Célok, utak, életek....

Jó esetben az embernek mindig vannak céljai, ami felé halad. Persze, van, hogy soha nem éri el, van hogy megváltozik menet közben maga a cél...átalakul, vagy semmivé foszlik, vagy értelmét veszti, vagy csak egyszerűen valami egész más lesz. De meggyőződésem, hogy szükséges valami felé haladni, kell hogy legyen valami kvázi értelme az életnek.

Ha nincs cél, akkor csak sodródik az ember. Ha egy döntést kell meghozni, ha válaszút elé kerül, akkor nem ő dönt, hanem arra megy tovább, amerre viszi a szél. A körülmények, vagy  más emberek, vagy más áramlatok. Ha viszont halad valami fel, akkor az élet ilyen helyzeteiben úgy dönt, hogy közelebb kerüljön a cél felé.

Bizonyára sok embernél ez nagyon tudatos, másoknál inkább ösztönszerű. Lehet-e létezni cél nélkül? Hogyne lehetne. Jó-e az? Biztos van, aki afféle csavargó, cigány-lelkű, hogy kifejezetten szereti, ha csak úgy lézeng a világban. A világirodalom tele van ilyen figurákkal, és nem ritkán ezek pozitív hősként vannak karakterizálva.

Az életmód-témában biztosan nem lehet előremozogni cél nélkül. Pont arról szól az egész, hogy nemcsak ki kell tűzni a célt, de stratégiát is kell alkotni az eléréshez. A 'hogyan'-hoz. Ezt ugyebár sodródva, bohém csavargó attitűddel nem lehet megcsinálni. Ha valakit olyan anyagcserével vert meg a Jóisten, hogy túlsúllyal küzd mindig, akkor egyszerűen megkerülhetetlen a céltudatos törekvés, és a kontrollált lét, ha kézben akarjuk tartani a dolgokat. Ez biztos, hogy tény.

Nyilván a cél felé haladás is fontos, hiszen ez maga az élet. A hippik jelmondata volt, hogy az élet célja maga az utazás, mert az út végén ott a halál. Mindannyiunk végső állomása. Az biztos, hogy életünk legvastagabb részét ezen utazás tölti ki, tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan haladunk ezen az úton. Sanyargatjuk magunkat keményen, billegünk mint rigó a dögön, húzd meg ereszd meg jelleggel, kötéltáncosként egyensúlyozunk, három kemény lépés után hanyatt dőlünk és nyavalygunk...végtelen variáció van, minden élet egyedi.

Szerintem fontos, hogy figyeljünk arra is, hogy meglássuk ezen az úton mindazt, ami jó, képesek legyünk megragadni a napot, és nem vakon menetelni előre. Fontos, hogy tudatos, kontrollált életvezetéssel haladjunk, és tisztában legyünk azzal, minek mennyi az ára. A cél sokszor alakul, mozog, változik, mint egy képlékeny massza. Az életünk viszont csak egy van, egyszer van sanszunk végigmenni azon az úton, ezért különösen nem mindegy, hogyan tesszük.

Még mindig a bicikli

Azt hiszem, sokat elárul az egyéniségemről, a jellememről, úgy általában véve az egész életfelfogásomról a tény, hogy tegnap felraktam a biciklimet a hirdetési oldalakra, hogy eladó, és ma meg nemhogy eladtam volna, de vettem még egyet.

Kifejtem: Úgy látszik ez az én dilemmám olyan, mint az idétlen időkig című filmben a tél: soha véget nem érő...mert egészen eddig a pillanatig nem tudom, hogy megmaradok-e bringásnak, vagy nem. Úgyhogy kicsit a Sors-ra bízva a dolgot, feltettem a hirdetést. Elég magas árat megszabva, ami ugyan korrekt, de csak annak éri meg, aki érti és értékeli azokat az extrákat, amiket ráraktam. Aki csak magát a típust-állapotot nézi, az kaphat fele ennyiért is ilyen biciklit.

Viszont ha nem adom el, illetve ameddig nem adom el, addig nyilván használni fogom. Szembe jött velem ez a másik Merida az egyik hirdető oldalon, és tudom, hogy Kari majd Augusztusban, amikor felköltözik Dublinba, akar majd biciklit venni. Szóval gondoltam egyet, és megvettem most...csakhogy legyen itthon, ha Verus vagy Kari menni akarna...aztán majd ha Karinak kell, elviszi magával Augusztusban. A bicikli jó állapotú, rendben van, és nagyon jó áron hirdették.

