A fogyás után

 

Azt hiszem a bejegyzéseim gyakorisága tükrözik magát  folyamatot is, ahogyan ez a fogyás-dolog eszkalálódik. Januárban írtam utoljára, március lett menet közben. A blog címe Alan fogyása....de valójában ez már nem a fogyásról szól. A fogyásról 2011-2012 ben szólt az életem, aminek már idestova 10 éve. Gyakorlatilag 7-8 éve nagyjából ugyanannyi a súlyom, igaz, én folyamatosan azt akarom, hogy kevesebb legyen...de egy sinus-görbe szerű hullámzásnál többet nemigen érek el. 

Mégpedig azért nem -azt hiszem- mert valahogy kialakult az a fajta életrutin, ami (még) élhető. Nagyjából ugyanolyan stílusú ételeket eszem, és amikor maga az étel nem kifejezetten egészséges és/vagy "fogyós", akkor mennyiségi kompenzálással oldom meg. Tehát például ha itthon krumplistészta az ebéd (igazi családi kedvenc, depláne kis hagymára rápirítva serpenyőben), akkor eszem belőle, de nem azzal lakok jól, hanem salátával, vagy gyümölccsel igyekszem "kitölteni" a gyomrom.

Több igazságom is van. Például 

• az is igaz, hogy nem vagyok 100%-ig boldog a súlyommal/kinézetemmel/ruhaméretemmel, stb...
• az is igaz, hogy átlagosan napi egy órát aktív mozgással töltök
• az is igaz, hogy fehérlisztet, cukrot szinte sosem eszem. Ritkán igen, amikor az alkalom megkívánja.
• az is igaz, hogyha tizensokévvel ezelőtt ennyi lett volna a súlyom mint most, a büdös életben nem kezdek fogyókúrába.
• az is igaz, hogy idén ötvenéves leszek, és ennek megvannak a maga nyűgjei. Sokszor fáj a derekam, sokat fáj a térdem, a csuklóm is szar....de
• az is igaz, hogy alig várom a jóidőt, hogy megint tudjak tekerni 50-60-70-100 km-t a bringámmal, ami a nálam sokkal fiatalabb embereknek sem mindig könnyű
• az is igaz, hogy állóképességben, fizikai erőben megállom a helyem egy harmincéves átlagos férfival szemben is...de
• az is igaz, hogy bár bringázni minden további nélkül tudok akár 5-6 órán keresztül is, de ha fél óránál tovább kell ácsorogni valahol, le kell ülnöm, mert úgy érzem, szétszakad a hátam.

Szóval vannak igazságok. Lassan kialakul a lefogyás utáni életem, és kezdem látni azt a fajta egyensúlyt, amit a tudatos étkezés és a mozgás megteremt a genetikával, a mikrobiommal, az endokrinrendszerrel. Nyilván a DNS-ünkben kódolva van nemcsak a szemszín, a hajszín, hanem a testalkat is, tehát el kell fogadnom, hogy én sosem leszek az a szikkadt kóró fajta  kimondottan cingár típusú pali, hacsaknem irreális és egészségtelen mértékben nem követek el magammal szemben, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal....koplalásos erőszakot.

A derékfájásomat, a térdproblémámat egyértelműen annak tulajdonítom, hogy hosszú időn keresztül voltam extrém kövér, ami valószínűsíthetően tönkrevágta a gerincemet, az ízületeimet, nyilván büntetlenül nem lehet az ember annyira túlsúlyos.

Közben azért ugye van élet az evés-mozgás-fogyás-súlytartás témakörökön kívül is, tehát nincs mindig 100%-os kapacitás ezzel foglalkozni, hiszen ott van a család, az élet, a világ....most például a kutyánk, akit így hétévesen mégiscsak kasztráltatni kellett, úgyhogy tegnap volt a beavatkozás, és csórikám nagyon el volt veszve. Az éjjel nem sikerült túl sokat aludnunk, de talán ma már jobb lesz. Tegnap nem találta a helyét, jött-ment (gyüszmékelt, ahogy imádott nagymamám szokta volt mondani ), bambán nézett ki a tölcsérből, folyt a nyála, remegtek a lábai, csoszogva járt, nekiment mindennek szegénykém....

Szóval megy az élet, aminek örülni kell, tekintve hogy a világ némely részéről ez egyáltalán nem mondható el...Konklúzió megint nincs...csak gondolatfoszlányok....meghát persze az, hogy valahogy mindig az egyensúlyra kell törekedni...és ahogy az élet megy előre, úgy egyre több minden van MINDKÉT serpenyőben, és egyre kisebb a rendelkezésre álló erő, ami kell ahhoz, hogy visszabillentsük, amikor elkezdene az egyik irányba dőlni...tehát marad a folyamatos összpontosítás, és a gyors reakció :)

2022 évkezdés, kis bosszankodással és némi technikai tanáccsal fűszerezve

 
Eljött a 2022 is, áthömpölyögtünk belé....kovixosan, karanténosan. Sikeresen túléltük ezt is, jöhet a szokásos éveleji - vissza a nyomvonalba - berendezkedés, ami diétát jelent és sok sok kardiót. A közösségi médiákon, amik miatt egyébként egyre jobban "idegbe rakom magam", vastag sugárban ömlenek a különféle appok, programok, akciók, szerek, és módszerek, amivel pillanatok alatt lefogyhatsz így az év elején, természetesen koplalás, éhezés, és megerőltető gyakorlatok nélkül. ofkorsz.

Hát, a hülyeség sosem megy ki a divatból, gondolom van némi összefüggés a között a tény között, hogy hányan vágnak bele sikertelenül egy életmódváltásba, és a között, hogy mennyi hasznot termelnek ezek az app-ok. Én ignorálni próbálom ezeket, dehát nyomulnak az arcomba bele, nem lehet nem észrevenni őket.

