Az élet apró örömei

Most hogy jó idő is van, meg karantén is, sokat bringázok. Még a balesetem előtt, 2017-ben, májusban volt egy  challenge a strava appliáción, amit használok...1250 km megtétele volt a kihívás, amit túl is teljesítettem a magam 1730 km-ével. Ebben az időszakban volt az eddigi egy hétre vetített távolság-rekordom. Azon a héten 387km-t mentem. Gondoltam, megpróbálom megdönteni ezen a mostani héten ezt a rekordot, dacára annak, hogy 3 évvel idősebb vagyok már, pár kilóval nehezebb is, és hát a baleset sem múlt el sajnos nyomtalanul. Jelentem, sikerült :)

Életem jobbik fele megörökített a tudtom nélkül, így lettek fotók rólam, beöltözve. Nyilván eddig magamat nem fotóztam teljes menetfelszerelésben, úgyhogy végülis hiánypótló lett. Mondjuk lehet, ha tudom, hogy fotóznak valamivel lelkesebbnek látszom :) Tény, hogy sok kedvem nem volt a beborult, szeles 10 fokban ma reggel nyeregbe ülni, azt hiszem ez elég jól látszik az ábrázatomon. Azonban az életben nem csak olyan dolgokat kell tenni, amihez kedvünk van, nemigaz? De! :)

Karantén élet

Telnek a karanténos napok. Amikor az ember be van zárva kvázi a négy fal közé, akkor nyilván házon belüli tevékenységeket kell csinálni. Ebbe sok féle dolog bele tartozik...és akkor lehet mondani, hogy hurrá, akkor lehet tanulni új dolgokat, pepecselni olyasmivel, amire eddig nem kerekedett idő...lehet felújítani a házat, szénné gyúrni magunkat és így tovább...

Csakhogy ez nem valamiféle választott rekreációs visszavonulás, hanem egy kényszerhelyzet. Amit át- meg átsző a rettegés, hogy ki fog megbetegedni ebben a járványban, hogy ha megkapjuk, túléljük-e, a bizonytalanság, hogy hogyan tovább....hogy lesznek az iskolák, az életünk...képesek vagyunk-e, leszünk-e mindig fertőtleníteni, odafigyelni, nem piszkálni, nem megfogni, stb.

El kell engednünk a sok-sok programot, amit beterveztünk már. Nem jönnek vendégek, nem megyünk nyaralni, nem utazunk sehová, és örülhetünk ha csak sima stay-cation lesz idén, és nem stay-the-fucking-home-cation....Július 20 a legkorábbi dátum, amikortól 20 km-nél messzebb lehet majd menni. Tehát örülhetünk, ha a tengerpartra ki tudunk menni, vagy túrázhatunk egyet a hegyekben.

Szóval ilyen nyomás alatt, ekkora kérdések között elég nehéz elengedni magunkat, és önfeledten mókázni, alkotni, vagy új dolgokat kipróbálni. Nem igazán megy. Kevésbé tudunk koncentrálni, átértékelődnek a szempontok, mindenki másképp viselkedik, minden megváltozik.

Ilyen extra körülmények között kell(ene) tovább menni az életmódvonalon is. Csakhogy a főzés-sütés-evés, mint otthoni tevékenység baromira jelen van. Otthon kell maradni, hát süssünk valami finomat! Ráadásul korlátozottak a beszerzési forrásaink is. Momentán 5km az a kör, ameddig el lehet menni a lakóhelyről, és bizony nem lehet beszerezni olyan dolgokat, amik egyébként szerves részét képezik mind a spájzunknak, mind az egészséges életmódnak. De liszt, tojás, vaj, cukor...és a legtöbb alap élelmiszer az van bőven. Az eritrit, a sovány túró, a light fromage, a kókuszvaj, a konjac-liszt, a friss gyümölcs az nem alap-élelmiszer. Ha van ilyesmi, akkor aznap el kell fogyasztani, mert biztos, hogy nem friss. Mindemellett (hát ilyen a kapitalista farkastörvény), mindennek finoman csúszik felfelé az ára, csakhogy ne legyen egyszerű ez sem.

