Nem csoda

Néha látom itt-ott a neten azt a mémet, amin egymás mellett a régmúlt és a mai helyzet van a mobiltelefonálás és a dohányzás párosításával. régen a 2032-es nokia és a Malbi...ma meg az ájfón meg a sodrott spangli. Sosem dohányoztam rendszeresen, kamaszkoromban próbáltam rászokni, mert azt hittem milyen menő, de szerencsére nem sikerült. De a mondanivalóval nagyon egyet értek. A mai világban egyre inkább átveszik az uralmat a kütyük, és a hozzájuk járó szolgáltatások. Egy háztartási költségvetésben ma már szinte több olyan tétel foglalja le a pénzt, ami effektíve semmi kézzelfoghatót nem takar, hanem szolgáltatást, ami általában nemcsak pénzünket, de az időnket is elveszi. Internet, spotify, netflix, playstation....és sorolhatnám tovább.

Nyilván a fogyasztást megcélzó okos marketing propaganda ezerrel hajtja a kereket, amíg lehet, és az emberek boldogan megveszik a túlárazott, cukorral teli kekszet, mert az gluténmentes például. Tehát az nekünk jó. Évről évre kötelező frissíteni az operációs rendszereket, mert ha nem, akkor nem fog működni rendesen a telefon vagy a laptop...viszont minden egyes újabb rendszer nagyobb hardver-követelményeket támaszt, így tehát időnként kötelező lecserélni újra a kütyüt, mert már nem elég gyors vagy nem elég erős. Közben tonnaszám keletkezik a sok elektromos hulladék. (Autókról nem is beszélve, amiből szintén 3 évente újba kell beleülni, mert az a trendi meg a menő, miközben a használt autók ezerszer gazdaságosabban üzemeltethetők lennének, ha foglalkoznának velük)

Arra bátorítanak, hogy ne vásároljunk műanyag zacskóban, és alaposan mossuk ki az üvegeket, mielőtt szelektíven tárolva a kukába tesszük....miközben a nagy moguloknak eszük ágában nincs lemondani a nagy profitról, és mondjuk visszaváltható palackokba tenni az üdítőt. Mindig minket, a kisembereket ösztökélnek, minket tesznek felelőssé, mitőlünk várnak áldozatokat, miközben azok, akik valóban tehetnének valamit, szarnak mindenre, és csak a profitot kergetik. Ráadásul sokszor értelmetlenül, hiszen van bőven pénz már így is....de ugyebár egy nagy cégnek évről évre több hasznot kell termelnie, bármi áron....

Egy ilyen világban nem csoda, ha valaki küzd a túlsúlyával, és nehéz megvalósítania az egészségesebb életmódot. Az orrunk alá van dörgölve minden percben egy csomó olyan dolog, ami eltereli a figyelmünket, és megnehezíti a dolgunkat. Elvakítanak a fények, megyünk, amerre terelnek minket. Tudom, sokszor írok erről, de talán azért, mert sokat is foglalkoztat. Sokszor dühít, hogy százszor előbb kapok gluténmentes akármit, mint mondjuk cukormentes vagy csökkentett kalóriatartalmú terméket. Pedig úgy gondolom, ezerszer több kövér van, mint cöliákiás.  Dühít, hogy a cukorlobbi eredményesen szajkózza, hogy a sok mesterséges édesítő rákot meg egyéb szörnyűségeket okoz....és arra ösztönöznek, hogy vegyél inkább nádcukrot, meg kókuszcukrot, vagy nyírfacukrot. 

Általában két dologból szokott nem elég a rendelkezésre állni: pénz és idő. Az emberek nagy többsége ennek a két tényezőnek a kergetésével múlatja el az életét, és a nagy rohanásban általában pont azokra a dolgokra nem jut elég idő, amire igazán kéne. Például a saját egészségünkre, az életmódunkra.

Mert megtehetem

Érdekes dolgot mondtak nekem. A téma a rendszeres mozgás volt, az optimális testsúly megszerzése/elérése okán. Azt találtam mondani az illetőnek, hogy én általában a délelőtt folyamán 2-3 órát edzek. A reakció:

 " Mert megteheted".