Elmentünk, leteszteltem (szakadó esőben az S méretű női bringán biztos épületes látvány voltam az autósoknak...még jó, hogy nem ütöttek el. Megint. LOL), minden fasza.

Úgyhogy most tudunk egyszerre Verussal menni, hasonló jellegű kerékpárokkal, és ez tök jó. Mondjuk az már nem annyira, hogy hetek óta retek az idő, de hát reméljük ez majd változni fog azért :)

Bicikli-saga folytatás

Valamelyik bringás oldalon azt olvastam, hogy Írországban a bicikli az új wcpapír. Extrém módon hiánycikk lett minden bicikli és tartozék is. Elképesztő, milyen köröket írtunk le. Szegény Tomit kértem, meg, hogy idefelé jövet ugorjon be a Limerick-i Halfordsba, mert az internet szerint ott lehetett kapni kereket, de persze esti fény volt, nem kerék. Gyakorlatilag kiröhögték, hogy nincs semmi, felejtse el. Feltúrtam a netet, az apróhirdetős oldalakat, mire nagy nehezen....tőlünk 150 km-re időben le tudtam csapni egy kerék-szettre.

Igaz, ehhez új láncot is kellett vennem, mert ezen 10 sebességes kazetta volt szerelve, nekem meg nyolcas volt a régi keréken. És igaz, a gumi hulladék volt rajta, DE....de megcsináltam mindent. Láncot leszedtem, újat felraktam, a régi kerekeimről leszedtem a gumikat, felraktam az új kerekekre....fékeket beállítottam, és tádámm....most van egy gyakolatilag full felújított bicikli, könnyített alumínum lánckerékkel, új lánccal, új csavarokkal, Mavic Aksium könnyű kerekekkel, zsír új gumival....egyébként urva jó, suhan mint az álom. Mondjuk ennyi pénzért, amennyibe van már, nyugodtan suhanhat is :)

Most már csak az kell, hogy ne haljak meg az utakon. LOL.

Újabb bringa-story

Áldás volt a jó idő pár hete, viszont az elmúlt napokban kifejezetten esős, csúnya idő volt, amikoris nem lehet odakint bringázni. Sajnos. De szerencsére pár napja megfordult a dolog, és megint jó idő van. Örültem neki, tekintve, hogy el kellett vinni a kocsit a szerelőhöz, mert idegesítő nyikorgás jött néha a kerék felől, és nem sikerült rájönnöm, mi lehet....namost a szerelő 5 km-re van, tehát bringával kell menni-jönni, és azért esőben az nem annyira vicces.

A kocsi még aznap kész is lett, valamelyik fékbetét mozdult el, ennyi volt a gond, a szerelő helyrerakta, átnézte, megtisztította. Bringára is pattantam, és elgurultam ért. Mikor hazaértem, kiszedtem a biciklit a kocsiból, és arrébb toltam, mikor érzékeltem, hogy mintha fogná a fék a kereket. Jobban megnézve döbbenten vettem észre, hogy nyolcas van a kerékben. Ami azért hihetetlen, mert két balesetem is volt vele, de a kerék mindig egyenes maradt.

Persze körbementem a srácok között, véletlenül valaki nem zakózott egy embereset a bringával, de senki. És akkor jobban megnztem ...és tádámm....kiszakadt a küllő, de úgy, hogy kitépett egy darabot a felniből is : - O 

Hát mit mondjak...nem vagyok boldog tőle. Most vehetek új kereket, és persze megint kell két újabb szerszám, hogy a kazettát át tudjam rakni, ami gyakorlatlag ugyebár új ezen a mostani keréken. Juhéj újabb 100 euró....az idei szezonban akkor már 400 eurónál tartok, ami a bringa új árának majdnem a fele.

Persze azért ez sem olyan egyszerű...a hozzánk közel eső üzletben ugyanis nincs, de Limerickben találtam, úgyhogy Tomit kértem meg, hogyha úgyis jön holnap, ugorjon be a boltba, és vegye meg nekem. Közben az idő gyönyörű, és mehettem volna ma is valamerre...dehát ez van.