Én továbbra is azt gondolom, hogy nem kell magunkon kívül semmi ahhoz, hogy elkezdjünk fogyni....hiszen rendelkezésre áll a szükségesnél sokkal, sokkal több információ. Tudjuk, hogy miből, mennyi kell(ene) enni, tudjuk, hogy mikor mennyit kell(ene) mozogni, szerintem aki nem tudja, az vagy nem akarja tudni, mert elfordítja a fejét, hogy ne elljen szembenéznie az Élettel....vagy egyszerűen nagyon korlátolt felfogású. Sajnos.

Elméletben amúgy is mindenki penge. Okosak vagyunk, tájékozottak, egy személyben dietetikusok, személyi edzők, kutatási statisztikai elemzők, keleti bölcsek, és mikrobiológusok is. Ja, meg genetikusok, örökléstan kutatók, és így tovább....kozmikus szintű polihisztorok vagyunk, akiknek képtelenség bármi újat mondani, hiszen mindent is tudunk. Elvileg. Csakhogy elméleti alapon még senkinek nem sikerült mondjuk 10 kilót vagy többet ledobnia. Mert ahhoz ugye gyakorlati megvalósítás kell. És hát egy dolog az, hogy tudom, hogy kell megcsinálni, és egy más dolog valóban megcsinálni.

Repülőgépet is tudom, hogy kell vezetni: nyomogatni kell a gombokat, meg húzogatni a karokat. Nem? De. Na kábé ennyi a köze van szerintem az elméleti okoskodásnak a gyakorlati fogyáshoz.

De hogy ne csak arról írjak, hogy nem lehet, írok arról is, hogy mi az, ami működhet: Tűzzünk ki célokat. Nem baj, ha nagyívű célokat is kitűzünk, hogy például le akarok dobni 20 kilót ebben az évben. Ez oké, de bontsuk fel az évet hónapokra, hetekre. Játsszunk a számokkal kicsit! Nézzük meg, mi a tervünk az évre. Mikor megyünk nyaralni, mikor utazunk el üzleti útra, mikor lesznek vendégeink, mikor történik valami fontos családi esemény, stb. Térképezzük fel az évet úgy, hogy a fontos eseményekhez hozzárendeljük a velük járó súlygyarapodást is. Miről beszélek?

Arról, hogy ha tudom, hogy pl. Áprilisban el kell mennem üzleti útra az Államokba, és egy hétig tárgyalni fogok, meg úton lenni, meg éttermekben megbeszéléseket tartani, meg vendégeskedni, akkor ott nyilván nem fogom tudni tartani sem a diétámat, sem a kardió-edzéseimet. Tehát ebben a hétben valószínűleg hízni fogok. Mindenki ismeri a saját testét, aki már valaha próbálkozott a fogyással, és azért tudja, hogyan reagál a teste. Van, hogy valaki ha hízik, akár napi 1 kilót is hízik, ha viszont fogy, csak heti egy kiló megy le. Ijesztő, de nem reménytelen a helyzet ekkor sem!

Csak hétről hétre meg kell tervezni, hogy mikor diétázom, mikor akarok fogyni, és mikor fogok valószínűleg hízni. Ha megvan az agenda, csak tartani kell hozzá magunkat. És hogy ez miért jó? Két dolog miatt:

Egyik, hogy a tervszerűség mindig segít. Hosszú távú célokat megfogalmazni és elgondolkodni a sikeres megvalósításon már fél siker. Egy lépcsőfok, amit megléptünk. Márpedig a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

A másik, hogy a folyamatos kontroll mellett már az első szakasznál láthatjuk, hogy úgy működik-e a valóság, ahogy megterveztük, vagy sem. Ha igen, akkor oké. Ha viszont nem, sokkal könnyebb megbirkózni egy kicsi kudarccal, amit időben elkaptunk, mint egy év múlva szomorúan konstatálni, hogy hát, ja, most sem jött össze. Ha én megszabom magamnak, hogy hetente 1 kilót akarok fogyni, és nem sikerül, akkor tudom, hogy változtatni kell. Változtatok, és megyek tovább. Ha a következő héten sem jön össze, tovább szűkítem a mozgásterem. Kevesebbet eszem, vagy többet mozgok, vagy mindkettő. Vagy mittudomén, kiveszek valamit az étrendemből, ami nem a legjobb. Előbb utóbb meg fog valósulni a terv, és akkor tudni fogom, hogy ezen az úton kell továbbmenni De nem szállt el közben egy év.

Szóval véleményem szerint nem application/alkalmazás kell....és nem olyan valami amit letöltesz pénzért, ami majd megmondja a tutit. Nem. Csak és kizárólag Te magad kellesz a változáshoz!

2021 évvége

 
Úgy látszik, mostanában a havi egy bejegyzés játszik. Végül is nem baj, valahogy nem az én műfajom, hogy apró kis jelentéktelen semmiségekről írjak...próbáltam, de egyszerűen nem az én világom. Legalábbis ez a blog nem afféle mindennapi csevegős, mi történt velem blog.....vagy mit-ettem ma blog...

Inkább a lefogyás, majd a súlytartás és életmód témakörökben lévő nehézségek megéléséről szól. Ételekről, kísérletekről, sikerekről, kudarcokról. Meg egy csomó lelki folyamatról. Az, hogy mostanában ritkán írok ide, azt hiszem azért van, mert egyrészt nagyjából kialakult rutin szerint élek, ami sok újat vagy változatosságot nem hoz, másrészt az elmúlt lassan 12 évben már annyi mindent körbejártam, hogy igen ritkán jutok új következtetésre, vagy sikerül valami új receptet kikísérletezni.