Hát igen. Jó kérdés, hogy ki mit tehet meg és mit nem. Akinek például nincs lába, az nem tud járni. Aki például halálos beteg, az nem tud életben maradni. Mert a szabad akarat kevés nekik. El nem tudom képzelni, milyen lehet, ha az élet efféle korlátok közé szorít valakit. Hovatovább vannak, akik lesérülten, lebénultan, hiányzó vagy nem működő végtagokkal is képesek nem feladni, és akár sportolni, edzeni keményen. Ők igazi hősök, nem is vitás.

Aki ezt mondta nekem, nos, ő szerencsére egészséges, és nincsenek korlátai. Szóval a szabad akarat szabhat gátat csak neki, mint nagyon sok más embernek is, köztük például magamnak. Hogy ki mit tehet meg és mit nem, ezekben az esetekben csak és kizárólag az emberen magán múlik. Nem a körülményeken. Én ebben hiszek.

Persze értem én, hogyne érteném, én magam is kifogásokat kerestem és találtam is hosszú éveken át, pedig láttam, tudtam, éreztem, hogy nem oké a súlyom, nem oké az életmódom, ezért nem oké valahogy a kerek egész sem. Nem ismertem senkit, aki megjárta volna azt az utat, amit én szerettem volna megjárni. Ma már más a helyzet....de akkor és ott elég hihető volt, hogy nincs mit tenni, ez van. Egyfelől a gének, az alkat, másfelől a speciális körülményeim, amik ugyebár megkötötték a kezem.....

De valójában ez bullshit. Nincsenek speciális körülmények...a legtöbb embernek ilyen nincs, csak lustaság van, kényelem, tudatlanság, gyengeség, és gyávaság. Na, ezek vannak....nem körülmények. 

Hozzá kell tennem, én úgy fogytam le 117 kilót, hogy egy percet nem sportoltam, nem mozogtam. egyszerűen csak nemet mondtam az ételre....ezt ugye mindenki megteheti, aki képes szabad akarattal meghozni egy döntést.

 Persze mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje az életét, ahogy akarja, és ahogy boldog. És oda és úgy szúrjon, ahogy kedve tartja...ez is a szabad akarat része. Ahogyan az is, hogy kit tekint az ember barátjának.

Jubileum

Ebben az évben jubilálok.
 10 év telt el azóta, hogy elindítottam az életmódváltást. 10 évvel ezelőtt telt be a pohár. Tulajdonképpen minden évben újabb és újabb kis morzsák épülnek fel a világnézetemre....arra, hogy mit gondolok erről, hogyan látom az egész képet. Nem valami szívderítő sajnos. Úgy látom, hogy szinte mindenki, aki valaha lefogyott, valamennyire visszahízik. A kulcsszó itt a valamennyire. Mert ugye nem mindegy, milyen számokról beszélünk. Mindig a számok győznek, ez is egy olyan dolog, amit évek alatt sem tudtam megcáfolni. Mindig ott van a lényeg, hogy milyen mértékben van valami. Állítom, hogy a kudarc mögött az aránytalanság és a félelem áll az esetek 90%-ában. Minimum.

Aránytalanság alatt azt értem, hogy az emberek - mi - nem szeretjük kiszámolni, mi mennyi. Futunk egy kört a ház körül, és jöhet a pizza meg a csoki, mert hát megdolgoztunk érte. Csinálunk pár hasprést, megemelünk néhány súlyzót, és rögtön úgy gondolunk magunkra, hogy mi kérem, mindent megtettünk. És tényleg, van, hogy sokat megteszünk, csak nem nézzük meg soha a számokat...a tudományt, ami az egész mögött van. Volt, hogy a gyerekeimnek úgy demonstráltam az arányokat, hogy azt mondtam nekik, ha enni akarnak egy extra szelet csokit, semmi gond, de előbb dolgozzák le azt a kalóriamennyiséget valamelyik gépen. Mert úgy elég plasztikus lesz, hogy mondjuk fél órát kell izzadni az elliptikus tréneren azért a fél percnyi élvezetért, hogy megeszek egy Snickerst....mondjuk.

A félelem meg ott játszik be, hogy sokan félünk szembenézni az életünkkel, félünk egyenleget vonni. Félünk beismerni a káoszt, amiben vagyunk. Nem túl széles az ösvény a káosz, és az autista-szerű, rexiákkal övezett megszállottság között. Van ösvény, de mondom, nem széles, és elég nehéz megtalálni is. És az első lépéseket sosem másnak kell helyettünk meglépni.

