Élet a fogyás után

Tegnap vásárlás közben megakadt a szemem egy helyi bulvárlap címlapján. Egy nőt ábrázolt, aki a kezében fogta a tekintélyes méretű kötényhasát, ami szinte a térdeit verdeste. Felette fennhangon hirdette a szöveg :

" 75 kg-t fogytam, de..."

Nos...rögtön elöntöttek a gondolatok. Elsőre az, hogy talán nem kéne elriasztani azokat az embereket a fogyástól, akiknek szükségük volna rá, azzal, hogy riogatják őket az ilyen képekkel. Igen, ha egy durván elhízott ember lefogy, akkor marad bőr ami lóg rajta. Csakhogy a bőr maga nem ám olyan vastag....alatta van jókedvvel bőséggel zsírszövet is....zsírsejtek, amiket csak kiüríteni lehet, elpusztítani diétával nem. Lehet sebészeti úton levágni, vagy hallottam már olyat is, hogy ultrahanggal bombázzák szét...tök mindegy. Azok, akik azért mutogatják a fogyásuk utáni kötényüket, hogy azt sugallják, milyen rosszul jártak, azoknak szívem szerint azt mondanám: Fogyj le még egy huszast, és kisebb lesz a kötény. Ennyi.

A másik gondolatom az volt, hogy egy fogyásnál jobban kiderül, hogy bizony a kövér és a kövér között is óriási különbségek lehetnek. Én 190 kiló felett is másztam hegyet, fociztam a srácaimmal, vagy felrohangáltam az emeletre ötpercenként, ha felsírt a kisgyerek. Igen, izzadtam, mint a ló, a focitól 10 perc után lihegtem és meg kellett állnom pihenni, és az emeletre érve szuszogtam, mint a sörösló. De általában presztízskérdést csináltam abból, hogy a kövérségem ne legyen gátja semmilyen családi eseménynek. És most, hogy lefogytam, ugyan van bőr rajtam, ami lóg, de egyrészt nem olyan vészes egyáltalán (csak ruha nélkül látszik igazán), másrészt meg amióta fogyás után elkezdtem futni, biciklizni, hasazni, és súlyzózni, azóta a bőr is kisebb lett. Igaz, ezt mérni nem mérem, de látni látom.

Felteszem, hogy akik egyáltalán nem mozognak, és el vannak hízva, azoknak nyilván más a testszerkezetük, és fogyás után is más képet mutat a tükör. Nagyon fontos, hogy miután az ember megszabadul a túlsúlytól, nem szabad hátradőlni, és vergődni, hogy jaj, a bőröm hogy néz ki, meg milyen ráncos vagyok, úristen. Nem. A fogyás utáni része az új életmódnak a mozgás. Én végig fennhangon hirdettem, hogy úgy fogytam le több mint 100 kilót, hogy egy árva fekvőtámasz nem sok, de annyit sem mozogtam. És ez így igaz. Vallom, hogy egy durván elhízott embernek nem szabad a mozgással akarnia lefogyni. Tönkrevágja az ízületeit, megterheli a szívét, és úgysem tud annyit mozogni, hogy szignifikáns legyen az eredmény. Előbb a testet kell olyan állapotba hozni, olyan BMI tartományba vezetni be, ahol képessé válunk a mozgásra. És amikor ez bekövetkezik, akkor lehet nekimenni ezerrel. 

Az ideális BMI tartományban lévő test már képes a hosszabb lélegzetvételű mozgásokra, amik az ún. anaerob tartományba is benyúlnak, és olyan teljesítményt tudnak nyújtani, amiről elhízottként álmodni sem mer az ember. És létrehozható egy olyan életmód, ami lehetővé teszi azt, hogy ne kelljen odafigyelni az étkezésre úgy, mint fogyásnál kell. Persze az irányelvek megtarthatók, de egy sonkás szendvics az sonkás szendvics a teljes kiőrlésű/barna zsömléből is, és ugyanolyan élményt ad, mint a fehér. De ha valaki napi szinten 2-3 órát eltölt futással, biciklizéssel, aerobikkal, stb...akkor hiszem, hogy nem hízik el (újra).

