Kerékvágás, lencsefasírt

Sokadszor utazzuk át a fél Európát a nyaralásunk során, és én mindig nézem, hol mit, mennyiért lehet kapni. Nagyon dicséretes, hogy az ír piac is képes a megújulásra, hiszen már itt is lehet kapni eritritet például....de azért még nagyon messze vagyunk akár Magyarországtól is e tekintetben. CH csökkentett liszt például egyáltalán nincs. Továbbra is tarol a gluténmentes hiszti, tele vannak az üzletek polcai gluténmentes mindenekkel. De például a xantan gumit beszüntették, pedig kiváló természetes adalék volt....mindegy.

Gondolom a rohanó világ miatt lehet az is, hogy méregdrágán kaphatóak -és nyilván el is adhatóak, hiszen különben nem lennének jelen a piacon- a rettentően "egészséges" fancy joghurtok (alpro és társai)....holott mindössze arról van szó, hogy a cukrot édesítővel helyettesítik benne. Amikor rá voltam állva ezekre a joghurtokra, akkor jöttem rá, hogy a legolcsóbb sima ízesítetlen natúr joghurt a Lidl-ből, megfelelő mennyiségű sodium ciklamáttal ízesítve pont olyan édes, amilyennek lennie kell, és egy löttyintésnyi vanília- vagy kókusz-, vagy mandulaolaj vagy -paszta, -aroma....képes ugyanolyan prémium ízvilágot produkálni, kábé ötödannyiért.

Persze továbbra is vannak olyan cuccok, amik számomra túl drágák ahhoz, hogy kísérletezzek velük...illetve nem is túl drágák...hanem nem éri meg a ráfordított áldozat a megnyert kalóriadeficitet. Pl. shiratake tészta....vagy más, konjak lisztes cucc. Az embernek nemcsak a pénz tengelyen kell egyensúlyoznia, hanem az idő-tengelyen is. Csilliószor volt már nálam is olyan, hogy sok minden étel belefért volna a napomba/keretembe....de nem volt időm/kedvem nekiállni szórakozni például egy cukkinifasírttal...inkább az ember legyint, és nem eszik semmit.

Nyilván itt ez megint egy elcsúszási pont, hiszen ez a dolog úgy is véget érhet, hogy az ember inkább legyint, és eszik egy szendvicset...aztán a sok legyintgetésnek a kudarc a vége. Szóval az sem mindegy, hogy az ember hogyan lusta.

Szóval idén nem gyűjtöttem be semmi extra alapanyagot, szokásommal ellentétben, mindössze két kis zacskó mákot hoztam otthonról, de azt is csak kényelemből, hiszen a lengyel boltokban itt is kapható. Viszont a lányaim isteni új kaját mutattak be: fasírt a vörös lencséből...bizarrul hangzik, de annyira finom lett, hogy rendesen harcolni kellett az utolsóért. És láss csodát: szuperkaja, kalória és CH alig, ellenben relatíve sok protein, és hát ugye nem feldolgozott, természetes étel. Egyetlen hátulütője, hogy pár óráig áztatni kell a lencsét előtte, de annyi baj legyen.

Kép nincs, mert mire lefotóztam volna, elfogyott....de szerintem beépítjük majd a családi kaja-repertoárba. 

Újra itthon

Az elmúlt időszakbeli blog aktivitásomra mentség legyen, hogy nyaraltunk. Pár napja értünk csak haza - otthonról. Magyarországon nyaraltunk, újfajta nyaralást kipróbálva - kempingeztünk a gyerekekkel. Nem volt unalmas a történet, mondjuk ez a Balatonparti kemping nem lesz a törzshelyünk, az biztos...

 * 

oltári lehúzásnak láttam az egészet. 19 napért ezer eurós sátorhely, és 1500 forintért lehet venni mosózsetont, de érezze magát az ember szerencsésnek, ha épp szabad a mosógép, amiből 1 db van az egész kempingre. A vizesblokkok katasztrofálisak, zuhanycső vagy rózsa nincs, se a nyomást, se a hőfokot nem lehet befolyásolni. Van egy gomb a falon, felette egy csöcs, ahonnan vízágyúszerű erővel támad a víz....van hogy 10, 5, de van hogy mindössze 2 másodpercig. Utána újranyomni a gombot. A szanitereket beterítik a rovartetemek. A sátorhelyünk közepén egy óriási fatönk volt, komoly gond volt letenni a sátrat úgy, hogy ne legyen rajta. Az innen vitt EU szabvány áramcsatlakozó hiábavaló volt, mert hagyományos, magyar, kétvillás dugaljak voltak...a recepción kb annyira voltak segítőkészek, mint egy gumimatrac...már ha egyáltalán volt valaki a pultnál. Magyar szót nemigen hallottunk, mert 90%-ban lengyelek, csehek és románok voltak a kemping vendégek. Fagyit nem lehetett vásárolni a kemping területén, csak jégkrémet, (egy magnum ezer forint).