Azért semmi nem megoldhatatlan, szóval feltaláljuk magunkat. Én például veszettül tekerem a biciklim, mert szerencsére kevés esős nap van, futottam pár kört a lánccal....megkopott már szegénykém, le kéne cserélni...dehát ugye semmi szerszámom nincs hozzá, meg nem is értek hozzá....de nem baj. rendeltem online láncszerszámot, kiderítettem milyen lánc kell, mekkora, Rohloff képlet, meg minden is volt....Megjön a lánc, felrakom, nem jó. Üresen fasza minden, de ha ráülök, és elkezdem tekerni, ugrál a lánc a fogakon....pedig minden stimmel. Végül vissza kellett raknom a régi láncot, és most jó...de egyszerűen nem értem mi a baj. Na mindegy....de fékeket kellett cserélnem, meg a belsőket folyamatosan...2-3 hetente megy egy újabb belső.

Nem olyan ütemben, és mértékben, de harmadik hete sikerül fogyást produkálnom, minden fentebb részletezett nehézség ellenére, aminek extrém módon tudok örülni. Mennek a mémek, a poénok, mindenki jót röhög azon, hogy hát igen, a karantén miatt sok ember felszed többletsúlyt. Végülis érthető, hiszen erős motiváló erők foszlottak semmivé....a nyár, a kimozdulás, a vakáció - ezek mind olyan alkalmak, amikor az emberek más emberek közé mennek, és mindenki nézi a másikat, hogy na, ki hogy néz ki, fogyott-e, hízott-e, és így tovább. A karanténban gyakorlatilag felöltözni sem kell rendesen, a folyamatos pizsi-mackónadrág viselés meg nem kifejezetten segít abban, hogy észbe kapjunk, és elkezdjünk odafigyelni a dolgokra.

Látjuk, halljuk, nézzük, hogy Otthon pláne vidéken mennyire lazán elindult az élet, nagyjából eddig tartott a baj....  hát nálunk Írországban egyáltalán nem veszik ennyire engedékenyre a figurát. Nyilván egyrészt még nem lehet megmondani, ki csinálja jól, másrészt szerintem előbb-utóbb győzni fog a pénz...és rá lesz tolva a felelősség az egyénre, mindenki vigyázzon magára, oszt kész.

Érdem

Amióta bringázok, azóta ha autóban ülök, és látok egy biciklist, nyilván más szemmel nézek rá, hiszen pontosan tudom, milyen a nyeregben ülni és tekerni. És gyakran gondolok arra, hogy egy biciklin ülő figura ugyanúgy néz ki akkor is, ha 10 perce indul el otthonról, és akkor is, ha már 100 kilométer mögötte van. Pedig az utóbbi esetben már jó eséllyel fáradt, fájnak térdei, zsibbadt a feneke, kivan a csuklója, satöbbi. (nyilván nem profi versenyzőről beszélek...hanem magamfajta amatőrről).

Szóval a lényeg, hogy optikailag nincs különbség a látvány között. De azért valójában nagyon is sok különbség van. Valahogy az emberek életmódjával és külalakjával is ez a helyzet, legalábbis én úgy látom. Ránézek valakire, akkor nem tudom megmondani róla, hogy azért kövér, mert lusta disznó, és nem törődik azzal, mit, mennyit és mikor eszik/sportol....vagy azért kövér, mert beteg....vagy éppen most fogyott le 50 kilót, és keményen küzd mindennap, hogy ne hízzon vissza, de relatíve még mindig kövérnek látszik.

És fordítva is. Ha látok egy sovány embert, fogalmam sincs arról, vajon azért sovány, mert szénné kardiózza magát és salátán él...vagy egyszerűen ilyen alkat, és két kanállal eszi a cukrot/zsírt mindennap. Pusztán a látványból nem lehet megállapítani, pedig egy ember életében elég hangsúlyos szerepe van annak, hogy milyen életmódot él. Hogy mennyi időt/energiát/pénzt áldoz az életéből arra, hogy egészséges és fitt legyen.

Az ember természetéből adódóan könnyen ítélkezik. És könnyen is méltat. Nagyon gyorsan elismerünk valamit pusztán a látvány, a felszín miatt, és nagyon könnyen el is ítélünk valamit ugyanez alapján. És bele sem gondolunk abba, hogy igazából mi minden lehet a felszín alatt. Talán háborgó vihar, talán világégés utáni depresszió, talán csak a nagy üresség, talán csak az arrogáns, primitív felsőbbrendűség. Bármi lehet.

Igazából csak saját magunk tudjuk megállapítani saját magunkról, hogy mennyire, mire vagyunk érdemesek. Mert mi magunk ismerjük a saját életünket, a tetteinket, a hozzáállásunkat, mi érezzük pontosan, hogy mit teszünk meg és mit nem. Hogy jó-e, elég-e, korrekt-e az, amit teszünk vagy nem teszünk az egészséges életmódunkkal kapcsolatban. Vagy a testképünkkel kapcsolatban. A külvilág csak a felszínt nézi. A látvány alapján ítél, és az érdemhez semmi köze.