Cihé

Könnyű azt mondani, hogy hát tessék sültkrumpli helyett almát rágcsálni, csoki helyett meg sárgarépát. Annyiszor fejtegettem itt ki számokban, logikusan, megtámadhatatlan érvekkel, hogy mikor lesz eredményes a fogyás. És az mind úgy is van. A gyomrot, mint testrészünket át lehet verni könnyedén, hiszen teletömjük káposztával, meg uborkával, meg almával-sárgarépával-zellerrel, hogy csak gyorsan mondjak párat az alacsony kalóriás, de elég nagy térfogatú-tömegű ételekből, és máris "tele vagyunk".

Csakhogy él bennünk a lélek.... a cihé vagy mi. A megfoghatatlan, ami vágyakozik. A valami, ami akar....sőt, követel. Követeli a cukrot, az édességet, a hamburgert, a rántott húst, a sorolhatnám mi mindent még. És nem hat rá se logika, se érvrendszer, se a számok. Nem hat rá semmi sem, csak ő van magában, a lélek, a tudat. A cihé. 

Ha jobban megkapargatom, ez mi magunk vagyunk. Hiszen az ÉNtudatról beszélek. Nem vagyok pszichoanalitikus, ezt is leírtam már egy párszor, és nem is szeretnék itt olyan szakmai területre tévedni, ahol  öt perc alatt elvesznék. Egyszerűen csak a józan paraszti ész, az dolgozik bennem. A tudatom én magam vagyok. De akkor várjunk....akkor magammal kell megküzdeni, hiszen az is én vagyok, aki fogyni akar. Meg az is aki a hizlaló kaját akarja. Ez a gigászi küzdelem a két "én" között....azt hiszem, ez a lényeg. 

Azt mondják, a drogról viszonylag könnyebb a fizikai leszokás, de a lelki függőség kiirthatatlanul benne marad minden drogosban, és együtt kell élni vele. És nem hagyni kialudni a tüzet, és tartani élethosszig az erőt, hogy ekllen tudjon állni. Az evésnéál némiképp árnyaltabb a kép, részben mert nem (mindegyik étel) káros, másrészt mert míg drog nélkül van élet, étel nélkül nincs.

Tehát talán elmondhatjuk, hogy minden életmódváltás végül is egy masszív önismereti tréning is egyben, melyben tisztázzuk azt, hogy mit akarunk, mit várunk az élettől, önmagunktól, és megtanulunk olyan tüzet gyújtani, aminek életünk végéig őriznünk kell a lángját.   

Bringás köcsög

Annak idején, kövéren, bedagadva a volán mögé, mindig fújtam a biciklisekre. Mit szambáznak előttem a béna sztreccs cuccokban, meg a hülye fejvédőjükben. Legbelül persze legfőképpen irigység volt a nagy duma mögött. Irigykedtem, hogy azok ott nincsenek elhízva, hogy száguldanak szabadon a szélben, hogy nem kell benzint venni meg kötelezőt fizetni az üzemeléshez, hogy öt perc alatt megjavítja ott az úton, ha valami baja van, és hogy fillérekbe kerül még egy főalkatrész is. És még a tetejébe jól is érzi magát, meg külön sávja van, meg propagandája....meg védi a környezetét....

Húha...ugye milyen sok "negatív" tulajdonság....? Aha. Mindjárt érthetővé válik a lenéző stílus. Félreértés ne essék: azokat az embereket továbbra sem szeretem, akik elvakultan csinálnak valamit, és a vasárnapjukat ahelyett, hogy a családjukkal töltenék, elmennek egy egész hétvégés kerékpártúrára - a sporikkal. Vagy akik többszázezreket költenek saját magukra, miközben otthon a gyerekek csak ünnepnapokon látnak húst közelről. De azokat a családokat, akik X számú gyerekkel elindulnak közös családi kerékpártúrára, vagy csak kirándulni, azokat mindig irigyeltem. Az milyen tök jó lehet....együtt az egész család, mindenki tekeri a biciklijét, viszi a hátizsákját, és élvezi a szabadságot, meg a világot maga körül.