*

Számomra érthetetlen, hogy ugyanazok a dolgok miért kerülnek többe Magyarországon, mint Írországban....a felfújható gumimatractól kezdve a kemping gázpalackon át a decathlonos SUP-ig bezárólag szinte minden.

Volt kocsifeltörésünk is rablással, volt telefon amortizálás is (3...végülis 5-en voltunk, lehetett volna több is :))....szóval a Jóisten eléggé feladta a leckét nekünk, úgyhogy egyenlőre örülünk, hogy valahogy hazaértünk, és igyekszünk a jó dolgokat megragadni...mert voltak azok is.

Régi jó barátokkal sikerült összefutni például, aminek nagyon örülök....meg hát azért a Balaton örök szerelem, akár naplementét néz az ember a partról, akár a túlparton tomboló vihart. Nagyon sokfelé mentünk, volt hogy átruccantunk a sógorokhoz is, illetve hazafelé megálltunk több helyen Németországban, és egyszer Franciaországban is. 

Ha már ez a blog az életmódról szól....sportolás nyilván nem volt, hacsaknem tekinthető sportnak a vízben lubickolás vagy a hajolgatás, ahogy a sátor cipzárját húzogattuk ki és be....étkezés szempontjából IS nyaraltunk, szóval volt szénhidrát rendesen. Most megint lehet ledolgozni a felszaladt kilókat, dehát az élet már csak ilyen :)

Asszem ketózok megint egy pár hétig :) 

Veszélyes vizeken

Remélem azért lesz ennél termékenyebb időszakom is, hogy kéthetente jövök írni valamit. Az elmúlt időszak több szempontból is bizi volt, dehát ennek örülni kell, mert az a vég, ha az ember élete dögunalom...nem? De.

Naszóval időről időre felröppen itt-ott, hogy a kalóriaszámolás micsoda óriási nagy csapda. Eleve elavult a módszer, hiszen az alapokat sok évtizeddel ezelőtt fektették le, és azóta sem nagyon busztergálja senki, hogy akkor nézzük csak meg, tényleg mennyi az annyi. Azt mondják, hogy kizárt, hogy csak a számok mondják meg a tutit, hiszen máshogy dolgoz fel a szervezet 500 kalóriányi csokit és ugyanennyi mittudomén uborkát vagy tököt. Ez ugye evidens. Ahogyan az is, hogy mindenkinek más az anyagcseréje...pont az egyik vesszőparipám, hogy egyediek vagyunk, mindenkinek más és más az anyagcseréje (is), ezért nincs is olyan doktrína, ami mindenkinek egyformán jól működne. 

Továbbá nem csak az egyediség, hanem az egyéni, és mindig változó körülmények is olyan tényezők, amik befolyásolhatják a táplálék konkrét élettani hatását. Ez sem újdonság.

Miért nézem mégis mindig ferde szemmel az ilyen cikkeket, amik ezt harsogják? Nos először is azért, mert jellemzően ezek a cikkek nem valami komoly szakmai fórumokon jelennek meg, hanem populista médiákban, amik a bulvárkultúra részét képezik, és amiknek a világon nincs semmi más céljuk, minthogy minél több olvasószámot vonzzanak be. Vagy kattintást, tökmindegy. Viszont a popularitás általában fordítottan arányos a valósággal. És mi lehetne populárisabb annál, ami feloldoz a csúnya kalóriszámolás felelőssége alól? 

Mert a valóságra az emberek kurvára nem kíváncsiak. Az ugyanis nem nájsz....nem kellemes, nem megbocsájtó, nem feloldozó, nem megengedő...Nem, ezek közül egyik sem. A valóság rideg, kemény, fájdalmas, és egyáltalán nem szép. Akkor már inkább csúnya. Csúnya, gonosz, és kövér....ha élhetek egy rossz képzavarral.

Szóval a fent részletezett dolgok mind valóságos tényezők, de ettől még nagyon ingoványos talajra téved az, aki kellő szakmai hitelesség igénye nélkül, csakúgy felületesen fut bele az ilyen anyagokba. Márpedig ezeket a weboldalakat/újságokat/műsorokat pont olyan emberek nézik/olvassák nagy számban, akik bizony felületesek. Mert ők csak annyit vesznek le belőle, hogy ja, akkor nem is kell számolni a kalóriákat....és ennyi. 

