egy tepertős pogácsát, ezáltal tutira túllépve a kalóriaoptimumot. Nem beszélve az esti söröcskéről, vacsi után. És ne mondja senki, hogy aki sörözik, az mind kövér, mert nem így van.

Le kéne zárnom ezt a posztot valahogy. De nem tudom. A kérdések még ugyanúgy itt vannak a fejemben, talán lophatok magamtól: konklúzió nincs, csak élet van....

Étrend egy napra

Mostanában valahogy többször a képernyőmre keveredik mások fogyiblogjából az a rész, ahol leírják a diétás sorstársak, hogy aznap mit ettek. Az én blogom nem olyan igazi naplóféle, hogy minden nap felvésném ide, hogy mikor mit ettem, meg hasonló. Viszont ezzel kapcsolatban is (mily meglepő) elég határozott véleményem van.

Tényleg szinte akasztott emberen kívül minden voltam már életemben, kezdve a kutyás éjjeliőrtől a fizetett zenészen át az üzletvezetőig. Sokfélét csináltam már, sok emberrel dolgoztam már együtt, és mindenhol megtapasztalhattam, hogy vannak emberek, akik komolyan veszik magkat, és vannak akik nem. Az egyik munkahelyemen elég rendszeresen kellett fejtágításra járni, és bizony kelletlenül, de elismerem, rengeteg hasznos dolgot tanultam ezen alkalmakkor. Nem feltétlenül újat vagy mást, de frappáns megfogalmazásokat mindenképpen. Az egyik ilyen volt a "Pontosság = Fontosság". Ennél rövidebben meg sem lehetne fogalmazni.

Utálom a pontatlanságot, a félmunkát, a trehányságot. Nem arról van szó, hogy nincs szükség random dolgokra, sőt, a trehányságnak is megvan a helye, és a spontaneitás is fontos, nem beszélve a játékról, a kötetlenségről, depláne a szabadságról. Azonban életünkben a pontosságnak nagyon nagy szerepe van.

Attól leszünk ugyanis eredményesek. Amikor egy találkozóról kések, amikor pongyolán fogalmazok meg valamit, amiből esetleg félreértés adódik, vagy amikor ki sem mondok valamit, csak akartam volna mondani, vagy feltételezem, hogy a másik is úgy gondolja, ahogy én....lehetne sorolni a végtelenségig azokat a szituációkat, amik adódhatnak abból, ha nem vagyok pontos. Rengeteg negatív dolog elkerülhető azzal, ha valaki egyszerűen odafigyel az apróságokra. A részletekre. Ha pontos. Ha nem elégszik meg a körülbelüli adattal, a félmegoldással, a hozzávetőlegességgel. Fontos dolgokban fontos a pontosság.

Ha olyan ember vagy, aki odafigyel erre, akkor előbb utóbb úgy ismernek meg, mint megbízható, felelős, komoly embert, akinek adnak a véleményére, aki fontos, hogyan vélekedik valamiről, akire érdemes odafigyelni. Az első lépés pedig minden alkalommal az, hogy Te saját magadat komolyan vedd, és soha ne legyél felületes.

Ennyit hogy fedezzem az elmebeteg, orthorex, már-már autizmusos megszállottságba hajló törekvésemet :D

De komolyra fordítva... Én ahogy látom: Olyan nincs, hogy egy adag. Olyan van, hogy például 40 deka. Olyan sincs hogy egy szelet. Olyan van, hogy 50 gramm, vagy 35 gramm. Olyan nincs hogy egy tányér. Olyan van, hogy fél liter. Olyan sincs, hogy egy ujjnyi, és olyan sem, hogy egy kicsi. Hiszek a számokban, és hiszek abban is, hogy amikor valaki leírja, hogy két almát eszik vacsorára, de az rengeteg, akkor az hülyeség. Én nagyon szeretem az almát, és volt olyan is, hogy majdnem egy kilónyit megettem estefelé, tudván, hogy sok benne a szénhidrát, ami gyakorlatilag cukor, csak fruktóz formában. És nem ártottam vele a diétámnak.

