Hasznos munka

Példátlan erejű vihar volt a napokban, itt nálunk nemigen van nagyon szélsőséges időjárás, nyilván a Golf-áramlat miatt. Most viszont  nagy szél kidöntött egy fát szembe a főúton, amit a kivonuló városi brigád a házunk előtti rétre takarított el.

Nem voltam rest berángatni a leszakadt ágakat a kertünkbe, és afféle anaerob edzés gyanánt nekiállni felvagdalni őket. A nyolc évvel ezelőtt a teszkóban vásárolt olcsó rókafarkú fűrészemmel és az otthonról hozott kis szekercével....mit mondjak, nem kevés izommunka, míg egy emberesebb tuskót szétvág az ember :)

Viszont cserébe finom meleg lesz a kandallóban, ráadásul illatos fából, még ráadásul ingyen LOL. Tény, hogy nem kis kuplerájjal jár, de a kis alkalmi "tornaszobám" pont megfelelő terep volt a fanyűvésre :)

Több irányú változás

Kétféle előadótípust ismerek: aki visszanézi magát, és aki sosem. Nyilván mindkét verzióban van ráció, inkább a személyiség lehet, ami meghatározó lehet a kérdésben. Gondolom a blogot író emberek is megoszlanak. Magamat azt hiszem úgy sorolnám be, hogy alapból nem olvasgatom a saját írásaimat, de néha beleütközök egyikbe másikba, és akkor van hogy el tudok mélyedni az emlékekben.

Ilyenkor mindig arra a következtetésre jutok, hogy a világ, és benne mi magunk is, örök változásban van. Él, pulzál, lüktet, halad, előre, hol lineárisan, hol logaritmikusan, hol teljesen kiszámíthatatlanul. A mozgó világban nem könnyű eligazodni folyamatosan. Egy adott pillanazban, egy adott problémakörre működhet egy adott metódus.....de ahhoz, hogy az ember folyamatosan egy kijelölt úton járjon ahhoz más is kell.

Tuti, hogy írtam már erről, többször is....ahhoz stratégia kell, na meg persze princípiumok. Olyan alapelvek, amire szilárdan ráállhatunk, és amik nem álszent dolgok. Sajnos hajlamosak az emberek beszűkülni, beragadni egy dologba, és nem észrevenni, hogy az idő mindentől függetlenül halad előre. Olyan dolog ez, mint a környezetérzékeny súgó egy operációs rendszerben. Ami észleli, hogy éppen hol vagy, és ott, abban próbál segíteni. Persze általában lótúrót nem szokott érni, de az elv, az szerintem szép. Mármint az az elv, hogy a bennünket irányító fontos tételeket sem szabad kőbevésni egy adott pillanatban, hanem alkalmazkodtatni (van ilyen szó egyáltlán?) a folyamatosan változó világhoz, ami körbevesz bennünket.... 

A saját hozzáállásom, a gondolataim, a következtetéseim....nos, úgy tűnik, ezek is változnak, nemcsak az életkorom :)....nyilván ahogy öregszem, ahogy megyek előre az utamon, úgy leszek egyre tapasztaltabb, higgadtabb, átgondoltabb, és talán kevésbé vehemens. Nehéz a változó világban ugyanannak lenni, ez biztos. Mert a világ egyszerre tud többfelé, több irányba, és több szinten változni, sokszor követhetetlen módon.

Konklúzió? Van. A változás örök.

November

Megdöbbentő, milyen régen nem posztoltam. Már ahhoz képest, amennyire aktív szoktam lenni. Talán annak is része van ebben, hogy elcsendesedni látom a hullámzást, amit a fogyásom keltett bennem. Talán elég régen történt mindez ahhoz, hogy ne hasson az újdonság erejével sem maga a tény, sem az azóta rutinná váló, rutinná vált életmód-váltás.

Na igen...életmód-váltás. A szénné koptatott kifejezés, ami valóban lassan már a csapból is folyik. A világ viszont nem tűnik úgy, hogy egy irányba menne. Valahogy mintha menne ki a divatból a jó megjelenés. Egyre több kövér, túlsúlyos fiatal (és kevésbé fiatal is) van, aki kvázi erényként aposztrofálja a túlsúlyt, és megjelennek a divatbemutatókon, a showműsorokban is a molettebb, vaskosabb szereplők. Az persze nem újdonság, hogy megjelennek, hanem inkább az, hogy valamiféle vad szenvedéllyel összepárosított módon úgy viselik ezek az emberek a túlsúlyukat, mintegy az életigenlést, a belevalóságot, a tökösséget jelentő és hirdető tulajdonságot.