Pedig ez a dolog mindig sokkal bonyolultabb. Nem azt mondom, hogy nem egyszerű az elvi szintű megvalósítás...hanem azt, hogy a gyakorlati rész az ami necces, és itt is buknak el a legtöbben. Mert az elméletet nem olyan könnyű a gyakorlatba ültetni. Például ha valaki fogyni akar, akkor pontosan tudja, mi a dolga: kevesebbet kell enni. Ez az elmélet. A gyakorlatban viszont képtelen rá, mert "éhes a pocak" ugyebár...úgyhogy akkor kábé mit sem a sok okos elmélet.

Szóval a kása nem olyan forró, és az élet nem olyan egyszerű, hogy a kérdés mindössze annyi legyen, kell-e számolni a kalóriákat vagy sem. Ha azt a  végét fogom meg a dolognak, hogy kit érdekel, mi hány kalória, a lényeg, hogy egészséges, jó étel legyen, ami csak jó koleszterint, csak természetes zsírokat, csak alacsony indexű szénhidrátokat, csak természetes fehérjéket tartalmaz....akkor az étkezésnek jónak kell lennie. És ha még társul mellé megfelelő mennyiségű és minőségű testmozgás is, akkor ugyebár adott egy fit, egészséges ember. Csakhogy ebben az esetben egyáltalán nem biztos, hogy a mérleg és a tükör is azt mutatja, amit az ember látni szeretne. Mert bejön a képbe a genetika, az egyedi anyagcsere, és a körülmények. Azaz adott ember adott génkészlettel élhet olyan súllyal, ami egészséges, nem hordoz semmilyen egészségügyi kockázatot...csak éppen nem tetszik a delikvensnek.

Most lehet belemenni, hogy azért nem, mert anorex, vagy exorex, vagy ortorex, vagy mert pszichopata....vagy azért nem, mert a társadalom rossz jeleket küld...hogy a magazinokban, a tévésorozatokban a tökéletesnek ábrázolt figurák (lett légyen az nő vagy férfi) csontsoványak, és azt sugallják, hogy csak akkor lehet valaki normális, ha 20-as BMI alatt él. Szóval mindegy miért, a lényeg, hogy a delikvens nem hepi.

Ha viszont a másik végéről közelítek, hogy nem érdekel mi a jó és mi a nem jó, hanem hozom az áltlános iskolai matekot, és számolok, akkor meg tudom szerezni a kontrollt a testsúlyom felett, viszont sanszos, hogy nem leszek se fitt, se egészséges. Ugyanis a hosszú távú energiadeficit hiánybetegségeket generál és gyengeséggel jár. A hosszú távú tömegkontroll mellett nagyon veszélyes edzést folytatni, mert könnyen vezet vízhiányhoz, és/vagy ízületsérüléshez.

Szóval a konklúzió megintcsak ugyanaz: az egyenlet sokismeretlenes, és mindenkinek egy jó kis felfedezőtúra, hogy kiismerje a testét-lelkét, és rájöjjön, mi teszi őt igazán elégedett, boldog, kiegyensúlyozott egészséges-emberré amivé gondolom mindannyian válni akarunk.

Cselekvés nélkül nem lehet.

Örök kérdések, örök talányok szegélyezik az utamat, amin járok. A kognitív énem újra meg újra neki fut bizonyos kérdéseknek, a válaszokat keresve. De talán az élet egyik nagy igazsága, hogy vannak olyan kérdések, amikre sosem tudjuk meg a választ. Vagy együtt kell élni velük, vagy persze el kell felejteni őket...

Azok, akik küzdelmet folytatnak a testsúlyukkal, a kinézetükkel, az alakjukkal, ....akárhogy fogalmazom, a lényeg ugyanaz....szóval őnekik, minekünk... az életünk részévé válik a kontroll, vagy legalábbis a folyamatos törekvés a kontrollra. Egy elhízásnak általában két oldalról van oka: egyfelől egy fizikai , miszerint az elhízás az evés okozata, azaz fizikailag megfogom az ételt, a számba teszem, megrágom és lenyelem...tehát ettől hízok, nem vitás.

Van azonban az egésznek egy olyan oldala is, hogy ugyebár a kezemet, ami fogja a villát/kést/kanalat, én irányítom, én hozom meg a döntést, hogy akkor én ezt most elfogyasztom. Nem más. Nem tartanak pisztolyt a fejemhez, hogy egyek. Tehát a nemet mondás az ételre nemcsak fizikai feladat, hanem mentális is, sőt...leginkább mentális. Persze fizikailag is meg lehet közelíteni, hiszen ha egy embert bezárok egy szobába, ahol nincs étel, akkor hiába nem tudja kontrollálni magát, nem fog enni, mert nincs mit, ergo fogyni fog. Ebben az esetben ugyebár én gyakorlom a kontrollt felette.