Vagy, hogy folytassam a sort, új (akár csak vélt) igazságokat feltárni. A kerék forog, ahogy szoktam írni, és csodák nincsenek (éljenek a közhelyek)....és hát belátom, hogy kevés vagyok nagyon sok dologhoz. Nem értem az anyagcsere folyamatokat például....ami egyébként ironikus, mert meggyőződésem, hogy az átlagembernél sokkal többet tudok a témáról....(és magamat is átlagembernek sorolom mondjuk 15 évvel ezelőttről....sőt) mégis minél több mindent megértek, annál világosabbá válik, hogy mennyire messze vagyok meg attól, hogy a valóságnak csak megsejtsem a mibenlétét. 

Közben az egyik gyerekem végzett immunológus lett, a másik hamarosan végzős mikrobiológus, és rengeteget beszélgetek velük is, többek között pont az anyagcsere folyamatok, vagy akár az endokrin folyamatok kapcsán. Mondhatni képben vagyok sok új kutatással, ami különböző terápiákat, módszertanokat kísérleteznek ki, vagy tárnak fel....és sajnos megvan a véleményem a világ folyásáról is, már ami ami az anyagi érdekeket, a hatalomvágyat, és a nagybetűs áramlatokat illeti.

Szóval, hogy visszakanyarodjak: nincsenek csodák. Vagy ha vannak, akkor az átlagember részére nemigen elérhetők. Nekünk megmarad a jó öreg tapasztaláson alapuló, primitív módszertan. Ismerjük meg magunkat, a testünket, tapasztaljuk ki az  anyagcserénket...lássuk meg, milyen makronutriensek mekkora mennyiségben milyen irányba tolnak....és akkor el tudunk érni egyfajta élhető, fenntartható állapotot.

Az egy másik kérdés, hogy ez az állapot minket kielégít-e vagy sem. Mert az ideálistól igen messze lévő tyúkszaros kis életünk azért eléggé befolyásolja nemcsak a pszichénket, de az attitűdünket is. Borzasztó összetett dolgoknak látom ezeket, és azt hiszem ezért hiszek abban, hogy nincs mindenki számára ugyanolyan hatásos módszertan, mert mindenki más és más. Ha már egyszer az ujjlenyomatunk, a DNS-ünk...mind mind egyedi, nyilván a mikrobiomra meg az anyagcserére is vonatkozhat ugyanez az egyediség.

Az embert általában eléggé meghatároz a rutinja.  A szokásai, a beidegződések, a napi tennivalói, a cirkadián ritmusa. Az egész élete ritmusban van a környezetével, ami függ a lehetőségeitől, a körülményeitől, a potenciáljától....ami kapcsolatban áll a benne élő organizmusokkal, ami hormonokkal együtt alapvetően befolyásolja a testben zajló folyamatokat, így a testsúly, a testkép egy folyamatosan mozgásban lévő állapot, ami egyébként alapjaiban nyilván - megintcsak egyedileg- a génjeinkbe van kódolva.

Magamról: a szénhidrátszámolós próbálkozásomat végül kudarcként könyveltem el....majd' 3 hónap alatt 3 kiló fogyás az nekem nem jó eredmény...pedig átlagolva 65gr szénhidrátot ettem naponta, ami rendkívül kevés. Úgyhogy visszatértem a kalóriaszámoláshoz, de igyekszem továbbra sem fogyasztani feldolgozott cuccokat, már amennyire lehet. Nem lehet teljes mértékben sajnos, illetve lehetne, de nincs hozzá meg a lehetőségem, így csak a nagyon tipikus feldolgozott dolgokat száműztem, mint a virslifélék, a szalámik, és így tovább. Nyilván nem lehet teljesen kiiktatni, de legalább ne legyen része a mindennapoknak, már az is valami.

Érdekes, az első héten, amikor átváltottam a szénhidrátszámolásról a kalóriaszámolásra, majdnem annyit fogytam, mint előzőleg a három hónap alatt (2,9 kg) Átlagosan napi 1200 kalória körül ettem, és napi 80 percet töltöttem edzéssel, zömmel kardió. Most közeledik az évvége, ilyenkor nyilván "offos" az ember, de január elejétől folytatom tovább a kalóriázást, mert úgy tűnik nekem ez jön be. Életemben először csináltam egy egész éves súly-alakulási tervet, két lehetséges forgatókönyvet fetételezve. Az egyik az alapeset, a másik az, ha sikerül kicsit jobban teljesíteni. A cél, hogy 2022 évvégére legalább 10 kilóval kevesebb legyek, mint most.

Amúgy túl nagy jelentősége nincs, olyan szempontból, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy lássam azt, amit sokszor itt a blogon is leírtam párszor: nagyjából senkit nem érdekel, hogy hány kiló vagy, meg hogy nézel ki. Két ember van, akinek ez fontos lehet: te magad , és a partnered. Jó esetben a partner elfogult, és szeret téged így is, meg úgyis. Ezért saját magadnak kell objektívnek és racionálisnak lenni. Ez persze nem mindig könnyű, de egyáltalán nem kivitelezhetetlen.

Gondolatok az életről és köpőlégy a baklavámban

 Meglátásom szerint nagyon sok szélsőség van jelen, és elképesztően kevés középréteg. Természetesen a fogyás-edzés-diéta témára gondolok (mi másra lol) Nyilván nem  vagyok társadalomtudós, sem elemző, ez csak az én privát véleményem.

Vannak azok, akik litániákat, részletesen kidolgozott edzés- és diétatervet írnak, majd vérkomolyan, szinte az életüket ennek szentelve betartják, és nagyon szeretnek beszélni is róla. Mindezt jellemzően azért, hogy az a fránya kettő és fél kiló, ami (szerintük) felesleg rajtuk van, azt ledolgozzák. Ez az egyik véglet.