Nekem ez kicsit fából vaskarika....amikor legyártjuk a filozófiát az adott körülményhez, csakhogy kényelmesen hátradőlhessünk, és önfeledten mosolyogva igazoljuk a hibás döntéseinket. Értem én, hogy a szépségideál mindig változik....Rubens-idomok,, Willendorfi Vénusz, és a többi. De ma már annyi okos tudományos tény van, annyi információ hozzáférhető az anyagcseréről, a cukorbajról, a keringési problémákról, a koleszterinről, és mindezek kapcsolatáról a túlsúllyal és a mozgásszegény életmóddal.

Na mindegy...de mostanság azért ez eléggé szembeötlik nekem, és egyáltalán nem tetszik.

Személyes fronton nincs semmi különös, most annyira nem zökkenőmentes az életünk, és nem könnyű napról napra hozni-vinni-tolni ezt a szekeret...de azért megoldjuk. Mostanában rámentem kicsit az erősítésre, fekvenyomok, evezek,és elég sokat súlyzózok, persze a napi minimum 2 óra bicikli mellett, bár ez már szinte mindig csak szobabringa, hiszen szinte mindig esik :-(

Az is tény, hogy közeledik az évvége, ami az arra hajlamosoknál nagyon veszélyes üzem. Örök kérdés, örök dilemma, hogy az ember savanyújóskaként megtagadja magától a sok finomságot, miközben a környezet önfeledten tobzódik az ízekben, vagy lazít, ami által hosszú hónapokig tartó fogyókúrára kárhoztatja magát, ami jó esetben Húsvétra újra formába hozza, amikor is kezdődhet előlröl a kör :)

Hát igen, a világ már csak ilyen, ez sem újdonság. Megint nincs konklúzió, csak az a fránya, bonyolult élet :) 

Személyiségfejlődés

Néha az ember rádöbben olyasmire, ami saját magával kapcsolatos. Ez úgy egyébként általában üdvös, mert legalább valamilyen részben eloszlatja a kétséget...már ha van. Normális esetben ez mindenképpen személyiségfejlődéshez vezet, hiszen valamilyen irányba továbbhaladunk. Természetesen az is egy irány, ha ugyanarra megyünk tovább, mint eleddig, de maga a tény, hogy látjuk, láthatjuk, merre is tartunk, az mindenképpen többletinformáció.

Talán ködösen fogalmazok. Pontosítok. Kövér voltam, lefogytam, 5-6 éve balanszírozom, menedzselem, irányítom, kontrollálom a testsúlyom, sikeresen. Ezek a tények. És ha visszanézek az elmúlt évekre, látom, hogy a lefogyást követően milyen érzelmi stációkon mentem át. Először roppant felszabadulást éreztem, ami társult egyfajta eufórikus "képes-vagyok-rá" feeling-gel. Baromira élveztem, hogy megragadhattam a gyeplőt, és kicsit játszani is kezdtem a testemmel...testsúlyommal. Lementem extrém sovány szintig, már-már anorexia kategóriába, és jókat mulattam azon, hogy a gyerekeim ruhái is jók rám.

Aztán elkezdtem a mozgást, elkezdtem felépíteni újra önmagam. Súlyzóztam, futottam, bicikliztem, teniszeztem....vettem szobabringát, evezőpadot, fekvenyomópadot csak azért nem vettem, mert megelőztek a barátaim, és kaptam tőlük egyet....és az érzelmi állapotom is változott: az eufóriából átcsaptam valamiféle közléskényszerrel átitatott hittérítő-jellegű gondolkodásmódra, ami mögött az állt, hogy Úristen, emberek, dehát ez működik....! Gyerünk, csináljátok Ti is....hiszen, körbenézek, és lehetetlen nem látni a sok kövér, elhízott, magas BMI-jű, duci, mackós, testes, nagydarab, erős testalkatú (kívánt rész értendő) embert. Úgy éreztem magam, mint aki megtalálta az aranytojást tojó tyúkot....és aranyat akartam adni mindenkinek.