Node hogy a jubileumomról is írjak: Szépen kirajzolódik az a fajta hullámszerű tendencia, ahogyan élem az életem. Az év túlnyomó részében visszafogom a fogyasztásom, mind mennyiségben, mind ételfajtákban, és mellette folyamatosan edzek, átlagosan napi 2 órát. A különleges alkalmakkor viszont elengedem magam, és élvezem az életet úgy, ahogy van. Nyaralások, ünnepek, Karácsony....szülinapok, évfordulók, satöbbi. Tény, hogy vigyázni kell, mert ha ezekből az alkalmakból sok van, akkor változtatni kell a stratégián: vagy olyankor is tartani kell a diétát, vagy le kell korlátozni a kilengésekkel járó alkalmakat.

Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem érezném magam kicsit jobban mondjuk egy 10-15 kilóval kevesebbel.....de tudomásul kell(ett) vennem, hogy ez vagyok én. Nem műttettem le magamról a megmaradt cuccokat, tehát eleve 10-12 kilónyi olyan extra súlyt cipelek, amitől semmilyen diéta nem képes megszabadítani. Továbbá van az embernek egy alkata is, ha tetszik, ha nem, a genetikát nem lehet megkerülni. Nyilván az anyagcserénkre vonatkozóan is megvan a genetikai kód ugyanúgy, mint a szemünk színére, a hajunk színére, a lábunk méretére, vagy a betegségekre való hajlamokra.. Miért pont az alkat/testtömeg lenne a kivétel, nem? De.

Aztán ugye...igaz, ez sem tetszik, de....öregszünk is, ami több dolgot is magával hoz: például az anyagcsere is lassul. Aztán az öregedéssel együtt jár, hogy a testünk is egyre kevésbé lesz vonzó, és tulajdonképpen egyre inkább háttérbe szorul a kinézet, és előtérbe jön az egészség, és az élet élvezete. Ahogy öregszik az ember, egyre jobban látja, hogy bizony egyre kevesebb van hátra, és hirtelen elkezd sokat érni az idő. Elkezd számítani, hogy hogyan töltöm el az időt. És egyre többször gondolkodik el az ember arról, hogy vajon van-e értelme megtagadni magamtól azt az örömöt, ami adott esetben  egy étel elfogyasztása adhat.

Az elmúlt tíz év távlatában mostanában talán a legnehezebb az, hogy mentálisan az ember követni tudja a szándékot. Hogy ne csússzunk le az ösvényről abba az irányba, ahol egy fantomkép után loholunk, és azt hisszük, hogy extra ön-sanyargatással, koplalással, szenvedéssel majd megint 20 évesek lehetünk. Fel kell ismerni, hogy hol járunk. Tudnunk kell, hanyas a kabát :)

Persze nem akarok én skatulyákat alkotni, és mindenféle ösvényről írni....hiszen akkor vagy az úton járunk, vagy nem. És ki vagyok én, hogy felosszam az életet ösvényekre....? Mindig úgy gondoltam, hogy minden ember egy külön univerzum, mindeninek megvan a saját kis élete, benne a saját démonaival, a saját kis motivációival, a saját félelmeivel, sikereivel és kudarcaival. A mai világban az idő a nagy ellenség....hajlamos az ember nem észrevenni, hogy minden külső inger a rohanásra sarkall, a fogyasztásra....és sokszor már csak az a lényeg, hogy hányan követnek az instán, meg mennyire tudok tökéletes en hamis képet mutatni magamról meg az életemről.

Jó, tudom...ez is közhely már....meg persze korfüggő is, a fiataloknak mindig megvan a maguk platformja, csak régen a grund volt, aztán a facebook, majd az insta....most meg ki tudja, talán a snapchat vagy a tik-tok....ezek az appok jönnek-mennek évenként, nem lehet követni őket. Én mindig megmagyarázom, hogy nem azért utálom ezeket a közösségi oldalakat, mert öreg vagyok és eljárt felettem az idő...hanem mert elidegeníti egymástól az embereket. Mert családokat látok nem kommunikálni egymással, hanem elmerülni a kütyükben, és ez nekem nem szimpi.