Szóval mindemellett, hogy a magánügyemnek tekintem a saját étrendemet, szeretném megmutatni itt a blogon, hogy igenis lehet alacsony kalóriamellett, a megadott optimális összetevőkkel, tartalmasan és eleget enni. Íme egy napom étkezése. Némi magyarázatot is nyújtok hozzá...én nem szoktam délelőtt enni, ezért a reggeli dél körül van, és onnantól kezdődik a "ciklus". Nincs jelentősége, csak megjegyzem. Reggelire tehát sonkás sajtkrémes szendvics, ebédre zsír nélkül sütött csirkemell, két nagy szelettel, mellé fél kiló párolt kelbimbó, finoman ráolvasztott light sajttal. Uzsonnára emberes adag savanyúkáposzta (én nagyon szeretem). Ezt olyan hat körülre szoktam időzíteni, mert hét körül fut le a napi edzés-köröm, és azt nem annyira jó tele hassal művelni. Továbbá én az a fajta vagyok, aki szeret a tévé előtt ülni, és folyamatosan enni. Ezért az esti étkezéseim snack jellegűek. A konkrét példában szerepel fél kiló alma, sovány sonka, csemege uborka, és light túrókrém, négyszer 10 deka.

Úgy gondolom, ez teljes értékű étkezés, durván megemelt fehérjetartalommal, elég rosttal, és szignifikánsan kevés zsírral, és relatíve kevés szénhidráttal.

nincsazért

Valamikor régen az előző évezredben, még mikor középsulis voltam, egy barátommal közösen jártunk esténként kaszinózni. Nem játszani, hanem pénzt keresni, és most ez megérne egy külön misét, de most nem ezt akarom írni...szóval minden este ott álltunk sorban az imperial portáján, hogy bejussunk a kaszinóba. Szigorú szabályok voltak, igazolvány, kötelező ruhatár, kötelező ruha, belépő, stb stb. Naná, hogy minden pénzbe került, a ruhatár is. Azonban leleményes kamaszok lévén abból az egyszerű tényből kiindulva, hogy egy kampóra legott két kabát is akasztható, éltünk a lehetőséggel, és egyikünk adta be kettőnk kabátját, egyszerre. Így egy jegyet kaptunk, egy áráért. Nem is volt ezzel gond, csak az egyik este Petinek valamiért előbb kellett hazamennie, én meg tovább maradtam volna. Ő kiment, kikérte a kabátját, és a jegyet vissza akarta adni nekem, ezért megkísérelt visszalépni a kaszinó előterébe, ahol én már vártam. A kettő és fél méteres ruhásszekrény méretű őr azonban közénk állt, hogy ha valaki kiment, akkor már nem jöhet be. De ha én léptem volna ki, akkor nem mehettem volna vissza, csak egy újabb belépővel. Patt helyzet. Peti barátom próbálta volna elmagyarázni a pasasnak, hogy mi a helyzet, és elkezdett beszélni, hogyaszongya: "- Azért lépnék csak vissza....." Erre a hegyomlás fazon belenézett a szemébe, és csak annyit mondott: "Nincsazért."

Tette mindezt olyan hangsúllyal, hogy végül hirtelen Petivel mindketten azt láttuk a legfrappánsabb megoldásnak, ha ő két kabáttal, én meg zakóban megyek aznap este haza, dacára annak, hogy tél volt, és kurva hideg. Mert egyikünk sem akart tovább vitázni a hegyomlás palival.

Miért mesélem el mindezt? Azért, mert a fogyókúra/diéta/életmódváltás...nevezzük ahogy akarjuk, szóval ez az egész csak és kizárólag akkor működhet, ha megértjük , hogy "nincsazért".

Leírtam én már ezt, itt a blogon is, többször is. Mindig van kifogás, mindig van módja, hogy hazudjunk magunknak. De ha eredményt akarok, akkor nincsazért. Fel kell tenni a kérdést, hogy kinek hazudok...magamnak? Fel kell tenni a kérdést, hogy mit akarok. El kell fogadni, hogy nincs kompromisszum. Nincs menekvés. Nincs hazudozás, álszent gyártmányfilozófia.

Nincsazért.