Mindeközben...

Azért az élet megy tovább a vírus mellett is, nyilván. Szóval még az őrület előtt jól bespájzoltam eritritből, mert nevetséges mértékben le volt árazva....szerintem az emberek nem ismerik, és nem veszik elegen, talán ezért. Itt azért még ma is sok ember úgy gondolkodik hogy a cukor az egészségtelen...na de az édesítők!!! Azok maguk a pokol....na mindegy.

Szóval van itthon elég sok, és mitagadás, azért ez időnként tudja bisztergálni a csőröm, pláne hogy alapvetően édesszájú volnék. Szóval nekiálltam a marcipánnak, és tulajdonképpen egész jól sikerült is, annak ellenére, hogy nincsenek márványhengereim, amik között átpasszíroztam volna a masszát. Eritritből főztem szirupot, kis pisztácia aromával, és mandulaliszttel eldolgoztam szépen. Adtam hozzá a szuper ételfestékpasztáimból is...ha már van....

Finom lett!

Nem álltam meg itt, mert imádom a mákot, és a mandulalisztet őrölt mákkal helyettesítettem, és így megalkottam a "mákipánt". Gusztustalanul néz ki, de ez is finom lett! :)

Verus lőtt nekem egy új dinnyét a Lidlben....Ghost melone néven fut, azaz kísértet dinnye....vagy szellem-dinnye. Tényleg elég bizarr a külseje, viszont kifejezetten finom. Mintha a Galia-t és a Piel de sapo dinnyéket keresztezték volna....majd utánanézek, honnan jött...egyszer. :)

Még mindig a vírus

Sokan mondják, a világ már nem lesz soha olyan, amilyen volt a vírus előtt. Ha valamennyire túl is leszünk ezen, mi, akik túléljük, tuti, hogy nem fogunk már ugyanolyan fesztelenül ölelkezni/pusziszkodni másokkal....és talán csak maszkban engednek be bármilyen publikus helyre, nem tudom. Nem tudom, milyen lesz majd beülni egy étterembe, vagy elmenni valami rendezvényre, de szerintem ezt rajtam kívül mások sem tudják.

A sportolást is ugyebár lekorlátozták 2km-re....tehát hiába van jó-idő, maximum itt a kis clooney-körömön tudok biciklizni, ami 5,4 km, és a legtávolabbi pontja 2,1 km-re van a házunktól, tehát éppen hogy beleférek a keretbe....megyek is, amikor tudok....viszont elképesztő, milyen mennyiségű ember mozog ezen a karikán....kutyát sétáltatnak (van hogy négyen is egyszerre egy kutyát), babakocsit tolnak, kocognak, bringáznak, lovagolnak...szóval nagyon kell figyelni. nem lehet ész nélkül tekerni a pedált, oszt száguldozni....kedvencem volt a maszkban kutyát sétáltató pali, aki az úttest egyik szélén, komótosan haladt, kezében a póráz (flexi), aminek a végén a kiskutya vele párhuzamosan, az úttest másik szélén.

Senki nem tud semmit, találgatás megy mindenhol. Nekem elég lesújtó véleményem van az ír politikusokról....meggyőződésem, hogy tesze-tosza töketlen banda, és csak annyit tudnak hogy majmolják a nagytesót, Nagy-Britanniát....pedig ugye 500 évig voltak elnyomva, de valahogy még mindig nem sikerül leakadni róluk....

Ezt a bejegyzést régebben kezdtem el, talán 2 hete, most folytatom...a helyzet annyiban változik, hogy látható/érezhető módon mindenkinek tele van a hócipője ezzel a bezárkózással, az emberek is nehezen viselik, a gazdaság is nehezen viseli, szóval szerintem az lesz a következő lépés, hogy szembe menve minden logikával meg ésszerűséggel, szépen lazítani fognak sorra egymás után az országok, és nagyjából le lesz szarva, ki hogyan fertőződik majd meg.

Mindenki stresszel, és eszik. És főz, és süt. Lehetne sportolni is persze az embereknek, dehát ahhoz nem is tudom, emberfeletti türelem kellene, meg kitartás, ugyebár, namost az sokaknak nincs. Nekem se mindig. Ma sem volt kedvem kimenni biciklizni, meg tegnap sem...de nyilván ha nem esik az eső mennem kell, mert egyrészt addig is legalább nem vagyok a 4 fal között, másrészt meg talán valamivel mérsékelni tudom a feljövő kilók mennyiségét. 