Tegnap elmentünk a fiammal, és vettünk két biciklit. Semmi extra, egyszerű alap terepbiciklik. Dobozban, Tomi itthon kb. 1 óra alatt tökéletesen összerakta őket. Alig vártam, hogy kipróbáljuk, és az első bizonytalan méterek után meg sem álltunk 15km-ig :) Annyira jó volt. Néha, mikor a környék elhagyott útjain száguldottunk, úgy éreztem magam, mintha egy Stephen King-film közepébe csöppentem volna, és én lennék az egyik (piros)converse tornacipős kölyök a bandában. 

Igen, időjárásfüggő....valamennyire. Igen, munkás...úgy értem kell lábmunka ahhoz, hogy valaki többtíz kilométert megtegyen. Viszont cserébe ingyen van az üzemanyag, ráadásul épül is a mozgás által a testünk, és menet közben van idő oldalra nézni, és csodálni a tájat. A futással szemben nekem azért tetszik jobban, mert a futást nem tudom órákig csinálni. Nem megy. Valószínűleg ha rámennék, előbb utóbb sikerülne, de a bicikli sokkal élvezetesebb számomra. Ma hajnalban a 2500 méter futás helyett 13km-t bicikliztem a "kis"fiammal. Baromi jól esett. Érdekes, nem izzadtam le annyira, mint a húsz perc futás után, de az egész testem valahogy sokkal jobban elfáradt. De jól esően. Nagyjából egy órán át tekertünk.

Na jó, egy komoly előnye van a futásnak a biciklivel szemben: nem sajog a hátsóm :-( Gondolom, el kell telnie egy kis időnek, amíg hozzászokik a fenekem a nyereghez, de majd sokat megyek, és akkor hamarabb megszokom. :)

Divat-őrült?

Azt olvastam egy étellel kapcsolatban, hogy "ez nem afféle mostanában divatos egészséges étel". Elgondolkoztatott. Divat lenne az egészség...?? Meg az egészséges életmód, az ideális testsúly, a megfelelő mennyiségű mozgás...? Divat...? Hmmm...

Szerintem nem. Illetve talán annyiban igen, ha irányzatként nézzük. Bár akkor sem, hiszen az ember, ahogy fejlődik, és egyre okosabb lesz (??) úgy halad előre. Úgy lesz például egyre magasabb a várható életkor, úgy lesznek kevésbé gyakoriak ill. gyógyíthatók bizonyos betegségek. Ez mindenképpen egy folyamatosan előrehaladó dolog, még ha változó is az intenzitása. Viszont a divat az hullámzik. Jön-megy. Majd visszajön megint. És a divat az olyan valami, ami elsősorban szubjektív alapon működik. Szerintem. Az egészséges életmód az tényeken alapul, meg tudományos eredményeken. És semmiképpen sem szubjektív. Senki sem vitatja, hogy a nyers zöldség egészségesebb hatással van a testünkre, mint a finomított cukor például. Ez nem az a kategória, hogy Mariska szép kislány. Nekem tetszik, neked nem. Ennyi.

Én úgy vélem, súlyos hiba divatos hóbortként tekinteni valakinek az egészéges(ebb) életmód elérésére irányuló törekvéseit. Vannak olyan tények, amik megtámadhatatlanok, és ennek semmi köze a divathoz. Én így látom.

Kétely

Egy ismerősöm mesélte, hogy hazalátogatott nemrég a szüleihez, és valahogy szóba kerültem én, ill. a fogyásom története. A blogomat is megmutatta az otthoniaknak az illető, akik fölényesen nevetve közölték az ismerősömmel, hogy nehogymá' elhiggye, ilyen nincs....Pfff. Az ismerősöm bizonygatta, hogy dee, van, személyesen ismeri az illetőt, és tényleg...de hiába törte magát.

Hát, mit is mondhatnék...én ezt a blogot azért kezdtem el vezetni, hogy belekiabáljam a világba, hogy hahó emberek...! Meg lehet csinálni! Nem kell hozzá gyomorgyűrű, nem kell hozzá csodakapszula, nem kellenek hozzá milliók. Itt vagyok én, az élő példa, a közel két mázsámmal, amennyi voltam. Képes voltam lefogyni úgy, hogy nem vonultam kolostorba, nem szedtem gyógyszert, még csak orvos sem látott egyszer sem.