Elkanyarodtam a jubileumomról....szóval a lényeg: tizedik éve nyomom, és tulajdonképpen nagyon örülök annak, hogy sikerül a felállított korlátok között maradnom, remélem ez a jövőben is menni fog! 

Prioritás

Sokan nem merik bevallani önmaguknak sem, hogy mi hajtja őket. Mi motivál, mit miért teszünk, vállalunk be, mi az amiért képesek vagyunk megtenni olyan dolgokat, amik nehézséget/kényelmetlenséget/kellemetlenséget stb. okoznak. Mert van egy sorrend a fejünkben, és az határozza meg ezeket a dolgokat. Valamit előrébb helyezünk valami másnál.

Meggyőződésem az is, hogy ez nem mindig tudatos, simán el tudom képzelni, hogy az embereknek a nagy rohanásban mg arra sincs idejük, hogy önmagukba nézve megkeressék/feltárják ezeket a rejtett motivációs egységeket. Jelentkezhet hangulatokban, érzésekben, megfoghatatlan sejtésekben, de ahhoz, hogy az ember el tudjon mélyülni benne, és kiderítse, mik is azok valójában, ahhoz idő kell meg nyugalom. Meg tisztánlátás, meg szándék persze. Nyilván.

Az én személyes véleményem az, hogy óriási hiba másoknak, vagy általunk másoknak tulajdonított, el- vagy beképzelt elvárásoknak akarni megfelelni. egyszerűbben fogalmazva az élet sokszor mutatja azt, hogy valaki - egy másik ember, csoport, társadalmi réteg, stb. - miatt szenved, holott az adott személy/csoport/réteg...nagy ívben és vastagon nem mutat érdeklődést egyáltalán.

Én azt gondolom, hogy legfőképpen saját magunknak kell megfelelni, és persze a számoknak, mert ha a számok azt mondják, hogy egészségügyi kockázat van, akkor azt nyilván komolyan kell venni. De ugyebár igen sok embert nem az egészségügyi kockázattól való félelem sarkall, hanem az, hogy beleférjen abba a bizonyos ruhába, vagy hogy úgy nézzen rá az a bizonyos valaki, vagy hogy azt a képet mutassa a tükör, ha belenéz. 

Egy életünk van, és élvezni kell. Pontosabban nem kell, de érdemes. Mert úgyis meghalunk egyszer, ez elkerülhetetlen....de lehetőleg minél később következzen be, és az addig vezető út legyen minél élvezetesebb! :)

Mert hátul nincs szemem....

Valamelyik nap így szobabringázás közben visszaolvasgattam a Karácsony előtti posztjaimat....csak úgy "magamnak"....és talán...mondom talán... látok valamiféle mintát végre kirajzolódni a kis életemben :)....mármint az evés-edzés-testsúly viszonylatban. Most lesz tizedik éve, hogy benne vagyok ebben a dologban, úgyhogy Januárban jubilálok....

Mindig arra vágytam, és erről írtam is sokszor a blogban is, hogy legyen egy olyan életem, hogy nem kell mindig számolni, mérni, figyelni, arra, hogy miből, mennyit, miért eszek...kicsit olyan ez, mintha valaki nem tudna végigmenni egy utcán úgy, hogy ne fordulna minduntalan a háta mögé, figyelve, nem követi-e valaki. Namost ez eddig sosem sikerült, és talán most sem fog...nem tudom.

Viszont az egész folyamatnak lett egy valamiféle lüktető, már-már lélegző rendszere, a maga ingadozásaival, a maga kudarcaival és a maga sikereivel. Lehet, hogy egyszerűbb megszokni, hogy mindig hátrafordulok, minthogy elérni, hogy ne kelljen? Végülis ha megállok, és nem megyek előre, akkor nem kell hátranézni sem. Tehát ha beállok egy örök diétába, és egy életre búcsút mondok minden ártalmas ételnek, és egy életre berendezkedem a mindennapi edzésre-kardióra....nos, akkor nem kell figyelni.