Szóval a harcot két fronton kell vívni: egyfelől fizikai oldalról, másfelől mentális oldalról. Vajon működhet-e a dolog sikeresen úgy, hogy csak az egyik oldalára esünk ennek a lónak...? Lássuk csak: kizárólagos fizikai oldal eszközei:

• Nem tartok otthon ételt- Máshol viszont ehetek nyugodtan, leugrok a gyros-oshoz, vagy állandóan anyáméknél lógok, ahol mindig van kaja, stb....
•  rábízom a kontrollt másra (bevonulok egy kórházba, szanatóriumba, ahol azt tudom enni, amit adnak)-működhet a dolog, de szerintem csak rövidtávon, hiszen ha visszatérek az előző életemhez/hazamegyek, a probléma ugyanúgy fennnáll
• Megműttetem a gyomrom, hogy képtelen legyek egyszerre sokat enni- műtéti beavatkozás sosem kockázatmentes, plusz utána a kontroll hiánya ugyanúgy megmarad, tehát a hosszú távú eredmény bizonytalan

Mentális eszközök:

• Megtanulom elfogadni a testem, és büszke vagy rá, ahogy kinézek - nem tudom kommentelni, minden probléma ugyanúgy megmarad, ami a túlsúlyból ered
• Sokkolom magam azzal, hogy rémképeket festek fel, mi fog velem történni, ha nem fogyok le - a túlzott "agyalás" eredménye lehet anorexia, vagy bulimia, vagy visszaesés a kóros kövérséghez
• tudományosan megtervezek minden percem, minden ételem...megtanulom fejből az összes E-összetevőt, először vega, aztán vegán leszek, végül fénnyel táplálkozom majd, és csendesen meghalok....vagy kövéren, vagy soványan, vagy félúton a kettő között. - nyilván a szarkazmusomból látszik, hogy ezt sem tartom tökéletes megoldásnak, hiszen a megszállottság őrültséghez is vezethet

Meggyőződésem, hogy a helyes út a mentális és a fizikai erőfeszítések közös jelenlétével vezethet eredményre. És itt jön a rosszhír: a kulcsszó az erőfeszítés....Ugyanis ha változni akarunk, akkor erőfeszítés nélkül nem fog menni...

Tenni kell érte!

És nekünk, magunknak kell érte tenni. Nem a szomszédnak, nem a személyi edzőnek, nem az élelmiszergyártóknak és -forgalmazóknak, nem a plasztikai/gasztrosebészeknek. Igen, ez rossz hír: mert fel kell emelni a fenekünket, és meg kell mozdulni. Áldozatokat kell hozni. Nemet kell mondani. Éhesen kell lefeküdni aludni. Nézni kell ahogy mások esznek, mi meg nem eszünk. Igen. Az eredményhez csak cselekvéseken keresztül vezet az út, én eben hiszek.

És a cselekvések mellé kell a mentális tréning. A tervezés, a dokumentálás, az informálódás, a tanulás....a fejlődés. Fejleszteni kell magunkat, többet kell megtudnunk a testünkben zajló folyamatokról. Olvasni kell a szakirodalmat, kérdezni kell, kutatni, kísérletezni. Szenvedni, izzadni, lihegni, utálni a világot, érezni, hogy még egy széria és meghalok.....igen. Tenni kell. 

Ha valaki lusta, ha valaki kevés, ha valaki inkább másokat okol, vagy inkább fizet, vagy inkább legyártja a filozófiát, ami passzol a semmittevéshez - ám tegye! Lelke rajta. De a problémák attól még maradnak problémák.

Igaz próféták vagy anti-prókátorok...?

Nehéz megmondani, honnan és hogyan indult eredetileg a moti-biznisz. Én magam Dale Carnegie-t tudnám hirtelen felhozni korai példaként, aki majd' 100 évvel ezelőtt már motivációs könyveket írt, de azóta , különösen az USA-ban rengeteg motivációs trainer szedte meg magát folytatott sikeres tevékenységet.

Az emberek terelése, motiválása, mozgatása, befolyásolása örök téma. Gondolhatunk akár a vallások terjedésére, a vallási vezetők tanításaira, azokra, akik önmagukat prófétaként megjelölve Isten szavát közvetítették az emberek felé. Manapság inkább influencereknek hívjuk azokat, akik befolyásolni akarják a tömegeket. És miért? Ma a válasz számomra nem tűnik túl bonyolultnak: a pénzért. Ha visszamegyek az időben, pláne amikor még a pénz fogalma sem létezett, akkor nyilván a válasz a hatalom, ami mindig is csábító volt az embereknek. Hatalommal bírni a többiek felett, irányítani őket.