Egyébként horror-sztori...tőlünk nem messze egy 10 éves kisfiút gázoltak halálra...biciklivel. Nem tudok erre mit mondani. Nagyon utálom azokat az autósokat, akik nem veszik emberszámba az úton haladó bringásokat :-(

(T)Enni vagy nem (T)enni...

Zavaróan sokszor látom, amint a 20 éves, vékony kislány öntudatos fejjel mutatja a gyakorlatokat azoknak, akik túlsúlyosak és fogyni szeretnének. A mai világ hirtelen tele lett ilyen  kis fiatal megmondó és megmutató emberekkel, akik épphogy kiérve a kamaszkorból, tojáshéjjal a fenekükön anyáskodva oktatják a népet. Valamiért a lelki szemeim előtt azt látom, hogy a többségük simán leszarja, mit és mennyit eszik, a heti háromszor negyedórás jóga/aerobik/mittudoménmi elvégzése mellett pontosan ugyanazt a junk kaját, vagy fehér lisztes péksüteményes étrendet követi, amit a húszévesek nagy többsége. És közben elszörnyűlködve döbben le azon, hogy aki kövér, az már mennyit zabálhat..?? 

Persze mindenki úgy boldogul, ahogy tud, nincs ezzel bajom végülis. Abból főzünk, ami van otthon. Ha genetika, akkor genetika....abból is lehet pénzt/karriert/sikert/bizniszt csinálni. Ami zavar engem inkább, az az, hogy közben elterelődik a figyelem arról, ami viszont a valóság. Nem állítom természetesen, hogy ez törvényszerű, mindössze annyit mondok, nagyon sokszor van az arcomba tolva, és ...igen ..., irritál.

Nyilván sokan látják a boldogulást abban, hogy akkor ők most hirtelen személyi edzők meg életmódtanácsadók lesznek. Kábé nulla tapasztalattal és szakértelemmel, de csinos vékony testalkattal a tarsolyukban. De a legtöbbjüknek fogalma nincs arról, amin valakinek keresztül kell mennie egy valódi életmódváltás során. Nagyon tudják a trendi gyakorlatokat, mérhetetlen öntudattal, önbizalommal menetelnek, közben arrogáns szűklátókörűséggel fűszerezik meg a dolgot. Sajnos.

Persze oda-vissza megy ez a dolog. Vannak, akik a fenti példám szerint szerencsés genetika mellett normál étrendet követve el nem tudják képzelni valakiről, hogy úgy kövér, hogy náluk kevesebbet eszik, és vannak persze olyan kövérek is, akik mindent a genetikára fognak...vagy a hirtelen semmiből előbukkanó pajzsmirigyre, hormon-rendellenességre, stb.

Az is igaz, hogy sokkal erdményesebben lehet valakit az aktivitással motiválni, mint a passzivitással. Láttuk, hogy a Covid-19 járvány miatti "Maradj-otthon" sem ment rendesen a legtöbb országban. Jó, nyilván ebben benne van az emberek "nekem ne mondja meg senki mit csináljak" hozzáállása is...de az életmód-témában sokkal inkább azt tartom valószínűnek, hogy a "ne csinálj semmit" doktrína azért nem működik, mert úgy nehezebb átverni saját magunkat. 

Mire gondolok? Hát arra, hogy futok két kört a ház körül, és utána elégedetten ülök le a tévé elé a tál sült krumplival, mert hát ledolgoztam, megérdemlem, hogy megegyem. Vagy hogy lementem a haverokkal/barinőkkel a terembe/zumbaedzésre/akármire, lötyögtem ott egy jó félórát, mondjuk hetente háromszor, és követek mellette egy normál étrendet, eszem amit megkívánok, merthát kérem, én sportos életmódot élek. De átverem magam, mert ha csak nem kiszámolom a bevitt és az elégetett kalóriákat, masszív energiatöbbletet tolok, és úgy meg nem fog menni a lefogyás. Na ilyenkor elő lehet húzni a genetikát, a hormonokat, meg a "vastagcsontúságot"....

A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy a mozgás-edzés a fogyásnál nemigen játszik szerepet. Nem mondom, hogy semennyire sem, de semmiképpen nincs számottevő jelentősége. Az emberek általában nem tudják, vagy inkább nem szeretik a kalóriákat számolgatni. Az ugyanis macerás, bonyolult, néha kellemetlen is lehet. Sokkal kézenfekvőbb beállni egyfajta életmódra, és az eredményt ráfogni valami  másra. Valam olyanra persze, amin mi sajnos nem tudunk változtatni. Mint például ugye a genetika vagy az anyagcsere.