Aztán eltelt némi idő. és az érzelmeim csalódottdságba kezdtek átfordulni. Mert a szavam pusztába kiáltott szó lett, a lelkesedés, elismerés helyett sokszor találkoztam közönnyel és irigységgel, na meg persze rosszindulattal. De legfőképpen csukott fülekkel, tompa agyakkal, és megvető, kirekesztő tekintetekkel. Hogy is van ez? Nem kell az embereknek a megélt igazságom...? Nem kíváncsiak a mikéntre? Nem akarnak csatlakozni mellém, és tanulva az én hibáimból, merítve az én tapasztalataimból, gyorsabban, okosabban, hatékonyabban elérni mindazt, amin én túl vagyok? Miért...? Miért van az, hogy  a blogomra mindössze pár-tíz ember kíváncsi, ellenben más blogok, amik blődségeket, triviális közhelyeket, hazugságokat, álszent világnézetet hirdetnek, többezres, többtízezres rajongói táborral büszkélkedhetnek? Hát senki sem lát, csak néz....?

Na és mostanság megint változom...már érzelmileg. Lassan kialakulni látom az életmódban rejlő lehetőségeket, látom a kivitelezhetőségeket, és azokat is, amiket nem, vagy csak túl nagy áldozatok árán lehet megvalósítani. Lassan helyére kerülnek az értékek, és ki tudom egyensúlyozni a dolgokat....így hat év után. És azt hiszem az emberekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy általában nem nem látnak, hanemcsak nem akarnak látni. És a szabad akarat szent,,,,,ugyebár. Mindenkinek joga van azt látni, amit akar, azt gondolni, amit akar, úgy élni, ahogy akar, És nem szabad, vagy inkább úgy írom: nem érdemes haragudni rájuk ezért.

A ló hátán még mindig kevés embert látok, de az oldalakon sokakat. Viszont talán a legnagyobb tömeg az, akinek nincs ideje, kedve, energiája lépéseket tenni azokért az információkért, amiknek a tudatában meghozhatná a döntéseit. De ez nem jelenti azt, hogy attól még nem zavarja a súlya, vagy ne szeretne lefogyni....ne adj'Isten izmosabb lenni. Lottón nyerni is milyen sokan akarnak, nézzük csak meg, hány szelvényt adnak el mindenhol a világon. De csak kevesen nyernek valójában. Senkinek esze ágában nem jut haragudni azokra, akik megveszik a lottószelvényeket. Hát azokra sem érdemes haragudni, akik le akarnak fogyni, de sosem fognak, mert.....-és ide csilliónyi ok, magyarázat jöhet. Az nem jelenti azt, hogy ők rossz emberek.

Talán a korral jár, talán a tapasztalatokkal, nem tudom....de lényeges és fontos, amikor az ember rájön, hogy hol a helye a világban. Amikor képes összefüggésekben gondolkodni. Amikor a rosszban is meglátja a jót, és amikor a megoldást keresi, nem az igazságot. Általában nem tölt el megelégedéssel, ha olyat látok, olvasok, hallok, hogy arroganciával, nagyképűséggel, haraggal, nagy hanggal, magas lóról beszélve próbálnak meg emberek más emeberekre hatni. Depláne, hogy ez sokszor jön olyantól, aki adott esetben érdemtelen a pozícióra, ahova helyezi magát. (vagy ahova más helyezte.) Tudom, nem lehet mindig, mindenki felé jóságosan mosolygó, elnéző, lojális, türelmes, bölcs, építő jellegű és pozitív minden megnyilvánulás....de talán ebben a kérdésben is létezik a ló háta, amit érdemes lenne megtalálni....

Stamina kontra stratégia

Ha fogyásról, meg életmódváltásról van szó, óhatatlanul előjön a kitartás, az akaraterő témája. Márminthogy anélkül nem lehet. Úgy képtelenség lefogyni, ha valaki akaratgyenge. Hiszen a változtatáshoz erő kell, meg persze vasakarat....továbbá elszántság, keménység, álhhatatosság, és még bizonyára sokféleképpen ki lehetne fejezni a dolgot. A lefogyás folyamatához minden bizonnyal szükség van erre. Azonban a súlymegtartáshoz, a megváltozott, megjavított életmód fenntartásához vajon mennyire kell keménynek lenni?

Ha most azt mondanám, hogy ultrakeménynek kell lenni, hiszen lefogyottnak maradni még nehezebb, mint lefogyni, akkor lehet, hogy tévednék. Bár írtam ilyet biztosan, és valahol így is gondolom. Az éremnek azonban -mint tudjuk- minimum két oldala biztos van, tehát érdemes szempontot váltani, és más aspektusból is górcső alá venni a témát.

Ha nagyon erősen akarunk valamit, erőlködünk, hogy megcsináljuk, akkor az azt jelenti, hogy nem jön könnyen, vagyis a saját megszokásunk, rutinunk, ösztönünk, egyéniségünk ellen megyünk. Meddig lehet menni előre, illetve hogyan kell menni előre...? Az ember nem hal, de tud úszni. Vagyis ha a víz alatt úszok, akkor eljuthatok A pontból B pontba, de időnként fel kell jönni levegőért, mert különben megfulladok.