Nem állítom, hogy soha, egyetlen olyan vezér nem volt, akinek nemes szándéka az emberiség, vagy az emberek, vagy a világ jobbá tétele lett volna...mert ki vagyok én, hogy ilyet mondjak. Biztosan volt ilyen. De a mai világban a pénz az úr, tetszik vagy sem. A tőkére épülő társadalom lett a befutó világszerte, a kommunizmus megbukott...az emberi természet legfőképpen a tőkére épülő társadalom-szerkezettel egyeztethető össze. Hogy ez jó vagy sem? Nem tudom. Talán nem...de az emberek nem nagyon tudnak kibújni a bőrükből. Vagyunk akik vagyunk, ahogy szokás mondani.

Egy ember élete általában nem, vagy csak nagyon ritkán fáklyásmenet. Mindenkinek vannak buktatók, lett-légyen az magánéleti-párkapcsolati, anyagi, vagy egészségügyi, vagy lelki...de az élet útján mindenki elbizonytalanodik néha. Vannak pontok, amikor nehéz tovább menni, amikor nehéz megtalálni, mi az ami előrébb visz, és egyáltalán, merre van az előre.

Ezeket az embereket, akkor és ott, amikor tanácstalanul állnak az élet útvesztőjében, nagyobb eséllyel lehet úgy megszólítani, hogy figyeljenek. Hogy ne a saját értékrendjük mentén haladjanak, hanem másvalaki által megmondott útvonalon. Ha az utamon megállok és elbizonytalandok, akkor nyilvánvaló, hogy megingok magamban, és azt gondolom, valamit rosszul csináltam, hogy itt vagyok, és nem tudom merre tovább. Ha ilyenkor jön egy külső hang, és azt mondja: bízz bennem, én tudom, merre kell menni, csak kövess!....hát bizonyára könnyebb ledobni a terhet a vállunkról, és menni a hang után.

Mert akkor ha baj is van, máris lehet mást okolni, nemigaz? Hiszen behúztak a csőbe, én csak engedelmes bárányként mentem amerre tereltek.

Nehéz dolgok ezek. Azt mondják, a fekvő emberbe a legkönnyebb belerúgni. De miért tesz valaki ilyet? Mi a jó abban, hogy emberek engem követnek? Hatalom, befolyás, pénz.....ilyen egyszerű lenne? Szerintem igen. Nézzük meg L.Ron Hubbard óriási üzletét...vagy ha határainkon belül akarunk maradni, elég Németh Sándor nevét említeni. Hatalmas pénzek, óriási összegek áramolnak folyamatosan ezek felé az emberek felé, nehéz lenne azt gondolni, hogy nem erről szól a dolog.

Ha mélyebben akarom kapargatni: a cél mindenkinek a boldog élet. Mit is jelent ez? A boldogság fogalma összetett....de kijelenthetjük, hogy szinte minden, ami a boldogságot jelenteni tudja, az megvehető pénzen. Szerintem ez a nagy büdös igazság. Persze az egészség nem vehető meg, de a legtöbb gyógyszer, a legtöbb új módszer, az bizony de igen. Az életben található olyan dolgok, amik élvezetet okoznak, azok bizony általában pénzért vehetők meg . 

Természetesen nem gondolom azt, hogy sok pénz nélkül nem lehet boldogan élni....csak azt mondom, hogy pénz nélkül nagyon nehéz boldognak lenni. Továbbá azt, hogy a boldogság maga legnagyobb részben olyan dolgokat jelent a legtöbb ember számára, ami pénzzel elérhető. Tehát tovább szőve a gondolataimat: a pénz a legnagyobb motivációs erő. Amikor az élet guruja odajön, hogy segítsen enkem, amikor eltévedek, akkor az általában nem azért van, mert ő jobbá akarja tenni a világot, és önzetlenül segít nekem megmutatni a helyes utat....hanem azért, mert ebből a tevékenységéből származik a bevétele. Lehet hogy nem azonnal és nem az én zsebemből...nyilván.

Miért megyek ebbe bele? Mert az én vonalam: a lefogyás, az életmódváltás....az általában mindig onnan indul, hogy az, aki túlsúllyal küzd, elakadt az élet útján...de ez így nem pontos. Az, aki túlsúlyos, és elhatározza, hogy lefogy, de nem sikerül....az  az ember elakadt. Szemben áll egy problémával, amit nem tud megoldani. Ilyenkor jön jól, ha valaki segít, és utat mutat. Tehát ugyanarról beszélünk. Egy problémáról az életben, és arról, mennyire hihetünk a sorban álló önmagukat prófétának beállító, de valójában talán csak ügyeskedő anti-prókátor figuráknak, akik előbb utóbb kidumálják a pénzt a zsebedből.