Tudom én, hogy aki ide keveredik, az sokszor azért kerül el jó nagy virtuális ívben, mert nem tetszik neki az, amit lát. Mert mindig az a vége a sok okoskodásnak meg következtetésnek, hogy mese nincs, szembe kell nézni önmagunkkal. Az életmódunkkal, az étkezési szokásainkkal, a mozgási szokásainkkal. A megevett kalóriákkal. És igen, tudomásul kell venni, hogy nincs kompromisszum. Nincs olyan kenyér, vagy csoki, vagy chips, ami nem hizlal. Tökmindegy, mennyibe kerül. Egyszerűen vannak ételek, amiktől az ember elhízik, hacsak nem sportol. Ezekben a dolgokban nincs semmi új. Az újdonság sokaknak pont a hozzáállás megváltoztatása lenne. Sok-sok ember küzd a kilókkal, vergődik az egyik méregdrága "szuper fogyasztó light" terméktől a másik "csoda rezegtető-ultrahangos-szuperszónikus fogyasztógépen" át a harmadik "legújabb szuper diétáig". Holott a kulcs kizárólag saját magában van, és "mindössze" a saját határainkon kell túllépni.

Nyilván sokkal könnyebb legyinteni az egészre, és kamuként tekinteni azokra az esetekre, amilyenek az enyémhez hasonlók. Könnyebb elbújni a kifogások közé, és sokkal könnyebb együttérzést kelteni másokban, a visszatartott levegő-típusú diétákkal, az éhezéssel, és sokkal könnyebb széttárni a kezünket, hogy hát kérem rajtam már csak a gyomorgyűrű segíteni, de arra nincs pénzem. Könnyebb elfordítani a fejünket a megoldástól, mint magunkba nézni őszintén, és elismerni, hogy valamit szarul csinálunk.

Nem fényezem én magam, hiszen ugyan milyen alapom lenne rá? Közel húsz évig voltam súlyosan elhízva. Küzdöttem, szenvedtem, és csípőből indított kifogásokra építettem fel a bombabiztos elméletemet arról, miért vagyok kövér. Sokszor és sokféleképp írtam én már erről. Szóval nem én vagyok az, aki oszthatja az észt. Én inkább az volnék, akinek a kárán az okos tanul....ha tényleg okos. 

Nem vagyok kamucsávó. Igazi élő pali vagyok, (Ugye csibe? :-))aki tényleg közel két mázsáról fogyott le, és aki tényleg nem vett igénybe semmilyen segédeszközt. A blogom teljesen őszinte. Családos apuka vagyok, egy csomó kölyökkel, akik előtt a szemem kisülne, ha publikusan vetítenék valami kamu, hazug világképet.

Vargabetű

Hát elment Vizicsibe. nemrég értünk vissza a repülőtérről, és már le is szállt a gépe Budapesten. Nagyon örülök, hogy itt volt, több dolog miatt is. Először is azért, mert megmutatta azt, hogy létezik igenis olyan, hogy a virtuális ismeretség utáni "IRL" vagy "3D-s", vagyis igazi, élő kapcsolatfelvétel nem okoz csalódást, hanem az ember nemcsakhogy azt kapja, amit vár, hanem sőt. A látogatásának köszönhetően most kicsit elkanyarodok a diéta témáról, és kicsit személyesebb bejegyzést írok... 

Meg kell mondjam, hogy mindkettőnk részéről bátorság volt ezt a dolgot nyélbe ütni, hiszen gondoljunk csak bele: sosem találkoztunk, sosem beszéltünk, nem ismertük a másikat. Mindössze emailek és blogbejegyzések voltak, semmi más. Közös ismerősünk sincs, egy sem. Bár nagyon közel laktunk egymáshoz, amikor még Mo.-n éltünk, de akkor sem. Tehát nem volt senki, akinek a segítségével leinformálhattuk volna a másikat. Mindössze csak a virtuális része volt, semmi más. Azért a mai világban előfordulnak cifra dolgok, ezt mindannyian tudjuk. Szóval azt hiszem, jogos egymás vállveregetése, hogy bevállalósan, "tökösen" mentünk neki a dolognak. Hiszen 2500 km az nem az a kategória, hogyha gond van, beülök a kocsimba, és hazamegyek...ugye.