Szóval a kitartásos, kemény módszert talán fel kell váltson egy okosabb, néha levegőt engedni vevő, strategikusabb (van ilyen szó egyáltalán...?) rendszer. Mert egy életen át erőlködni biztosan nem jó. Se a testnek, se a léleknek. Amikor életmódváltásról beszélünk, nagyon sokmindenre kell gondolni. Olyan könnyen túl lehet lendülni magán a kifejezésen, hiszen a csapból is ez folyik....azonban az életmódváltás mögött lennie kell egy szemléletváltásnak is, amiről már kevesebbet hallani.

Világnézetet kell annak váltani, aki változni akar. Vagy inkább úgy írom, aki megváltozottnak akar maradni. A gondolkodásmódot kell átváltoztatni. Összeállítani egy portfóliót, ha úgy tetszik. A bróker is ha ügyes, képes olyan portfóliót csinálni, ami ellentmondva a befektetések egyik aranyszabályának, egyszerre lehet biztonságos, növekvő, jövedelmező, és likvid. Mert több részre osztja a tőkét, és úgy állítja össze, hogy a végeredmény szempontjából minden oldalról eredményes legyen a befektetés.

Az életmódváltásba átültetve a dolgot, sokan csak egyre koncentrálnak....mint a fogadó játékos, amikor hall egy fülest, és az összes pénzt feldobja az esélyes lóra. Vagy a befektető a hirtelen meggazdagodás reményében bevásárol egy kockázatos részvényből. Nagyon könnyű elbukni. Az okos befektető több szálon mozog. Az okos életmódváltó is több irányból kell, hogy "táplálkozzon". 

Szükség van a diétára.

Szükség van a mozgásra. 

Szükség van az evésre. 

A zsírra is, a szénhidrátra is. 

A pihenésre is, a töltődésre is. 

A kemény munkára is.

Megint csak azt a konklúziót tudom levonni, hogy ez a dolog nagyon összetett, és nagyon egyedi. nem lehet megúsznia senkinek, hogy analizálja magát, a céljait, a módszereit, és az életét....mert anélkül nem megy. Uff....

Életjel

Egy ideje nem írtam. Mert szép volt az idő, és egyfolytában a biciklimen ültem. Mert elindult az iskola, ami hat gyerek esetén fokozottan nem könnyű. Mert csillió egyéb dolog volt/van/lesz, ami eltereli az ember figyelmét, meg leköti az idejét, meg minden.

Amúgy a világon semmi eget rengető dolog nincs, Ahogy sajnos csodák sem....továbbra sem lehet úgy fogyni, hogy az ember eszik és nem mozog. vagy úgy., hogy beveszi a mágikus pirulát. A nyaralás alatt feljött pluszt szépen folyamatosan dolgozom vissza, a napi 3-4 órás kardióval, meg a célzott, ch-szegény étrenddel.

Közben filozófikus gondolataim is támadnak. Mert öregszem....naná. Ahogy az ember öregszik, egyre jobban érti meg, hogy fogy az idő, ami hátra van. Ettől persze mindkét irányba eltolódhat a szándék...jobban eleresztheti magát, hiszen egyszer élünk....ugyebár....vagy jobban szoríthat a kantáron, mondván, hogy öregebben a rizikó is nagyobb, tehát mégnagyobb mértékben dolgozni kell a kiküszöbölésén.

Utóvégre mégiscsak az volna a cél, hogy az életünk boldog legyen. Egészséges, és boldog. Kiegyensúlyozott, és boldog. Stresszmentes és boldog. De mi van akkor, ha valaki úgy boldog, hogy sovány, vagy úgy, hogy kövér...? Már írtam sokszor a boldogság szubjektív relativitásáról...de az egyébként elég széles spektrumon sokminden megférhet egymás mellett, anélkül, hogy különösebb ellentmondás kerekedne.

A boldogság tényleg relatív. Bizonyosan nemcsak adottság, hanem tanult hajlandóság is szerepet játszik abban, vajon el tudjuk-e érni. Meg lehet tanulni boldognak lenni? Fejlődni nemcsak testileg, de mentálisan is lehet, ha az ember akar. Ahhoz persze két dolog biztosan kell: Önkritika és ambíció. Ha valaki arrogánsan sosem önkritikus, és soha, egy szemernyit sem kételkedik magában, akkor bizonyosan nem fog tudni túllépni Önmagán sem fizikai, sem mentális úton. Szerintem.