Napi két óra minimum amit magammal szemben elvárok, kardiómozgásból. Ha jó idő van, bicikli itt körben, ha rossz idő, akkor taposás a netflix előtt. Viszont hat emberre kell főzni, és fullos üzemben. Mert amikor még normális életünk volt, a gyerekek sokszor ettek nem itthon, meg nem is ettek, mert el voltak foglalva mással....de azért 3 kamasz+1 felnőtt kettőnk mellé elég zorall tud lenni. De semmi gáz, megoldjuk.

Szetrintem nagyon sok ember, aki küzd a súlyával, most nehéz időszakot él át. Mert egyrészt enni ugye kell, másrészt  rengeteg gond van, sokaknak a munkahelyük térdelt le, másoknak családi helyzetet kell kezelni, gyerekkel kell tanulni, van ahol anyagi gondok vannak....szóval stressz stressz hátán, és sok a stressz-evő. Én magam is olyan vagyok, ha idegbe vagyok (cyla (r) ) akkor a vasszöget is megenném....

Szóval lesz itt még mindenkinek mit helyrehoznia, csak éljük túl, és legyünk túl rajta egyszer....! 

A helyzet fokozódik

A vírus tombol, az egész világ a feje tetejére állt. Lezárások vannak mindenütt, az emberek csak dolgozni és ételt venni mozdulnak ki. Nálunk is tart a karantén, csak V. megy el dolgozni és boltba is csak ő jár. Aggódva figyeljük a híreket, napról napra egyre több a beteg, már több mint egymillió esetet tartanak nyilván világszerte úgy, hogy jelentős mennyiségű megbetegedés lehet, aminek nincs nyoma, mert nem tesztelnek le mindenkit, aki szarul van. Depláne, hogy úgy is lehet valaki pozitív, hogy tünetmentes.

Mivel a vírus ellen nincs vakcina még, és gyógyszer sem...ezért az immunrendszert kell jó karban tartani, és reménykedni abban, hogyha megtalálja az embert ez a kórság, akkor legyen elég erős a szervezet ahhoz, hogy legyőzze. Jelen pillanatban senki nem tud pontos választ adni arra, hogy mitől függ a betegség mértéke....sajnos fiatalok, sőt, gyerekek is haltak már bele úgy, hogy nem volt semmi krónikus betegségük, és 100 évesnél idősebb emberek is gyógyultak már ki belőle, szóval nincs logika benne. Még. Remélhetőleg azért előbb utóbb meg fogják tudni indokolni az okosok, és remélhetőleg egyszer vége lesz ennek, de momentán úgy tűnik, hogy hosszú hónapokig marad a begubózás és a védekezés.

Az emberek rá vannak kényszerítve az otthon maradásra, ami persze lehet jó is, de rossz is. Ha együtt töltik az időt a családtagok, az értelemszerűen pozitív, viszont sokan konkrétan egymás idegeire mennek, mert nem szoktak hozzá a másikhoz 24/7 szinten. Szerencsére nálunk ez nem gond, elég jól bírjuk az összezártságot, sokat játszunk, tanulunk, ökörködünk, zenélünk, és főzünk-sütünk. Rendbe hoztam a bicikliket, így lehet menni körbe-körbe ...2km-es körben lehet csak sportolni...plusz külön mák, hogy vannak itthon elliptikus trénerek, evezőpad, és szobabringa is. Na és fekvenyomópad, meg súlyok....szóval a lehetőség adva van, "mindössze" csak csinálni kell. A család nagy részének ez nem gond, egyedül a legkisebb kölyköt kell nógatni, aki a maga majdnem 14 évével inkább a playstation előtt döglik, mintsem hogy felpattanjon egy gépre... 

Na és mi van a diétával...? Nagyon nehéz kérdés. Azért nehéz, mert enni természetesen kell...és most nincs lehetőség mászkálni és beszerezni a flancos cuccokat, a Lidl-ből kell táplálkozni, mert az van a legközelebb. Nem beszélve arról, hogy a vásárolható termékek is változnak, mikor mi van...Ha éppen kapható tojás, akkor V. bevásárol belőle, mert általában például nincs. Aztán az itthonlét gyakran ihleti az embert főzésre-sütésre...aminek a végén persze nyilván a fogyasztás jön. A lényeg, hogy a témával most is foglalkozni kell, de szerintem most a kulcsfontosságot annak kell kapnia, hogy a testünknek adjuk meg ami kell. A vitaminokat, az energiát,a  folyadékot....a mozgást. Tápláljuk jól, függetlenül a kalóriáktól meg a szénhidrátoktól. 