Szóval a nagy bevállalásnak meglettek az eredményei. Rengeteget dumáltunk, röhögtünk, baromkodtunk együtt. Cukkoltuk, ugrattuk, húztuk a másikat, ez is része volt. Finomakat ettünk, és jókat főztünk. Együtt is, külön-külön is. Egymásnak is, magunknak is, a gyerekeknek is. Sokat mentünk, sokat láttunk. Volt óceánban tapicskolás, volt sziklamászás, volt parki futás hajnalban, volt autózás a napsütötte tejködben, volt kávézás a kertben verőfényes napsütésben, volt shoppingolás, és volt mocsárszindróma :) Szerintem így utólag visszagondolva nem volt olyan este, hogy ne ittunk volna valami alkoholt :) Egy korty Tokajit, vagy Mavro Daphnét, Dió lelkét, Whiskey-t, vagy ha fél decinél nagyobb mennyiség került szóba, akkor jöhettek a light koktélok: gintonic nullkalóris slimline tonikkal vagy Captain Morgan nullkalóriás gyömbérrel. Hiába van nyár, hűen az ír időjáráshoz esténként kandallótűznél beszélgettünk, vagy moziztunk.

Nekem olyan volt, mint egy nyaralás. Egy rövid, tömör, élményekkel teli, értékes nyaralás, amire mindig emlékezni fogok. Remélem, még sokszor megismételjük!

Egy blogbarátság megtestesülése

Ötödik napja van itt Vizicsibe, és azt hiszem, kijelenthetem, hogy nagyszerűen érezzük magunkat. Ebbe a pár napba igyekszünk minél több érdekességet belevinni, és köszönhetően a változó időjárásnak, kiélhetjük a kreatív énünket is, hiszen egyszerre több tervet kell fejben tartani, amit az aktuális időjáráshoz igazíthatunk. Mindezen túl természetesen voltak olyan helyek, amiket egyszerűen látni kell, függetlenül attól, hogy milyenek a körülmények. Volt, hogy metsző, hideg szél jutott nekünk, de volt, hogy gyönyörű, szikrázó napsütés. VCS minden alkalommal kijön velem hajnalban futni a parkba, így együtt csodálhatjuk a tó gőzölgő víztükrét, én pedig megtanultam, hogy az a jellegtelen vízimadár, ami se nem kacsa, se nem hattyú (ezt a kettőt ugyanis meg tudom különböztetni egymástól...), az szárcsa :)

Diéta: Nagy örömömre szolgált, hogy bemutathattam Neki az itt kapható alacsony kalóriás termékeket, amiket volt szerencsém letesztelni az elmúlt években alaposan. Extra öröm, hogy a passio-gyümölcsös és a fügés joghurtot nem kell most kidobnom, ugyanis ezeket nem szeretem azokból, amiket venni szoktam. Sokféle íz van ezekben a csomagokban, és mindegyiket szeretem többé vagy kevésbé, de a passio-gyümölcsöset és a fügéset nem. Vizicsibe viszont igen, úgyhogy tökéletesen kiegészítjük egymást ebben :)

Alapvetően az egészséges és kalóriaszegény ételeket preferáljuk, gyümölcsök, light jogurtok, light sajtok....A kedvenc salátámat is megcsináltuk: jégsaláta, koktél paradicsom, ramiro paprika, kígyóuborka, lilahagyma, fetasajt, és csirkemellcsíkok, zsírmentesen lepirítva-megsütve. "Lighter-than-light" mayo is mehet rá öntetnek, hiszen tíz dekányi mindössze 67 kalória belőle :)

Az élet bár nem mindig, de néha azért habostorta....úgy értem, vannak a hétköznapok, amikor az ember éli az életét, harcol a céljaiért, megvalósítja az álmait, megküzd a démonaival....De vannak ünnepek is, amikor lazítani kell, és élvezni az életet, elvégre azért foglalkozunk annyit az életminőség javításával, hogy legyen minél több alkalmunk érezni az élet ízét. És vannak olyan ki tudja mikor (talán soha) visszatérő alkalmak, amiket meg kell ragadni. Ide tartozott a hétvégén az Inch Beach partján elfogyasztott 'echte' ír cheese cake is, amit egy hamisítatlan ír kávé mellett tettünk magunkévá.