Ha valaki le akar fogyni, akkor koplalnia kell. Én ezt tapasztaltam az elmúlt 10 évben. Tudom, ez szar. Akkor is ez van. Ha már elértük azt a súlyt, amivel elégedettek vagyunk, akkor jöhet az a rész, amikor nem kell koplalni, hanem egy sok mozgással és egészséges-kontrollált étrenddel fenntartható az eredmény. De az én esetemben amint ez alól kiállok, mert nyaralunk, vagy mert elegem van, vagy mert lesérültem és nem tudok edzeni...nos abban a pillanatban elindulnak a kilók felfelé, és nincs más, marad a jó öreg koplalás :)

Ennek is megvan a maga bája, mindamellett, hogy persze a nehézségei is. De például az edzés és az evés ideje alatt lehet mást csinálni...rendet rakni a garázsban, kifesteni a lakást, mittudomén. Ha az ember egyedül él, akkor az edzés és az evés mellé mint elfoglaltság oda lehet tenni a vásárlást és a főzést is, hiszen ha koplalunk, lényegesebben kevesebb időt kell ezekkel eltölteni.

Dilemma

A bordaközi izmok gyógyulása nagyon lassan megy végbe, mert a folyamatos légzés miatt az izom lassan tud regenerálódni. Emiatt még mindig urvára fáj az oldalam, ha mély levegőt veszek, vagy ha olyan erőt fejtek ki, amihez kell az az izom. Azon az oldalamon nem tudok feküdni, és ha hanyatt fekszem, valahogy akkor is nyomódik, és fáj. Ha a másik oldalamra fekszem, akkor nem fáj...csak a vállam, ami a 3 évvel ezelőtt balesetem óta már nem a régi....szóval szarul alszom, és furákat álmodom. Például, hogy vízben vagyok, és úszás közben fel kell jönnöm levegőt venni, vagy hogy hatalmas szarvasmarhák akarnak rám esni, és én félek, nehogy agyon nyomjanak :):):)

Na mindegy, a lényeg, hogy lassú a gyógyulás, hozzá kell szoknom ehhez a szarhoz. Viszont tegnap megreszkíroztam egy 30 kilométeres kis bringázást. Nagyon jól esett maga a mozgás, de tény, hogy ma azért érzékenyebb az oldalam, szóval lehet, hogy nem volt jó ötlet. Minden bukkanónál ugyebár belenyilall a bordámba az érzés, ha tekerek.

Közben nem messze tőlünk a napokban halálra gázolt egy 60 éves bringást egy traktor. Tegnap több alkalommal is ment el mellettem ilyen mezőgazdasági jármű, de olyan bazi nagy, hogy alig fért el az úton. Ilyenkor azért bennem van a félsz, hogy el ne sodorjon....észre sem veszi, nekem meg szájé....

Billeg bennem folyamatosan ez az egész, hogy talán hagyni kéne az egész úton-biciklizést a icsába....össze kéne rakni az összes biciklit, és minden tartozékával együtt eladni a francba, és maradni az indoor edzésnél...nem tudom. Közben nem akarok a srácaimmal se kitolni....mindenki szeret bringázni, ráadásul Marci most újít fel egy régi mountain bike-ot....most tiltsam meg nekik? Mert ha én úgy határozok, hogy kérem ez életveszélyes dolog, akkor nyilván őket sem engedném.

Közben meg hülye sem akarok lenni, és megfosztani őket és magamat a kerékpározás nyújtotta örömtől...a mozgás szabadságától....Nyilván nem ugyanaz, hogy az ember házon belül tapos vagy teker vagy evez. Olyan nehéz megtalálni a határvonalat, mi a túlzás, és mi a felelősségteljes kockázatvállalás. Ha mondjuk Skandináviában élnénk, vagy Hollandiában, ahol azért kultúrája van a biciklizésnek....vagy akár írhatom a Németeket is....de itt egyszerűen máshogy gondolkodnak az emberek. Sokszor a biciklist konkrétan észre sem veszik. Vagy csak egyszerűen semmibe veszik. Milliószor volt, hogy ember irányította a kamiont, hogy tolasson ki az útra, ahol épp jöttem, és hiába látta a fószer, hogy jövök, nem intett a kamionnak, hogy várjon....nekem kellett megállni, és megvárni, míg kitolat és elindul, pedig mint jármű, nekem lett volna előnyöm.