Éljünk túl, aztán ha elmúlt ez a veszély, akkor lehet megint koplalni, meg ketózni....meg akármit...De most az egészség a legfontosabb, úgy gondolom.

Vírus, karantén, szükségállapot

A Covid-19 megállíthatatlanul gyűrűzik tovább. Kínában már lassan túl vannak rajta, Európa tocsog benne, az USA nagyja még hátravan szerintem, de tulajdonképpen az egész világ szarban van, ez az igazság. Most nem megyek bele abba, hogy ez a vírus mennyire lehet előre megtervezett/mesterségesen kreált...stb...meghogy mit csinál, hogyan rendezi át a társadalmi szerkezetet...hagyjuk, ez a blog végképp nem erről szól. Hanem az életmódról, a fogyásról, a súlytartásról.

Márpedig mivel a legtöbb országban már - ahol meg még nem ott majd - karantént rendeltek el, így nagyon sokan otthon kell hogy maradjanak, ami együtt a felvásárlási lázzal, ami tapasztalható volt az elmúlt hetekben, elég veszélyes kombó. Mert félve az esetleges készlethiánytól az emberek felvásárolták a lisztet, a cukrot, az olajat, a tojást, a száraztésztát, a babkonzervet, a sűrített paradicsomokat, és így tovább. Érthető, pláne aki látott már az életben egy-két dolgot, az szeret biztosra menni. 

Viszont a felhalmozott kaja, és a megnövekedett szabadidő nem a legszerencsésebb összeállítás azoknak, akik a túlsúly ellen harcban élik az életüket. Mert amikor vészhelyzet van, akkor előtör az emberből az elemi ösztön, hogy nehogy kipusztuljak, és enni kell....minél több energia, minél gazdaságosabban...ugyebár. A Föld népesedése hozta el a gabonák korát, a gabonakészítményekkel lehet olcsón jó sok energiát (azaz ételt) adni a testnek, szóval a szükség idején mindenki kenyeret süt, és tésztát eszik....világos, mint a vakablak.

Persze mondhatnám, hogy de ha van idő, akkor lehet edzeni, sportolni, lehet bíbelődni a sok macerás, de egészséges/nem hizlaló ételek elkészítésével. Mondhatnám, és igazam is lenne. De ugye nincs mindenkinek otthon felszerelt tornaterme, kondigépekkel, kardió-gépekkel, súlyzókkal, mindezekhez hellyel....és hát nyilván nem az eritritet, meg a konjac-lisztet és a shiratake-tésztát halmozták fel az emberek.

De akkor lehetne mondani, de ott van a fegyenc-edzés, ott van a helybenfutás, a fekvőtámasz, a guggolás, ott van a sok interneten megmutatott ötletes kreatív torna, amit akár babával/kisgyerekkel/nagyobb gyerekkel lehet együtt csinálni....hogy el lehet menni futni, sétálni, biciklizni.....és hogy lehet enni kevesebbet, meg hát ott vannak azért a gyümölcsök, a zöldségek, a búzakorba, az olcsó ciklamát....

De.

Ez az egész dolog, az egész helyzet nem arról szól (megint nem....sosem) hogy kinek mik a körülményei, mik a lehetőségei, és mire van pénze, helye, alkalma....nem.

Az attitűdről fog ez szólni megint. A hozzáállásról, az akarásról, (vagy a nem-akarásról) Mert ha valakiben ott van a "bugi"...a "csí"...akkor megtalálja a módját, hogy hogy oldja meg. Hogy ne kifogásokat keressen, és ebben a nehéz helyzetben is képes legyen ne azzal levezetni a stresszt, hogy mittudomén pogácsát süt, de mindjárt 4 tepsivel, másodmagára például.

Nem könnyű. Sosem könnyű. De ugye vannak azok a kevesek, akik sikeresek, és akik azért azok, mert megteszik azokat a lépéseket, amit mások nem. Akik a nehéz helyzetben sem vesztik el a fejüket, és előrébb is néznek a közvetlen, orrunk előtt lévő helyzetnél. Egy pillanatig sem állítom azt, hogy ez gyerekjáték. Vagy hogy fáklyásmenet. Vagy hogy leányálom. De aki ebbe benne van, pontosan tudja, hogy sosem volt az.