És ez még mindig nem baj....hiszen miért ne fizetnék boldogan, ha a problémám valóban megoldódik. Az átverés ott van, hogy nem oldódik meg a problémám egyáltalán. A kövérség példáját folytatva: elhízok, le akarok fogyni, de nem tudok. Jön valaki, aki azt mondja, segít. Én fizetek, ő pedig bezár egy olyan szobába, amiben csak olyan torz tükör van, ami soványnak mutat. És addig suttog a fülembe, amíg elhiszem, amit a tükör mutat. De én ettől maradok még kövér! Ez így önmagában agymosás és csalás.....ez a bajom ezzel, nem az, hogy a pénz benne van a játékban. Minden a pénzről szól, és nyilván senki sem dolgozik ingyen. De más egy jó üzletet kötni, és megdolgozni a haszonért, és megint más kihasználni valaki pillanatnyi gyengeségét, és lehúzni róla még egy bőrt.

Megtalálni az egyensúlyt....

Ez a blog gyakran kanyarodik le a fogyás technikai ösvényeiről az elméleti okfejtés kesze-kusza mellékjárataira, de szerintem ezek a dolgok is legalább olyan fontosak, mint a gyakorlati oldal, hacsaknem még lényegesebbek. Végtére is az ember mit akar? Boldognak lenni, egészségesen, elégedetten létezni a világban.

Sokan vannak, akik nem tudják ezt megvalósítani, ilyen-olyan indokok miatt. Az életben vannak egyértelmű helyzetek, amiket nem könnyű megoldani. Például ilyen egyértelmű helyzet az, ha valaki súlyos mértékben el van hízva, és le kell fogynia. Láttunk már ilyet, sajnos elég gyakori, hogy a testsúlycsökkentésnek egészségügyi okai vannak. Ilyenkor a feladat egyszerű....mármint technikailag....le kell fogyni.  De hiába egyszerű a feladat, a megvalósítás soha nem az.

Vannak viszont nem egyértelmű helyzetek, amikor az élet tovább bonyolódik, és elakadunk már ott, hogy mi is a feladat? Mert a cél, hogy boldogan élni, az csak egy homályos, előttünk a távolban lebegő idea, amit maximum akkor tudunk majd érdemben értékelni, ha már az életünk végén járunk. Hogy sikerült-e vagy sem. Addig az úton haladva mindig ott van bennünk a kétely, a félelem, a gyanakvás, és a tanácstalanság. Szerintem mindenkiben, azokban is, akik kifelé nem ezt mutatják. Sőt, azokban talán méginkább.

A társadalmunk szinte már mindenütt a világon a pénzre épül, a haszonszerzésre, és elenyésző azon törekvések/tevékenységek száma, amik nem e körül forognak. A mai világban nem könnyű eligazodni, mert gyakran találjuk szembe magunkat azzal, hogy akár az egészségünk, sőt, a boldogságunk is árucikk lehet. Sosem tudni, mikor áll egy kutatás, egy cikk, egy behájpolt trend mögött valami rejtett profitvadász szempont. Az élet az embert gyanakvóvá teszi, és hajlamosak vagyunk nem elhinni, hogy akárkit a jószándék vezérel, nem pedig a személyes haszonzerzés.

A szép test ideálja koronként változott. A szépség maga egy nagyon szubjektív fogalom, így rendkívül eredményesen lehet befolyásolni. Egyre többször lehet látni elítélő véleményeket a szupermodellekről, a csontsovány lányokról és fiúkról, akiket a divatcégek vezetői felhasználnak a kollekcióik bemutatására. Ma már sokan vallják, hogy a szépség az nem egyenlő a kóros soványsággal.

Ugyanakkor ott van a másik ultraveszélyes pólus: amikor a 200 kilós emberek harsogják elégedetten, hogy ők igenis boldogok, és teljesen elfogadható a testük, és az emberek egy része tapsikol nekik, hiszen milyen fairplay, hogy elfogadják a testüket. Arról kevesen beszélnek, hogy 10, 20 év múlva mi lesz a helyzet az adott huszonévessel....hogy fog alakulni az élete...lesz-e neki cukorbetegsége, lesznek-e keringési rendellenességei, és a többi.