A másik véglet a súlyosan elhízott ember, aki egy legyintéssel elintézi, hogy hja, kérem, genetika, meg pajzsmirigy, különben is neki speciális anyagcseréje van, de eleve kövérnek is született. És a valóság az, hogy kényelmes, hogy nem szeret mozogni, hogy nem akar tenni semmit...illetve akar, de csak ha minden úgy történik, hogy az ő komfortzónája érintetlen marad. Ne izzadjon le, ne fáradjon el, ne unatkozzon (!...komolyan...), ne éhezzen, és legfőképpen ne kelljen lemondania semmiről, lett-légyen az gumicukor, csipsz, vagy cukrosüdítő.

Aztán persze az is lehet, hogy a középréteg megvan, csak nem hallani/olvasni róluk, és láthatatlanul húzódnak meg a világban. 

Én valahogy úgy gondolom, hogy a diéta nagyon fontos, és a mozgás/edzés is. És természetesen, ha indokolt, akkor szükséges figyelni a bevitt makronutrienseket....és ha érdekli az embert, akkor nem baj az, ha utánaolvas ennek-annak....De! ....és most jöhet az   ultra-mély filozófikus gondolatsor:

Nem az lenne a cél, hogy boldog legyen az életünk?

Persze ezek megint csak szavak: boldog....mit jelent hogy boldog? MI van ha valakinek az a boldogság, hogy napi 6 órát tölt az edzőterembe, és a salátáját sem önti nyakon a szósszal, mert az már túl zsíros? Na és mi van akkor, ha valaki kövéren boldog? Már megint túl sok a kérdés. A boldogságot nehéz definiálni. Azt gondolom, ha valaki elégedett az életével, a helyzetével, és jól érzi magát, akkor lehet boldog.

Az egészség előfeltétele a boldogságnak? Hát nem tudom....egy cukorbeteg is lehet boldog, nem? Vagy egy asztmás. Ha az egészség hiánya nem egy olyan betegséget takar, ami halálos, vagy ami végeláthatatlan szenvedéssel jár, vagy ami korlátozza az életet, akkor a boldogság elérhető, nem? Na és mi van azokkal az emberekkel, akik pl. végtag/ok nélkül élnek, és állítják, hogy boldogok, sőt, motivációs előadásokat tartanak? Ők vajon valóban boldogok, vagy hazudnak? És ha hazudnak, kinek hazudnak, önmaguknak, vagy a világnak? És ha nem hazudnak vajon tényleg boldogok? És ha tényleg boldogok, akkor vajon mennyit ér az ő boldogságuk egy teljes, egészséges ember boldogságához képest?

Ugyanígy egy milliomos is lehet boldogtalan, és egy vagyontalan ember is lehet boldog, ebben biztos vagyok. Tehát kimondhatjuk, hogy a boldogság nem csak a körülményeken múlik, hanem a hozzáálláson is....hú de messzire kerültem a diétától....:-o

Szóval az én ismeretségi körömben vannak olyanok is, akik napi szinten és sokat edzenek, és kontrollálják az étkezéseiket....és vannak olyanok is, akik pont leszarják, hogy mit, mikor, és mennyit esznek, és egyáltalán nem mozognak semmit sem. Erre a két végletre gondolok. Mert olyan embert keveset tudok csak, aki a mozgást és a diéta-kontrollt tartja ugyan, de nem olyan mértékben, mint az "elvetemültek"....tehát vagy napi fél órát mozog, vagy heti 3-4 alkalommal, de alkalmanaként 1-2 órát. És kontrollálja a diétát...azaz hoz szabályokat, de hagy teret a lazulásnak is.

Lehet, hogy csak én látom úgy, de mintha a középréteg eltűnőben lenne. Pedig racionálisnak tűnik úgy kialakítani az egyéni boldogságunkat, hogy közben nem vagyunk szélsőségesek. Mert a szélsőségesség átválthat könnyen elvakultságba és szűklátókörűségbe. Szerintem.

Múltkor azt mondtam a feleségemnek, miközben valami filmet vagy műsort néztünk közösen, hogy olyanok vagyunk mint a darkweb (mondom ezt úgy, hogy erről a fogalomról csak filmekben hallottam :))...szóval hogy annyi mindent megéltünk, annyi minden van mögöttünk, annyit láttunk már...hogy egy-egy karakter vagy gondolat már nehezen tud újat mutatni...vagy máshogy fogalmazok: nehezen visz magával egy ideológia vagy egy gondolat, mert szinte mindenből megvan a sajátom, és azt nehezen adom. Azt nehezen felejtem el, és lépek rá egy másik lehetőségre.

Ennek biztosan nagy a szerepe az elfogadásban/megítélésben is. Hogy egy másvalakit, aki mást gondol, aki máshogy érez, aki egyszerűen MÁS, mint mondjuk én, azt mennyire tolerálom. Mennyire ítélem el/meg csak azért, mert nem ugyanazt és ugyanúgy látja, amit én.

Azt hiszem, ezen a téren folyamatosan kell fejlődni, és megmondom őszintén, egyáltalán nem könnyű mondjuk nem elítélni valakit, akiről mondjuk látom, hogy súlyosan elhízottként dönti magába a cukros kólát például. Nehéz nem arra gondolni, hogy istenem, hát normális?? Miért mérgezi magát? De ugye nyilván nem léphetek oda az utcán vagy egy bevásárlóközpontban ahhoz az emberhez, hogy heló, mondd csak, tisztában vagy azzal, hogy mit teszel? Mert ha megtenném, akkor olyan lennék, mint az az agresszív vegán, aki a lámpavasra lógatna fel mindenkit, aki eszik húst.

