Előző bejegyzésemet úgy hagytam abba, hogy majd ha túl leszek a fogtörténeten. Hát túl lettem a bölcsességfog sztorin, de úgy tűnik, fogas kérdések még lesznek. Ahogy lesznek hétvégék...szülinapok, ahogy lesz Karácsony, húsvét, ahogy lesz nyaralás, ahogyan lesz olyan, hogy az ember vendégségben van, vagy éppen ő lát vendégül valakit.
Összességében véve azt hiszem ez az, amit úgy hívunk: élet. Megy az élet. Ezért mondogatja mindenki, hogy életmódváltás kell, nem fogyókúra...hiszen olyan étkezési stratégiát kell kialakítani, amit képesek vagyunk az életen át vinni. Olyan hajó kell, ami suhan szépen a nyílt vízen, és nem borul fel a tengeren akkor sem, ha vihar van.
Örök harc ez, folyamatos küzdés, folyamatos törekvés arra, hogy az ember a balanszot képes legyen megtartani. Hogy ne lógjon ki a sorból úgy sem, hogy nem képes arra, amire a többi ember (lett légyen az egy hegyi túra, vagy 10 fekvőtámasz, vagy csak egy futás a busz után), de úgy sem, hogy nem vesz részt a közös dolgokban (lett légyen az egy ünnepi ebéd, egy üzleti vacsora, vagy amikor megkínálnak kedvesen, és nem akarod visszautasítani)
Osztani az észt azoknak a legkönnyebb, akik genetikailag, alkatilag, mikrobiomilag, anyagcsereileg... (ahogy tetszik) jobb helyzetben vannak, hiszen ők abból indulnak ki, hogy lám, kicsit odafigyelek, és máris milyen jó formában vagyok. Közben lehetnek olyanok, akik konkrétan éheznek, extra megterhelő testi munkát/edzést végeznek, és mégis teltebbek a társaiknál.
Mert ott van az a fránya tudomány....meg az a fránya internet, ami miatt "olyan kurva okos mind" (idézet ByAlex nótából :)) És az ember ott áll tanácstalanul, hogy épp melyik tanulmánynak higgyen...vagy melyik "szerzőnek"...hogy most akkor melyik édesítőszer indít inzulintermelést indokolatlanul....de olyat is olvastam, hogy önmagában az édes íztől indul be az inzulin, és vele a zsírtermelés akkor is, ha egyébként a szervezet várná a táplálékot, és az anyagcsere boldogan bontaná le a nutrienseket.
Vagy hogy most akkor számít-e a kalória vagy sem....mert nyilván nem ugyanolyan a csokoládéban lévő kalória, meg a kígyóuborkában lévő...és nyilván a BMI is csak egy matematikailag kiszámolt szám, de engem ugyanúgy nem ismer, mint ahogy az okosórám sem. Ezek csak számokból indulnak ki. kor, súly, magasság, megadott idő alatt elvégzett tevékenység...ésatöbbi. De fingja nincs arról, milyen az ÉN anyagcserém, milyen az ÉN mikrobiomom, milyen az ÉN genetikám, milyen az ÉN előéletem,...szóval hogy ki vagyok ÉN. Mert azt csak én tudhatom igazán, más (pláne nem egy gép vagy számsor vagy egy algortimus) nem.
És akkor még a pénz is ott van, mert hacsak az ember nem milliárdos, akkor számít a pénz. És az alap élelmiszerek ára is nagyjából a duplájára nőtt az elmúlt négy évben világszerte, hát még a prémium ételeké. A minőségi, egészséges termékek iszonyat drágák lettek. Könnyű a számokból megmondani, hogyhát 200 gramm fehérje kéne minden nap. És miből? Hát kérem meg lehet oldani ezt napi két euróból is....ja, de az hatezer kalória (mogyoró). Ha skyr joghurtból szeretném fedezni, az kétezer kalória körül meg is áll...ja, de az 16 euró naponta. Szóval elméletben könnyű okosnak lenni, de gyakorlatban már sokkal nehezbb, hiszen egyensúlyozni kell a makronutriens-kalória-ár tengelyen úgy, hogy közben a személyes pillanatnyi körülményeink sem standard-ek.
Mindenestre én olyat nem ismerek, aki jelentős fogyás után képes volt úgy maradni...úgy érzékelem, hogy valamennyire mindenki visszahízik. Írom ezt úgy, hogy én 13 évvel ezelőtt fogytam le, és az elmúlt 13 év alatt szépen visszajött mondjuk a ledobott súly kábé egyharmada. Persze nem mindegy milyen számokról van szó, hiszen ha valaki lefogy 20 kilót, majd tizenegykét év alatt visszaszed 6-7 kilót....azt a kutya sem mondja meg róla, hiszen nem jelentős mennyiségről beszélünk. Én annak idején 117 kilót fogytam le, ami extrém sok. Így visszahízva is sokkal kevesebb vagyok most, mint ahonnan indultam, dehát annyi minden történt ezalatt a 13 év alatt. Sportolni kezdtem, próbálkoztam futással, tenisszel, biciklivel, súlyzózással....és felépítettem jó sok izmot magamra. Jelen pillanatban is relatíve fittnek tartom magam. Nem gond 50-60 km-t letekernem, de megy a 80-100 is, csak az már megvisel. Végiviszek egy teljes szériát fekvenyomásból 68 kilóval anélkül hogy elbuknám a gyakorlatot. De persze öregszem én is....hol a derekam szar, hol a térdem fáj. nyilván. De kinek mit jelent a "fitt" szó. És hát valaki rám néz, csak egy túlsúlyos pasast lát.
Közeleg az évvége, nagyon könnyű beleesni az örvénybe. Amikor indul valaki egy "cheat meal"-el, amiből aztán "cheat day" lesz, amiből aztán csalós hétvége, mert már úgyis mindegy, amiből aztán csalós december, merthát úgyis itt a karácsony, meg a szilveszter, meg az újév. Aztán elsején még zabálunk, mert ott a sok maradék, aztán még kitoljuk a visszatérést addig, amíg tart a szabadság, aztán hipp-hopp jön a valentinnap meg a húsvét, és már el is jutottunk a nyaraláshoz, amit ugye megérdemeltünk, és nehogymá fogyózzunk ilyenkor.
Én továbra is rendíthetetlenül hiszek abban, hogy van középút, hogy nem csak két oldala van a lónak. Nem szimpatikusak nekem azok a "fitnessz-nácik", akiknek tényleg abból áll az életük, hogy napi 2-3 órát töltenek a teremben, és napi 2-3 óráig futnak el az életük elől. És mindenkit vastagon lenéznek, aki nem pontosan úgy él, ahogy ők.
A világ is változik, ráadásul egyre gyorsabban, nekünk embereknek egyáltalán nem könnyű követni a változást úgy, hogy közben harmóniában éljünk önmagunkkal, meg persze a világgal is, ami körbevesz minket.