A helyes út szerintem - mint már annyiszor húztam elő ezt a vesszőparipát - a középút. Úgy hiszem minden embernél van egy súly-tartomány, amiben mozogva nincs egészségügyi kockázat, feltéve persze hogy a kondíció, a fittség, az erőnlét....adott. Konkrétan arról beszélek, hogy egy olyan ember, akinek van pár kiló feleslege, de mindezek mellett aktív, fitt, jó erőnléttel rendelkezik és egészséges, az összességében véve jobban rendben van, mint egy ultrasovány társa, aki ugyan XS méretű ruhákat hordhat, viszont vitaminhiányos, beteges, és kicsit sem fitt. Nyilván ezzel nem mondtam semmi újat, azonban jön a következő nagy kérdés:

Hol van a határ? Mi számít elfogadható túlsúlynak, és honnan kezdődik a jó erőnlét? Ezek azok a kérdések, amikben el kell merülnie mindenkinek, aki komolyan akar foglalkozni a testével/egészségével, mert ezek szerintem egyénenként változó tényezők. Az mindenesetre biztos, hogy ezen a bizonyos súly-tartományon belül hiába vagyunk rendben, ha képtelenek vagyunk elégedettnek érezni magunkat....vagy úgy is írhatom, hogy boldognak. 

Vegyünk egy példát: adva van egy ember, akinek van mondjuk 10 kiló túlsúlya...mondjuk már ez is magyarázatra szorul, de pontosítok: egészséges ember, akinek nincs a súlyából adódó egészségügyi gondja, de ő akkor érezné jól magát, ha 10 kilóval kevesebb lenne. Relatíve elég sok embert ismerek, akikre többé-kevésbé ráhúzható ez a séma. A felmerülő kérdés bennem az, hogy miért? Miért lenne boldogabb 10 kilóval kevesebben? Fittebb lenne? - Azt megoldhatja edzéssel is. Egészségesebb lenne? - Nem, hiszen a példánkban nincs eü. probléma. Az igazi válasz ez: Szebb lenne. 

Ezt véljük mindannyian, akik hasonló cipőben járunk. Szebbek akarunk lenni. Írhatnám, hogy tökéletesek, de ugye olyan nincs, és különben is az is relatív, mert kinek mi a tökéletes. Lassan 10 éve csinálom ezt a az egészet, és kialakulni látok végre valami igazságot....ami nem a vég nélküli fogyókúra, a koplalás, és a 23-as BMI. Ahogy tulajdonképpen az sem mindegy, hogy a kalóriákat mivel viszi be az ember a testébe. A kevés kalória is lehet ártalmas a szervezetre, és a sok is lehet jó. Biztos vagyok benne, hogy a kulcs ott van, hogy mit eszünk, és nem ott, hogy mennyit. Hangsúlyozom még egyszer: amiről most írok, az a hosszútávú, ideális súly-tartományon belül tartózkodásra vonatkozik, nem a vészhelyzetre, amikor valaki 200 kilós, mert ott tűzoltásra van szükség, nem hosszú távú, kegyensúlyozott stratégiára.

A saját tapasztalatom az, hogy ezen a mindenkinek más és más optimális/ideális/elfogadható/egészségügyi kockázatot nem hordozó/stb súlyhatáron belüli létezés, ez élhető életet nyújt. Onanntól kezdve, hogy én ez alá akarok menni, és ragaszkodok a 20-24 közötti BMI eléréséhez, ahhoz extrémbe kell menni. Extrém koplalás, extrém cardio....meg lehet csinálni, de vajon jó-e? Csak egyféleképpen jó: nekem magamnak, ha belenézek a tükörbe, és tetszik amit látok. A külvilágnak nagyjából tökmindegy, mert aki szeret, az elfogad 10 kilóval többen is, aki meg le se szar, annak tökmindegy, hogy hány kiló vagyok.....persze egész addig, amíg a látvány nem kiugróan sovány vagy kövér, mert akkor már nem szarnak le, hanem jön a megbámulás, kidumálás, szörnyűlködés, stb....

Szóval eljutok lassan arra az álláspontra, hogy van-e értelme extrém üzemmódban kínozni magam csak azért, hogy én elégdett legyek magammal? Akkor nem lenne jobb minden szempontból, ha mentálisan lennék képes arra, hogy elfogadjam magam, adott esetben 10 kilóval nehezebben? Bárki ha hozzám fordul tanácsért, segítségért, mindig azzal kezdem, hogy az első lépés a megállás. Meg kell állni, és végiggondolni: ki vagyok, mit akarok, hova akarok eljutni, honnan indulok, és miért megyek. 

Tudom, tudom....hűde mély gondolatok meg minden....de ha a lelki egyensúlyt el akarjuk érni, akkor muszáj átmenni ezeken a "mélységeken"...meg kell értenünk a saját motivációinkat, tisztában kell lennünk a céljainkkal ahhoz, hogy képesek legyünk megtalálni az egyensúlyt.

Menet közben

Amikor besűrűsödnek a dolgok, akkor pár hét elmúltával realizálom mindig, hogy hoppá, milyen régen nem írtam a blogomba...slőn: egy hónapja írtam kábé utoljára.