Ha a hűtőmben kizárólag zellerszár, uborka, saláta, paprika, paradicsom, kelbimbó, karalábé, meg sovány csirkemell lenne...semmi más, akkor nyilván bármikor belenyúlhatok, és degeszre zabálhatom magam, juhéj...Csakhogy kicsit sem ez, amire vágyok, és gondolom, vagyunk így ezzel néhányan. Mert ez ugyanolyan rendellenesség (ironikus, hogy pont a szigorú rendre írom, hogy rendellenes lol), ugyanolyan rexia lenne. Vannak olyanok, akik mániákusan, sosem kizökkenve ragaszkodnak mindahhoz, amiről úgy vélik, hogy egészséges és jót tesz nekik. De én valahogy nem ebben hiszek. 

Hanem abban, hogy az élet tele van mindennel, amit érezni, élni, élvezni kell....szóval asszem jól van ez így, hogy hullámzik a dolog. Nyilván nem mindegy, hogy a görbe minimum és maximumértéke mennyi....ez az a pont, ahol meg kell húzni a határt. Nálam ezeknek a pontoknak a pozíciói lettek valahogy önkéntelenül rendszerbe állítva, ha az elmúlt éveket nézem. Karácsony, hétköznapok, nyaralás, hétköznapok....utazás....hétköznapok.....fel és le.

Úgyhogy ez végülis jó...hiszen csak elérem lassan, hogy nem kell hátranézegetni, mert mindig ugyanazok és ugyanúgy "jönnek utánam"....szóval tudom akkor is mi újság, ha nem nézek hátra :)

"sovány" ételek

Fejlődik a 'food industry'....igaz, nem minidg olyan irányba megy, ahogyan én szeretném...de tény, hogy már itt is lehet kapni eritritet, meg hozzáadott cukor nélküli kecsöpöt például...tehát egyre több olyan termékkel találkozom, amihez nincs hozzáadva cukor. Tény az is, hogy az emberek jó része errefelé még mindig azt gondolja hogy hát a cukor az tényleg nem jóó, de ha van valami, ami rosszabb a cukornál is, az az édesítő...az ugyanis maga az ördög....

Én nem így gondolom, eléggé beleástam magam a cukorhelyettesítők világába, megvan a magam véleméne a cukorlobby-ról, a politikáról, és legfőképpen az üzletről, ami húzódik mögötte.

De annak idején nagy pofáraesésem volt, amikor rádöbbentem, hogy a hozzáadott cukor nélkül felirat a legtöbb esetben maltitolt, vagy maltit-ot, vagy maltodextrint takar, ami ugyebár egy cukoralkohol, de szemben az eritrittel, ennek nem 0 a kalória és a CH értéke, hanem sokkal több. Én akkor le is álltam az ilyen dolgok fogyasztásáról, mert azt olvastam, a maltit bizonyos szempont szerint rosszabb a cukornál is, mert sokkal könnyebben szívódik fel. Legfeljebb edzés után van értelme, az anabolikus ablak idején, ha pont az a cél, hogy gyorsan felszívódó szénhidrátot juttassunk be.

És tádámm....eljött az ideje annak, hogy megjelentek a nullakalóriás szószok, kenőcsök, krémek, öntetek.....ugye a walden farm "szuper" nullakalóriás krémébe már belefutottam, ami a kukában végezte, mert kábé savanyított gépzsír állaga, szaga és íze volt....de ez egy amerikai cég, és elég nehéz volt hozzájutni a termékeihez....

Mostanság viszont nagyon nyomul a neten egy angol cég, és rettentő módon hirdeti a nullakalóriás, és csökkentett kalóriás cuccait. Igenám, de amint megkapargatom a termékeiket, rögtön kiderül, hogy a nutella-utánzatú krémükben az édességet a maltitol okozza, aminek 100 grammjában 210-240 kalória van...és én baromira nem értem, miért nem például eritrittel csinálják, hiszen abban nulla. Hát, az instagramon megkérdeztem őket....azt a választ kaptam, hogy hát mert az eritrit laxatív hatású...tehát hashajtó....

A fura a dologban az, hogy nekem az eddigi olvasottakból/tapasztalatokból az jött le, hogy a cukoralkoholok közül a xyllit az, ami hajt, mert a bélflóra összetételét megváltoztatja. Állítólag az eritrit is...de nem nagyon elérhetők ezzel kapcsolatban publikus információk. Maradt tehát a kísérletezés. Nálam a xilit hamar tiltólistás lett, mert tényleg hajt, nem kicsit. A poén, hogy egyszer kipróbáltam, hogy megettem egy tábla csokit, amiben cukor helyett maltitol volt, és az is hajtott, elég durván. Ezzel szemben az eritrit miatt soha nem volt semmilyen panaszom.