Ahogy a vegánról is azt gondolom, hogy egyen úgy, ahogy akar, nincs hozzá közöm, nyilván a csipszet/kólát/csokit magába tömő emberhez sincs. Bár mondjuk a vegánság mögött van valamiféle ideológia....és igen, végül is az önpusztítás mögött is lehet. És ahogy a vegán ideológiáról is megvan a véleményem, ugyanúgy meglehet az önpusztító életmódról is. És mindkettőt megtartom magamnak :)

Viszont ez a blog a fogyásról, a súlytartásról, a mozgásról, és rólam szól. Itt azt írom le, ami a fejemben kavarog ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Tudom, hogy másnak sokszor lehet kusza, vagy értetlen....

Úgyhogy vissza is térek magamhoz: Pár napja offos hétvégénk volt....mert évfordulónk volt a feleségemmel, és megbeszéltük, hogy akkor azon a hétvégén ne diétázzunk. Pizzát ettünk, meg fagyit, meg csokit...és ittunk elég sok gintonic-ot is :)....viszont az éjjel arra ébredtem, hogy nagyon kalapá a szívem...hunyorítva figyeltem az ébresztőóra fénylő számait, és közben fogtam a pulzusom...153-at számoltam egy perc alatt.

Úgy gondolom, a hirtelen megnövekedett szénhidrátbevitel okozta, de persze biztosan nem lehet tudni. Mivel azonban 50 felé járó férfi vagyok, ez a leveszélyeztetettebb korosztály szívroham tekintetében, úgyhogy nekiálltam tovább alakítani az étrendemet, ezúttal szívbarát módozatra terelve amit lehet. Megfogadtam, hogy akoholt nem iszom, maximum néha 1 pohár vörösbort....(kár hogy kifejezetten nem szeretem lol)....és leálltam a kávéval is. Egy egész napig...aztán sok-sok utánaovasás után rájöttem, hogy a kávéfogyasztás a legtöbb esetben azért számít rossznak, mert az emberek többsége cukorral meg tejjel fogyasztja....én viszont feketén. A feketekávé fogyasztása is minimum vitatott....végül abban maradtam magammal, hogy max 3 rendes kávét iszom egy nap, a többit koffeinmentesből fogyasztom el.

No, vettem is a lidlben ilyen neszpresszós koffeinmentes kávét....hát...mit mondjak. Valami savanyú lötty lett a végeredmény. Utánanéztem, hogy a koffeint általában úgy vonják ki a kávéból, hogy még zöldbab korában beáztatják egy oldatba, ami kivonja a szemekből a koffeint. Igenám, csakhogy mi az az oldat...Az olcsóbb verzió valamiféle kemikália, ami sokminden mást is eltávolít a kávészemekből, így nem a legjobb választás. Az igényesebb cégek, akiknek a termékei általában drágábbak, azok egy ún. swiss-water eljárással teszik ugyanezt, ami gakorlatilag aktív szenes fürdőt jelent, mert ebben a közegben is kivonódik a szemekből a koffein, viszont egyrészt csak az, másrészt ugyebár természetesebb ez a közeg, mint egy kemikália...Tomival beszélgettem erről, mikor ő azt mondta, próbáljam kis a Lavazza koffeinmentes kávéját, mert az finom. És lám...igaza volt! Gyakorlatilag alig érezni különbséget. Úgyhogy maradok ennél  típusnál, amikor a napi 3 kávém kevésnek bizonyul.

Megfogadtam továbbá, hogy mindennap kardiózok, nem foglalkozom annyit a súlyzós edzésekkel. És tartom továbbra is a napi max 100 gr szénhidrátot, mert bár lassan, de azért mennek le a kilók. Nem akarok kapkodni, még csak 2 hónapja csinálom....ennyi idő alatt azért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Amúgy tegnapi napom: bár november van, de enyhe az idő, és amikor tehetem, megyek bringázni. Tegnap is mentem 6 kört itt a Clooney-n. De mivel csak 5-10 fok van odakint, ilyenkor baklavában balaklavában megyek, mert az pont meleg és kényelmes, és nem csúszik le a fülemről, mint a kendő. Második körömnél jártam, mikor azt éreztem, hogy azon kb fél négyzetcentiméteren, ahol kilátszik az arcom a szemüveg meg a balaklava között, mintha valamit "elütöttem" volna....valami bogarat....koncentráltam, érzek-e mozgást a szám körül, meg is tapogattam magam a balaklaván keresztül....semmi. Párszáz méter haladás után csak idegesített a tudat, és menet közben lehúztam az orrom alól a balaklavát. Hát ahogy kifordítom, és rápillantok, ott csücsül egy zöld köpőlégy a balaklava belsején, ami ugyebár a szám előtt van folyamatosan.

Hát, kipöcköltem persze, és alig vártam, hogy a ház elé érjek, rongyoltam be mint a hülye listerinnel öblögetni, meg pacsáltam a számra-szakállamra a parfümöt.....még most, hogy leírom, is a hideg ráz, ha rágondolok. Undorító volt :-( 

Clooney-kör

 Amikor jött az ötlet, hogy bringázni kéne, első körben elmentem a boltba, és vettem kettőt a legolcsóbb mountain bike-ból. És mint a hülyegyerek, vagy a majom, aki örül a farkának, jöttem-mentem vigyorogva. Akkor még nem ezen a helyen laktunk, hanem a városkánk másik végén, de volt, hogy feldobtam a bringát a kocsi seggére, és eljöttem ide, hogy itt tekerjek, mert itt van egy kis "kör", ahol relatíve kevés forgalom mellett meg lehet kerülni ezt a városrészt, és egy ilyen kör 5,4 km hosszú. Emlékszem, akkor hat kört mentem itt, enyhén szemerkélő esőben.