Nem tudom...pont most jött Jancsi, hogy elmehet-e biciklizni...az utóbbi időben rákapott, én meg tökre örülök, hogy végre sportol valamit, olyan kis csenevész....persze ilyenkor végigsorolom neki az összes intelmemet, mire vigyázzon, hogy menjen, tartson távolságot, nézzen maga mögé, stb.... de folyamatosan idegbe vagyok, amíg haza nem érnek épségben....

Ma kifejezetten bringás idő van amúgy....de nem mentem el...helyette csináltam egy 120 perces HIIT edzést az elliptikus traineren....kardiónak az is megteszi

Kényszerpihenő - bringaszerelés

Miután tegnap sikeresen felkentem magam az előttem haladó autóra, így ma pihennem kell, mese nincs. A mellkasomban a legváratlanabb mozdulatokra jön a fájdalom, a jobb combom meg olyan, mintha tizenötszörös izomláz lenne benne, szóval sántikálok, és néha váratlanul feljajdulok...amúgy urva vicces :)

Viszont ma végre a csavarok is megjöttek a lánckerékhez. Ugye maga a kerék már megjött, meg a szerszám is, ami a csavarokhoz kell, de  csavarokra még várnom kellett. Úgyhogy neki is estem, és kicseréltem a lánckereket is....úgyhogy most kérem vadiúj a lánc is, a lánckerék is, és a kazetta is...tulajdonképpen az egész hajtáslánc ki lett cserélve. A 34-es lánckerék nem, mert annak semmi baja, ugyanis SOHA nem használom sem én, se a srácok...mindig csak az 50-esen van a lánc, így csak az kopott el szegénykém....

Ja és tök jó, mert az új csavarok már nem olyanok, mint a gyári, sima imbuszkulcsokkal szerelhető, nem kell hozzá spéci cucc. Mindegy, legalább már az is van, ahogy a lánc miatt is vettem láncszem kipréselő akármit.

Íme az elmúlt hetek egyenlege:

• 2 külső gumi (Maxxis Detonator) - 82€
• 4 belső gumi (Decathlon) - 15€
• Lánc (KMC X8) - 44€
• Fékek - 10€
• Kazetta csere - 70€
• Lánckerék, csavarok, szerszám - 66€
• Láncleszedő - 15€

Szóval sikerült egy gyenge 300€-t rákölteni a biciklire, juhéj. De még szívem szerint vennék nyerget, új lámpákat, ja és a balesetben eltörött a mobiltartóm is. Ezenkívül a sisakjaim mind 3 évesek, és a bringáscuccaim is. Megnéztem egy olyan bringásnadrág, ami kantáros (tehát azért tök jó, mert nem lóg ki az ember dereka)...60€-nál kezdődik...most mondjam, hogy azt, ami nekem van és tök jó, azt 5€-ért vettem az aldiban leárazva valamikor3-4 évvel ezelőtt ? :D:D:D

Szóval meg kell állapítanom megint, hogy a bringázás nem olcsó mulatság. Néha eszembe jut, de jó lenne venni még 3 vagy 4 biciklit, hogy az egész család együtt mehessen majd normálisabb távokra és normális tempóban....de nincs rá mondjuk többezer euróm, mert kábé ennyibe kerülne, mire minden megvan...

Mondjuk lényegtelen is, mert momentán nem lehet kapni egész Írországban biciklit...konkrétan az üzletekben nincs raktáron sehol, legfeljebb elektromos 3500€-ért, vagy valami elképesztő tizenezereurós szuperbringák....na azok vannak. Mezei 3-4-5-6-800€-s kategóra az kérem szájé (Cyla (r) )....az nincs sehol. Szóval ha akarnánk, akkor sem lehetne megvalósítani ezt az én régi dédelgetett álmomat.

De az élet már csak ilyen. Szerintem mindenkinek van valami olyan vágya, ami soha nem teljesül....meg kell tanulni ezzel együtt élni. Ennél nagyobb bajunk sose legyen :)