Igaz, attól még lehet boldog. Vagy hiheti magát boldognak, ami az egyén szempontjából tök ugyanaz. Fordítva sem lehetetlen, hiszen hány olyan embert ismerünk magunk körül, aki nem tudja, hogy lehetne boldog is....ha akarna az lenni. A modern világ dugig van az olyan okosan megrajzolt önképfejlesztő, öntudatserkentő, életigenlő, stb. anyagokkal. Lett légyen az tanfolyam, könyv, vagy csak egy kurzus, ami ezt harsogja non-stop.

Persze mind mögött ott van a profit sötét árnyéka....de ha valaki lecsupaszítva önmagát mélyen a saját lelkébe néz, megláthatja a boldogság lehetőségét.

A korrekt testkép, a helyes életmód, az egészséges test és elme....a megfelelő mennyiségű mozgás....a túlzásoktól, végletektől mentes világkép....az mind-mind a boldogság fogalmába tartozó kis darabka, amiket összerakva kirajzolódhat a teljesség képe, amitől boldogok lehetünk..

Süteményestál...

Kereken egy hónapja írtam utoljára. Mondhatom akkor hogy a nyári szünet kipipálva:)....Megvolt a nyaralás, igen gazdag, élménydús időszak volt, rengeteg fontos emberrel sikerült találkozni otthon, és nagyon érdekes volt 5 év után újra otthon járni. Persze az idő most is nagyon kevés volt, ötször ennyi is kevés lett volna....még nagyon sokmindenkivel jó lett volna találkozni, és még nagyon sok olyan hely van, ahova jó lett volna eljutni....de majd legközelebb talán.... 

Életmód tekintetében nem volt valami túl építő jellegű a dolog, mert mindösszesen 7500 km-t mentünk az autóval a bő két hét alatt, (ülőmunka kategória)....viszont kárpótolt a sok-sok beszerzett szuper cucc, amit idekint vagy nem, vagy brutál áron tudok csak beszerezni, és örömmel tapasztaltam, hogy egyre több olyan ismerősöm akad, aki hozzám hasonlóan nagy figyelmet fordít a mit eszünk-mit mozgunk témakörre.

Szinte naponta rácsodálkoztam a hatalmas választékra, ami magyarországon fellelhető, és nem csak a szupermarketekben, hanem a helyi kis vidéki üzletekben is. Persze korlátozottan, de azért bevásároltam eritritből, karobból, lenmaglisztből, szőlőmaglisztből, kókuszlisztből, meg ehhez hasonlókból. A mákról nem is beszélve, mert ugyan itt lehet kapni, és annyira nem is drága, de eddig még mindig avas volt, amit vettem, szerintem nem viszik, nem forog, így idővel avasodik, és mivel igen ritkán fogyasztott cucc, szerintem senki nem veszi észre, hogy avas. Nyilván egy kenyérre, muffinra szórva ez nem is annyira szignifikáns, de egy tömörebb, ütősebb mákos sütiben már dehogynem.

Naszóval hogy a témánál maradjak, alig vártam, hogy kipróbáljak néhány olyan receptet, ami már egy ideje busztergálta a csőröm, így most az alapanyagok birtokában neki is álltam a citromkrémes-mákos sütinek, és jelentem, szuperül sikerült. Ennek a sütinek több verziója fent van a neten, és a leginkább pozitívabb oldala, hogy nem kell hozzá se liszt, se cukor, se vaj. Kalóriaügyben persze nem olyan lájtos, de ugye különbség van kalória és kalória között, szóval a szeletenkénti 150 kalória azért egyáltalán nem rossz. Két mákos piskóta közé ment a főzött citromkrém, isteni lett, őrölt eritrittel megszórva nagyon gusztusos, tény, hogy nem egy szépen szeletelhető süti, de gondolom ezen a technikával lehet javítani.

Annak idején anyámékkal sokat jártunk a Kőbánya moziba, és volt egy édesség, amit a büfében árultak....rumos kocka....ez volt a neve, kis zacskóban lehetett kapni, és isteni volt. Erre hajaz a következő cucc, gyakorlatilag kókuszreszelék, őrölt mandula, kókuszliszt, kakaó, aromák, tej, kókuszzsír és őrölt eritrit....nagyon egyszerű, és az íze nagyon kellemes, kicsit olyan sport szeletes, rumos-kakaós...ja, és ez az utóbbi süti még a srácoknak is bejött! :):) Egy kocka 55 kalória, mint egy átlagos bonbon....csakugye nem mindegy, hogy ebben sincs cukor liszt, vaj....