Aztán persze következett egy jó kis fejlődés, mármint a biciklik terén, és lassan eljutottam a legolcsóbb montain bike-tól a drága országúti-ig....viszont közben gyakorlatilag ennek a körnek, amit egyébként Clooney-körnek is hívnak, a kezdőpontjához költöztünk. Szóval ez a kör a bringázásaim gyakori színterévé vált. Mert pl. ha nem akarok messzire bringázni, mert

• nem tudom mikor szakad le az ég és ázok pacallá
• nem akarom megreszkírozni, hogy lerobban a bringa, és ott ragadok valahol
• közbejöhet egy megrendelés vagy egy hívás, és hirtelen dolgom lesz
• ha nem érzem magamban annyira a csít, jó érzés a tudat, hogy bármikor kiállhatok/hazajöhetek
• mivel itt keringek a ház körül, nem kell cipelnem magammal annyi cuccot, hiszen ha elfogyna a vizem pl, egyszerűen megállok a házunknál, és iszom :)
• stb...

Szóval arra tök jó ez a kör, hogy gyakorlatilag bármely pontjáról haza tudok sétálni ma 20 perc alatt, akár a vállamon a bringámmal.

Igaz, kissé unalmas körbe-körbe menni, általában 10 kört megyek, az stabil 54 km, de van, hogy esetleg 15-öt, és az is lehet, hogy csak párat...

Namost történt, hogy qrvára ráértem kíváncsi lettem, vajon eddig életemben hányszor tekertem le biciklivel ezt a kört. Van ugyebár nekem a Strava nevű alkalmazás, ami szépen rögzíti az összes utamat, már ha épp el is indítom, és ha épp működik is. Úgyhogy végigböngésztem 2015 óta a rögzített útjaimat, és az jött ki, hogy eddig 1048 alkalom volt amit rögzítettem! 

Az ötezerhatszázötvenkilenc kilométer :-O   

Úgyhogy ennek örömére ma az utolsó körömet úgy csináltam végig, hogy közben tartottam fél kézzel a telefont, hogy rögzítsem a látványt. Hát mit mondjak, nem vlt egy nagy élmény egy kézzel biciklizni...nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni a bal kezem! :):) Felgyosítva ide teszem mementónak! :)

Normál méretben nem engedi felrakni, úgyhogy le kellett kicsinyítenem ..

Mivanavelem

 Jó régen nem írtam, pedig eszemben volt, csak annyi minden történt. Voltunk city-break-en Budapesten....amit nagyon élveztünk, mert még sosem jártunk ott úgy, mint turisták. Budai hotelben laktunk, ahonnan csak 1,5 km volt a Vár, úgyhogy a bérelt kocsit a hotel mélygarázsában hagyva gyalogosan vesztünk el kicsit a Várnegyedben. Mit mondjak....voltunk a Ruszwurm cukiban, megnéztük a Mátyás templomot, a Halászbástyát.....kávézóból ki, cukrászdába be....röpködtek a kalóriák rendesen, na de ilyenkor ennek erről (is) kell szólnia. A hotel melletti étterembe jártunk át kajálni....és minden alkalommal elképedtünk azon, hogy milyen jók az ételek, milyen kedvesek a dolgozók, és milyen hihetetlenül olcsó minden, pedig a bah-csomópont közepén voltunk.

Ilyenkor menetrend szerint felröppen néhány kiló az emberre, nade van idő Karácsonyig, hogy ledolgozzuk, nem? De. Még mielőtt megtettük ezt a pár napos kis kiruccanást, én már előtte felfigyeltem egy amerikai faszi írásaira, aki egyébként dietetikus, meg asszem tanít valamelyik egyetemen....és nagysikerű könyveket írt, (sajnos magyarul nem jelent meg egyik sem) az elhízás témájáról.

Nem mentem bele fullosan, csak a felszínen kezdtem kapargatni, de nagyon érdekesnek találtam, ugyanis talán ad valamiféle magyarázatot arra, miért megy sokszor olyan nagyon nehezen a fogyás. Még akkor is, ha koplalunk, és alig eszünk valamit. Abból indul ki, hogy amikor (leginkább kalóriaszámolással) fogyózunk, akkor a szervezetünk halál idegbe vágja magát bestresszel a folyamatos éhezés miatt, és ez hatással van az anyagcserénkre. 

Az orvosok nagy többsége szerintem a felmerülő problémára rámondja, hogy jakérem, hagyja abba a dohányzást, fogyjon le, ne igyon alkoholt, táplálkozzon egészségesen, mozogjon naponta, ne stresszeljen soha....na és ha még mindig fennáll a probléma, na akkor szóljon! Kábé, mint 

az egyszeri zsidó esete a libákkal, amik pusztulnak, és tanácsért a rabbihoz járul, hogy segítsen. A rabbi megkérdezi hogy mivel eteti a libákat...a zsidó mondja, hogy hát kölessel. Na - mondja a rabbi - akkor eztán etesd kukoricával őket! A zsidó egy hét múlva újra jön, hogy rabbi, segíts, pusztulnak a libák. Hát kukoricával eteted-e őket, ahogy mondtam? - kérdi a rabbi. Hát persze! érkezik a válasz. Nu, akkor mostantól felejtsd el a kukoricát, és etesd őket árpával! - Így a rabbi. Egy hét múlva újra jön a szerencsétlen, mert a libák pusztulnak még mindig. A rabbi megint mond valamit, aztán egy hét múlva megint, és végül szomorúan jön a zsidó, hogy rabbi, elpusztult az összes libám! Mire a rabbi megsimogatja  a szakállát, és azt mondja: "-Kár. Pedig lett volna még néhány ötletem!"