Sokminden történt és történik velünk, én azért legfőképpen az időjárás függvényében igyekszem minél többet biciklizni, és nagyon élvezem, hogy újra nyeregben vagyok. A kondíciómmal azt hiszem nincs gond, sőt az egyik útról visszatérve a strava jelezte, hogy személyes rekordot döntöttem az egyik szakaszon, amin rendszeresen járok évek óta már, úgyhogy juhéj. A biztonságom érdekében kaptam V-től egy még rikítóbb neon kabátot, raktam fel még egy extra erős féklámpát, és kerülöm az amerikai turisták által kedvelt városok környékeit....(pl. Kilkenny)

Lassan már leírhatom, hogy tendenciaszerű, hogy ilyenkor tavasz végén-nyár elején általában tele van a kanalam a kalóriaszámolással, és rendre "lázadozok"...ami nagyjából két irányba való mozgást jelent: egyfelől lazábban számolom a kalóriákat, és lazábban is eszem....gyakrabban csúszik be egy-egy nem kifejezetten megfelelő falat....a hétvégeken hajlamos vagyok az elhajlásokra. A másik irány, hogy igyekszem erősíteni magamban/magunkban azt, hogy igenis jól nézünk ki, korunkhoz képest igen fittek vagyunk, szóval semmi ok a szigorkodásra.

Néha Életem Értelme (feleségem) is velem tart, ha bringázni megyek, ilyenkor én jövök a "tank"-kal, ami egy vastag kerekű mountain bike, ő meg az én országútimmal....ilyenkor azért énnekem rendesen kell tekernem, hogy utolérjem....de tervbe van véve egy másik országúti bringa is...hogy egyenlő esélyekkel mehessünk :)

Közben sajnos változások álltak be a gyerekek egyetemi ösztöndíjával kapcsolatban: erősen levágták a pénzüket....ami azt jelenti, hogy Kari az utolsó évére hazaköltözik, és bejárós lesz, és Jancsi szintén így kezdi az egyetemet szeptembertől. Öröm az ürömben, hogy innen vonattal azért be tudnak járni Dublinba, és hogy elférünk, mert elég nagy a ház. Ettől függetlenül azért terheket ró ez ránk anyagilag, de meg fogjuk oldani természetesen.

Ennek a vonalnak a mentén a kocsit is lecseréljük...egy kisebbre, takarékosabbra (prius)...a régi nagy, szeretett óriás-bódénkat éppen próbálom eladni, de nem könnyű, mert itt Írországban valahogy megállt az idő, és mindenki leragadt a diesel-nél...az autók 90%-a gázolajos, és az a tévhit a benzinesekről, hogy azok nem jók, mert nem lehet velük hosszú távra indulni...nehéz ezzel vitatkozni...tipikus példa: helyi ember magyarázza a hybrid technológiát egy másiknak: van benne egy elektromos motor, és ha kifogysz a diesel-ből, akkor azzal tudsz tovább menni" - no comment kategória. Mindegy, ha elmegy a Galaxy, ha nem, mi már a toyotával fogunk tovább hömpölyögni...max veszek rá egy bringatartót vagy valami.....

Sokat foglalkoztunk mostanában a házzal is, annak ellenére, hogy bérlet....de vállalhatatlanná vált a rettenetes padlószőnyeg a nappaliban...úgyhogy (így a harmadik garnitúra ikeás óriásszőnyegek után)  a hétvégén raktunk le laminált padlót...így sokkal szebb, és takarítani is egyszerűbb lesz....a szőnyegpadlóból gyakorlatilag lehetetlen volt a kutyaszőrt normálisan kiszedni....

Nyaralással kapcsolatban is újítunk: kemping, Balaton....izgi, kíváncsi vagyok hogy sikerül, remélem jól fogjuk mi is magunkat érezni, és a srácok is....Zamárdiban leszünk, vettünk sátrat meg különféle felszereléseket...de még egy tetőboxot lőni kell a kisautóra, anélkül esélytelen az egész :)

Úgyhogy szépen haladnak a dolgok...a súlyommal kapcsolatban is azt látom, hogy évek óta ugyanaz a minta: én személy szerint örülnék egy 10 kiló mínusznak....de ahhoz extrémbe kellene váltanom, amit nem biztos hogy akarok. Túlzásba sem szeretnék esni, hiszen be kell látni: a test összképe többmindenből tevődik össze, és a mérleg által mutatott szám önmagában még nem minden: a kondíció, a testi erő, és az életerő is számít...nem beszélve a mentális komfortról...ezek között kell valamilyen egészségs, tartható balanszot találni...és törekedni annak a megtartására. Szerintem :)