És ezek után pont azt a választ kaptam, hogy azért nem eritrit, mert az hajt. Pont az, aminek nulla kalóriája van, nem 200 feletti, mint a xilitnek vagy a maltitnak....azért ez elgondolkodtató....engem mindenesetre dühít, hogy úgy reklámozzák magukat, hogy bűntudat nélküli kényeztetés, meg segít a súlyvesztésben, és miegymás....ja, és hát nincs benne cukor!....de ilyen alapon besétálok a lidlbe, és veszek proteinellát, ami egy szuper svéd cucc, és abban sincs cukor, helyette ugyanmaltitol van abban is, de legalább a marketingje korrektebb, mert a megnövelt proteinre utal, és nem úgy próbálja eladni magát, hogy a nutella fogyós változata....a cég weboldalán érdekes módon csak az eritrittel készült termékek tápérték adatai vannak egyértelműen feltüntetve, a maltitolos cuccoknál már "adag"-ról van szó, de azt nem írják le, mennyi gramm is egy "adag"....

Tanulság: ne dőljünk be a marketingnek! :)

ui: amúgy a hivatalos adatok szerint a maltitolból napi 40 gramm szorulást, napi 90 gramm felett pedig erős hashajtást okoz. Ugyanezen forrás szerint az eritrit nem okoz ilyen problémát, ha mégis, akkor kizárólag ha 8g/ttkg feletti mennyiséget fogyasztunk egyszerre, azaz egy 80 kilós embernél ez 64 grammot jelent. 

Én nem látok akkora külömbséget a laxatív hatásnál, mint amekkora különbség a kalóriáknál van (240%)....ennyike. 

Helyzetjelentés

Mostanában sűrűbb az élet nem tudok olyan sokszor itt jelen lenni, de azért idebiggyesztek pár sort, hogy legyen nyoma annak, hogy a blog még él :)

Menetközben elmúltam 46 évesnek lenni....de a kor csak egy szám, ahogy szokták mondani, egyáltalán nem érzem magam öregnek....fáradtnak talán.... néha. Sajnos az ízületeim felett azért nem múlik el nyomtalanul az idő, de igyekszem a körülvevő izmokat életben tartani, hogy minél inkább le/átvegyék a terhelést. Ez olyasmi, amivel együtt kell élni, hiszen a hosszú évek alatti brutál túlsúlynak megvannak a következményei.

A ketót abbahagytam, de az időszakos étkezés és a kalóriadeficit még megvan, naponta bringázom és intervallum taposok 40-40 percet, és súlyzós edzést is beszorítok, ha nagyon rohanós a napom, akkor egy fél órát, ha nem, akkor egy egészet.

A taposógépem nyilván a végét járja, szörnyű hangja van már...itt-ott szétesett-eltört....de eddig még meg tudtam javítani. Remélem még húzza egy darabig. Hiába, azért a gyártók nyilván nem a napi többórás használatra tervezték ezeket....azok a többezer eurós ipari cuccok. De én inkább évente-kétévente veszek egy párszázeurósat....így azért könnyebb, bár tény, hogy kényelmesebb lenne egy komolyabba beruházni, ami esetleg 5-10 évig is bírná....bár lehet, hogy olyan nincs is :):)

Viszont a szobabicikli az egyenlőre elpusztíthatatlnannak tűnik....az előző a szokásos másfél év után bekrepált, de ez már a harmadik éve bírja :)....végtére is ezek fogyóeszközök, természetes hogy néha cserélni kell, mert elmúlnak.

Közeleg az évvége, ha a boltok kínálatából indulnék ki, akkor kábé október közepétől már fürödnénk a szénhidrátban, hogy január első két hetében egy szabad szemmel is jól látható összeget költsünk kötelező jelleggel fitneszcuccokra....de Január közepétől már úgyis valentinnapi lázban ég mindenki, és újabb cukorsokk köszön ránk a polcokról. Márciustól meg már a Húsvéti eszem-iszom-őrület....

Szóval nem szabad bedőlni a marketingnek :) Mindent csak a maga idején!