Szóval hogy könnyű találgatni, meg ráfogni a problémát valamire, ami úgyis adja magát...hiszen lássuk be: olyan ember talán nincs is, aki nem dohányzik, nem iszik, tökéletes teste van, rendszeresen sportol, egészségesen étkezik, és soha, semmilyen körülmények között nem bassza fel magát semmin....

Na mindegy, szóval én azt adom, hogy a stressz nyilván egy megváltozott állapot, ami a testünk működése szempontjából egy megváltozott üzemmódot eredményezhet, ami magától értetődően hatással lehet úgy a neuro-endokrin rendszerre, mint az anyagcserére. És simán el tudom képzelni, hogy ez a hatás nem segíti elő a fogyást.

No, a pali azt mondja, hogy pontosan ezért nem szabad éhezni, miközben fogyózunk. Micsoda nagy meglátás, mi? :D:D Hát igen, de ez hogyan lehetséges? Szerinte úgy, hogy a szénhidrátmennyiséget kell lecsökkenteni, és kerülni a magas glikémiás indexű, finomított cuccokat. Vagyis fehérliszt és egyéb gabonák, cukor, tészta, rizs, krumpli, magas cukortartalmú gyümölcsök....ezeket el kell felejteni, és fogyasztani helyettük húst, tojást, sajtot, zöldségeket, magokat.

Gondoltam kipróbálom, 10 napja eszek így, hogy a napi CH limitet 100 gramm alatt tartom, és kifejezetten figyelek arra, hogy ne éhezzek. Éhes vagyok, akkor eszem. Kis sajtot, főtt tojást, egy szál virslit...maréknyi brazildiót....ilyeneket. Főétkezésnek jöhet omlett, vagy valami hús olyan zöldséggel, ami belefér. Karfiol, brokkoli, kelbimbó, zöldbab. Nyilván nekem sem annyira kedvenceim ezek az ételek, de ha az ember nem simán sós gőzben megpárolja, hanem utána átforgatja kis fűszeres vajon, feldobja kis kolbászmorzsával, mindjárt más a leányzó fekvése.

A magam részéről kimondottan élvezem ezt a fajta étkezést. Sokszor kívánok édeset, de ugyebár van egy pár évnyi rutin mögöttem, így pillanatok alatt tudok olyan édességet összedobni, amiben alig van szénhidrát, úgyhogy ez is oké. A 10 nap alatt 3,5 kg ment le, ami sokkal kevesebb, mint amikor el szoktam kezdeni a fogyókúrát, viszont abban bízom, hogy ez a lassú fogyás tartós lesz. Általában nekem az első héten brutál sok kiló leugrik (4-5), de utána mindig nagyon belassul, és nem ritka az sem, hogy 10-20 dekás heti fogyásra visszaesik úgy, hogy közben szénné koplalom magam, és mozgok is, nem keveset.

Ezzel szemben ebben a 10 napban össze-vissza 3 alkalommal mentem el bringázni, mert ledöntött a lábamról egy megfázás, ami nyilván  azért volt, mert az isteni meleg Budapestről a jó kis esős 10 fokos Írországba megérkeztem a rövid ujjú ingemben....szóval még ennyire mozgásszegény körülmények között is működött ez a módszer.

Majd meglátjuk hogyan megy tovább. Rendszeresen mérem magam, így látom majd, hogyan alakul a karakterisztika.

Mindemellett csináltam statisztikát a műholdas követő alkalmazással rögzített biciklizéseimről az elmúlt hat évben. És bár látni a törést 2017-ben, mikor elütöttek, és majd' 2 évig nem ültem vissza a biciklire, azért erre az évre sikerült visszatérni a kerékvágásba! :)

Elfogadás

 Nyilván az ember változik az élete során. Öregszik, jó esetben tanul, fejlődik, tapasztal....történnek vele a dolgok, és alakul minden mással együtt a véleménye, hozzáállása, az attitűdje is. Szerintem ez teljesen oké...szóval nem gondolom, hogy mert valaki mondjuk 20 éve nyilatkozik egy dologról, és jelen időben más a véleménye, akkor az azt jelentené, hogy az illető hazug, hiteltelen, megbízhatatlan, stb. Ilyenformán mivel ez a blog is már több mint tíz éves, előfordulhat, hogy amit ma leírok, az nem feltétlenül van összhangban azzal, amit X éve írtam. És ha ez így van, az nem azért van, mert össze-vissza beszélek, hanem azért, mert változom én is. És ez a blog mindig a pillanatnyi őszinte gondolataimat tükrözi, bármi és bármikor legyen is az. 

Szóval amikor valamiről írni akarok, akkor nem állok neki visszakeresni, hogy erről a témáról mikor, mit és hogyan írtam, hanem csak leülök, és kiírom magamból azt, amit gondolok. Biztos vagyok benne, hogy írtam már az elfogadásról...pontosabban arról az irányzatról, ami az elmúlt években egyre nagyobb teret hódít. Ti. hogy fogadjuk el magunkat, ne akarjunk a hamis idolok után loholni, ne dőljünk be a csont-sovány modellek által felállított ideáknak, és ne akarjuk totemként imádni azt, ami nem valós.

Engem időről időre feldühítenek azok az egészségtelen mértékben elhízott emberek, akik egyfajta büszkeséggel vegyes önelégültséggel, egyfajta dacos, elképzelt anti-mainstream vonal mentén vállalják fel a kövérségüket, és szinte már úgy viselkednek, mintha egyenesen követendő példák lennének mások számára. (és pont így válnak mégis mainstream-mé)

Azok is dühíteni szoktak, akik (jellemzően a sosem volt kövér-emberek, az ehet bármit úgyis girnyó emberek) lekezelően, megvetően, fölényeskedve beszélnek azokról/azokkal, akik súlyfelesleggel élik az életüket. Akik okoskodva közlik az olyan megrendíthetetlen adatokat, hogy pl. ha 100 centinél nagyobb valakinek a körfogata, akkor ott már baj van....ha valakinek 30 felett van a béemmije, akkor ott már baj van...és menetrend szerint játszák le a keringési problémák-magas vérnyomás -cukorbetegség című lemezt.

És kötelező jelleggel jön a sok a szénhidrát, jön a sok a kalória, jön az egyél magos kenyeret meg sok zöldséget, meg a tessék futni menni dumák, amiktől szintén a falra tudnék mászni. Azért, mert:

• Érdekes módon arról soha igen ritkán esik szó, hogy az egy ember számára szükséges kalóriamennyiség megállapítása mögött nulla tudományos háttér van, egyszerűen az átlagos fogyasztás alapján, némi biztonsági redukció után állapították meg.
• Nyilvánvalóan mindenki génjeiben hordozza a testalkatra/testtömegre vonatkozó információkat is, amit enyhén szólva is igen nehéz befolyásolni.
• Egy ember sokféleképpen lehet túlsúlyos. És a tömeg általában csontból, izomszövetből, zsírszövetből, és vízből áll, amit sem egy átlag egyen-számmal, sem egy elektromos impulzus áthaladási idejével nem lehet pontosan megállapítani. Ezzel szemben a körfogat-cm az egy egzakt szám, függetlenül attól, hogy fentebb nevezett anyagok milyen részaránnyal szerepelnek az ember testében.
• Igen ritkán esik szó továbbá a mikroibiomról is, ami alapjaiban határozza meg az emberi anyagcserefolyamatokat, befolyásolva ezzel nem kicsit a végeredményt. Itt jegyezném meg a kalória és a kalória közötti különbséget, mert nyilvánvalóan nem ugyanaz a hatás mondjuk 2000 kalóriányi zöldség-gyümölcs-hús-tojás kombónál, mint ugyanennyi csipsz-csoki-süti-fehér kenyér verziónál
• Az emberi szervezetben egy csomó hormon működik, ami mind befolyásolja, befolyásolhatja közvetve vagy közvetlenül a testsúlyt, s nemcsak a leptin-grelin párosra gondolok, hanem a dopamin-adrenalin-oxitocin-szerotonin négyesre is, amik az átlagember számára eléggé nem átlátható módon befolyásolják a testünk működését.
• Mély meggyőződésem, hogy az emberek nagy része rosszul értelmezi a mozgás szerepét a fogyásban, és nagyon sokszor látok komoly súlyfelesleggel rendelkező embereket "futni"...és azért az idézőjel, mert ha megnézzük egy ilyen ember futását, és összehasonlítjuk egy atléta futásával, akkor látni fogjuk, hogy a szerencsétlen kövér ember csak szenved, és minden egyes lépésnél gyilkolja szét az ízületeit, és minden erejét latba vetve mondjuk 15-20 percet tud lefutni egyszerre, ami általában arra sem elég, hogy a szervezetben (izmokban, májban) eltárolt glükogént elégesse, nemhogy a testzsírt. Tehát sajnos feleslegesen teszi ki a testét egy ilyen traumának.

Nem írom tovább a listát. Amit ezzel mondani akarok az az, hogy a helyzet sosem fekete vagy fehér. Azoknak fekete vagy fehér, akik lófaszt sem tudnak erről az egészről, csak élik az életüket, nem sportolnak, nem kardióznak, nem edznek, esznek azt és annyit, amennyit akarnak, és nem kövérek. Na azoknak aztán tök egyértelmű és világos minden: a dagadtak azért dagadtak, mert lusták, és sokat zabálnak. Pont.

De én nem így látom ezt. Szerintem nincs baj a túlsúllyal, amennyiben:

• Az ember egészségesen étkezik. Bővebben: életének a 80%-ban nem fogyaszt cukrot, fehér lisztet, ultra-feldolgozott ételeket, adalékanyagokat, élelmiszernek álcázott műanyagokat, stb. Elég folyadékot fogyaszt, és gondoskodik a megfelelő vitaminmennyiségről.
• Az embert nem akadályozza a túlsúlya. Bővebben: Nem jelent mondjuk problémát fellépcsőzni. Nem jelent problémát bekötni a cipőfűzőt, kitörölni a feneket, lehajolni valamiért, ami leesik, ésígytovább.
• Az ember fitt. Bővebben: életének 80%-ban napi szinten edz, kardiózik, jógázik, vagy bármilyen más módon megdolgoztatja a testét annyira, hogy rendesen leizzadjon.
• Az ember egészséges. Bővebben: nincs aranyere, rendben van a szíve, rendben van a gyomra, nem cukorbeteg, nem dohányzik, nem alkoholista, stb.

Ha mindezek mellett túlsúlyos valaki, akkor szerintem ki lehet jelenteni, hogy kizárólag esztétikailag kifogásolható, ami viszont már erősen szubjektív, és ebben az esetben én kiállok amellett, hogy fogadja el magát, sőt: legyen büszke magára.

A baj csak az, hogy akiket eddig láttam, hogy büszkén felvállalják a kövérségüket, azokról az általam felsorolt listámról egy pontot sem tudok elképzelni. És ha azok a pontok nem állnak meg....és mégis az illető veri a mellét, és hangosan felvállalja magát....akkor én azzal nem értek egyet.

Persze azt azért mondjuk ki, hogy bántani ezeket az embereket nem kéne, mert van elég bajuk nekik anélkül is, hogy a szerencsésebb testalkatúak beléjük rúgjanak, megbélyegezzék, megalázzák, kigúnyolják, kinevessék, ellehetetlenítsék őket. Úgyhogy ilyen szempontból kiállok értük...de csak ilyen szempontból.